— Avatottan cselekedtel tegnap. Igen, valojaban a vampirok folkutatasat csakis ellenorzeskepp biztam rad. Es nem csupan muveleti minosegedben szandekoztalak ellenorizni… mar regota komplikalt szituacioban leledzel, Anton… Joval nehezebben veszed ra magad egy vampir megolesere, mint akarmelyikunk.
— Rosszul gondolja ezt, fonok — mondtam.
— Orulok, hogy tevedtem. Fogadd nevemben az egesz Ejszakai Orseg halajat. Elpusztitottal egy vampirt, rogzitetted a vampircsaj nyomat. Meghozza nagyon pontosan. Tovabbra sincs eleg tapasztalatod a nyomozati munka teren. Viszont rogziteni tudod az informaciot. Ezzel a leanyzoval is valami hasonlo allhatott elo. A helyzet mondhatni folottebb szokatlan volt, am te humanusan dontottel — es ezzel idot nyertel… Es aurajanak lenyomata remekre sikeredett. Mar az elso percben tudtam, hogy merrefele erdemes keresnunk.
Es ekkor elfogott a felelem. Senki se mosolygott, nem is kacarasztak, ironianak nyoma se volt a tekintetukben. Es megis ugy ereztem magam, mint akit nyilvanosan megkopdostek. A feher bagoly, akit senki se latott, megrezzent a vallamon. Beszivtam a homaly levegojet: huvos, iztelen, semmilyen egy levego. Megkerdeztem:
— Borisz Ignatyjevics, megis mi indokolta, hogy a metro-korgyurure kuldjenek? Ha mar az elejen tudta, melyik korzetben keressuk?
— En is tevedhetek — felelt arnyalatnyi csodalkozassal hangjaban a fonok. — Megint csak… ertsd meg, hogy a nyomozati munka soran nem kell magatol ertetodoen a rangban folotted allo, mervadobbnak tekintheto velemenyere hagyatkozni. Egyetlen katona is megnyerheti az utkozetet, ha tudja, hogy egyedul maradt a csatamezon.
— De hisz nem voltam egyedul — mondtam halkan. — Es a tarsnom szamara ez a feladat folottebb fontos, ezt maga sokkal jobban tudja nalam. Azzal, hogy a nyilvanvaloan ures korzetek ellenorzesere kuldott bennunket, eselyt sem adott neki a rehabilitacio kivivasara…
A fonok arca mintha kobol lenne, semmit se lehet leolvasni rola, hacsak o maga nem akarja.
Es megis ugy tunt nekem, hogy celba talaltam.
— A feladatotok egyelore meg nem ert veget — felelte. — Anton, Olga… meg hatravan a vampircsaj, akit harckeptelenne kell tenni. Es ebben senkinek sincs joga megzavarni bennunket: megszegte a megallapodast. Ott van meg a fiucska, aki a normalis szintet meghalado ellenallast tanusitott a magiaval szemben. Meg kell talalni, hogy a Feny oldalara terithessuk. Munkara!
— Es ez a leanyzo?
— Mar lokalizaltuk. A forgeteget most mar a szakertok probaljak meg hatastalanitani. Ha sehogy sem sikerul, es bizony alighanem ez lesz, akkor kideritjuk, hogy ki terhelte ra az atkot. Ignat, ez a te feladatod!
Megfordultam — es tenyleg, Ignat mar ott allt kozottunk. Magas, dalias szoke szepfiu, Apollo alakjaval es egy filmsztar arcvonasaival. Nesztelenul mozgott, noha a szokvanyos valosagban ez se mentette meg a noi nem reszerol fele megnyilvanulo kitunteto figyelemtol.
Az abszolut folosleges figyelemtol.
— Ez nem az en reszortom — mondta komoran Ignat. — Hogy ugy mondjam: nem igazan csipem az effelet!
— Hogy kivel halj, azt majd munkaidon kivul fogod eldonteni — zarta le a fonok. — Am amig munka van, en dontok helyetted. Meg arrol is, hogy mikor menj szuksegre.
Ignat megvonta a vallat. Ram nezett, mintha egyutterzesre varna, aztan az orra ala dormogte:
— Ez diszkriminacio…
— Nem az Allamokban vagy — ismetelte a fonok, es a hangja veszjosloan udvariassa valt. — Ha ugy tetszik, igenis diszkriminacio. A legmegfelelobb munkaero folhasznalasa, szemelyes vonzodasainak figyelmen kivul hagyasaval.
— Nem lehetne ezt a feladatot ram bizni? — kerdezte halkan Garik.
A feszult legkor menten elillant. Az, hogy Garik hihetetlen balszerencses a szerelem dolgaban, senki elott nem volt titok. Volt, aki elnevette magat.
— Igor, Garik, folytatjatok a vampircsaj folkutatasat — akar olyba is tunhetett, hogy a fonok komolyan vette az ajanlatot. — Verre van szuksege. Az utolso pillanatban allitottak meg, mostanra mar majd megorul az ehsegtol es a gerjedelemtol. Barmelyik pillanatban lehet ujabb aldozatokra szamitani. Anton, Olgaval egyutt keressetek meg a sracot.
Vilagos.
Megint csak a leheto leguresebb es legkevesbe fontos feladat.
A varosban mindekozben erik a pokol attorese, a varosban ott lofral egy fiatal, vad, ehes vampircsaj! Es nekem a kiscsavot kell folkutatnom, aki ugymond potencialisan eros magikus kepessegekkel bir…
— Engedelyt kerek a feladat teljesitesere — mondtam.
— Hogyne, persze — A fonok figyelmen kivul hagyta csendben megtett diplomaciai lepesemet. — Teljesitsetek!
Megfordultam, es tiltakozasomat nyomatekositando kileptem a homalybol. A vilag megrezzent, szinekkel es hangokkal telitodott. Most aztan ott lebzseltem mint egy hulyegyerek, a terecske kozepen. Egy kivulallo szemlelo szamara ez eleg durvanak tunhetett. A nyomok hianyarol nem is szolva… ott alltam egy hobuckaban, koros-korul pedig az erintetlen szuzho.
Igy szuletnek aztan a mitoszok. A vigyazatlansagunk okan, idegtepo viselkedesunk nyoman, rosszul sikerult trefak es szemfenyveszto gesztusok kovetkezteben.
— Nincs semmi baj — mondtam es azzal akadalyt nem ismerve elindultam a sugarut fele.
— Koszonom… — sugtak halkan es gyongeden a fulembe.
— Ugyan miert, Olguska?
— Hogy megemlekeztel rolam.
— Tenyleg olyan fontos jol teljesitened ezt a feladatot?
— Nagyon — felelte nemi szunet utan a madar.
— Akkor nagyon fogunk iparkodni.
A hobuckakon meg valamifele koveken keresztulbukdacsolva — gleccser jart erre, vagy valaki sziklakertesdit jatszott —, vegre kijutottam a sugarutra.
— Van konyakod? — kerdezte Olga.
— Konyak, hogy mi?… Van.
— Jofele?
— Nem is szokott az rossz lenni. Mar ha konyak.
A bagoly pruszkolt egyet.
— Legyen oly szives, es hivja meg a holgyet konyakos kavera.
Elkepzeltem magamban a baglyot, ahogy egy talkabol konyakot iszik, es majdnem folnevettem.
— Orommel. Menjunk taxival?
— Maga viccel, szepfiu! — riposztozott nyomban Olga.
Tehat igy allunk. Vajon mikor zarhattak a madartestbe? Vagy ez nem akadalyozza meg abban, hogy konyveket olvasson?
— Letezik egy mokaszerkezet, amit ugy hivnak, hogy teve — sugta a madar.
Setet es Feny! Meg voltam gyozodve arrol, hogy a gondolataim megbizhato elszigeteltsegben leledzenek!
— A hetkoznapi telepatiat kivaloan helyettesiti az elettapasztalat, egy igencsak nagy elettapasztalat… — folytatta pajkosan Olga. — Anton kerlek, bizony mondom neked, gondolatid rejtve maradnak elottem. Es ha ez meg nem volna eleg, hat raadaskepp meg tarsak is vagyunk.
— De hat en egyaltalan… — Megadon intettem a kezemmel. Buta dolog tagadni a nyilvanvalot. — Es mi van a sraccal? Vagy akkor most magasrol teszunk erre a feladatra? Eleg komolytalan…
— Nagyon is komoly! — felelte folhaborodottan Olga. — Anton… a fonok beismerte, hogy inkorrekt volt. Es ezt nemi kedvezmennyel tette jova, amit nem kene kihagyni. A vampircsaj a kisfiura nyomul, erted? Szamara olyan, akar egy meg nem izlelt szendvics, amit egyenest a szajabol rantottak ki. Es a fiu porazon van. A vampircsaj most kepes arra, hogy a varos barmely sarkabol a buvohelyere csalogassa. Es ez elony a szamunkra. Nem szukseges behatolni a tigris utan a dzsungelbe, ha egyszer ki lehet kotni egy kecskegidat a tisztasra.
— Moszkvaban annyi kecskegidat…
— Ez a fiucska most… porazon van. A vampircsaj pedig tapasztalatlan. Nehezebb kapcsolatot teremtenie
