Carl Sagan
Kapcsolat
Alexandranak, aki az ezredfordulon valik nagykoruva.
Bar jobb vilagot hagynank a Te generaciodra annal, mint ami nekunk adatott
ELSO RESZ
AZ UZENET
Szivem falevelkent reszket.
Almomban bolygok porognek.
Ablakomon csillag nez be.
Forgolodom, forgok en is.
Agyam puha, meleg bolygo.
TRANSZCENDENS SZAMOK
Emberi mertekkel merve lehetetlennek tunt, hogy mestersegesen jott volna letre: vilagmeretu volt. Am oly kulonosen, oly bonyolultan alkottak meg, olyan vilagosan latszott, hogy valamely nagyon osszetett celt kell szolgalnia, hogy csakis egy eszme kifejezodese lehetett. Ahogyan a sarkok meghatarozta palyan keringett a nagy kek-feher csillag korul, hatalmas, szabalytalan poliederre emlekeztetett, felszinen millionyi talszeru horpadas. A talak, mint megannyi szem, az egbolt egy-egy meghatarozott pontjara neztek. A csillagok allasanak legparanyibb valtozasa sem kerulte el a figyelmuket. A poliedervilag merhetetlenul hosszu idok ota vegezte rejtelyes feladatat, kifogyhatatlan turelemmel. Volt ideje, az orokkevalosagig.
Amikor kihuztak, nem sirt. Apro szemoldoke rancokba huzodott, aztan nagyra nyitotta a szemet. Nezte az eles fenyeket, a feher es zold ruhas alakokat, a not, aki ott fekudt lent az asztalon. A hangok korulotte valahonnan ismeroseknek tuntek. Ujszulottol szokatlan kifejezes ult az arcocskajan — talan elkepedesnek lehetne nevezni.
Keteves koraban, karjat a magasba nyujtva, aranyosan kerte: Paa, fooo! — A barataik meglepodtek, milyen jol nevelt a kicsi. — Ez nem jolneveltseg — vilagositotta fel oket az edesapja. — Eleinte sikitott, ha azt akarta, hogy felvegyuk. Egyszer aztan raszoltam: Ellie, nem kell sikitani. Csak azt kell mondani: Papa, fol! A gyerekek okosak. Ugye, te okos kislany vagy, Presh?
Hat most fooo volt, szedito magassagban, a papaja vallan lovagolt, gyerulo hajaba kapaszkodott. Itt font sokkal jobb volt, sokkal nagyobb biztonsagban erezte magat, mint odalenn, a labak rengetegeben. Ralephetnek, eltevedhet koztuk. Erosebben markolt edesapja hajaba.
Otthagytak a majmokat, elindultak, es ahogy befordultak, pipaszarlabu, hosszu nyaku, foltos boru allat kerult elejuk, apro szarvai voltak. Magasan tornyosult folejuk. — Olyan hosszu a nyakuk, hogy nem jon ki rajta a beszed — mondta az edesapja. Nagyon sajnalta a szegeny, szotlansagra karhoztatott lenyt. De orult is, hogy ilyen csodalatos teremtmenyek is vannak.
— Gyerunk, Ellie — nogatta az edesanyja. — Olvasd! — Nagynenje nem akarta elhinni, hogy a haromeves Ellie olvas. Biztosan megtanulta kivulrol a versikeket, gondolta. Verofenyes marciusi delelotton a State Streeten setaltak, megalltak egy kirakat elott. Burgundivoros ekko csillogott az uveg mogott. — Ek-sze-resz — szotagolta Ellie a cegtablarol.
Buntudatosan ovakodott be a lomkamraba. Az osdi Motorola radio ott allt a polcon. Nagy volt es nehez, amikor magahoz olelte, felt, hogy elejti. Levenni veszelyes! — allt a hatlapjan. De tudta, amig nem dugja be a dugaszt a konnektorba, semmi veszely. Kicsavarta a csavarokat, kidugta kozben a nyelve hegyet, es kivancsian bamult a keszulek belsejebe. Ahogy gondolta: nem voltak ott se apro zenekarok, se kicsi enekesek, akik turelmesen varnak, hogy valaki bekapcsolja a radiot. Helyettuk csillogo uvegcsoveket latott, olyasmiket, mint a villanykortek. Nemelyikuk a moszkvai templomok kupolajara emlekeztette, egy konyvben latott ilyesmit. Elforditotta a kapcsologombot es bedugta a dugaszt a konnektorba. Ha nem er hozza a keszulekhez, sot nem is all kozel hozza, ugyan mi baj lehetne?
Par perc mulva a csovek izzani kezdtek, de hang nem hallatszott. A radio mar reg elromlott, ujat vettek helyette. Az egyik cso sotet maradt. Kihuzta a dugaszt, aztan kivette a rossz csovet a foglalatbol.
Szogletes femlapocskat latott benne, vekony drotok nyultak ki belole. A drotokon at szalad a villamossag, gondolta bizonytalanul. De elobb a csobe kellene jutnia. A cso aljabol villak alltak ki, az egyik el volt gorbulve, kis kinlodas utan sikerult kiegyenesitenie. Visszatette a csovet, bedugta a falba a dugaszt, nagy oromere a cso izzani kezdett, es a radiobol recseges aradt. Megrettent, az ajtora nezett, es gyorsan levette a hangerot. Csavargatni kezdte a keresot, egyszer csak izgatott hangot hallott, amennyire ertette, valami orosz gepezetrol beszelt, ami a Fold korul kering az egen veg nelkul. Veg nelkul — gondolta. Tovabbcsavarta a gombot, de lassan felni kezdett, hogy valaki ranyit, inkabb kihuzta a falbol a dugaszt, lazan visszacsavarozta a keszulek hatoldalat, es nagyokat nyogve visszarakta a radiot a polcra.
Kicsit kapkodta a levegot meg akkor is, amikor kijott a kamrabol, es az edesanyjaba botlott.
— Valami baj van, Ellie?
— Dehogy, Mama, semmi.
Nagyon igyekezett ugy tenni, mintha mi sem tortent volna, de a szive majd kiverte az oldalat. Lekuporodott kedvenc kuckojaban, az udvar vegen, folhuzta a terdet az alla ala, es a radion kezdte torni a fejet. Tenyleg kell bele az a sok cso? Mi tortenne, ha megprobalna egyenkent kiszedni oket? Edesapja vakuumcsoveknek mondta oket. Mi tortenik egy vakuumcsoben? Igazan nincs benne levego? A muzsika, a zenekarok dallamai meg az enekesek hangja, az hogyan jut be a radioba? Azt mondjak: a levegon at. A levego viszi a radiot? Mi tortenik a keszulekben, amikor az ember a keresogombot tekergeti? Mi az, hogy “frekvencia”? Miert kell bedugni a dugaszt ahhoz, hogy a radio szolni kezdjen? Lehetne-e vajon valami terkepet rajzolni arrol, hogyan megy a villamossag a radioban? Szet lehet-e szedni a keszuleket anelkul, hogy az embernek baja tortenne? Es aztan ossze tudna-e rakni ujbol?
— Miben torod a fejed, Ellie? — anyja ment el mellette, vitte a teregetnivalot.
— Semmiben, Mama. Csak ugy gondolkodom.
Eletenek tizedik nyarat ket unokatestverevel kellett toltenie, a michigani Northern Peninsulan, ahol egy sor toparti nyaralohaziko allt. Szivbol utalta a helyet, nem fert a fejebe, hogy emberek, akik Wisconsinban egy to partjan laknak, miert autoznak ot orat, hogy egy michigani to partjara jussanak. Meghozza ket adaz kolyok kedveert, az egyik tiz-, a masik tizenegy eves. Mihaszna taknyosok. Hogyan is kivanhatja tole az edesapja, aki pedig egyebkent olyan megerto, hogy o naphosszat ket ilyen luke kolyokkel jatsszon? Ha csak tehette, megszokott toluk.
Egy fulledt esten vacsora utan egyedul setalt le az egyik kikotomolohoz. Az elobb motorcsonak huzott el a kozelben, nagybatyja kikotott evezos csonakja ringott a hullamveresben. A vizen villogva tukrozodtek a csillagok. Csak a tucskok ciripeltek, egyebkent melysegesen mely volt a csond. Felnezett a csillagos egre es a szive hevesen dobogni kezdett.
Nem vette le a tekintetet az egrol, a kezevel tapogatott ki egy fuves foltot, es hanyatt fekudt. Az egen szikraztak a csillagok. Ezer meg ezer csillag, a legtobb hunyorog, de van nehany, amely rezzenestelenul, vakitoan fenylik. Ha az ember nagyon figyel, arnyalatnyi eltereseket lat a szinukben. Az a fenyes ott, peldaul, az kekesebb,
