megfogott egy fureszt, es ahogy Doakes erobol nekifeszult a kotelekeinek, a Doktor levagta a bal labat, pont a bokaja felett. Nagyon gyorsan es tisztan csinalta, majd Doakes arca melle rakta a csonka labfejet, mikozben a talcan levo eszkozei fole hajolt, es kivett kozuluk valamit, ami ugy nezett ki, mint egy nagy forrasztopaka. Ranyomta a friss sebre, es egy nedves kis gozpamacs sziszegett fel, ahogy kiegette a csonkot a verveszteseg elkerulese erdekeben.
— Meg is van — mondta. Doakes haldoklashoz hasonlo hangot adott ki, majd elernyedt, ahogy az egett hus szaga szetaradt a szobaban. Ha szerencseje van, jo ideig ontudatlan marad.
En viszont szerencsere egyre eberebb lettem. Ahogy a Doktor altatopisztolyanak vegyszerei elparologtak az agyambol, valamifele iszapos feny kezdett beszivarogni.
O, az emlekezet. Hat nem csodalatos dolog? Meg a legsotetebb orakban is ott vannak nekunk az emlekeink, hogy felviditsanak. En peldaul ott fekudtem kiszolgaltatottan, csak nezven, milyen szornyu dolgok tortennek Doakesszal, tudvan, hogy hamarosan rajtam a sor. De ennek ellenere elontottek az emlekek.
Konkretan az jutott eszembe, amit Chutsky mondott, amikor megmentettem.
— Es akkor engem is felrakott oda, es azt mondta, „het betu”, es hogy „mondj egyet”. — Abban a pillanatban ugy gondoltam, ez eleg furcsa, es azon toprengtem, nem csak Chutsky elkabitott agyanak a termeke-e a dolog.
De most hallottam, amint a Doktor ugyanezt mondja Doakesnak: „Mire tippelsz?”, majd azt, hogy „kilenc betu”. Es ezutan felirt valamit a papirra, ami az asztalhoz volt ragasztva.
Eppen ugy, ahogy minden altalunk megtalalt aldozat kornyeken volt egy papir, minden esetben egy szoval, amelyben kulon sorakoztak a betuk. BECSULET. HUSEG. Persze, ironiarol volt szo; Danco azokra az erenyekre emlekeztette volt bajtarsait, amelyeket ok elarultak azzal, hogy kiszolgaltattak a kubaiaknak. Es ott volt meg szegeny Burdett, az a ferfi Washingtonbol, akit abban a part menti hazban talaltunk meg Miami Shoresban. O nem erte meg a szellemi faradsagot. Csak ot gyors betu: P,O, G, U, E. Es a karjai, labai, illetve a feje levagva a testerol. P-O-G-U-E. Kar, lab, lab, kar, fej.
Lehetseges volna? Tudtam, hogy az en Sotet Utasomnak van humorerzeke, de az sokkal sotetebb volt, mint ez — ez jatekos volt, szeszelyes, mar-mar luke.
Nagyon hasonlitott a „Valaszd az Eletet” rendszamtablara. Es minden masra, amit megfigyeltem a Doktorral kapcsolatban.
Annyira lehetetlennek tunt, de…
Doktor Danco egy kis jatekot uzott, mikozben feldarabolta aldozatait. Talan a tobbiekkel kezdte el jatszani azok alatt az Isle of Pines szigeten toltott hosszu evek alatt a kubai bortonben, es talan egyszer csak radobbent, hogy ez a legmegfelelobb forma a szeszelyes kis bosszuhadjaratahoz. Mert hatarozottan ugy tunt, hogy ezt jatssza most — Chutskyval, Doakesz-szal es a tobbiekkel. Nagyon abszurd, de csak ez lehetett.
Dr. Danco akasztofasat jatszott.
— Szoval — guggolt le megint mellem. — Mit gondolsz, hogy van a baratod?
— Azt hiszem, elvitte a cica a nyelvet — valaszoltam.
Oldalra billentette a fejet, es kicsi, szaraz nyelve vegigsiklott az ajkan, ahogy az arcomba bamult nagy, rezzenestelen szemeivel a vastag szemuvegen keresztul.
— Bravo — mondta, es megint megveregette a karom. — Szerintem te nem hiszed el igazan, hogy veled is ez fog tortenni — mondta. — Talan egy kilences meggyoz majd.
— Van benne E? — kerdeztem, o pedig kicsit hatrahokolt, mintha valami kellemetlen szag aradt volna fele a zoknimbol.
— Hat igy allunk — valaszolta meg mindig rezzenestelen tekintettel, majd valami, aminek esetleg egy mosolyhoz lehetett koze, rezdult meg a szaja sarkaban. — Igen, van benne ket E. De persze nem te jottel volna, ugyhogy… — Alig lathatoan vallat vont.
— Vegyuk ugy, mintha Doakes ormester rosszul tippelt volna — javasoltam, ugy gondoltam, meglehetosen segitokeszen.
— Bolintott. — Szoval nem kedveled ot. Ertem — mondta, majd kicsit osszerancolta a szemoldoket. — De meg ha igy is van, tenyleg jobban kellene felned.
— Mitol kellene felnem? — kerdeztem. Ures hoskodes volt, termeszetesen, de milyen gyakran nyilik ra eselye az embernek, hogy egy valodi gonosztevovel evodjon? Es ugy tunt, celzasom talalt; Danco egy hosszu pillanatig bamult, mielott finoman megrazta volna a fejet.
— Hat, Dexter — mondta —, latom mar, hogy bele kell vagnunk a munkaba. — Es megint az a kicsi, alig eszreveheto mosoly. — Egyebek kozt — tette hozza, es egy vidam, fekete arnyek magasodott fole, ahogy beszelt, lelkes kihivast dorogve Sotet Utasom fele, aki elorecsusszant, es visszauvoltott. Egy pillanatig igy szemeztunk egymassal, majd a Doktor vegre elpislogta magat, csak egyszer, es felallt. Visszasetalt az asztalhoz, amelyen Doakes olyan bekesen szunyokalt, en meg elengedtem magam az otthonos kis zugomban, es azon toprengtem, mifele varazslatot huz most vajon elo a tarsolyabol a Nagy Dexterini a legnagyobb szabadulasahoz.
Persze tudtam, hogy Deborah es Chutsky uton vannak, de ezt aggasztobbnak talaltam, mint barmi mast. Chutsky ragaszkodni fog ahhoz, hogy megtepazott ferfiassaganak helyreallitasa erdekeben berontson a mankojaval, egyetlen kezeben gepfegyvert tartva, es meg ha meg is engedi, hogy Deborah fedezze, a hugom ugy be van kotozve, hogy alig bir mozdulni. Nem tul bizalomgerjeszto mentocsapat. Nem, muszaj volt azt hinnem, hogy a kis sarkom a konyhaban egyszeruen csak zsufoltabba valik, es amint mindharman idekerulunk osszekotozve es begyogyszerezve, nem marad senki, aki megmenthetne bennunket.
Es az igazat megvallva, a hosiesen vegigcsinalt kis szocsatank ellenere meg mindig szedelegtem egy kicsit attol, ami Danco altatopisztolyaban volt. Ugyhogy begyogyszerezve, szorosra kotozve, es nagyon maganyosan fekudtem ott. De minden helyzetnek meg lehet talalni a jo oldalat is, ha eleg kitartoan keresi az ember, es miutan megprobaltam kitalalni, mi lehet az az en helyzetemben, be kellett ismernem, hogy valoban nem tamadtak meg meg veszett patkanyok.
Tito Puente uj dalba fogott, valamivel lassubba, es en egyre filozofikusabba kezdtem valni. Egyszer mindenkinek el kell mennie. De meg ha igy is van, ez nem lenne rajta a legjobban ahitott tiz halalnemem listajan. Az elalvas, felebredes nelkul volt az elso helyen, a tovabbiak pedig egyre visszataszitobba valtak.
Mit fogok latni, amikor meghalok? Arrol nem tudtam meggyozni magam, hogy higgyek a lelekben, vagy a pokolban es a mennyorszagban, vagy a tobbi hasonlo gyaszos ostobasagban. Vegul is, ha az embereknek lenne lelkuk, akkor lenne nekem is, nem? Azt viszont hatarozottan allithatom, hogy nekem nincs. Hogyan is lehetne olyasvalakinek, mint amilyen en vagyok? Elkepzelhetetlen. Eppen eleg nehez az, hogy egyszeruen csak onmagam legyek. Hogy onmagam legyek egy lelekkel es lelkiismerettel es valamifele tulvilag fenyegetesevel, az egyenesen lehetetlennek tunt.
De a gondolat, hogy a csodalatos, kulonleges Dexter orokre eltavozik, es soha nem ter vissza — hat, az nagyon szomoru volt. Tragikus, nem kevesebb. Talan kellene adnom egy eselyt a reinkarnacionak. Abba persze nincs beleszolasom. Visszajohetek akar ganajturokent is, vagy, ami meg rosszabb, ugyanolyan szornyetegkent, mint amilyen most vagyok. Ketsegkivul senki nem sirna utanam, kulonosen, ha velem egyutt Debs is tavozik. Onzo modon remenykedtem benne, hogy en leszek az elso. Csak hogy tul legyek rajta. Ez az egesz szinjatek tul regota tart mar. Talan eppen ideje, hogy befejezodjek.
Tito uj dalba kezdett, egy romantikus darabba, valami „Te amo”-rol, es most, hogy belegondoltam, nagyon is valoszinu, hogy Rita is megsiratna engem, az ostobaja. Es Cody es Astor a maguk serult modjan szinten hianyolnanak. Valahogy sikerult utkozben egy egesz csokor erzelmi kotelekbe belebonyolodnom. Hogy tortenhetett ez meg velem? Es nem ugyanez a gondolatmenet futott rajtam vegig a nagyon is kozeli multban, amikor fejjel lefele logtam a vizben Deborah felborult autojaban? Miert toltok mostanaban olyan sok idot sikertelen haldoklassal? Mint nagyon is jol tudtam, nem lenne olyan nehez rendesen vegigcsinalni.
Hallottam, ahogy Danco a talcan levo eszkozeivel zorog, es odafordultam, hogy megnezzem, mit csinal. Meg mindig eleg nehezemre esett megmozdulni, de egyre konnyebbe valt, es sikerult rafokuszalnom. Egy nagy fecskendo volt a kezeben, es azt feltartva lepett oda Doakeshoz, mintha azt akarta volna, hogy lassa es csodalja.
— Ebreszto, Albert — mondta vidaman, es belevagta a tut Doakes karjaba. Egy pillanatig semmi nem tortent; majd Doakes osszerandulva felebredt, es egy sor joleso nyogest vagy jajgatast adott ki magabol, Dr. Danco pedig ott allt, kielvezve a pillanatot, a fecskendot ismet a magasba tartva.
Valami dondules hallatszott a fobejarat felol, Danco megpordult es megfogta az altatopisztolyat, eppen amikor Kyle Chutsky nagydarab, kopasz alakja betoltotte az ajtonyilast. Mint gondoltam, a mankojara
