— Igen, kiveve nehany gerinctelen allatot. Az o legzo pigmentjuk reztartalmu.
— Akkor ti a Mislixek rokonai vagytok!
— Kik azok a Mislixek, akikrol oly gyakran beszeltek?
— Epp eleg koran meg fogod tudni. Es a bolygod is eleg koran meg fogja tudni!
Es megcsovalta a fejet, mint mindig, ha be akart fejezni egy beszelgetest.
Teltek-multak az orak — a bousikok. Aass ertem jott, hogy a seallba kiserjen, amig ismet atkelunk a «Nagy Teren». Souilikkal egyutt ujra vegigmorzsoltak a hosszu litaniat, ujra megingott a ksill, es ujra ereztuk az imbolygast. Souilik bekapcsolta a kepernyot, az urben repultunk, csillagokkal korulveve. Az egyik csillag sokkal kozelebb volt, mint a tobbi: szemmel lathato atmeroje megkozelitette a hold atmerojenek korulbelul az egyharmadat. Aass ramutatott.
— Ime Ialthar, a mi napunk. Nehany bousik mulva az Ellan leszunk.
Nagyon lassan teltek ezek a bousikok! Megigezve bamultam, hogyan novekszik a csillag, amely fele repultunk. Halvanyan keklo szinetol hamarosan kaprazni kezdett a szemem, ezert inkabb a korulotte keringo bolygokat figyeltem. Souilik megtanitott a periszkop kezelesere, amely, ha ugy kivantak, egy nagy ereju tavcso szerepet is betoltotte. Az Ialthar korul tizenket bolygo keringett. A nevuk a legtavolabbitol kezdve a legkozelebb levoig: Aphen, Setor, Sigon, Heran, Tan, Sophir, Ressan, Mars — igen, egy kulonos veletlen folytan ezt is Marsnak hivtak —, Ella, Song, Eikle es Roni. Ket bolygot kozuluk, a Sigont es a Tant ugyanolyan gyuru vett korul, mint a mi Szaturnuszunkat. A legnagyobb bolygo a Heran, a ket legkisebb az Aphen es a Roni volt. A Mars es az Ella egyforma, mindketto valamivel nagyobb a mi Foldunknel.
A kisebb Ressan lakott, csakugy, mint a Mars es termeszetesen az Ella.
A tobbi bolygon a Hissek ipari vagy tudomanyos telepeket tartanak fenn, olykor rendkivul nehez korulmenyek kozott. Csaknem mindegyik bolygonak vannak holdjai. Ezek egy kulonos szamtani torveny szerint vannak elosztva: a Roninak es az Eiklenek nincs, a Songnak egy holdja van, az Ellanak ketto: Ari es Arzi, a Marsnak harom: Sen, San es Sun, a Ressannak negy: Atua, Atea, Asua es Asea, a Sophirnak ot, vegul a Tannak hat. Ezutan a szamok ismet csokkennek, egeszen a Setorig, amelynek harom holdja van, az Aphennek viszont egy sincs. A Heran a Jupiternel is nagyobb oriasi vilag, egyik holdja akkora, mint a Fold. Az Aphen tizenegymilliard kilometerre kering az Ialthartol!
A Sophir meg a Ressan palyaja kozott jutottunk ki a Terbe. Annyira megkozelitettuk a Ressant, hogy a tavcsovel tisztan kivehettem a felhok resen at elobukkano partvidek korvonalat. A Mars viszont tul messze volt, az Ialthar tulso felen. Vegul az Ella mar nemcsak egy kis pont volt az egbolton — percrol percre novekvo golyobis lett belole.
2. EGY FANTASZTIKUS VILAG
Az Ella bolygon
Legnagyobb sajnalatomra ejszaka szalltunk le. Amikor behatoltunk az Ella legkorebe, az oram 7 ora 20 percet mutatott, de meg ma sem tudom, hogy a Foldon ez reggel vagy este volt-e. Az eg annyira elborult, hogy mielott elertuk volna az arnyekos ovezetet, a felhok kozott csak vajmi keveset lathattam a bolygobol: nehany csillogo feluletet, valoszinuleg tengereket. Zajtalanul, siman ertunk foldet. A ksill egy kopar, sotet terulet kozeppontjara ereszkedett le. Csak a tavolban ragyogott nehany fenyfolt.
— Hat nem vartak bennunket? — kerdeztem naivan Souiliktol.
— Miert vartak volna? Ki tudna megmondani, hogy mikor ter vissza egy ksill? Szaz meg szaz ilyen gep kutatja a Teret! Miert varnak oket? Erkezesunket jeleztem a Bolcseknek. Holnap majd megjelensz elottuk. Most gyere velem.
Kileptunk a ksillbol. A kornyek teljesen sotet volt. Souilik meggyujtotta a szalaggal homlokara erositett kis lampast, es elindultunk. Rovidre nyirt pazsiton lepkedtem. Nem egeszen szaz lepes utan a lampa fenye egy alacsony, feher es latszolag nyilasok nelkuli epitmenyt vilagitott meg. Az epuletet megkerultuk. Anelkul hogy Souilik barmit is tett volna, egy rejtett kapu nyilt meg elottunk, s egy hofeher kovezetu rovid folyosora leptunk, amelynek vegen jobbra es balra szarny nelkuli ajtok nyiltak. Souilik a bal oldali ajtora mutatott.
— Itt fogsz aludni.
A helyiseget enyhe kek feny vilagitotta meg. Butorzata mindossze egy nagyon alacsony, kisse homoru agyfele volt, lepedo nelkul, egyszeru feher takaroval. Mellette, egy kis asztalon halvanyan csillogott nehany bonyolult keszulek. Souilik ramutatott az egyikre.
— Almot ado keszulek — mondotta. — Ha nem tudsz elaludni, nyomd meg ezt a gombot. Mivel az elelmiszereink megfelelnek a szervezetednek, bizonyara ez is hatni fog rad.
Magamra hagyott. Egy ideig az agyon uldogeltem. Olyan erzesem volt, mintha a Foldon lettem volna, valamelyik nagyon civilizalt orszagban, teszem azt, az Egyesult Allamokban vagy tan Svedorszagban, nem pedig egy ismeretlen bolygon, az isten tudja, hany milliard kilometerre az otthonomtol! A pehelykonnyu, barsonypuha takaro alatt egy meg finomabb kelmebol keszult halokontosfelet — egybeszabott pizsamat vagy kezeslabast — talaltam. Levetkoztem es lefekudtem. A fekhely kellokepp ruganyos volt, pompasan alkalmazkodott a test formaihoz, anelkul hogy tul puha lett volna. A vekony takaro olyan melegnek bizonyult, hogy a kellemes homersekletu szobaban hamarosan ledobtam magamrol. Egy ideig forgolodtam, nem tudtam elaludni. Ekkor eszembe jutott Souilik szava, es megnyomtam a jelzett gombot. Nagyon halk zummogest hallottam, es maris elnyomott az alom.
Nagyon lassan ebredeztem egy kulonos alombol, amelyben zold arcu emberekkel beszelgettem. Hol vagyok? — tunodtem. Eleinte azt hittem, hogy meg Skandinaviaban, ahol nemreg valoban jartam, de csakhamar eszembe jutott, hogy onnan mar hazatertem. Mindenesetre nem otthon voltam, abban a rettento kemeny agyban, amelyet mindig ki akartam csereli, bar ez sohasem akkor jutott az eszembe, amikor kellett volna. A mindensegit! Az Ella!
Kiugrottam az agybol, es bekapcsoltam a vilagitast. A velem szemben levo fal eltunt, atlatszo lett: vegtelen, sarga mezo terult el elottem, egeszen a nagyon tavoli, keklo hegyekig. Balra, a sarga gyepen sotet foltot lattam: a lencse formaju ksillt. A furcsa fakokek egbolton nagyon magasan nehany feher felho lebegett, Meg nagyon koran lehetett.
Halk nesszel egy alacsony, kerekes asztalka gordult be a szobaba. Lassan kozeledett, es az agy mellett allt meg. A belsejebol ugyancsak lassan kiemelkedett egy aranysarga folyadekkal megtoltott csesze, valamint egy tanyer rozsaszinu zsele. Ugy latszik, a Hissek az agyban szoktak reggelizni! Igen jo etvagyam volt, az etelt meg az italt roppant izletesnek talaltam, noha nem tudtam meghatarozni, mibol keszultek. Amint vegeztem a reggelivel, az onmukodo asztalka kigurult a szobabol.
Feloltoztem, es magam is utana mentem. A kulso kapu eppugy nyitva volt, mint a haz valamennyi ajtaja. A hazat kicsinek gondoltam, abban a hitben, hogy csak a folyosorol nyilo harom helyisegbol all. Kesobb megtudtam, hogy a Hisseknel minden haznak ket vagy harom fold alatti szintje van.
Koruljartam az epuletet. A levego friss es huvos volt, de nem hideg, es a nap — soha nem tudtam helyette Ialthart gondolni — meg alacsonyan jart. A kornyek kihaltnak tunt. Valamivel tavolabb harom masik, eppolyan egyszeru haz emelkedett, mint Souilike. Nagyon messze, a felkelo nap iranyaban, elszortan tobb epuletet lattam. A hegyek mellett huzodo kopar siksag a nyugati lathatarig terjedt. Keletre, eszakra es delre viszont kisebb-nagyobb facsoportok alltak. Kenyelmesen elsetaltam a legkozelebbi ligetig. A fak rozsaszinnel es zolddel erezett, egyenes, sima es hosszu torzset novesztettek az eg fele. Leveleik eppolyan sotetsargak voltak, mint a pazsit. Haromfele, egymastol eltero illatot tudtam megkulonboztetni.
Mindez csodas nyugalmat arasztott. Ami oly csuf a mi civilizacionkban: a larma, az emelyito szagok, a varosok kaotikus zsufoltsaga, mintha szamuzve lett volna ebbol a vilagbol. Vegtelen enyhito beke uralkodott a tajon. Wellsre gondoltam, es a
Lassan visszaballagtam a hazhoz. Uresnek tunt. A haloszobammal szemben levo helyisegbol kihoztam egy konnyu, alacsony karosszeket, es az ajto elott leulve varakoztam. Tiz perc mulva az egyik facsoport mogul karcsu
