szerelveny vege fele vettem az iranyt — a cel erzete gyongulni kezdett. Az elso kocsi iranyaba fordultam — igen, kezdek kozeledni…
Tisztara mint abban a gyerekjatekban: hideg-langyos-meleg.
Utasok todultak be a metrokocsikba. A szerelveny menten futottam, s kozben ereztem, amint a szam suru nyallal kezd megtelni, a fogaim is fajni kezdtek, az ujjaim pedig begorcsoltek… A fulhallgatoban duborgott a zene.
Ez aztan az alkalomhoz passzolo nota! De meg mennyire, hogy passzol…
Nem lesz ennek jo vege.
Az osszezarodo ajtohoz ugrottam, megdermedtem, mikozben befele fuleltem. Eltalaltam, avagy nem? Vizualisan tovabbra sem tudtam beazonositani a celt…
Eltalaltam.
A szerelveny ott szaguldott a Korgyurun, mikozben lazongo osztoneim ezt harsogtak: „Itt van! Melletted!”
Lehet, hogy meg a metrokocsit is eltalaltam?
Miutan lopott pillantast vetettem utitarsaimra, lemondtam errol a remenyrol. Itt ugyan nem akad senki, aki szamot tarthat az erdeklodesemre.
Nincs mit tenni, kibekkeljuk…
A „Proszpekt Mira” (Beke sugarut) allomason megereztem, amint a cel tavolodni kezdett. Kiugrottam a metrokocsibol, es az atszallo folyoso fele vettem az iranyt. A kozelben van, valahol egesz kozel…
Sugariranyu atszallasomat kovetoen a masik vonalon levo allomason a cel erzete mar-mar kinzova fokozodott. Kapasbol kiszurtam magamnak nehany jeloltet: ket bakfist, egy fiatal sracot es egy fiucskat. Mindegyikuk szoba johetett, de hat melyikuk az?
A kiszemelt negyes tarsasag egy kocsiba szallt. Ezt mar sikernek konyvelhettem el, igy aztan kovettem oket, majd pedig varakozni kezdtem.
Az egyik bakfis a Rizsszkajan szallt ki.
A celerzet nem csokkent.
A srac az Alekszejevszkajan szallt ki.
Csodas. A bakfis vagy a fiucska? Melyikuk lehet az?
Megengedtem magamnak, hogy mindkettejuket lopva szemugyre vegyem. A bakfis duci volt, pirospozsgas, es epp a
Meglatasom szerint a bakfis sokkal, hm — etvagygerjesztobbnek tunt. Ketto az egyhez, hogy o a kiszemelt.
Vegeredmenyben persze az egeszet a nem kerdese donti el.
Most mar kezdtem hallani az Elhivast. Egyelore meg nem ertelmes szavak, csupan egy lagy, elnyujtott dallam formajaban. A fulhallgatobol arado hang erzekelese rogton megszunt, az Elhivas konnyeden lenyomta a zenet.
Sem a bakfison, sem pedig a fiucskan nem mutatkozott nyugtalansag. Vagy nagyon magas az atviteli kuszobszintjuk, vagy pedig epp ellenkezoleg — rogton behodoltak.
A szerelveny a VDNH-hoz[4] erkezett. A fiucska elvette kezet az uvegrol, kilepett a peronra, majd sietosen a regi kijarat fele vette az iranyt. A bakfis viszont maradt.
Az ordogbe is!
Mindketten tulsagosan kozel voltak meg hozzam, igy nem foghattam fol, melyikuket is erzem valojaban!
Am ekkor az Elhivas dallama diadalmasan folharsant, es lassan beszedelemek kezdtek beleszuremleni.
Noi hang!
Kiugrottam a zarodo ajton, sietosen a fiucska nyomaba szegodven.
Csodas. A vadaszat a vegehez kozelit.
Csak aztan hogy fogok boldogulni a lemerult amulettel? Fol nem foghatom esszel…
Alig nehanyan mentunk csak kifele, a mozgolepcson negyen voltunk. Elol a kisfiu, nyomaban egy no a kisgyerekevel, aztan en, mogottem pedig egy idosebb, gyurott tabornok. A hadfi szep fenyes auraval birt, mely csupa acelszurke-kek arnyalatbol szove villodzott. Kinomban meg arra is gondoltam gunyorosan, hogy segitsegul hivom. A magafajtak mindmaig hisznek a „tiszti becsulet” fogalmaban.
Csak hat a derek oregnek kevesebb hasznat vehetnem, mint egy legycsaponak az elefantvadaszat soran.
Miutan kivertem fejembol a baromsagokat, meg egyszer a fiucskara neztem. Csukott szemmel szkenneltem az aurajat.
Az eredmeny elriasztott.
Szivarvanyos, attetszo ragyogas ovezte. Idonkent pirosba valtott, maskor suru zold arnyalattal telitodott, mindez olykor raadaskepp sotetkek follobbanasokkal.
Ritka eset. Alakulofelben levo sors. Szetfolyo lehetosegek. A fiucska meg nagy gazemberre valhat, de lehet joszivu es tisztesseges is; am akar egy senki is valhat belole, semmirekello, kinek fajtajatol hemzseg a vilag. Ahogy mondani szokas, meg elotte a jovo. Ilyesfajta aurak altalaban ket-harom esztendos gyermekeknel szoktak elofordulni, am ennel idosebb korban folottebb ritkan talalkozhatni effelevel.
Most mar ertem, miert epp ot szurta ki az Elhivas. Akarhogy is vesszuk, inyencfalat.
Ereztem, ahogy a nyal osszefut a szamban.
Tulsagosan is hosszu ideig tart itt minden, tulontul sokaig… Elneztem a fiucskat, vekony nyakat a sal alatt, es elatkoztam a fonokot, a hagyomanyokat, a ritusokat — mindazt, amibol a munkam allott. Zsibbadt az inyem es szaradt a torkom.
Bar izre kesernyes-sos, de ezt a szomjat csakis a ver olthatja.
Az ordogbe is!
A fiucska leszokkent a mozgolepcsorol, atszaladt az elocsarnokon, majd eltunt az uvegajtok mogott. Egy pillanatra megkonnyebbultem. Lepteimet lassabbra fogva kovettem, mikozben szemem sarkabol figyeltem mozgasat: a fiucska az aluljaro fele tartott. Most mar futott, valami huzta-vonta az Elhivas elebe.
Gyorsabban!
A trafikhoz erve az eladonak vetettem ket ermet, es igyekeztem ugy szolni hozza, hogy kozben ne mutassam a fogaimat:
— Hatert, gyuruset!
A pattanasos legeny lassudad mozdulatokkal — olyba tunt, mintha csak melegedni jarna a munkahelyere — nyujtotta at az uveg vodkat. Becsuletere legyen mondva, meg figyelmeztetett is:
— A vodka nem egeszen koser. Persze nem mereg, Dorohovszkaja fajta, de azert megis…
— Az egeszseg fontosabb — rekesztettem be a hablatyot. A vodka nyilvanvaloan pancsolt volt, de momentan nekem epp megfelelt. Egyik kezemmel leteptem a raerositett drotkarikanal fogva kupakvedo foliajat, a masikkal
