fuben, ahol sotet volt es rengeteg alom.
29. FEJEZET
Eppen boldogan vagdostam egy nagyon rossz embert, akit gondosan megkotoztem es az asztalhoz rogzitettem, de a kes valahogy gumibol volt, es csak rezgett jobbra-balra. Felnyultam inkabb egy oriasi csontfureszert, es azzal lattam neki az asztalon fekvo aligatornak, de nem ereztem valodi oromot, csak fajdalmat, es akkor meglattam, hogy a sajat karomat nyiszatolom. A csuklom egett es feszult, de nem tudtam abbahagyni a vagdalkozast, es akkor eltalaltam egy arteriat, es a rettenetes vorosseg kifrocskolt mindenfele es skarlatkoddel vakitott el, majd zuhanni kezdtem, egy orokkevalosagon keresztulzuhantam a homalyos, ures onmagamon keresztul, ahol a szornyu arnyekok csavarodtak es obegattak, es huztak engem, amig le nem estem, egyenesen bele abba a rettenetes voros tocsaba ott, a padlon, ami mellett ket szent holdbamult le ram, az kovetelve: nyisd ki a szemed, ebren vagy…
Es akkor minden elesse valt. A ket szent hold valojaban ket vastag lencse volt egy nagy, fekete keretben, egy kicsi, vezna, bajszos ember arcan, aki egy injekcios tuvel a kezeben hajolt folem.
— Dr. Danco, ha jol sejtem.
Nem tudtam, hogy hangosan is kimondtam, de a ferfi bolintott, es azt valaszolta:
— Igen, igy hivtak. Es maga kicsoda? — A kiejtese egy kicsit eroltetett volt, mintha minden szon kulon gondolkoznia kellene. Volt benne egy kis kubai iz, de nem ugy, mintha spanyol lett volna az anyanyelve. Valami oknal fogva a hangjatol nagyon kellemetlenul ereztem magam, mintha Dexter-irto lett volna benne. De gyikagyam melyen egy osoreg dinoszaurusz emelte fel fejet es uvoltott neki vissza, ugyhogy nem rantottam el magam tole, ahogy eloszor terveztem. Megprobaltam megrazni a fejem, de valami oknal fogva ez nagyon nehezemre esett.
— Meg ne probaljon mozogni — mondta. — Nem fog menni. De ne aggodjon, lat majd mindent, amit a baratjaval csinalok ezen az asztalon. Es hamarosan pedig magara kerul a sor. Akkor majd magat is lathatja, ott, a tukorben. — Ram pislogott, es egy kis huncutsag koltozott a hangjaba. — Ez a jo a tukrokben. Tudta, hogy ha valaki a haz mellett acsorog, es belenez egy tukorbe, akkor eszre lehet venni a hazbol?
Olyan volt a hangja, mint egy altalanos iskolai tanitoe, aki eppen egy altala nagyon kedvelt viccet mesel az egyik tanitvanyanak. Es en eleg ostobanak ereztem magam ahhoz, hogy ezt jogosnak veljem, mert ugy setaltam be ebbe az egeszbe, hogy nem gondoltam masra, csak arra, hogy je, de erdekes. A sajat Hold-indukalta turelmetlensegem es kivancsisagom miatt valtam ovatlanna, o pedig meglatta, ahogy bekukucskalok. Ennek ellenere bosszantott a karorome, ugyhogy nem tudtam ellenallni a kesztetesnek, hogy visszavagjak, barmilyen erotlenul is.
— Igen, tudtam — valaszoltam. — Es maga tudta, hogy ennek a haznak bejarati ajtaja is van? Es ezuttal nem all ort semmilyen pava.
Pislogott.
— Most felnem kellene? — kerdezte.
— Hat, az ember soha nem tudhatja, ki ront be hivatlanul.
Dr. Danco talan ugy fel centire felhuzta a szaja szelet.
— Hat — mondta —, ha a maga baratja ott az asztalon reprezentativ mintanak szamit, azt hiszem, nem fog bajom esni. Maga mit gondol? — Es el kellett ismerjem, igaza van. Az elso osztalyu jatekosok nem bizonyultak tul meggyozonek; miert kellene felnie a cserepadon uloktol? Ha nem lettem volna olyan kaba attol a szertol, amit belem nyomott, biztosra veszem, hogy valami szellemesebbel rukkoltam volna elo, de igazsag szerint meg mindig valamifele vegyi kodben lebegtem.
— Remelem, nem kell azt hinnem, hogy uton van a segitseg — mondta.
En ugyanezen toprengtem, de nem tunt okos dolognak, hogy ezt kozoljem is vele.
— Higgyen, amit akar — mondtam, inkabb remelve, hogy ez eleg ketertelmuen hangzik ahhoz, hogy megalljon egy pillanatra, mikozben atkoztam a rendes korulmenyek kozott szelsebes mentalis kepessegeim lassusagat.
— Hat jo — valaszolta. — Azt hiszem, maga egyedul jott ide. Bar arra kivancsi vagyok, miert.
— Tanulmanyozni akartam a technikajat — valaszoltam.
— O, remek — felelte. — Boldogan megmutatom, elso kezbol. — Megint ram villantotta apro kis mosolyat, es hozzatette: — Majd labbol. — Vart egy pillanatot, valoszinuleg azert, hogy lassa, nevetek-e a rendkivul humoros poenjan. Nagyon sajnaltam, hogy csalodast kell okoznom neki, de talan kesobb viccesebbnek fogom talalni, ha elve kiszabadulok.
Danco megveregette a karom, es egy kicsit lehajolt.
— Szuksegunk lesz a nevere, tudja. Anelkul az orom nem lehet teljes.
Elkepzeltem, amint a nevemen szolit, mikozben oda vagyok kotozve az asztalhoz, es nem talaltam tul vidamnak a jelenetet.
— Megmondja a nevet? — kerdezett.
— Rumplestiltskin — valaszoltam.
Ram meredt a nagy szemeivel a vastag lencsek mogott. Majd lenyult a farzsebemhez, es elobanyaszta a tarcamat. Kinyitotta, es megkereste benne a jogositvanyomat. — O! Szoval MAGA Dexter. Gratulalok az eljegyzesehez. — Mellem dobta a tarcamat, es megveregette az arcomat. — Figyeljen es tanuljon, mert nagyon is kozel az ora, amikor ugyanezt fogom tenni magaval.
— Milyen jo maganak — mondtam.
Danco osszevonta ram a szemoldoket.
— Sokkal ijedtebbnek kellene lennie — jelentette ki. — Miert nem az? — Csucsoritett. — Erdekes. Legkozelebb emelem a dozist. — Ezzel felallt, es odebb ment.
Egy sotet sarokban fekudtem egy vodor es egy sepru mellett, es neztem, hogy munkalkodik a konyhaban. Keszitett maganak egy csesze instant kubai kavet, amibe rengeteg cukrot kevert. Majd visszament a szoba kozepere, es elgondolkozva kortyolgatva a kavejat lebamult az asztalra.
— Nahma — konyorgott neki az a dolog az asztalon, ami egykor Doakes volt. — Nahana. Nahma. — A nyelvet termeszetesen eltavolitottak: egyertelmu szimbolika annak az embernek az eseteben, aki Danco ismeretei szerint elarulta.
— Igen, tudom — valaszolta Dr. Danco. — De eddig egyet sem talaltal el. — Majdnem mosolygott, amikor ezt mondta, bar nem ugy nezett ki az arca, mintha elgondolkodo erdeklodesen kivul barmilyen megnyilvanulasra is kepes lenne. De ez is eleg volt hozza, hogy Doakes jajgato rohamot kapjon, es megprobaljon vergodessel kiszabadulni a kotelekei kozul. Nem igazan sikerult neki, es nem ugy tunt, mintha Dr. Danco tulsagosan aggodna emiatt; kavejat kortyolgatva arrebb ment, es hamisan dudoraszott a Tito Puentere. Ahogy Doakes csapkodott, meglattam, hogy a jobb labfeje is eltunt, mint a kezei es a nyelve. Chutsky azt mondta, az o labat egyben vagtak le. A Doktor nyilvanvaloan el akart idozni ezzel a darabbal. Es amikor ram kerul a sor… Mi alapjan fogja eldonteni, mit vagjon le, es mikor?
Az agyam agysejtrol kis paras agysejtre uritette ki magabol a kodot. Azon toprengtem, milyen hosszan lehettem ontudatlan. Ez nem olyasminek tunt, amit megbeszelhetnek a Doktorral.
A dozist, mondta. Egy injekcios tut tartott a kezeben, amikor felebredtem, es csodalkozott, hogy nem felek jobban… Hat persze. Milyen csodalatos otlet, beinjekciozza a pacienseit valamilyen pszichotrop szerrel, hogy felerositse bennuk a kiszolgaltatott rettegest. Azt kivantam, barcsak tudnam, hogyan kell ezt csinalni. Miert is nem mentem orvosnak? De persze most mar egy kicsit keso volt ahhoz, hogy ezen bankodjak. Es egyebkent is, nagyon ugy hangzott, mintha Doakes eppen a megfelelodozist kapta volna.
— Szoval, Albert — szolitotta meg a Doktor az ormestert nagyon kellemes, tarsalgasi stilusban, mikozben a kavejat szurcsolte —, mi a kovetkezo tipped?
— Nahana! Nah!
— Nem hinnem, hogy eltalaltad volna — sajnalkozott a doktor. — Bar, ha meglenne meg a nyelved, talan sikerult volna. Hat, igy jartal — folytatta, mikozben az asztal fole hajolt, es valamit felirt egy kis darab papirra, majdnem ugy, mintha valamit kihuzott volna. — Egy meglehetosen hosszu szorol van szo — mondta. — Kilenc betu. Hiaba, az embernek a rosszat is el kell fogadni a joval egyutt, nem gondolod? — Ezzel lerakta a ceruzat,
