— Akarod latni? Gyere.

A laboratorium negy evvel korabbi, utolso latogatasom ota keszult el. Az inkabb hosszu, mint szeles, tagas, uvegezett helyiseg a haz egesz hatso reszet elfoglalta. Megalltam a kuszobon, es csodalkozva futtyentettem. Korbejartam a termet, es menet kozben alaposan szemugyre vettem a mikromanipulatort, a mesterseges szivet. Egy sotet benyiloban hatalmas rontgensugar-generator allt. A laboratorium kozepen konnyu ponyvaval letakart keszuleket lattam.

— Es ez? — kerdeztem.

— Semmi. Meg nincs befejezve. Kiserlet…

— Nem is tudtam, hogy ujabb keszulekeket terveztel. Mint fizikus talan a segitsegedre lehetnek.

— Majd meglatjuk. Kesobb. Pillanatnyilag nem szivesen beszelek rola.

— Ahogy akarod — feleltem kisse ingerulten. — De hiszen csaknem kiboki az ember szemet…

Odakint megszolalt a kapucsengo.

— Ejnye, Madeleine elment hazulrol. Nekem kell ajtot nyitnom…

Amikor egyedul maradtam, kozelebb mentem a titokzatos keszulekhez, es tapintatlanul felemeltem a ponyvat. Megrokonyodve bamultam. A meg befejezetlen mu helyett, amelyre szamitottam, uveg- es femcsovek, atlatszo vagy homalyos villanykortek, vekony femhuzalok csodas egyutteset lattam. A tobb reszes szamlapokon a furcsa, ketagu mutatok olyan fokbeosztasokat jeleztek, amelyek jelenteset nem tudtam kitalalni. Sokfele tudomanyos muszert ismertem, es a laboratoriumban meglehetosen bonyolult keszulekeket hasznalunk, de ehhez hasonlot meg soha nem lattam.

A folyoson meghallottam baratom gyors lepteit. Azonnal elengedtem a ponyvat, es az ablakon keresztul kozombos keppel, szorakozottan nezegettem a kertet.

— Egy difterias gyerek. A kollegam elutazott, nekem kell odamennem. Amig visszajovok, keress valami olvasnivalot a dolgozoszobamban.

— Akarod, hogy elvigyelek? A kocsim itt all a kapu elott.

— Rendben van. Az enyemet ugyis ki kellene hozni a garazsbol.

Utkozben a latott furcsasagokon jart az eszem. Clair csak estere vart, s hogy korabban erkeztem, zavartan viselkedett. Nehany percig a kapu elott varakoztatott, holott az idojaras, ha nem is hideg, de meglehetosen huvos volt. A folyoson egy futo arnyat lattam elsuhanni, es kozvetlenul azutan Clair beengedett. Elegedettnek tunt, amikor kozoltem vele, hogy anyam halala utan teljesen egyedul maradtam. Vegul az a kulonos keszulek… Az ordog vigyen el, ha tudom, hogy mi celt szolgalhat. Es raadasul egy biologiai laboratoriumban! Clair lenne a feltalaloja. Ez lehetseges. De mint konstruktor? Visszagondoltam fizikai szereleseire az orvosi elokesziton, es akaratom ellenere elmosolyodtam.

Egy tanya elott alltunk meg. Clair csak negyedorat toltott a betegnel.

— Semmiseg. Idejeben csiptuk el. A kollegam majd folytatja a kezelest.

— Te egyaltalan nem praktizalsz?

— Alig. Nincs idom. Csak ha Gauthier doktor nincs keznel, vagy ha konzultaciora hiv.

Hazateresunk utan a garazsba allitottam a kocsit, majd poggyaszomat felvittuk a vendegeknek — szokas szerint nekem — fenntartott szobaba. Ez kozvetlenul Clair szobaja mellett volt, es amikor elmentunk az ajtaja elott, mintha neszezest hallottam volna odabent.

Az ebed, amelyet baratom oreg dajkaja, Madeleine talalt fel, most is kituno volt, mint mindig. Clair azonban keveset beszelt. Gondterheltnek, bizonytalannak lattam. Amikor kozoltem vele, hogy delutan Eyzies-be keszulok nehany baratomhoz, mintha megkonnyebbult volna. Megbeszeltuk, hogy het orakor ismet talalkozunk.

Eyzies-ben meglatogattam Bouchard paleontologust, aki tobbek kozott egy kulonos tortenetet meselt. Hat honappal korabban az egesz kornyeket izgalomban tartottak a rouffignaci erdoben felbukkant «ordogok». Sot az a hir jarta, hogy ezek az «ordogok» magukkal ragadtak Clair doktort, ami persze alaptalannak bizonyult, mivel ket nappal azutan, hogy az ordogok «egy zold langoszlopban» eltuntek, a doktor ismet elokerult. Mint kiderult, ket napra bezarkozott a laboratoriumaba, ahol kiserleteket vegzett.

Ami az ordogoket illeti, a tortenetben az volt a legfurcsabb, hogy mintegy tizenot paraszt valtig makacskodott, hogy igenis latta oket: olyanok voltak, mint az emberek, de termeszetfolotti hatalommal rendelkeztek, mert aki megpillantotta oket, azt valosaggal a foldhoz szegeztek. A prefektus elrendelte, a nyomozast, Perigueux puspoke ugyszinten. De a hivatalos nyomozok elott a parasztok mar sokkal kevesbe voltak hatarozottak. Vegezetul minden elsimult. «Meg kell azonban jegyeznem — tette hozza Bouchard —, hogy azon az ejszakan, amikor az ordogok allitolag eltuntek, Rouffignac iranyaban vakito zold fenyt lattam az egbolton.»

A tortenet onmagaban veve nem volt tulzottan erdekes. A legjelentektelenebb napilapban is tucatjaval olvashatunk hasonlokat. De magam sem tudom, miert, nemi osszefuggest gyanitottam a tortenet es baratom kulonos viselkedese kozott.

Amikor megerkeztem Clair hazaba, baratomat felszabadultnak, fesztelennek talaltam, mintha hosszas habozas utan elhatarozott volna valamit. Az ebedloben harom teritek volt az asztalon.

— Nocsak, varsz valakit? — kerdeztem.

— Nem, de szeretnem bemutatni a felesegem.

— A feleseged? Megnosultel?

«Az arnyek» — futott at az agyamon.

— Hivatalosan meg nem. De ami kesik, nem mulik. Amint megszerezzuk a szukseges iratokat. Ulna ugyanis kulfoldi.

Egy pillanatig habozott.

— Skandinav. Finn. Figyelmeztetlek, hogy meg nagyon rosszul beszel franciaul.

— Es te beszelsz finnul? Ezt most hallom eloszor.

— Tavaly tanultam meg, egy tiz honapig tarto utazasom soran. Azt hittem, megirtam neked.

— Nem. En ugy tudtam, hogy a finn nyelv nagyon nehez!

— Bizony nehez, de tudod, az en szlav szarmazasommal… — Atszolt a masik szobaba:

— Ulna!

Karcsu, idegenszeru lany lepett be: magas termetu, halvanyszoke haju, szeme meghatarozhatatlan szinu, amelyrol nem lehetett megallapitani, hogy szurke, kek vagy zold, arcvonasai szabalyosak. Nagyon szepnek lattam. De volt benne valami meglepo, bar nem tudtam volna kifejezni, hogy mi. Talan az aranyszinu bor, amely oly eles ellentetet alkotott halvany szoke hajaval? Vagy a valoszinutlenul apro szaj? A feltunoen nagy szem? Vagy mindez igy egyutt?

Kecsesen meghajolt elottem, felem nyujtotta rendkivul nyulank kezet, mikozben nagyon mely, de dallamos hangon nehany szot mondott.

Etkezes kozben szemben ultem vele. Minel tovabb neztem, annal nyugtalanitobbnak tunt. Nagyon ugyesen bant a kessel es a villaval, de korantsem azzal az ontudatlan automatizmussal, amely a megszokasbol ered.

Amig vacsoraztunk, alig szoltam nehany szot. Clair beszelt mindnyajunk helyett. Az oreg Madeleine kivalo szakacsno volt, meg ezen a videken is, ahol ugyszolvan hemzsegnek a jo szakacsnok. Baratom a kedvemert szinte kifosztotta a pincejet. Megfigyeltem, hogy Ulna keveset evett es alig ivott, ellentetben a doktorral, es be kell vallanom, jomagammal. Az etkezes vege fele lassan eloszlott benito zavarom. Ulna hallgatott, de idonkent Clair szemebe nezett, es az a furcsa erzesem tamadt, hogy tekintetukkel nem erzeseket, hanem gondolatokat cserelnek egymassal.

A csemege utan Clair gondosan osszehajtogatta asztalkendojet, hatratolta szeket, es elhelyezkedett a kandallo elott allo alacsony karosszekben. Intett, hogy uljek le vele szembe, majd csengetett a feketekaveert. Ulna kozben kiment a szobabol, majd egy negyret hajtott ujsaggal tert vissza, amelyet Clair elvett tole es atadott nekem. Vegigfutottam a vastag betus cimeken, es lattam, hogy az ujsag korulbelul hathonapos. Mar epp vissza akartam adni Clairnek, es magyarazatot kerni tole, amikor az oldal aljan egy piros ceruzaval bekeretezett cikkre lettem figyelmes:

Ismet a repulo cseszealjak

Kansas-City, oktober 2.

Tegnap alkonyatkor ifjabb George K. Simpson hadnagy F-104-es vadaszrepulogepen, egy gyakorlatrol visszateroben, korulbelul 25.000 lab magassagban egy sebesen mozgo, korong alaku foltra lett figyelmes. Uldozobe vette az objektumot, es sikerult megkozelitenie. Ekkor latta, hogy egy keskeny peremu, hatalmas korongrol van szo, amelynek atmerojet harminc meterre becsulte, mig vastagsaga a kozepponton megkozelitette

Вы читаете A sehollakok
Добавить отзыв
ВСЕ ОТЗЫВЫ О КНИГЕ В ИЗБРАННОЕ

0

Вы можете отметить интересные вам фрагменты текста, которые будут доступны по уникальной ссылке в адресной строке браузера.

Отметить Добавить цитату
×