hanem kozonseges varosi oltonyt. Dauge Bikovot nezte, Baratsagosan biccentett feleje, s szaja kozben szeles mosolyra huzodott.
— Ismerkedjenek meg — mondta Krajuhin — Vlagyimir Szergejevics, nagyszeru geologus, es tapasztalt bolygokutato.
Az elegans oltonyt viselo, csinos fiatalember ernyedten, kedvetlenul szoritotta meg Bikov kezet, es kozombos keppel nyomban el is fordult. Bikov Krahujinra sanditott.
Ugy latta, hogy Krajuhin kerek szemeben vidam tuz gyult, de nyomban ki is hunyt.
— Bogdan Bogdanovics Szpicin pilota a vilag egyik legjobb urhajosa. Az aszteroidovezetbe kuldott elso expedicioban is reszt vett.
A fekete haju fiatalember megvillantotta egeszseges fogsorat. Keze forro es kemeny volt, akar a vas.
— … Mihail Antonovics Krutyikov — folytatta. — Navigator. A szovjet urhajozas buszkesege.
— Ugyan, miket mond, Nyikolaj Zaharovics! — dunnyogte a kover ferfi, s zavarba jott, akar egy kislany, mikozben guggoltabol baratsagos pillantast vetett Bikovra. — Meg tenyleg elhiszi… Nagyon orulok, hogy megismerhettem, nagyon orulok, Bikov elvtars…
— …Vegul… kulonben, itt, ugy hiszem, nincs szukseg bemutatasra.
Bikov es Dauge atoleltek egymast.
— Nagyszeru, Alekszej, nagyszeru! — sugta oda neki Dauge.
— Nem hiszek a szememnek! Johanics, te vagy az?
— Ugy latszik, Alekszej!
Krajuhin megerintette Bikov konyoket.
— Az urhajo parancsnoka es az expedicio vezetoje…
Bikov megfordult. Az ajtoban alacsony termetu, szikar, es teljesen osz ferfi allt, bar finom, hatarozott es szabalyos metszesu arcat latva senki nem gondolta volna harmincot esztendosnel idosebbnek. Bizonyara Bikov nyomaban lepett a szobaba, s azutan megallt, igy figyelte a bemutatkozas keresetlen szertartasat.
— …Anatolij Boriszovics Jermakov.
Bikov meghallvan azt a nevet, mely honapokon keresztul nem tunt el az ujsagok cimoldalairol, kihuzta magat, s kezet nadragja varrasahoz szoritotta. Vannak emberek, akiknek abszolut folenye magatol ertetodo. Jermakov ketsegkivul ilyen volt. Bikov szinte fizikailag erezte benne az oriasi akaraterot, a hajlithatatlan, szinte kegyetlen celtudatossagot, a sokoldalu szellemet. Jermakov kemeny ajka felig baratsagos mosolyra huzodott, sotet szeme azonban gyanakvoan furkeszte az expedicio uj tagjanak arcat.
Nehany elviselhetetlenul hosszu masodperc telt el. Vegul Jermakov baratsagosan megszolalt: — Nagyon orulok, Bikov elvtars.
A mernok ovatosan megszoritotta Jermakov keskeny, meleg kezet, s visszasietett Daugehoz. Eszrevette, hogy Grigorij Johanovics homlokat izzadsagcseppek boritjak. A dolgozoszobaban egyebkent is meglehetosen meleg volt.
— Tehat barataim… — kezdte Krajuhin. — Most, amikor mindnyajan egyutt vagyunk, megkezdjuk tanacskozasunkat, az utolsot, amelyet Moszkvaban tartunk.
Az asztalhoz lepett, s megnyomott egy gombot a videotelefon ebonitpultjan. Tompa zummoges hallatszott. Bikov onkentelenul is hatralepett, amikor a szurke teknosbeka a padlo ala sullyedt, s a nagy, szogletes nyilas folott osszecsukodtak a parkettak. Dauge es Szpicin a helyere gorgettek a szonyeget, a testes Krutyikov pedig az asztalhoz huzta a karosszeket.
— Kerem, foglaljanak helyet — invitalta oket Krajuhin.
Mindnyajan helyet foglaltak a konnyu mahagoni-szekeken. Csend lett.
— Orommel kozlom, barataim — kezdte Krajuhin —, hogy a parancsot ket oraval ezelott alairtak. Ebben mindent, ami az expedicio szemelyi osszetetelere vonatkozik, feltetel nelkul megerositettek. Koszontelek benneteket ebbol az alkalombol…
Senki nem moccanj, csak a szep Jurkovszkij kapta fel varatlanul a fejet, s vetett futo pillantast Bikovra.
— Ami pedig a feladatot illeti… — Krajuhin elhallgatott, a szemehez emelte a papirlapot. — A feladatunkat illetoen a bizottsag bizonyos valtoztatasokat tartott szuksegesnek.
Pontosabban kiegesziteseket.
— Kezdodik… — dunnyogte akaratlanul, de nagyon halkan Dauge.
Megcsordult a telefon. Krajuhin felemelte, majd ismet visszahelyezte a kagylot, atnyomta a kapcsolot, s beledormogte: — Ertekezletet tartok.
— Ertettem! — felelte ra valaki.
— Tehat barataim. Nagy vonalaiban s altalaban, ahogy azt mondani szoktak, minden ugy maradt, ahogy a tervben szerepelt. A komplex feladat tovabbra is az uj technika kiprobalasa es geologiai kutato-munka a Venuszon. Miutan van kozottunk egy uj ember, akinek fogalma sincs dolgaink allasarol, valamint szem elott tartva, hogy az ismetles, mint ismeretes, a tudas anyja…
meg kulonben is. Egyszoval nem lesz haszontalan, ha a parancsnak ezt a reszet szo szerint ismertetem: “Nyolcadik cikkely. Az expedicio celja: eloszor, hogy a bolygokozi kozlekedes uj eszkozenek a Hiusz fotonraketanak alkalmazasbeli es muszaki tulajdonsagait kiprobaljuk: masodszor, hogy leszalljon a Venuszon a radioaktiv erclelohely, az Uran Golkonda kozeleben, melyet ket evvel korabban a Tahmaszib-Jermakov-expedicio fedezett fel…”
Bikov hangosat sohajtott. Dauge figyelmezteton a terdere helyezte kezet.
— “… es geologiai kutatomunkat vegezzen ott. Kilencedik cikkely. Az expedicio geologuscsoportjanak feladata, hogy meghatarozzak az Uran Golkonda-lelohely hatarait, hogy kozetmintakat vegyenek, es hozzavetolegesen meghatarozzak az ott talalhato radioaktiv asvanykincs-tartalekot. Visszateresuk utan szamoljanak be a bizottsagnak a lelohely gazdasagi ertekere vonatkozo becsleseikrol.” Minden ugy van, ahogy volt, igaz? — kerdezte Krajuhin. — Most jon az a pont, ami eddig nem szerepeit a tervezetben. Tehat: “Tizedik cikkely. Az expedicio feladatai koze tartozik, hogy az Uran Golkondatol 50 kilometernel nem tavolabb olyan leszallohelyet keressen, mely alkalmas a bolygokozi kozlekedes barmino eszkozevel torteno leszallasra. Ennek erdekeben lassak el ezt a leszallohelyet Uszmanov-Svarc tipusu, helyi eroforrasokbol mukodo, ultrarovid hullamu automata jelzoberendezessel.”
Krajuhin letette a papirlapot, s vegigpillantott hallgatosagan. Egy ideig mindnyajan hallgattak. Majd Jurkovszkij, szinpadi hoshoz illoen, osszevonta dus, sotet szemoldoket, s kijelentette: — Es vajon ki foglakozik majd ezzel?
— Furcsa kerdes, Vlagyimir Szergejevics — nevette el magat Krajuhin.
— Remek, remek, talalunk leszalloteret — vagott gyorsan kozbe Dauge. — A legrosszabb esetben mi magunk epitunk. Hanem ami a jelzoberendezeseket illeti… Semmi ketseg, ez bizony aprolekos munka, es komoly szakismeretet kovetel…
— Nos, kedves barataim, ez mar nem az en gondom. Ez az expedicio vezetojere tartozik. — Krajuhin elohuzott az asztalfiokbol egy szopokas cigarettat, es ragyujtott. — Mit szol hozza, Anatolij Boriszovics?
Bikov, akar a tobbiek, kivancsian fordult Jermakov fele.
Az expedicio vezetoje kozombosen bolintott.
— Ugy gondolom — kezdte lassan —, hogy megbirkozunk vele. Ha nem tevedek, meg legalabb masfel honap all a rendelkezesunkre. Ez alatt az ido alatt megismerhetjuk a jelzoberendezesek szerkezeti sajatossagait s ket- harom probaszerelest is vegezhetunk. Ez nem annyira “babra munka”…
— Csak ne feledje — vagott kozbe Krajuhin —, hogy erre nem adok maguknak masfel honapot. Meg egy honapot sem.
— Nos, ha igy van, eleg lesz harom het is. — Jermakov lesutotte szemet, s hosszu, vekony ujjait nezegette. — Termeszetesen, ha biztositja nekunk ezt a lehetoseget.
— Nem ertettem — avatkozott kozbe Jurkovszkij, anelkul hogy megvarta volna Krajuhin valaszat —, mit jelent az, “helyi energiaforrasbol taplalkoznak”? Azt hiszem, ezt irjak?
— Ez azt jelenti, Vlagyimir Szergejevics, hogy a jelzoberendezes szamara ott a helyszinen kell energiaforrast keresniuk — mondta Krajuhin. — Egyebkent, ugy velem, a technikusaink szamara ez a kerdes vilagos, ugye?
Krutyikov sietve bolintott, Szpicin pedig mosolyogva hozzatette: — Ez tenyleg vilagos… Radioaktiv elemek, ha a Golkonda valoban olyan gazdag aktiv anyagokban, vagy hoelemek…
De… Ugyan, mit vitatkozunk ezen! A parancs az parancs!
