— Mi van veled? — kerdeztem.
— Elmehetnek?
Nem egyszeruen csodalkozo vagy ijedt volt, hanem egyenesen sokkolta a latvany.
— Eredj! De azert vidd csak el ezeket magaddal…
Kosztya sietosen osszekapkodta az uvegcseket, aztan a zsebeibe tomkodte oket.
— Talan ha a szatyrot is vinned, te eszleny! Ki tudja, kivel akadsz ossze a lepcsohazban?
A vampir a flakonokat engedelmesen zacsiba pakolta, melynek oldalan az alabbi felirat diszelgett: „Keltsuk uj eletre Oroszhon kulturajat!” A bagolyra sanditgatva az eloszobaba ment, ahol aztan sietosen nekiallt cipot huzni.
— Gyere maskor is! — mondtam neki. — Nem vagyok en ellenseg. Amig at nem hagod a hatarokat, nem vagyok ellenseg.
Bolintott, aztan akar a golyo, eltuzott a lakasbol. Vallat vontam, majd bezartam az ajtot. Visszatertem a konyhaba, kosza pillantast vetve a bagolyra:
— Nos? Mi is tortent itt valojaban?
A borostyansarga tekintetbol semmit se lehetett kiolvasni. Az egre tartam karomat:
— Mi legyen a kozos munkaval? He? Hat hogy lehessen igy akarmifele egyuttmukodes? Van valami jarhato utad a kommunikaciot illetoen? Most epp foltarom magam, hallod? Nyilt beszedet akarok!
Nem mentem at teljesen a homalyba, csupan egy gondolatszallal folytam bele. Nem eri meg ennyire megbizni az ismeretlenekben, am a fonok aligha adott volna mellem egy megbizhatatlan munkatarsnot.
Semmi valasz. Meg ha kepes is volt Olga a telepatiara, kulonosebben nem szandekozott elni vele.
— Hogyan fogjunk hozza? Meg kell talalnunk azt a leanykat. Mit szolnal ahhoz, ha mondjuk valami rendes alakot oltenel?
Valasz nuku. Folsohajtottam, aztan talalomra megkuldtem a baglyot emlekezetem egy foszlanyaval.
A madar kiterjesztette szarnyat, es a vallamra roppent.
— Szoval igy allunk? Ezek szerint megiscsak hallasz engem? De a valaszig mar nem kegyeskedunk leereszkedni, igaz? Rendben, te tudod. Mit tegyek?
Megint csak a nemajatek.
Egyebirant igenis tudom, mi a teendo. Az mar mas kerdes, hogy semmi eselyem nincs a sikerre.
— Es megis, mikepp fogok setafikalni veled a varosban, mikozben ott csucsulsz a vallamon?
Csufondaros, igen-igen csufondaros tekintet volt a valasz. Es azzal a madar a vallamon ulve atment a homalyba.
Szoval igy. A lathatatlan szemtanu. Nem egyszeru megfigyelo — Kosztya reakcioja a bagoly lattan igencsak meggyozonek bizonyult. Ugy latszik, olyan tarsat adtak mellem, akit a Setet eroi sokkal jobban ismernek, mint a Feny kozkatonai.
— Megbeszeltuk — szolaltam meg elenken. — Csak elobb meg eszem valamit, oke?
Elovettem egy joghurtot, es toltottem egy pohar narancslet magamnak. Attol, amin az elmult heten eltem — felig nyers bifsztek es husle, ami csak alig kulonbozott a vertol — mar hanyingerem volt.
— Neked meg egy kis husit, igaz?
A bagoly elfordult.
— Hat, ahogy akarod — mondtam. — Meggyozodesem, hogy amint enni szottyan kedved, hat mentem foleled a beszeloked.
3. FEJEZET
SZERETEM homalyba merulve jarni a varost. Ilyenkor nem valsz lathatatlanna, hisz kulonben percenkent beled utkoznenek. Atneznek rajtad, mikozben eszre sem vesznek. Most viszont ugy alakult, hogy nyiltan kell dolgoznom.
A nappal nem a mi napszakunk. Lehet, hogy rohejesen hangzik, am a Feny hivei ejjel dolgoznak, amikor beindulnak a Setetek. Momentan a Setetek nem sok mindenre hasznalhatok. Vampirok, alakvaltok. A Setet magusok nappal kenytelenek ugy elni, akar a hetkoznapi emberek.
Marmint a tobbseguk, ertelemszeruen.
Most epp a Tulszkaja allomas korul keringtem. Ahogy a fonok tanacsolta, letudtam a metro-korgyuru osszes allomasat, ahol csak felszinre johetett a pokolbeli fekete forgeteges leanyzo. Valami nyomot kellett maga utan hagynia, s ha megoly halvany is, de csak eszre lehet venni. Most a sugariranyu metrovonalak bejarasan volt a sor…
Hulye egy allomas — a keruletrol mar nem is szolva. Ket kijarattal is bir, azok pedig meglehetos nagy tavolsagra esnek egymastol. Egy piac, az adorendorseg pompazatos felhokarcoloja meg egy hatalmas lakohaz. Annyi Setet kisugarzas volt koros-korul, hogy a fekete forgeteg nyomanak follelese igencsak problematikusnak bizonyult.
Plane akkor, ha nem is jart errefele.
Minden lehetseges zugot bejartam a leanyzo auraja utan szimatolva, olykor pedig a homalyon keresztul meg a lathatatlan madarat is szemugyre vettem, aki mondhatni befeszkelte magat a vallamra. A bagoly szundikalt. O sem erzett semmit, pedig valamiert ugy hittem, hogy kepessegei reven nalam alkalmasabb erre a kutatasra.
Egy alkalommal igazoltattak a rendorok. Ket alkalommal is megprobaltak agyatlan ifjak 50 dollarra levenni — szinte ingyer’, mondhatni ajandekba kaphattam volna egy kinai hajszaritot, egy gyermekjatekot es egy filleres koreai telefont.
Ekkor mar nem birtam tovabb cernaval. Elhajtottam a soron kovetkezo tolakodo vigecet, egyszersmind pedig remoralizaltam. Konnyed fokozaton, a megengedheto szint legalso hataran. Meglehet, csavokam most uj munka utan nezhet. De az is lehet, hogy nem…
Es abban a pillanatban megragadtak a konyokomet. Egy pillanattal azelott meg senki se volt mellettem — most viszont egy parocska alldogalt a hatam mogott. Egy szimpatikus voros leanyka meg egy eros testalkatu, komor abrazatu legeny.
— Nyugi — mondta a leany. O volt a paros rangidos tagja, ezt rogvest folmertem. — Nappali Orseg.
Feny es Setet!
Csak vonogattam a vallam, mikozben elneztem oket.
— Azonositsd magad! — kovetelte a leany.
Nem lett volna ertelme hazudnom, az auramat mar reg levettek, a szemelyazonossag megallapitasa csupan ido kerdese.
— Anton Gorogyeckij.
Alltak es vartak.
— Masfele — vallottam be. — Az Ejszakai Orseg munkatarsa.
Elengedtek a konyokomet. Es meg hatraltak is egy lepest. Viszont egyaltalan nem ugy neztek ki, mint akik kulonosebben nekikeseredtek volna.
— Gyerunk a homalyba! — javasolta a srac.
Aligha vampirok. Ez mar onmagaban is jo. Igy van eselyem nemi targyilagossagra a reszukrol. Folsohajtottam, es atleptem egyik valosagbol a masikba.
Az elso meglepetes akkor ert, amikor kiderult, hogy a parocska valoban fiatal. A boszorkany volt vagy huszonot eves, a boszorkanymester pedig harmincevesforma, mondhatni velem egykoru. Meg az is atfutott az agyamon, hogy ha muszaj, tan meg a neveiket is fol tudom idezni: a hetvenes evek vegen, nyolcvanas evek elejen nem sok magukfajta szuletett.
A masodik meglepetes pedig az volt, hogy a bagoly eltunt a vallamrol. Pontosabban ott volt. Ereztem a karmait, de csak bizonyos erofeszites aran tudtam megpillantani. Olyba tunt, hogy a madarka velem egy idoben valtogatta a valosagsikokat, melyek a homaly egy melyebb szintjen helyezkedtek el.
Nocsak, ez kezd egyre erdekesebbe valni!
— Nappali Orseg — ismetelte a leany. — Alisza Donnyikova, Masfele.
— Pjotr Nyesztyerov, Masfele — morogta a srac.
— Netan valami problemajuk tamadt?
