egyertelmubb bizonyitekot kivanni sem lehetne, es a Sotet Hatso Ulesrol felhangzo, varakozassal teli kacagas is szentesitette a tervet. MacGregor es en egyutt indulunk felfedezoutra. Utana pedig jon a kulonleges raadas, amikor megkeresem cowboycsizmas baratjat — olyan hamar koveti majd MacGregort, amilyen hamar csak lehet, termeszetesen; az ordog nem alszik. Olyan volt az egesz, mint egy egyet fizet, kettot kap akcio, egyszeruen ellenallhatatlan.
A boldog abrandozastol eltelve mit sem torodtem az esovel, mikozben ferfiasan es temposan visszalepdeltem az automhoz. Hirtelen rengetegdolgom lett.
3. FEJEZET
Soha nem jo otlet pontos napirend szerint elni, kulonosen, ha az ember gyilkos hajlamu pedofil, aki felhivta magara Dexter, a Bosszuallo figyelmet. Nagy szerencsemre ezt a letfontossagu informaciot senki nem osztotta meg MacGregorral, ugyhogy konnyeden kideritettem, hogy mint mindennap, ma is este fel hetkor indul haza az irodajabol. A hatso ajton jott ki, bezarta maga mogott, es beszallt a nagy Ford kombijaba; tokeletes jarmu arra, hogy az ember hazakat mutogasson vele masoknak, vagy osszekotozott kisfiukat szallitson a molohoz. Felhajtott a forgalomba, en pedig kovettem egeszen hazaig, a delnyugati Nyolcvanadik utcan allo, visszafogott betonhazaig.
Nagyon forgalmas kornyeken lakott. Befordultam egy kis utcaba a kovetkezo sarkon, es leparkoltam ott, ahonnan feltunes nelkul ralattam a hazra. MacGregor telkenek tavolabbi oldalan magas, vastag soveny futott vegig, amely megakadalyozta, hogy a szomszedok lathassak, mi folyik a kertjeben. Tiz percig uldogeltem a kocsimban, ugy teve, mintha egy terkepet nezegetnek, es ez eleg idonek bizonyult ahhoz, hogy tervet keszitsek, es meggyozodjek arrol: MacGregor nem megy sehova. Mire kijott a hazbol es elkezdett a kertjeben pepecselni, ing nelkul, egy szal kopott bermudaban, rajottem, hogyan fogom csinalni. Hazamentem, hogy megtegyem az elokeszuleteket.
Bar altalaban meglehetosen jo az etvagyam, a kis kalandjaim elott mindig nehezemre esik az eves. Belso tarsam egyre novekvo turelmetlenseggel feszkelodik bennem, a Hold egyre hangosabban es hangosabban duborog az ereimben, ahogy a varos fole siklik az ejszaka, az etellel kapcsolatos gondolatok pedig egyre profanabbnak tunnek.
Ugyhogy ahelyett, hogy kenyelmesen nekilattam volna egy magas feherjetartalmu vacsoranak, fel-ala koroztem a lakasban, turelmetlenul varva, hogy elindulhassak, de meg eleg huvos fejjel ahhoz, hogy ne tegyem. Hagytam Delelottos Dextert csendben a hatterbe olvadni, es ereztem az ero reszegito surgeteset, ahogy a Sotet Utas lassan atvette a volant es ellenorizte a muszerfalat. Mindig felvillanyoz, amikor hagyom magam visszahuzodni a Hatso Ulesre, es atadom a volant a Sotet Utasnak. Ilyenkor az arnyekok szele kielesedik, es a sotetseg elenkszurkeve fakul, ami mindent sokkal elesebbe tesz. A kisebb neszek hangossa es jelentosegteljesse valnak, a borom bizsereg, a lelegzetem zihal, a levegot pedig megtoltik azok a szagok, amelyeket az unalmas es atlagos nap kozben lehetetlen erezni. Mindig akkor voltam a legelevenebb, amikor a Sotet Utas vezetett.
Belekenyszeritettem es ott tartottam magam a fotelban, mikozben vegigfutott rajtam a Szukseg, maga utan hagyva a keszenlet arjat. Minden lelegzetvetel olyan volt, mintha jeghideg szelroham zugna keresztul rajtam, majd egyre nagyobbra es ragyogobbra fujna, amig az acelos lelekjelenlet hatalmas es sebezhetetlen vilagitotornyava nem valtam, amely keszen allt arra, hogy vegighasitson a most mar sotet varoson. Es a fotel egyszercsak ostoba kis targgya valtozott, egerek buvohelyeve, es csak az ejszaka tunt eleg nagynak.
Es eljott az ido.
Kimentunk a ragyogo ejszakaba, ahol kalapacsuteskent csapott le ram a holdfeny, boromon vegigfutott a miami ejszaka halottrozsa-illatu lehelete, es szinte egy pillanat alatt ott voltam, MacGregor sovenyenek arnyekaban lesve es varva, es egyelore hallgatva az ovatossagra, amely a csuklom kore tekeredett es azt suttogta: turelem. Szanalmasnak tunt, hogy MacGregor nem kepes eszrevenni valamit, ami ugy ragyog, mint en, es ettol a gondolattol az ero ujabb hullama futott vegig rajtam. Felhuztam a feher selyemmaszkomat, es keszen alltam arra, hogy munkahoz lassak.
Lassan, eszrevetlenul leptem ki a soveny sotetjebol, es egy kis muanyag jatekszintetizatort raktam MacGregor ablaka ala, egy kardviragbokor moge, hogy ne lehessen rogton eszrevenni. Elenk piros-kek szinu volt, alig harminc centimeter hosszu, es csak nyolcbillentyus, de addig jatszott folyamatosan negy dallamot, amig le nem merult benne az elem. Bekapcsoltam, es visszaleptem a sovenybe.
Eloszor a Jingle Bellst kezdte jatszani, azutan az Old MacDonald kovetkezett. Valamilyen okbol egy szolam hianyzott az osszes dalbol, de a kis jatekszer renduletlenul muzsikalt tovabb, es vegul felhangzott a London Bridge is, ugyanabban az eszelosen derus stilusban.
Ez mar onmagaban is elegendo volt ahhoz, hogy barkit az oruletbe kergessen, de olyasvalakire, mint MacGregor, aki elt-halt a gyermekekert, valoszinuleg meg melyebb hatast gyakorolt. Legalabbis en erosen remenykedtem benne, hogy igy lesz. Komoly megfontolas alapjan valasztottam pont a kis szintetizatort arra, hogy kicsalogassam, es oszinten biztam benne, hogy azt fogja hinni: lebukott, es a jatekszer egyenesen a pokolbol erkezett, hogy megbuntesse ot. Elvegre miert is ne lelhetnek egy kis oromot abban, amit csinalok?
Ugy tunt, mukodik a dolog. Meg csak harmadszor ismetlodott a London Bridge, amikor MacGregor a nyilvanvalo pani retteges minden szimptomajat felvonultatva kibotorkalt a hazbol. Egy pillanatig csak allt ott, tatott szajjal, ritkulo voros hajat mintha vihar tepazta volna, sapadt hasa pedig kibuggyant kopottas pizsamanadragjabol. Nekem nem tunt rettenetesen veszelyesnek, de persze en nem egy oteves kisfiu vagyok.
Szoval egy ideig tatott szajjal acsorgott, a fejet vakarta, es ugy nezett ki, mintha az Ostobasag gorog stilusu szobrahoz allna modellt, majd lokalizalta a zene forrasat — most eppen a Jingle Bells ismetlodott ujra. Odalepett, lehajolt, hogy megfogja a kis muanyag szintetizatort, es meg arra se maradt ideje, hogy meglepodjon, amikor szorosra huztam a nyakan a husz kilora hitelesitett horgaszzsinorbol keszitett hurkot. Kiegyenesedett, es egy pillanatra felvetodott benne, hogy rangatozzon egy kicsit. Meg szorosabbra huztam a damilt, erre meggondolta magat.
— Ne alljon ellen — szolitottuk fel az Utas hideg es parancsolo hangjan. — Tovabb elhet. — A sorok kozul kihallotta a jovojet, es arra gondolt, hogy megvaltoztathatja, ugyhogy kemenyen meghuztam a porazat, es ugy tartottam, amig el nem sotetult az arca es terdre nem esett.
Epp meg mielott eszmeletet vesztette volna, kicsit visszavettem a szoritasbol.
— Most pedig engedelmeskedjen — mondtuk. Nem valaszolt, csak vett nehany nagy, fajdalmas levegot, ugyhogy csavarintottam egyet a zsinoron. — Megertette? — kerdeztuk, mire bolintott, ugyhogy hagytam lelegezni.
Nem probalt ellenallni, mikozben berangattam a hazaba a slusszkulcsaert, majd vissza az udvarra, a kombijahoz. Bemasztam moge a hatso ulesre, szorosan fogtam a porazt, es csak annyi levegot hagytam neki, hogy eletben maradjon. Egyelore.
— Inditsa el az autot — szolitottuk fel, mire habozni kezdett.
— Mit akar? — kerdezte krakogo hangon.
— Mindent — valaszoltuk. — Inditsa el az autot.
— Van penzem — mondta.
Erosen megrantottam a zsinort.
— Vegyen nekem egy kisfiut — javasoltuk.
Par masodpercig szorosan tartottam a porazt, olyan szorosan, hogyne tudjon levegot venni, es olyan hosszan, hogy raebredjen, hogy itt mi parancsolunk, hogy tudjuk, mit tett, es hogy mostantol csak akkor vehet levegot, ha a mi uri kedvunk ugy tartja, es amikor ismet meglazitottam a damilt, mar nem akart mondani semmit.
Arra hajtott, amerre mondtuk neki, vissza a delnyugati Nyolcvanadik utcan az Old Cutler utig, majd del fele vette az iranyt. Ilyen messze kint mar szinte semmi forgalom nem volt ilyen keson, mi pedig befordultunk egy uj epitkezesi teruletre, ami a Snapper Creek tavolabbi vegen volt. A munkalatok eppen szuneteltek, mert a tulajdonost leultettek penzmosasert, ugyhogy nem kellett attol tartanunk, hogy megzavarnak bennunket. MacGregort egy felkesz orboden keresztul, at egy kis korforgalmon, keletre, a viz fele kalauzoltuk, majd megalltunk a kis lakokocsi, az epitkezes ideiglenes irodaja mellett, amelyet otthagytak a kalandvagyo tinedzsereknek es a hozzam hasonloknak, akik csak egy kis maganyra vagynak.
