Bikov nagyot sohajtott, felrelokte a takarot, s felult.
Keptelen volt alvast eroszakolni magara. Dauge dolgozoszobajaban sotet volt, csupan a padlora csuszott lepedok derengtek feheren. A szeles ablakon halovanyan szurodtek be a fovaros ejszakai fenyei.
Bikov az asztalon hevero oraja utan nyult. Karoraja kicsuszott a kezebol, s a szonyegre hullott. Lemaszott a heverorol, s keresni kezdte, kezevel vegigtapogatta a szonyeget es a sima padlot. Nem talalta az orat. Ekkor szitkozodva kiegyenesedett s nekilatott, hogy megigazitsa a lepedot. Immar harmadszor tette ezt azutan, hogy Dauge jo ejszakat kivanva tavozott a haloszobaba, hogy meg megirjon nehany levelet. Bikov lefekudt, de nem sikerult elaludnia.
Forgolodott, szuszogott, igyekezett kenyelmesebben elhelyezkedni, szazig szamolt. De nem jott alom a szemere.
Tul sok volt ez a nap — gondolta, mikozben ismet felult. — Tul sok elmenyben volt reszem, tul sokat toprengtem rajtuk. Tul sokat magyarazott Dauge is, de meg tobb dolog maradt megmagyarazatlan. Jo lenne most elszivni egy cigarettat, de az mar tilos! Le kell surgosen szokni rola. Dohanyzasrol, ivasrol, mindenrol. Johanics, miutan kulonosebb lelkesedes nelkul vegighallgatta Bikov bejelenteset arrol, hogy”…
baratocskam, itt, ebben a borondben var sorsara egy uveg nagyszeru ormeny konyak”, feltette a szakerto kerdest: “Hany eves?” “Ez kerdes? Husz!” — meltatlankodott unnepelyesen Bikov. “Hat, akkor inkabb hajitsd csak ki — ajanlotta neki gyongeden Dauge. — Bedobhatod ugyan nyomban a szemetleontobe, de inkabb add oda holnap valakinek. Es ne feledd, hogy az urhajoban a dohanyzas is tilos. Ez nalunk a rend. A Foldon legfeljebb bor, persze minimalis mennyisegben, az uton azonban egy csopp sem!
Ilyen az elet, urrepulobaratom.
— Igazi kolostor — jegyezte meg leverten Bikov, s igyekezett kenyelmesebben elhelyezkedni a takaro alatt. — Aludni kell. Megprobalom meg egyszer.
Lehunyta szemet, s tustent maga elott latta a hatalmas, ures eloteret, ahol a tanacskozas utan Daugera vart.
Bogdan Szpicin es Krutyikov lepdelt el mellette, s megalltak a konyveskioszknal. Amennyire erteni lehetett, egy uj konyvrol beszelgettek. Pontosabban Szpicin csak hallgatott, teli szajjal mosolygott, Krutyikov pedig magas tenor hangjan locsogott. s folyvast szivelyes es joszandeku pillantasokat vetett az ujonc fele. Bikov erezte, hogy ot is szeretnek bevonni a tarsalgasba, de ekkor azonban megjelent Dauge es Jurkovszkij. Dauge beharapott ajkakkal, hatarozottan lepdelt, Jurkovszkij arca gorcsosen eltorzult.
Kezeben osszegyurt ujsagot tartott.
— Dangee meghalt — kozolte Jurkovszkij. mikor egeszen kozel lepett hozzajuk.
Bikov latta, hogy a fekete haju Szpicin arcarol lehervadt a mosoly.
— A rohadt eletbe! — karomkodta el magat.
Krutyikov egesz testeben elorehajolt, s ajka megremegett.
— Istenem… Paul?
— A Jupiter felett! — nyogte ki orjongve Jurkovszkij. — Megakadt az egzoszferaban, elveszitette a sebesseget, s nem akart visszaterni…
Atnyujtotta az ujsagot. Bikov fekete keretes arckepet pillantott meg — sovany fiatalembert, banatos szemmel.
— A Jupiter… Megint az atkozott Jup! — Jurkovszkij osszeszoritotta az oklet. — Rosszabb a Venusznal, a vilagon a leggonoszabb… Nos, ide kellene nekem… bizony… — Hirtelen sarkon fordult, s a rugalmas, tompa, feher szinu padlon nagy leptekkel tavozott.
— Paul Dangee. Paul… — ismetelte Krutyikov, s keseruen csovalta fejet.
— En pedig nem valaszoltam legutobbi levelere — nyogte ki nagy nehezen Dauge.
Mindnyajan hallgattak, csupan a konyv fedele ropogott Mihail Antonovics Krutyikov parnas, szoros ujjai kozott…
…Bikov kinyitotta a szemet, s a hatara fordult. Ez az eset bearnyekolta az egesz estet. Vegul is nem jott ossze egy joizu beszelgetes Johaniccsal sem. “Ezek a csillagurhajosok pokolian bator fickok — gondolta a mernok. — S csodalatosan allhatatosak. Igazi Ferfiak! Hanyan odavesztek a Venuszon!” Nehezkes reaktiv urhajoikon, korlatozott mennyisegu hajtoanyaggal indultak rohamra. Nem hajtotta oket senki, visszatartottak, eltiltottak oket az urrepulestol…
ha egyaltalan visszatertek.
Most a Hiusz indul rohamra.
A Hiusz fotonraketa… Mint atomfizikus-mernok, Bikov is ismerte a fotonraketa hajtomuvenek elvet, hiszen erdeklodessel kovetett minden ujat, ami e kerdesben a sajtoban megjelent. A fotonraketa hajtomuve az uzemanyagot elektromagneses kisugarzas kvantumjaiva valtoztatja, s igy hozza letre a raketahajtomuvek szamara a maximalis toloerot, mely a fenysebesseggel egyenlo. A fotonraketa hajtomuvenek energiaforrasa lehet termonuklearis folyamat (az uzemanyag reszleges kisugarzassa valasa) vagy az antianyag annihilizacios folyamata (az uzemanyag teljes kisugarzassa valasa). A fotonraketa folenye a folyekony uzemanyagu atomraketaval szemben vitathatatlanul oriasi. Eloszor: az uzemanyag viszonylagosan kis sulyu, masodszor: igy megno a hasznos terheles, harmadszor: a folyekony uzemanyag-meghajtasu raketaval szemben manoverezo kepessege egeszen fantasztikus, negyedszer…
Ezt mondja az elmelet. Bikov azonban azt is tudta, hogy egeszen a legutobbi ideig a fotonraketa-hajtomu gyakorlati megvalositasa kudarcot vallott. Az otlet egyik alapveto problemaja — a sugarzas visszaverese a gyakorlatban megvalosithatatlannak bizonyult. A fotonhajtas letrehozasahoz egy masodperc alatt negyzetcentimeterenkent nehany millio kilokaloria nagysagrendu kisugarzast kellene juttatni a visszavero feluletre, es ezt s a vele jaro legalabb nehany ezer fokos homersekletet semmifele anyag nem viselte el meg rovid idore sem. A pilota nelkuli modellek porra egtek, mikozben uzemanyaguk szazadreszet sem hasznaltak el. Es megis, a Hiusz fotonraketat felepitettek.
“Megteremtettek az idealis tukrot — mondta Dauge —, az abszolut visszavero feluletet. Azt a kozeget, mely a kisugarzott energia barmely intenzitasu fajtajat, a szaz-szazotven millio elektronvolt nagysagrendu elemi reszecskek minden valtozatat visszaveri. A neutrino kivetelevel, azt hiszem. Meses kozeg. Az elmeletet egy novoszibirszki intezet dolgozta ki. Igaz, hogy eszukbe sem jutott a fotonraketa. Az atomeromu nuklearis kisugarzasaval szembeni idealis vedelem izgatta oket.
Krajuhin azonban tustent rajott, mirol van szo. — Dauge elnevette magat. — Krajuhin a fotonraketa fanatikus hive.
Neki tulajdonitjak a hires aforizmat: “A fotonraketa egyenlo a vilagmindenseg meghoditasaval.” Krajuhin egy szempillantas alatt belekapaszkodott az — abszolut visszatukrozo- feluletbe, erre allittatta at a bizottsag laboratoriumainak ketharmadat, es ime, a Hiusz!”
Az “abszolut visszatukrozo” felulet letrehozasa volt elso realis eredmenye egy uj, szinte fantasztikus tudomanynak, a mezoatomikus kemianak, a mesterseges atomok vegytananak, melyek elektronburkat mezonok helyettesitik.
Ez annyira erdekelte Bikovot, hogy egy idore mindenrol elfeledkezett — a szerencsetlen Paul Dangee-rol, a Venuszrol, sot meg az expediciorol is. Sajnos az “abszolut visszatukrozo” anyagrol Dauge igen keveset tudott meselni.
Meselt viszont a Hiuszrol.
A Hiusz kombinalt csillagurhajo: ot kozonseges, impulziv atomhajtomu hordozza az “abszolut visszatukrozo”
parabolikus tukret. A tukor fokuszaba meghatarozott gyakorisaggal hidrogen-tritien plazmat fecskendeznek be.
Az atomraketak kettos celt szolgalnak: eloszor is, lehetove teszik, hogy a Hiusz a Foldrol startoljon es ott leszalljon. A fotonreaktor erre alkalmatlan, ugy megfertozne az atmoszferat, mint tucatnyi hidrogenbomba egyideju felrobbantasa. Masodszor, a raketak reaktorai nagy ereju elektromagneseket taplalnak, melyek mezojeben a plazma lefekezodik, es a termonuklearis szintezis szabalyozhatova valik.
Nagyon egyszeru es szellemes megoldas: ot raketa es egy tukor. Mellesleg az otlabu, torz teknosbekarol, amit Bikov Krajuhin dolgozoszobajaban latott, kiderult, hogy a Hiusz modellje. A Hiusz, az igazat megvallva, nem buszkelkedhet elegans vonalakkal…
A mernok osszegornyedve ismet felult, s meztelen hatat a huvos falnak vetette.
