“Mi a Hiusz-2 fotonraketan startolunk. A Hiusz-1 ket evvel ezelott probarepules kozben elegett — jegyezte meg kelletlenul Dauge. — Senki sem tudja, miert. Nincs kitol kerdezni. Az egyetlen ember, aki errol valamit mondhatott volna, az Asot Petroszjan volt, aldott legyen emleke!
Nuklearis porra foszlott a titanotvozettel egyutt, melybol az elso Hiusz testet megalkottak. Gyors es dicso halal volt.
“Kozulunk bizonyara senki sem fel a halaltol — gondolta Bikov. — Csupan nem kivanjuk. Kinek a szavai is ezek? — Ismet lemaszott a divanyrol. — Elaludnia nem sikerult, ez vilagos. — Abszolut tukor, Dangee, Hiusz, Petroszjan…
Probaljuk meg a vegso modszert!”
Kilepett az erkelyre, s teljesen gepiesen kitapogatta zakoja zsebeben a cigarettascsomagot.
“Ha vegkepp nem tudsz elaludni, akkor alaposan at kell faznod.” Bikov rakonyokolt az erkely korlatjara. Csend volt. A hatalmas varos melyen aludt a juliusi ejszaka attetszo felhomalyaban; messze a latohatar mogott rozsaszin fenycsik rebegett, eszakon, vakito feher nyilkent meredett az egnek a Szovjetek Palotaja.
“Legalabb ket ora van — gondolta Bikov. — De hol az oram…? Meglepoen meleg van. Finom, meleg szello… Pedig a Hiusz sziberiai tajszolasban annyit jelent, hogy teli szel, forgeteg. A fotonraketa tervet sziberiai mernokok dolgoztak ki, ok ajanlottak ezt a szot mint kodjelzest. Kesobb a nev felkerult a raketara is.”
Kulonos, szokatlan nevek. Hiusz a sziberiai fagy tiszteletere, az Uran Golkonda, ha jol emlekszik az osi varos emlekere, ahol egykor Salamon kiraly a gyemantjait orizte… S itt van meg a Tahmaszib-rejtely.
Tahmaszib Mehti, a kivalo azerbajdzsan geologus volt az elso ember, aki megfordult a Golkondan. Jermakov, Tahmaszib es meg ket geologus egy kulonlegesen felszerelt sportraketan szerencsesen leszalltak a Venuszon. Oriasi siker, volt ez es kiveteles szerencse.
Mindenki igy velekedik, meg maga Jermakov is.
A Golkonda hataratol ugy husz kilometerre ertek el a felszint.
Tahmaszib Jermakovot a raketanal hagyta, o maga pedig geologusaival felderito utra indult. Hogy mi tortent ott, azt senki sem tudja. Tahmaszib negy nap mulva a szomjusagtol felholtan, egyedul tert vissza a raketahoz, borzasztoan meggyotorve, sugarzas okozta fekelyek kinoztak. Uran, radioaktiv es transzuran elemek nagyszeru mintait hozta magaval (“Alekszej, fantasztikus ercek, hihetetlenul gazdagok!”), s szurkesrozsaszin radioaktiv port a kontenerben. Alig volt maganal. Megmutatta Jermakovnak a kontenert, s hosszasan es hevesen magyarazott valamit azerbajdzsanul.
Jermakov nem ertett azerbajdzsanul, s konyorgott, hogy beszeljen oroszul, mivel vilagos volt, hogy valami fontos dologrol van szo. Tahmaszib azonban oroszul csak ennyit mondott: “Ovakodj a voros kortol!
Menekulj a voros kor elol!” S a halalaig egy szot sem szolt tobbet. A startkor halt meg, s Jermakov fel honapot toltott holttestevel egyutt a raketaban.
A “voros kor” — ez voltakepp a Tahmaszib-rejtely, a harom geologus pusztulasanak, a Golkondanak a titka. Lehet persze, hogy nincs semmifele rejtely. Lehet, hogy azoknak van igaza, akik szerint Tahmaszib agya sugarbetegsegtol vagy tarsai halalanak latvanyatol borult el. A szurkesrozsaszin por a kontenerben bonyolult szerves sziliciumvegyulet volt — olyan, amelyet a Foldon kulonben mar regen ismernek.
Miert cipelte a hatan Tahmaszib ezt a kontenert — erthetetlen… S erthetetlen, hogy mi koze ehhez a “voros kornek”.
Dauge hadarva meselte el ezt, s fintorgott, mint akinek a gyomra eg.
Nem hitt a Tahmaszib-rejtelyben. Viszont kesz volt orakig is meselni a Golkonda meses gazdagsagarol. Csak valahogy eljussanak, odaerjenek, akar kuszva is…
Bikov oldalvast ult a korlaton, hogy ne zavarja, s maga melle helyezte a cigarettacsomagot. Fenn a magasban halk pruszkolessel huzott el egy apro helikopter. Bikov tekintetevel kovette jelzofenyeit — vorosek es sargak voltak Eszebe jutott beszelgetese Dauge-val.
Tahmaszib tarsaival gyalog ment a Golkondahoz. A mi expedicionk viszont terepjarot visz magaval. Dauge azt mondja, hogy remek jarmu. Johanics szohasznalataban minden remek: a Hiusz remek, a terepjaro remek, Jurkovszkij remek ficko. Csupan a parancsnokrol nyilatkozott tartozkodoan. Kiderult, hogy Jermakov Krajuhin fogadott fia. A vilag egyik legjobb urhajosa, megis fura ember. Igaz, ugy tunik, rettenetesen nehez elete volt.
Dauge rendkivul bizonytalanul nyilatkozott rola.
“Szinte alig ismerem… Azt mondjak… mondjak, hogy nagyon bator, nagy tudasu es roppant kemeny ember… Azt mondjak, hogy sohasem nevet…”, Jermakov felesege volt az elso ember, aki leszallt a Venusz termeszetes holdjan.
Ott aztan valami szerencsetlenseg tortent. Senki nem tud errol semmi biztosat — osszetuzesre kerult sor az urhajo legenysege kozott. Azota nem visznek magukkal noket tavoli, bolygokozi urrepulesekre, Jermakov pedig egesz eletet a Venusz meghoditasanak szentelte. Kiderult, hogy negy alkalommal probalt leszallni a bolygo felszinere, s mind a negy alkalommal sikertelenul. Otodszor Tahmaszib Mentivel repult. Most a Hiuszon hatodszor megy a Venuszra.
Bikov kezet hata mogott osszefogva vegiglepdelt az erkelyen. Nem, sehogy sem tud lehulni! Tulsagosan meleg van, fullasztoan meleg. Talan megis gyujtson ra? Bikov erezte, ahogy no benne a meggyozodes, az almatlansaggal szemben a legjobb es legradikalisabb gyogyszer a cigaretta. Megtapogatta a csomagot.
A csabitas lekuzdesenek legjobb modszere, ha engedsz a csabitasnak.
Elnevette magat. Az ordogbe! Jo kis rend! A csomag lerepult a tizenegyedik emeletrol. Bikov a korlaton athajolva belebamult a sotet melysegbe. Hirtelen autolampa vakito fenye villant, zajtalanul vegigsuhant az aszfalton, majd eltunt.
“Kar volt szemetelnem — gondolta Bikov. — Lam csak, tele vagyok gyongeseggel es bunnel! Aludni kell…” Bement a szobaba, s tapogatozva eljutott a divanyig. Valami megcsorrent a talpa alatt. “Szegeny oram” — gondolta, s megprobalt legalabb egy kicsit kiigazodni a sotetben.
Melyet sohajtott, s leereszkedett az engedetlen divany puha ulesere. — Nem, nem, sivatagi szakerto baratom. Te ma nem alszol el semmikepp! Miert gyulolt meg ennyire a szepfiu Jurkovszkij? Most aztan rajtad ragad a gunynev — sivatagi szakerto. S milyen kepet vagott Jurkovszkij, amikor Paul Dangee-rol beszelt. Igen, az ilyent nem kinozza almatlansag indulas elott — “Nem felunk a halaltol, csupan nem kivanjuk…” Igy lenne, mernok baratom? S felev mulva egyszer csak valaki itt, az eloterben kozli az ujsagot: “Hallottak, elvtarsak? A Hiusz elpusztult. Jermakov meghalt, Jurkovszkij meg ez a… hogy is hivjak… ez a sivatagi szakerto…” Ostobasagot beszelsz, Alekszej! Az almatlansagtol es a semmittevestol van. Csak jonne el minel elobb a reggel, fel a repulore s ki a hetes szamu urrepuloterre, s a sarkvideki raketarepterre, ahol az expedicio a startra fog keszulni, s varjak a Hiuszt, mely most probauton van. Ma nyolckor kell kelni, en pedig, hogy az ordog vinne, keptelen vagyok elaludni… Dauge persze mar alszik…
Bikov ekkor eszrevette, hogy a haloszoba ajtaja kis resre nyitva van, s gyonge fenysugar vetodik ki rajta a falra.
Felallt, labujjhegyen az ajtohoz lepett, s belesett a resen.
A megvetett agy mellett, az iroasztalnal fejet kezebe fogva ult Dauge.
Az asztal majdnem ures volt, a padlon oriasi hatizsak terpeszkedett. A hatizsakon egy kopott nyelu geologuskalapacs hevert. Bikov kohintett.
— Gyere be — invitalta Dauge, de nem fordult meg.
— E-e… — nyogte elnyujtottan, alapos zavarban Bikov. — Tudod, elfelejtettem toled megkerdezni…
Dauge megfordult.
— Gyere, gyere be… Ulj le. No, mit felejtettel el megkerdezni?
— E-e… Hat tudod… Minek telepitsunk a Venuszon radio-jelzoallomasokat, ha a legkore ugysem engedi at a radiosugarakat?
Dauge arcara a lampaernyo mely arnyekot vetett. Bikov leult az egyik konnyu karosszekbe, s diadalittasan keresztbe rakta labat. Oriasi megkonnyebbulest erzett attol, hogy megvilagitott szobaba kerult, huseges baratja, Johanics tarsasagaban.
— Igen — jelentette ki toprengve Dauge —, ez valoban rendkivul fontos kerdes. Most mar ertem, miert nem aludtal el eddig.
Mar eppen gondoltam ra, mi a fenet maszkal ez a szobaban? Tan faj a foga? Tehat a radio- jelzoallomasokrol van szo…
— Igen-n-n — jelentette ki bizonytalanul Bikov, s leengedte a labat. A megkonnyebbules erzese nyomban elhagyta.
