Arkagyij Sztrugackij, Borisz Sztrugackij
A biborszinu felhok bolygoja
Foldeak Ivan forditasa
Elso resz
A hetes szamu urrepuloter
A titkar Bikovra emelte epen maradt fel szemet.
— Kozep-Azsiabol jott?
— Igen.
— Az iratait…
Az asztal folott Bikov fele nyujtotta sotet, rakollora emlekezteto kezet. Mutatoujja hihetetlenul hosszu volt, de hianyzott harom ujja s tenyerenek a fele. Bikov ebbe a kezbe helyezte kikuldetesi papirjat es szemelyi igazolvanyat. A titkar komotosan szethajtotta a kikuldetesi utasitast, es olvasni kezdte: — “A Gobi sivatagi szovjet-kinai expedicios allomas gepeszmernoket, Alekszej Petrovics Bikovot a Geologiai Miniszterium szolgalati helyenek megvaltoztatasa ugyeben targyalni kuldi. Indoklas — a BKAB kikerese…”
A titkar futo pillantast vetett az igazolvanyra is, majd visszaadta, s a fekete, parnazott ajtora mutatott.
— Menjen be. Krajuhin elvtars varja ont.
Bikov tetovazott.
— A kikuldetesi utasitas onnel marad?
— A kikuldetesi utasitas nalam marad.
Bikov vegigsimitott hajan, s megigazitotta szarvasbor zekejet. Az volt az erzese, hogy a felszemu titkar gunyos kivancsisaggal meregeti ot. Osszerancolta szemoldoket, s belepett a dolgozoszobaba.
A tagas, felhomalyos szoba ablakait bambuszredony fedte. A csupasz muanyag falak bagyadtan verek vissza a fenyt. Puha, voros szonyeg boritotta a padlot, Bikov korulpillantott, a szoba tulajdonosat kereste. A szeles es ures iroasztal mellett ket kopasz fejet pillantott meg. Az egyik fej sapadt, sot kisse szurkes szinu volt, mozdulatlanul magaslott a vendegek reszere odaallitott karosszek hattamlaja fole. A masik — vilagos safranyszinu — az asztal tuloldalan dossziek fole gornyedve himbalodzott, mintha tulajdonosa bizalmatlanul szaglaszta volna az elotte hevero kekes szinu fenymasolatokat.
Bikov aztan meg egy tar koponyat fedezett fel, amely egy figurahoz tartozott, aki szurke urhajosruhaban terpeszkedett el a szonyegen, es szurke fejevel esetlenul dolt a fal es a pancelszekreny koze a sarokba. Nyakatol vastag kotel kigyozott az asztal ala…
Bikov esetlenul toporgott, ismet megrangatta zekejenek cipzarat, s nyugtalanul az ajtora pillantott. A safranyszinu, kopasz fej ebben a pillanatban eltunt. Szipogas hallatszott, s rekedt, nathas hang jelentette ki elegedetten: “Nagyszeruen tart! Nagyszeruen!” S egy nylon kezeslabast viselo, testes, gornyedt ferfi emelkedett fel lassan az asztal mogul.
Hatalmas termetu, hihetetlenul szeles vallu ferfi volt, es bizonyara igen sulyos. Barnas, ragyas arcbore alarcnak tunt, ajkat keskeny, egyenes vonalla szoritotta ossze, s szeles, domboru homloka alol kerek, szempillatlan szemevel hidegen es figyelmesen meredt Bikovra.
— Mit akar? — erdeklodott rekedten.
— Krajuhin elvtarssal kell beszelnem — jelentette ki Bikov, s zavartan a szonyegen elterulo kopasz alakra pillantott.
— Krajuhin vagyok. — A kerek szemu ferfi ugyancsak odapillantott, majd ismet Bikovra meredt.
A karosszekben ulo kopasz fej mozdulatlan maradt. Bikov egy masodpercig habozott, tett elore nehany lepest, es bemutatkozott. Krajuhin fejet oldalt hajtva hallgatta.
— Nagyon orulok — jelentette ki vegul. — Mar tegnap vartam, Bikov elvtars. Kerem, uljon le. — Hatalmas lapatszeru tenyerevel a karosszek fele intett. — Ide kerem.
Tegye szabadda, es foglaljon helyet.
Bikov ertetlenul az iroasztalhoz lepett, a karosszek fele fordult, s csak nehezen tudta megallni, hogy ne torjon ki belole ideges nevetes. A karosszekben furcsa, szurke szovetbol varrott s a buvarokera emlekezteto szkafander hevert. Ezustos, kerek femcsatokkal rogzitett sisakja emelkedett a karosszek hattamlaja fole.
— Dobja le a padlora! — surgette Krajulin Bikovot.
Bikov a sarokban, a pancelszekreny mellett hevero madarijesztore sanditott.
— Csak egy kulonleges vedooltozet — szolt ra turelmetlenul Krajuhin. — Uljon mar le!
Bikov sietve tette szabadda a karosszeket, s zavartan leult. Krajuhin rebbenestelen tekintettel meregette.
— Hat igy vagyunk… — Sapadt ujjaival dobolt az asztalon. — Nos, Bikov elvtars, ismerkedjunk meg, szolitson Nyikolaj Zaharovicsnak, s minel elobb fogadjon joindulataba. Az en iranyitasom alatt kell dolgoznia! Termeszetesen, ha…
Eles telefoncsongetes szakitotta felbe. Felemelte a kagylot.
— Egy percre, Bikov elvtars… Hallo. Igen, en…
Egy szot sem szolt tobbet, de a videotelefon-ernyo kekes szinu fenyeben Bikov jol latta, hogy az orias arca egyszerre vorosbe valtott at, s csupasz halantekan a sotet szinu erek dagadtak. Ugy latszott, nagyon is komoly dolgokrol volt szo. Bikov tapintatosan lesutotte szemet, es a karosszek mellett a foldon hevero kulonleges vedooltozetet kezdte bamulni. Az oltozek nyitott gallerjan keresztul latni lehetett a sisak belso boritasat. Bikovnak ugy tunt, hogy a sisak falan keresztul a szonyeg durva mintazatat latja, jollehet az ezustos szinu gomb kivulrol egyaltalan nem volt atlatszo.
Bikov lehajolt, hogy figyelmesebben szemugyre vegye a sisakot, Krajuhin azonban ebben a pillanatban a helyere tette a kagylot, s megnyomott egy kapcsologombot.
— Kerem Pokatyilovot! — adta ki rekedtes hangon az utasitast.
— Ertettem! — felelte egy lathatatlan hang.
— Egy ora mulva.
— Ertettem, egy ora mulva!..
A kapcsolo ismet kattant, s minden elcsendesedett. Bikov felemelte tekintetet, s latta, hogy Krajuhin eroteljesen dorzsoli a tenyerevel az arcat.
— Ugy — szolalt meg nyugodtan, miutan eszrevette, hogy Bikov nezi ot. — Ez aztan a fajanko! Beszelhetsz neki, falra hanyt borso… Elnezest, Bikov elvtars. Hol is hagytuk abba…
Igen-igen… Meg egyszer elnezeset kerem. Tehat, komoly beszedem lesz onnel. Az idonk rovid. Lassunk tehat hozza…
Eloszor is, nem artana egy kicsit kozelebbrol megismerkedni. Beszeljen magarol.
— De megis, mirol szeretne hallani?
— Eloszor is… mondja el az eletrajzat.
— Az eletrajzomat? — A mernok toprengett egy kicsit.
— Az eletrajzom az nagyon egyszeru. 19…-ben szulettem, hajoscsaladban, Gorkij mellett. Apam koran meghalt, meg haromeves sem voltam. Tizenot eves koromig internatusban nevelkedtem. Negy evig segedmotor- vezetokent, majd vezetokent dolgoztam reaktiv siklohajokon a Volgan. Jegkorongoztam. A “Volga” valogatott tagjakent ket olimpian is reszt vettem.
Felvettek a felszini kozlekedes felsofoku technikumaba.
Ez a gepkocsizo csapatok egykori iskolaja. (“Minek kellett ezt hozzatennem. Fecsegek” — gondolta Bikov.) A magreaktoros expedicios jarmuvek tagozatan vegeztem.
Nos… utana a hegyekbe kuldtek dolgozni, a Tien-San korzetebe… Majd a Gobiba, a homoksivatagba… Ott
