csodalkozasomra akadalytalanul mehettunk tovabb, es nehany pillanat multan ott alltunk a gepezet elott.
Baratsagosan es szemmel lathatoan gyanakvas nelkul fogadtak. Souilik csupan egy gondolatot kozolt velem: «Megmondtam, hogy vannak vedelmi eszkozeink.» A sebesultek felol erdeklodtem. Valamennyien sokkal jobban ereztek magukat. A mult ejszakai kenyszerleszallas okozta zurzavar es megrazkodtatas utan a Hissek — meg nem emlitettem, hogy igy nevezik magukat? — roppant gyorsan reorganizalodtak, es mintegy kiegeszitve a tolem kapott elsosegelyt, amely mar csak azert is kezdetleges volt, mivel akkor meg nem ismertem anatomiajukat es fiziologiajukat, meginditottak csodalatos biotikus sugargeneratorukat, amelyrol kesobb meg beszelni fogok.
A repulo cseszealj belsejet teljesen rendbe hoztak, de a «laboratorium» bonyolult keszulekei kozul meg igen sok darabokra torve hevert. A nagyon magas termetu ferfi, akinek Aass volt a neve, ket masik ferfi es egy no tarsasagaban lazasan dolgozott. Zold arcan pontosan olyan gondterhelt kifejezest lattam, mint annak idejen apamen, amikor szamitasai nem elegitettek ki. Aass varatlanul felem fordult, es gondolatatvitel utjan megkerdezte:
— Lehetne-e a Foldon ket kilonyi wolframot talalni?
E gondolatokban termeszetesen sem a Fold, sem a kilo, sem a wolfram szo nem szerepelt, megis hibatlanul megertettem kerdese lenyeget.
— Nehez feladatnak tunik — gondolkoztam fennhangon.
Kurta mozdulatot tett.
— Akkor hat arra vagyunk itelve, hogy ezen a bolygon eljunk!
Es a puszta gondolattal egyidejuleg megereztem a ratoro ketsegbeeses okozta megrendulest.
— Rosszul fejeztem ki magam — helyesbitettem.
Egyik paciensem, aki a Roche-kastelyban lakik, valamikor egy ontode igazgatoja volt, es gyakran megcsodaltatta velem specialis acelfajtakbol es ritka femekbol allo gyujtemenyet. Mivel a wolfram igen nagy fajsulyu, lehetseges, hogy a birtokaban levo kis tomb megvan ket kilo. Nehez lesz rabeszelni, hogy valjon meg tole. De feltetelezve a legrosszabbat, nem lehetetlen — ambar tobb idot vesz igenybe —, hogy masutt is megtalalhato ez a femmennyiseg.
Mikozben gondolataimat atadtam vendeglatoimnak, arcuk fokozatosan felderult. Megigertem, hogy mar masnap reggel utananezek a dolognak, s mivel eszrevettem, hogy munkajukban zavarom oket, elbucsuztam toluk. Az erdoben semmifele akadalyba nem utkoztem, csak akkor ereztem egy lassu, de eroteljes nyomast a hatamban, amikor athaladtam a koron.
Masnap reggel kilenc orakor megjelentem a Roche-kastelyban. Paciensem nem tartozkodott otthon. Felesegenek dobogo szivvel adtam elo latogatasom celjat, es urugykent egy fontos es surgos kiserletre hivatkoztam. A vitrinben kiallitott femtomb nem nyomott ket kilot, de a szekrenyfiokban hevero masik meghaladta ezt a sulyt. Az asszony hajlando volt kolcsonadni, azzal a feltetellel, ha megigerem, hogy egy honapon belul visszahozom. Vegul is, amint hallani fogod, mar egy hettel kesobb visszavittem, ha nem is azt, de egy ugyanolyan sulyu wolfram tombot.
Mivel sejtettem, hogy titokzatos barataimnak a leheto leghamarabb szukseguk lehet a femre, egyenesen a Magnou-tisztasra siettem. A taszito kor most nem mukodott. Souilik fogadott, es neki adtam at a tombot. Nem maradtam ott, mivel delben talalkoznom kellett a polgarmesterrel. De megegyeztunk, hogy a masnapot, amelyrol ugy gondoltak, hogy az utolso napjuk lesz a Foldon, a «cseszealjban» toltom, mert sok mindent akartak kerdezni tolem a bolygonkrol. En viszont javasolni szerettem volna nekik, hogy egy megbizhatobb helyen terjenek vissza a Foldre. Pillanatnyilag a Szaharaban levo Causses-ra gondoltam, vagy mas hasonlo teruletre.
Ebed kozben mindvegig roppant szorakozott voltam. Egyik berlom meg idejekoran elhozta a szukseges vadnyulat. A polgarmester lelkendezett, de en egyaltalan nem hasznaltam ki elonyos helyzetemet. A feketekave meg a likor utan kisse osszeszedtem magam.
Delutan negy ora tajban, amikor felkeltunk az asztal mellol, csengettek. Nem tudom, miert de megereztem, hogy valami sulyos kellemetlenseg fog erni. Egy Bousquet nevu hetprobas gazficko, orvvadasz es csavargo akart a polgarmesterrel beszelni.
Vendegem meg inkabb felvidult a varatlan keres hallatan — Bousquet rendszerint gondosan elkerult mindent, ami valamennyire is hasonlitott a hatosagra —, es megkerdezte tolem, nem fogadhatna-e nalam ezt az embert.
— Egy perc alatt vegzunk, aztan nyugodtan beszelhetunk a bennunket erdeklo temarol.
Termeszetesen beleegyeztem, aztan beengedtuk Bousquet-t. Jol ismertem a mihasznat, egyszer-ketszer mar kezeltem is, persze, ingyen. Halabol sok vadban gazdag helyet mutatott.
Bousquet nem vesztegette az idejet holmi udvarias szolamokkal.
— Polgarmester ur, ordogok vannak a Magnou-tisztason!
Bizonyara elsapadtam. A barataimat tehat felfedeztek!
— Ordogok? Mifele historia ez? — vagott vissza a polgarmester, aki jokedvu ember volt, es cseppet sem babonas.
— Igenis, polgarmester ur. Ordogok. Lattan oket.
— Ugy! Es mire hasonlitanak a te ordogeid
— Emberekre. Zold emberekre. Es noi ordogok is vannak veluk!
— Nos, tisztazzuk a dolgot. Hogyan vetted a eszre oket?
— Hat eppen az erdoben setalgattam, polgarmester ur, nem messze a tisztastol. Megreccsentek az agak, azt hittem, vaddiszno csortet a suruben, fogtam a puskamat…
— Oho, hat puskaval setafikaltal? Ugy tudom, nincs fegyverviselesi engedelyed.
— Ami azt illeti…
— No, hagyjuk. Lassuk az ordogeidet.
— Szoval fogtam a puskam, megfordultam, es ekkor szembe talaltam magam egy noi ordoggel.
— Ejha! Aztan csinos volt?
— Megjarja, de zold volt a bore! Ijedtemben elsutottem a puskat.
Magamban nagyot karomkodtam.
— A loves nem talalt, mert a puska csove lefele volt forditva, de a no ordog megremult, intett a kezevel, mire en ugy elterultem a foldon, mintha valaki mellbe vagott volna. O pedig megfordult, es szaladni kezdett. Duhosen felugrottam, es utana rohantam. Gyorsabban futott, mint en, elvesztettem a szemem elol, es amikor vagy husz meterre lehettem a tisztastol, az orromat belevertem egy falba!
— Hogyan? Ott nincs semmifele fal! Ugy ismerem azt a tisztast, akar a tenyeremet!
— Rosszul mondom, polgarmester ur. Tudom jol, hogy nincs ott fal, de olyan volt, mintha lenne. Nem tudtam tovabbmenni. Es a fak meghajoltak, mintha eros szel kerekedett volna, pedig nem is fujt a szel!
Sajat tapasztalatomra gondoltam, es konnyen megertettem Bousquet szavait.
— Szoval nem tudtam tovabbmenni. A fak kozott leskelodtem, es tucatnyi ordogot lattam munkalkodni egy csillogo nagy masina korul, ami olyan volt, mint egy mosogep nagy fedoje. Az ordogok egy ajton at jarkaltak ki s be. Felismertem az en noi ordogomet. Eppen egy masik ordoggel beszelt, de nagyon messze voltam toluk, es igy egyetlen szavukat sem hallottam. Ekkor valamennyi ordog felem nezett es nevetett! Azutan valami ram zuhant, de semmit sem lattam, es begurultam a sunzanotak koze, jo szazmeternyire a tisztastol. Ott aztan az a valami elengedett. Egeszen az orszagutig szaladtam, aztan gyorsan idejottem, hogy jelentsem az esetet a polgarmester urnak.
Vendegem szkeptikus keppel nezegette Bousquet-t.
— Bizonyos vagy benne, hogy ma semmit sem ittal? Nem artott meg a bor vagy a rum?
— Nem, polgarmester ur. Alig ket liter voroset ittam, eves kozben, mint mindenki mas.
— Hm, mi a velemenye minderrol, doktor?
Igyekeztem idot nyerni, es szemrebbenes nelkul hazudtam.
— Tudja, ha csak egy kisse is beteg a maja ennek az embernek, ket liter bor epp eleg neki. Ugy hirlik, sokat iszik. Deliriumban ugyan inkabb elefantokat szoktak latni, nem pedig zold ordogoket, de soha nem lehet tudni…
— Rendben van. Egy ora mulva gyere el hozzam az eloljarosagra. Most komolyabb ugyekkel vagyok elfoglalva, mint a te ordogeid.
Bousquet fejet csovalva bandukolt kifele. A polgarmester megjegyezte:
— Minden bizonnyal reszeg, noha nem tantorog. Ordogok! Ugyan! Es ha megis? Akkor az ugy a papra tartozik, nem pedig ram!
