mint amennyire a munka miatt szukseg lett volna ra. Gondot forditottam arra, hogy minel tobbet megtudjak rola, es erre egyetlen egyszeru okom volt: o soha nem kedvelt engem, annak ellenere, hogy buszken allithatom: az elbuvolo, derus modor mufajanak vilagklasszisa vagyok. De mar-mar ugy tunt, Doakes atlat a szitan; ugy pattant le rola minden szivelyes megnyilvanulasom, mint a majusi cserebogarak a szelvedorol.
Ez termeszetesen felkeltette a kivancsisagomat. De most tenyleg; milyen ember lehet az, aki kepes engem nem kedvelni? Ugyhogy egy darabig tanulmanyoztam ot, es rajottem. Az a szemely, aki kepes Derek Dextert nem kedvelni, negyvennyolc eves, afroamerikai, es a reszleg veretlen fekvotamaszbajnoka. Az irodai pletykak szerint a fegyveres erok veteranja, es miota csatlakozott hozzank, tobb olyan, vegzetes kimenetelu lovoldozesben vett reszt, amelyeket a Belso Ellenorzes mind indokoltnak itelt.
De ami a legfontosabb, felfedeztem, hogy valahol, a tekinteteben mindig ott ego, szakadek mely duh mogott, ott bujkalt Sotet Utasom kacajanak visszhangja. Nem volt tobb egy icipici, csengo, halvany kis csilingelesnel, de azt tisztan hallottam. Doakes ugyanugy megosztotta az intim zonajat valamivel, mint ahogyan en. Nem ugyanazzal, de valami nagyon hasonloval: egy parduccal az en tigrisemhez kepest. Doakes zsaru, de egyben jeghideg gyilkos is. Nem volt ra bizonyitekom, de annyira meg voltam gyozodve rola, amennyire csak lehettem anelkul, hogy lattam volna, amint eltori egy tilosban jaro nyakat.
Egy logikus elme azt gondolna, ennek segitenie kellett volna nekunk abban, hogy megtalaljuk a kozos hangot; egy csesze kave mellett osszehasonlithattuk volna Utasainkat, belterjes beszelgeteseket folytathattunk es darabolasi technikakrol csevereszhettunk volna. De nem: Doakes holtan akart engem latni. En pedig nem tudtam azonosulni e nezopontjaval.
Doakes LaGuertaval dolgozott a holgy nemileg gyanus korulmenyek kozott bekovetkezett halala idejen, es azota az irantam tanusitott erzelmei az egyszeru megvetesnel kicsit intenzivebbe valtak. Doakes meg volt rola gyozodve, hogy valamilyen formaban kozom volt LaGuerta halalahoz. Ez teljesen alaptalan es igazsagtalan gyanusitgatas volt. Nem tettem mast, mint hogy vegigneztem — mit artottam ezzel barkinek is? Termeszetesen segitettem az igazi gyilkosnak elmenekulni, de hat mit tehettem volna? Senki nem varhatja el tolem, hogy bortonbe juttassam a sajat batyamat! Kulonosen akkor, amikor olyan szep munkat vegzett.
Hat, elni es elni hagyni, mindig is ezt mondtam. Vagy legalabbis meglehetosen gyakran. Doakes ormester gondoljon csak, amit akar, engem nem zavar. Meg mindig nagyon keves torveny van, ami a velemenyalkotas szabadsagat korlatozna, bar biztosra veszem, hogy mar kemenyen dolgoznak az ugyon Washingtonban. Nem, semmi kifogasom nincs az ellen, hogy a derek ormester mindenfele gyanut taplaljon kebeleben velem kapcsolatban. De most, hogy tisztatalan gondolatai tettre sarkalltak, az eletem osszeomlott. Dezorientalt Dexter jo uton volt afele, hogy Degeneralt Dexterre valtozzon.
De miert? Hogy kezdodott ez az egesz mocskos kis ugy? Nem tettem mast, mint hogy megprobaltam onmagam lenni.
2. FEJEZET
Idorol idore vannak olyan ejszakak, amikor a Sotet Utasnak egyszeruen muszaj elobujnia, hogy jatszhasson. Olyan ez, mint a kutyasetaltatas. Az ember csak egy ideig tudja figyelmen kivul hagyni az ugatast es a kaparaszast, elobb-utobb mindenkeppen ki kell vinnie az allatot.
Nem sokkal LaGuerta nyomozo halala utan eljott az ido, amikor ugy ereztem, esszeru hallgatni a Hatso Ulesrol jovo suttogasra, es elkezdtem megtervezni egy kisebb kalandot.
Lokalizaltam a tokeletes jatszotarsat, egy megnyero modoru ingatlanugynokot, akit MacGregornak hivtak. Jovialis, vidam ember volt, aki szivesen keresett gyermekes hazasparoknak lakhelyet. Kulonosen, ha a szoban forgo gyermek fiu volt — nagyon kedvelte az ot-hat eves kisfiukat. Kozuluk legalabb otot halalosan szeretett, ezt biztosan tudtam, de nagy valoszinuseggel otnel tobbet is. Rafinalt volt es ovatos, es ha Dexter, a Sotet Cserkesz nem latogatja meg, valoszinuleg meg jo darabig szerencseje lesz. Igazan nem lehet a rendorseget hibaztatni, ebben az esetben semmikeppen. Vegulis, amikor egy kisgyerek eltunik, nagyon keves emberben vetodik fel olyasfajta kerdes, hogy: „Aha! Ki is adta el a csaladjanak ezt a hazat?”
De persze nagyon keves ember Dexter. Ez mar altalanossagban veve is leginkabb jo dolog, de ebben a konkret esetben kulonosen jol jott nekem. Negy honappal azutan, hogy egy eltunt gyerekrol olvastam az ujsagban, kezembe akadt egy masik hasonlo tortenet. A fiuk nagyjabol egykoruak voltak; az ilyesfajta reszletektol mindig megszolal a veszcsengo az agyamban, es vegig fut rajta az a kis suttogas, Mr. Rogers, a televizios lelkeszhangjan, hogy „jo reggelt, szomszed!”.
Ugyhogy eloastam az eredeti cikket, es osszehasonlitottam a mostanival. Feltunt, hogy mindket esetben azzal probalta az ujsagiro erzekletesebbe tenni a szulok gyaszat, hogy kiemelte, miszerint nemreg koltoztek uj otthonukba; erre egy halk kacagas erkezett az arnyak kozul, ugyhogy kozelebbrol is megvizsgaltam a dolgot.
Rendkivul homalyos ugy volt. Dexter, a Detektiv kenytelen volt nagyon melyre asni, mert elso pillantasra semmilyen kapcsolat nem volt a ket eset kozott. A szoban forgo csaladok kulonbozo varosreszekben laktak, es ez nagyon leszukitette a lehetseges megoldasokat. Kulonbozo templomokba jartak, kulonbozo iskolakba, es kulonbozo cegek is koltoztettek oket. De amikor a Sotet Utas kacag, akkor valaki valoszinuleg valami vicces dolgot csinal. Vegul megtalaltam a kapcsolatot; mindket haz ingatlankozvetitoje ugyanaz az ugynokseg volt, egy kis ceg Del- Miamiban, amelynek csak egy ugynoke volt, egy jovialis, vidam ember, akit Randy MacGregornak hivnak.
Meg melyebbre astam. MacGregor elvalt, es most egyedul elt egy kis del-miami betonhazban, az Old Cutlertol egy kopesnyire. Van egy nyolcmeteres kis motoros jachtja a lakhelyetol nem messze, a Matheson Hammock marinaban. A hajo mozgo jatszozugnak is kulonosen praktikus lehet: kispajtasaival kettesben vitorlazhat, vegig a focsatornan, oda, ahol senki nem lathatja vagy hallhatja, ahogy a fajdalom Kolumbuszakent fedez fel dolgokat. Es ha mar itt tartunk, a mocskos maradvanyok eltunteteset is megkonnyiti; Miamitol csak par kilometerre folyik a Golf-aramlat, feneketlen hulladektarolot biztositva a part kozeleben. Nem csoda, hogy soha nem talaltak meg a kisfiuk testet.
Ez a megoldas annyira esszeru volt, hogy csodalkoztam, nekem miert nem jutott eszembe ily modon megszabadulni a maradvanyoktol. Buta Dexter; a vitorlasomat csak horgaszatra es obol koruli hajokazasra hasznaltam. Erre jon MacGregor, es teljesen uj valtozatat mutatja be annak, hogyan lehet elvezni egy estet a vizen. Zsenialis otlet volt, ami rogton a listam tetejere repitette ot. Lehet, hogy fura az eszjarasom, de — bar altalaban nem igazan erdekelnek az emberek — valamilyen oknal fogva a gyerekek fontosak szamomra. Es amikor olyasvalakibe botlok, aki gyerekekre vadaszik, az pont olyan, mintha az illeto a Sotet Pincer zsebebe csusztatna husz dollart, hogy a varolista elere keruljon. En pedig a legnagyobb orommel akasztanam le a barsonyzsinort, hogy beengedjem MacGregort — felteve, hogy tenyleg azt csinalta, amit a latszat szerint csinalt. Errol termeszetesen meg kellett bizonyosodnom. Mindig igyekeztem elkerulni, hogy artatlanokat daraboljak fel, es nagy kar lett volna, ha pont most kezdtem volna el, meg ha egy ingatlanugynokrol volt is szo. Arra a dontesre jutottam, hogy bizonyitekszerzes erdekeben meg kell latogatnom a szoban forgo hajot.
Szerencsemre masnap esett, ahogy juliusban altalaban mindennap szokott. De ezuttal nyilvanvaloan egy egesz napos zaporrol volt szo, pont, ahogy Dexter kivanta. Koran elindultam a munkahelyemrol, a Miami-Dade rendorkapitanysag bunugyi laborjabol, es rafordultam a Lejeune-ra, es vegigmentem rajta egeszen az Old Cutler utig. Matheson Hammocknal balra kanyarodtam; kihaltnak tunt, pont ahogy remeltem. De tudtam, hogy korulbelul szaz meterre van egy orbode, amelyben valaki turelmetlenul varja, hogy kezebe nyomjak negy dollart, cserebe a kikoto hasznalatanak privilegiumaert. Nem gondoltam, hogy jo otlet lenne tiszteletemet tenni az orbodenal. Persze a negy dollar megtakaritasa is fontos szempont volt, de meg fontosabb volt, hogy egy esos hetkoznapon nemi gyanut keltett volna a megjelenesem, es az ilyesmit a hobbimra valo tekintettel mindig is igyekeztem elkerulni, amennyire csak lehetseges volt.
Az ut bal oldalan volt egy kis parkolo, amely a piknikezo terulethez tartozott. Egy regi, korallkobol keszult, kis fedett piheno allt a to jobb oldalan. Leparkoltam, es felhuztam egy elenksarga vihardzsekit. Nagyon tengereszesen ereztem magam tole, nem is valaszthattam volna jobb oltozeket ahhoz, hogy betorjek egy gyilkos lelkuletu pedofil hajojaba. Ugyanakkor nagyon feltuno is lettem, de ez nem izgatott tulsagosan. Eldontottem, hogy majd a bicikliuton megyek, az osvennyel parhuzamosan. A bicikliutat eltakartak a mangrovefak, es ha az or esetleg megis kidugta volna a fejet, a fulkejebol ezen az esos napon, amit nem tartottam tul valoszinunek, nem latott volna tobbet egy kocogo sarga foltnal. Egy elszant sportembert, semmi tobbet, aki lefutja a napi adagjat, ha esik, ha fuj.
