— Innen del fele vezet a vasuti mellekvagany s az autout — folytatta hangosan Dauge. — Ugy negyszaz kilometerre, a geofizikai allomasnal…
— Erdekes — kerdezte Jurkovszkij toprengve —, ki volt az az idetlen, aki ezt csinalta?
…m-m-m… az allomasnal tehat a vasut elfordul, es Jakulszknal csatlakozik az eszaki transzsziberiai fovonalhoz —… Hm…
Vologya, hogy szolgal az egeszseged?
— Koszonet a kerdesert — mondta Jufkovszkij, mikozben kozelebb lepett hozzajuk. Inget levette, sokatmondon jatszott megfeszitett izmaival, s gyanakvon Daugera sanditott. — Teljesen egeszseges vagyok, mint a makk.
S mindent megteszek annak erdekeben, baratocskam. hogy meg a legtrehanyabb allatorvos se mondhassa el ugyanezt magarol.
— Vologya! — kialtott Dauge. — Ez hiba lenne. Nem en voltam.
— Hat akkor ki?
— O volt! — Dauge megveregette Bikov szoros mellet.
— O a trefamester!..
Jurkovszkij futo pillantast vetett Alekszejre, es elfordult.
Bikov mar nyitotta volna a szajat, hogy reszt vegyen a jatekban, igy csupan kohintett egyet, es hallgatott.
Jurkovszkij nem veszi be ot a jatekba, ez vilagos volt.
Dauge is igy ertette, s o is kenyelmetlenul erezte magat.
Ebben a pillanatban kinyilt az ajto, s kiszolt Jermakov.
— Barataim, ti kovetkeztek.
Bikov, akinek ez kapora jott, sietve belepett az orvosi szobaba.
Az orvos hollofekete ferfi, fantasztikus orral, eloszor megvizsgalta oket. Dauget szo nelkul elengedte, Bikovot vizsgalva azonban ujjaval a mernok mellen ektelenkedo, hosszu sebhelyre bokott, s megkerdezte: — Mi ez?
— Baleset.
— Regen volt? — erdeklodott ugyanilyen lakonikusan az orvos, es felhuzta az orrat.
— Hat eve.
— Kovetkezmenyek?
— Nem voltak — mondta a mernok, s tuntetoen nezegetni kezdte az orvos orrnyerget.
Dauge halkan elvihogta magat.
Az orvos valamit jegyzett vaskos noteszebe, amelyen az allt: “4024-es szamu orvosi naplo. Bikov Alekszej Petrovics” s a baratokat a szomszed szobaba kiserte.
Nagy, tompafeher szinu szekrenyt pillantottak meg.
Az orvos az orrat Dauge fele forditotta, s megkerte, hogy lepjen be a szekrenybe. A szekreny ajtaja zajtalanul becsukodott, az orvos megnyomott nehany billentyut a szekreny jobb oldalan levo pulton, s nyomban halk zugas hallatszott. A pulton szines lampak gyultak ki, megmozdultak a meromuszerek mutatoi.
Mintegy masfel percig folytatodott ez, majd a keszulek hangosan csattant, s kidobott valahonnet egy feher lapot, melyen szabalyos sorban betuk es szamok alltak.
A lampak kialudtak, es ekkor az orvos kinyitotta az ajtot.
Dauge vallat dorzsolve kihatralt a szekrenybol.
Az orvos Bikovhoz fordult, s orraval feleje biccentett.
— Elore!
Alekszej kohintett, s belepett a szekrenybe. Bent sotet volt. Vallat es derekat huvos femabroncsok fogtak korul, valami meleg es puha dologhoz szoritottak, felemeltek majd leengedtek. Voros, majd zold feny villant, majd valami az alkarjaba szurodott, s Bikov szabadnak erezte magat. Az ajto kinyilt.
Az orvos valamit konnyeden dunnyogott az orra alatt, figyelmesen vizsgalgatta a “szekrenybol” kijott lapokat. Az “egeszseg” kepletei voltak, teljes beszamolo a szervezet allapotarol, valamint a startig hatramaradt idore kotelezo tornagyakorlatokra es az etkezes szemelyes adagjaira vonatkozo, testre szabott utasitasok. Az orvos, miutan bejegyzest tett az “Egeszsegugyi naplo”-ba, atadta a lapokat Jermakovnak. s kozolte, hogy hetente kerul majd sor ujabb vizsgalatokra.
Jermakov koszonetet mondott es kiment.
— Mi ez a lada? — kerdezte Alekszej Petrovics Daugetol oltozkodes kozben. — Keltetogep felnotteknek? Pandora szelencejenek elektromos valtozata?
— Kiberdoktor, elektronikus diagnosztalo keszulek — felelte Dauge. — Minden rendben is lenne, csak az a baj, hogy injekciokat ad. Ki nem allhatom az injekciokat.
Beleptek a liftbe, s felmentek a negyedik emeletre, az etkezdebe.
Hatalmas, ures terem volt ez, melyet elarasztott az eszaki nap rozsaszin fenye. Majd minden asztal szabad volt. A reggelit vagy befejeztek mar, vagy meg el sem kezdodott.
— Tessek, a mi helyunk — mondta Dauge.
A Hiusz legenysege ket egymas melle tolt asztalt foglalt el az ablak mellett. Mar itt ult a pilota es Jermakov. Bikov eszrevette, hogy a kopcos Krutyikov szomoru kepet vag. A “szovjet urhajozas buszkesege” gornyedten ult egy pohar tej mellett, melybe szaraz kenyeret tordelt, s kimondhatatlan sovargassal sanditott Szpicin tanyerjara. A fekete haju pilota gozolgo, zamatos bifsztekdarabot marcangolt.
Barmilyen kulonos, de a reggelit mar az uj eloiras szerint talaltak. Bikov nemi ertetlenseggel falt be egy egesz tanyerra valot valamilyen illatos fubol, kikanalazott egy tanyer zabpehelykasat, lenyomott ket szelet finom sonkat, s hozzalatott az almalehez. Daugenak hust hoztak.
Jonanics villajat es keset felemelve erdeklodott: — Ugyan, mit mondott az orvos, Mihail Antonics?
Krutyikov elvorosodott, s orrat a poharba dugta.
— El tudom kepzelni — jelentette ki Jurkovszkij. — Bizonyara sokaig gyongeden tapogatta Miska pocakjat, s aprolekosan elmagyarazta, hogy a falanksag sohasem volt az urhajosok erenye.
Krutyikov neman kiitta a tejet, s mar nyult a vajas sutemennyel megrakott tal fele. Jermakov azonban halkan hummogott egyet, s a navigator sietve visszakapta kezet.
Reggeli utan Krajuhin kijelentette, hogy megerkezett Uszmanov, az uj jelzoallomasok egyik tervezoje.
Uszmanovot biztak meg azzal, hogy tanitsa meg a legenyseget a “technikai gondolkodas eme csodas vivmanyanak” az osszeszerelesere es hasznalatara.
— Kap ra ket hetet — mondta Krajuhjn. — Utana mindenki megkezdi a szakmaja szerinti munkat.
Az elso foglalkozas a szallo tornatermeben zajlott le. Kek ruhas munkasok neman behoztak egy vastag, hatszogletu gerendat s nehany targyat, melyek alakja, es anyaga a jaratlan szemleloben csak nehezen kelthetett barmilyen asszociaciot kozhasznalatu dolgokkal. Meg Bogdan Szpicin es Krutyikov szemeben is ertetlen kivancsisag csillogott, s csupan Jermakov szemlelte az ismeretlen keszuleket szokasos hideg-kozonyos tekintetevel.
Belepett Uszmanov, ez a magas, szeles pofacsontu ferfi, aki munkaruhat viselt, bemutatkozott, s rogton munkahoz latott. Az urhajosok komor arca fokozatosan felderult. Csak ugy zudultak a kerdesek, elenk eszmecsere kezdodott. Nemsokara bekapcsolodott az eszmecserebe Bikov is, aki, mint minden mernok, altalanos vonasaiban ismerte a raciolokacio es radio-iranyitas elveit.
Egy olyan berendezesrol volt szo, mely alkalmas volt iranyitott, s igen nagy ereju, meghatarozott rezgesszamu ultrarovid hullamu impulzusok keltesere — ezek pedig kepesek attorni a vastag porfelhokon s a legkor fokozottan ionizalt terein. Az impulzusok hosszusaga nem haladja meg a tiz mikromasodpercet. A szerkezet masodpercenkent szaz impulzust bocsat ki.
Kulonleges berendezesek kesztetik az impulzussugart arra, hogy spiral alakot irjon le, s nehany masodperc alatt befussa az egbolt teljes felso reszet a horizonttoi a zenitig, majd ismet a horizontig.
Ez a berendezes biztositja, hogy az urhajok tajekozodhassanak egy ismeretlen bolygo felett, melynek felszine vizualisan megfigyelhetetlen, s ahol a szokasos radiolokacios eszkozok az elektronikus zavarok es a magas ionizacio miatt tehetetlenek. Ezeket a jelzoberendezeseket sziklak csucsan kell elhelyezni, nem messze a kenyelmes leszallohelyektol s mas objektumoktol, amelyeket ajanlatos tajekozodasi pontokkent megjelolni. Adott esetben az expedicio fo feladataval osszefuggesben, az elso leszallohely korul kell oket elhelyezni, az Uran Golkonda hataran.
— Es az energiaforrasuk? — kerdezte Jurkovszkij.
Uszmanov egy csomagot huzott elo aktataskajabol.
