Francis Carsac
A sehollakok
Francis Carsac
A sehollakok
(Kozmosz Konyvek, Budapest, 1980.)
TUDOMANYOS-FANTASZTIKUS REGENY
KOZMOSZ FANTASZTIKUS KONYVEK
SZERKESZTI: KUCKA PETER
A forditas az alabbi kiadas alapjan keszult
Francis Carsac: Ceux de Nulle Part
© 1970 Francois Bordes et Editions Opta, Paris
Forditotta: Gyaros Erzsebet
A fedel Panner Laszlo munkaja
© Gyaros Erzsebet, 1980
Hungarian translation
1. A LATOGATOK
Eloszo
197.-ben, azon a marciusi reggelen, amikor becsengettem oreg baratom, Clair doktor hazanak kapujan, termeszetesen nem sejtettem, hogy hamarosan egy fantasztikus es hihetetlen tortenetet fogok hallani. «Oreg baratot» mondok, noha Clair — akarcsak jomagam — alig mult harmincesztendos, de gyerekkorunk ota ismerjuk egymast, es csak a legutobbi negy evben nem talalkoztunk.
A kaput egy oregasszony nyitotta ki — alig resnyire. Feketebe volt oltozve, mint ezen a videken minden oregasszony.
— Ha orvosi vizsgalat vegett jon, a doktor ma nem fogad — dunnyogte baratsagtalanul. — A «kiserteteivel» foglalkozik.
Clair remek orvos volt, de hivatasat nem gyakorolta rendszeresen. Tekintelyes vagyonnal rendelkezett, tehat csaknem minden idejet bonyolult biologiai kiserleteinek szentelhette. Rouffignac kozeleben, a szuloi hazban berendezett laboratoriumanak — az odalatogato tudosok szerint — aligha akadt parja a vilagon. Munkajaval kapcsolatban roppant titoktarto leven, gyer levelezesunk soran csak kurta celzasokat tett ra, de egyetemi korokben ugy hirlett, hogy a doktor egyike azoknak, akik a vilag csaknem minden tajan kiserleteznek, es mar kozel jarnak a rak problemajanak megoldasahoz.
Az oregasszony bizalmatlanul meregetett.
— Nem orvosi tanacsert jottem — feleltem. — Csak annyit mondjon a doktornak, hogy Frank Borie szeretne latni.
— O, on Borie ur? Az mas. A doktor varja ont.
A folyoso vegerol mely basszus hang mennydorgott:
— Nos, Madeleine, ki az? Ki csengetett?
— En vagyok, Seva!
— Bujj be hat, a mindensegit!
Clair doktor emigrans orosz apjatol zengo hangot, egy sziberiai kozak alkatat, valamint a Vsevolod nevet kapta, perigord-i szuletesu anyjatol pedig olyan feher bort es fekete hajat orokolt, hogy annak idejen a diakok «clair-obscur»-nek (*) neveztek.
Nagy leptekkel sietett elem, kezfogasaval csaknem kicsavarta a karom, a vallamra utott, amitol megroggyantam, pedig valaha a rogbicsapatban hatvedet jatszottam! — es ahelyett, hogy szokasahoz hiven tustent a dolgozoszobajaba vezetett volna, visszakisert a kapu ele.
— Micsoda szep nap! — szonokolt fellengzosen. — Ragyog a napfeny, es te megerkezel! Oszinten szolva, csak az esti autobusszal vartalak.
— A kocsimmal jottem. Zavarlak?
— Nem, nem, szo sincs rola! Szornyen orulok, hogy latlak. Mi van veled? Hogy mukodik az uj maglyatok?
— Pszt, ez titok! Tudod jol, hogy nem beszelhetek rola.
— Jo, jo, te titokzatos atomtudos! Errol jut eszembe, koszonom a legutobb kuldott radioaktiv izotopokat. Jo hasznat vettem a munkamban. De ezzel a temaval kapcsolatban, nem zaklatlak tobbe. Most fontosabb dolgom van.
— Ugyan micsoda? — kerdeztem csodalkozva.
— Pszt, ez titok! Nem beszelhetek rola! Mogottunk a folyoson konnyu leptek nesze hallatszott, es a kisse nyitva maradt kapu resen at egy karcsu noi arnyat veltem felfedezni, holott tudomasom szerint Clair notlen, es baratnot sem tartott.
Nyilvan eszrevette tekintetem iranyat, mert kezemnel fogva megporgetett a tengelyem korul.
— Annyi bizonyos, hogy semmit nem valtoztal. Ugyanolyan vagy, mint mindig. Nos, menjunk beljebb!
— A bokot nem tudom viszonozni. Megoregedtel!
— Ej, talan, talan. Menj elore!
Jol ismert dolgozoszobaja, a konyvekkel zsufolt polcokkal — e konyvek kozul csak keves foglalkozott orvostudomannyal — ures volt, de a levegoben enyhe, kellemes parfumillat lebegett. Szimatolni kezdtem. Clair eszrevette, es minden kerdezoskodest megelozott.
— Igen, nehany napja meglatogatott egy hires szineszno, o, csak mint orvost! Es parfumjenek illata meg mindig erezheto. Manapsag rendkivul fejlett a kemia!
Elenk beszelgetesbe merultunk. Amikor kozoltem vele anyam halalat, megdobbentett a megjegyzese: «O, akkor minden rendben van.»
— Mi az, hogy rendben van? — kerdeztem fajdalmas meltatlankodassal.
— Csak azt akartam mondani, hogy most mar ertem, miert nem adtal hirt magadrol az utobbi idoben. Igy hat most egyedul maradtal ezen a vilagon?
— Igen.
— Nos, talan valami erdekes dolgot javasolhatnek neked. De ez egyelore csak homalyos terv. Majd este bovebben beszelek rola.
— Es a munkad? Mi ujsag a laboratoriumban?
