nem?
Megtapintotta a foldet maga alatt; szilard volt, allando… biztonsagos. Felult, figyelmesen vegignezett a toparton. Belatta az egesz tavat. A vilagot csak laposnak latjuk, gondolta. Valojaban gombolyu. Ez az egesz egy nagy labda… forog az eg kozepen… egy nap egyet fordul. Megprobalta elkepzelni, hogyan porog, emberek millioi ragadnak rajta, sokfele nyelven beszelnek, fura ruhakat viselnek, es mind ugyanerre a labdara tapad.
Megint vegignyujtozott a fuvon, es megprobalta elkepzelni a forgast. Csak egy kicsit erezne! A to tuloldalan a fak koronajanak legfelso agai kozott fenyes csillag bujocskazott. Ha resnyire huzza ossze a szemet, a csillagbol fenysugarak szokkennek elo. Ha meg szukebbre huzza, a sugarak engedelmesen valtoztatgatjak a hosszukat, az alakjukat. A kepzelete jatszik vele, vagy… a csillag most pontosan a fak koronaja folott allt. Alig par perce meg a lombok kozul villant elo Most magasabban all, nem vitas. Erre mondjak, hogy feljon. A Fold ellentetes iranyban forog. Az eg egyik vegen jonnek fel a csillagok. Azt hivjak keletnek. A masik vegen meg, mogotte, a nyaralohazak folott lenyugszanak. Arra van nyugat. Napjaban egyszer a Fold teljesen megfordul maga korul, es mindig ugyanazok a csillagok, mindig ugyanazon a helyen feljonnek.
De ha egy olyan oriasi valami, mint a Fold, egy nap alatt megfordul maga korul, hat akkor szornyu gyorsnak kell lennie. Akkor mindenki, akit csak ismer, hihetetlen sebesseggel porog. Most mar tenyleg erzi a Fold forgasat — nem csak kepzeli, igazan erzi, a gyomraban. Olyan, mintha egy gyorsliftben ulne. Egyre hatrabb szegte a fejet, mig mar csak a melyfekete eget es a szikrazo csillagokat latta. Kellemes szedules fogta el, fucsomokba kapaszkodott, nehogy az asito urhoz kepest paranyiva torpult teste kalimpalva folzuhanjon a vegtelen fekete kupolaba.
Szajara csapta a kezet, de a sikoly mar kiszaladt rajta. A hang arulta el az unokatestvereinek. Amikor ratalaltak, furcsa, felig ertetlen, felig oromteli kifejezes ult az arcan. A ket fiu rohant vele haza, hogy kajanul bearuljak a szuleiknek.
A konyv sokkal jobban tetszett neki a filmnel. Eloszor is, sokkal tobb erdekes dolog volt benne. Es a kepek egeszen masok voltak, mint a filmben. De Pinokkiot — egy varazslatosan eletre kelt, igazi gyerek nagysagu fababut — mindkettoben ugyanugy abrazoltak. Amikor Dzsepetto elkeszul a babu megalkotasaval, es hatat fordit neki, hirtelen hatalmas rugas eri azon a bizonyos testreszen. Epp ebben a pillanatban lep be oreg baratja, es csodalkozva kerdi, mit keres az asztalos a foldon, elterulve, mint egy beka. — Olvasni tanitom a hangyakat — valaszolja Dzsepetto meltosagteljesen.
A valasz roppantul tetszett Ellie-nek, szivesen mondogatta a baratainak. De ahanyszor idezte, felvillant benne a ki nem mondott kerdes: Meg lehetne tanitani a hangyakat olvasni? Es volna kedved hozza? Leheverednel a nyuzsgo rovarok koze, amik rad maszhatnak es akar meg is csiphetnek? Es egyaltalan, mit tudhatnak a hangyak?
Elofordult. hogy ejszaka ki kellett mennie a furdoszobaba, es ott talalta az edesapjat, amint a nyakat csavargatta, kedvetlenul kapargatta a pengevel a borotvahabot az ajka folott. — Hello, Presh — orult meg neki. A becenev a “kincsem”, angolul “precious” roviditese volt, Ellie nagyon szerette, ha apja igy szolitotta. Ugyan miert borotvalkozik ejnek idejen, amikor ugysem erdekel senkit, hogy borostas-e? — Valakit megis erdekel — nevetett az edesapja —, a mamadat. Csak evek mulva jott ra, hogy akkor nem ertette meg teljesen a mondat jelentoseget. A szulei szerelmesek voltak egymasba.
Iskola utan elbiciklizett a to partjan levo kis parkba. Az iszakjabol ket konyvet huzott elo, az egyiknek Radioamatorok kezikonyve volt a cime, a masike: Egy jenki Artur kiraly udvaraban. Kis toprenges utan az utobbi mellett dontott. Tavain hose jokora utest kapott a fejere, es Artur kiraly Angliajaban ocsudott fel. Talan alom volt, talan kaprazat. De talan megis igaz volt. Lehetseges lenne visszafele utazni az idoben? Allat a terdere tamasztva lapozgatott a konyvben, egy kedvenc szakaszat kereste. Azt a reszt, amikor Tavain hoset eloszor fogja el egy pancelba oltozott figura, akirol a hos azt hiszi, hogy a kozeli dilihazbol szokhetett meg. Felernek egy dombtetore, kitarul elottuk egy varos latvanya.
“— Bridgeport? — kerdeztem. — Camelot — felelte a lovag.”
Kibamult a tora, probalt elkepzelni egy varost, amely lehetne a tizenkilencedik szazadi Bridgeport, de a hatodik szazadi Camelot is, amikor meglatta, hogy az edesanyja rohan feleje.
— Mar mindenutt kerestelek. Jaj, Ellie — zihalta ketsegbeesetten —, szornyu dolog tortent.
Hetedikben tanultak a “pi”-t. A gorog betu olyan, mint az a furcsa koepitmeny Angliaban, Stonehenge: ket fuggoleges kotombon keresztben font egy harmadik — ?.
Ha az ember lemeri egy kor keruletet es elosztja a kor atmerojevel, a vegeredmeny a ?. Ellie otthon spargat keritett egy muanyag kancso szaja kore, aztan kifektette a spargat, es a centis beosztasu vonalzojaval megmerte. Ugyanezt megcsinalta a kancso atmerojen is. Nagynehezen sikerult az elso erteket a masodikkal elosztania. Az eredmeny: 3,21. Eleg egyszeru, gondolta.
A kovetkezo oran Weisbrod tanar ur azt mondta, hogy a ? korulbelul 22/7, ami viszont korulbelul 3,1416. Ha pontosak akarunk lenni, a tizedeltort a vegtelensegig folytatodik, anelkul, hogy a szamszakaszok ismetlodnenek. A vegtelensegig, gondolta Ellie. Felnyujtotta a kezet. Ev eleje volt, eddig meg egyszer sem kerdezett semmit.
— Honnan tudni, hogy a tizedesek a vegtelensegig folytatodnak? — Ez egyszeruen igy van — felelte a tanar ur kisse ingerulten.
— De miert? Honnan tudni? Hogy lehet a tizedeseket a vegtelensegig ellenorizni?
— Arroway kisasszony — pillantott bele a tanar az osztaly nevsoraba —, ez egy ostoba kerdes. Ne lopjuk egymas idejet!
Ellie, akit meg soha senki nem nevezett ostobanak, sirva fakadt, es kirohant a terembol.
Tanitas utan a kozeli egyetem konyvtaraban matematika szakkonyveket kezdett bongeszni. Amennyit ertett abbol, amit olvasott, a kerdese egyaltalan nem volt ostoba. A Bibliaban az all, hogy az egykori heber tudosok ugy veltek, a ? pontosan harommal egyenlo. A gorogoknek es a romaiaknak, akik pedig sokat tudtak a matematikarol, fogalmuk sem volt rola, hogy a ? tizedesei a vegtelensegig folytatodnak. A tenyt mindossze 250 eve fedeztek fel. Hogyan varhato el az embertol, hogy valamit tudjon, ha nem kerdezhet? De abban Weisbrod tanar urnak igaza volt, hogy a ? nem 3,21. Vagy megnyomodott a kancso, es a szaja nem volt pontosan kor alaku, vagy o nem merte elegge gondosan. De akarmilyen gondos is lenne, vegtelen szamu tizedesig ugyse tudna merni.
Van azonban egy masik lehetoseg. Kiszamitani olyan pontosan lehet a ? — t, ahogyan csak akarjuk. Ha az ember tud valamit, amit differencial— es integralszamitasnak hivnak, akkor egyenleteket allithat fel a ?-re, es annyi tizedesig szamithatja ki, amennyire csak az idejebol futja. A konyvben kepletek mutattak, mi tortenik, ha a ?-t neggyel osztjuk. A legtobb kepletet Ellie egyaltalan nem ertette. De volt, amin meglepodott. A konyv szerint ?/4 egyenlo: 1–1/3 + 1/5 — 1/7 +…, es a tortek a vegtelensegig folytatodnak. Nekiallt, osszeadta es kivonta a torteket, az eredmeny hol valamivel tobb, hol valamivel kevesebb volt ?/4-nel, de egy ido utan latszott, hogy a szamoknak ez a sorozata valoban elvezet a helyes valaszhoz. Tokeletesen pontosan nem kaphatja meg, de ha van eleg turelme, olyan kozel kerulhet hozza, amilyen kozel akar. Csodalatosnak talalta, hogy a vilagon elofordulo osszes kornek koze van ehhez a tizedessorhoz. Honnan tudhatnak korok tortekrol? Elhatarozta, hogy megtanulja a differencial— es integralszamitast.
Mas is allt a konyvben: az, hogy a ?-t “transzcendens” szamnak nevezik. Egy racionalis szamokbol allo egyenletnek vegtelen hosszunak kellene lennie ahhoz, hogy megkapjuk belole a ?-t. Ellie maganszorgalombol mar tanulgatott nemi algebrat, ezert ezt megertette. Es a ? nem is az egyetlen transzcendens szam. Valojaban vegtelen sok van beloluk, vegtelenul tobb, mint a racionalis szamokbol, habar o eddig meg csak az egyetlenrol hallott. A ? sok szallal kotodott a vegtelen fogalmahoz.
Lenyugozonek talalta, amibe most villanasnyira bepillanthatott. A racionalis szamok mogott transzcendens szamok rengetege rejtozik, letezesuket meg csak nem is gyanithatja, aki nem melyul el a matematikaban. Nagy neha, mint a ? eseteben is, egyikuk-masikuk felbukkan a hetkoznapi eletben. De a legtobbjuk — marpedig, nem elfelejteni, a szamuk vegtelen — rejtozkodik, vegzi a maga feladatat, es nagyon valoszinu, hogy az ingerlekeny Weisbrod tanar urnak fogalma sincsen roluk.
A legelso pillanattol kezdve keresztullatott John Staughtonon. Felfoghatatlan volt a szamara, hogyan juthatott az edesanyja egyaltalan arra a gondolatra, hogy hozzamegy — nem is beszelve arrol, hogy edesapja meg alig ket eve halt meg. Az igaz, hogy jo kulseju ferfi, es ha akarja, el tudja hitetni az emberrel, hogy fontos a szamara. De ez csak latszat. Ravette a hallgatoit, hogy a hetvegeken ide jarjanak az uj hazuk kertjebe dolgozni, azutan meg, hogy elmentek, gunyolodott rajtuk. Meg csak most kezdi az egyetemet, magyarazgatta Ellie-nek, ezert eszebe se jusson barmelyik jokepu hallgaton akar csak rajta is felejteni a szemet. Majd szetveti a sajat kepzelt fontossaganak a tudata. Ellie biztosra vette, hogy a professzor ur titokban melysegesen lenezi az o halott edesapjat, mivel csak egy boltos volt. Staughton kinyilvanitotta, hogy egy lanynak nem illik radiokkal meg elektronikaval foglalkoznia, hogy az ilyesmi nem segit a ferjfogasban, hogy a fizika iranti erdeklodese bolondsag es
