— Szelen-cerium radioelemek — mondta —, ketszaz sejt egy negyzetcentimeteren. Ellathattuk volna meg magukat neutron akkumulatorokkal, de ugy velem, ez mar folosleges. Tulsagosan nehezkesek. A felvezetos radioelem joval mozgekonyabb. A Hiusz-ra felraknak otszaz negyzetmetert ebbol a szovetbol, s maguk csupan szetteritik es rogzitik az allomasok korul… Ha a Golkonda kornyeken a talaj minden negyzetcentimeterere orankent 50–60 rontgennyi sugarzas jut, az elozetes szamitasok szerint ennel sokkal tobbre szamithatunk, akkor az elemek teljesitmenye eleri a ket-harom ezer kilowattot.
Jelzoallomasaink szamara ez bosegesen elegendo.
Bikov bizalmatlanul megtapogatta a feszes, elasztikus hartyat, melynek felig attetszo szoveteben zavaros szemek latszottak.
A jelzoallomasok felallitasa igen egyszerunek bizonyult.
— Semmi szukseg, hogy szetszedjek a szerkezet legfontosabb aggregatjait — mondta Uszmanov. — Ez nem is kivanatos, Anatolij Boriszovics. (Jermakov biccentett.) Amint latja, gyarilag lepecseteltek oket. Mukodesukert laboratoriumunk felel. A tobbi viszont egyszeru. Elvtarsak, jojjenek kozelebb es segitsenek… Igen, igy, koszonom.
Minden egyseget gyurukent egy hatelu rudra fuztek, mint a gyerekek piramisjatekat. Az egyes reszek nehany retesszel s a hornyokban csuszo csapokkal kapcsolodtak egymashoz. Bikov magaban megjegyezte, hogy az egesz szerkezetben nem volt egyetlen csavar sem, legalabbis kivulrol nem latszott.
— Most a huvelybe helyezzek bele a radioelem vezeteket.
A jelzoallomas ebben az allapotaban felugyelet nelkul evtizedekig kepes mukodni.
— Remek jelzoallomas, egyszeru — mondta Krutyikov, s kozben az allomas halosan kidagado, oriasi, szitakoto szemere emlekezteto csucsat simogatta. — Hany kilo?
— Mindossze szaznyolcvan.
— Nem rossz — erositette meg Jurkovszkij. — Egy szo mint szaz, a legbonyolultabb az allomas felallitasa.
A felallitasra harom modszert jeloltek ki. Szilard, sziklas felszinen igenybe vehettek a rud aljan levo oriasi tapadokorongot. Kevesbe szilard kozetben lyukat kellett furniuk, amibe beleengedtek a rudat. Majd a furatot kitoltottek plasztikus anyaggal. S vegul, ha a talaj futohomok, magas rezgesszamu aram segitsegevel hatlabu monolitoszlopot egetnek bele, mely tiz meter melyre hatol. S a rudat ebbe az oszlopba olvasztjak be.
A jelzoallomasok szereleset es felallitasat meg aznap a varoson tul probaltak ki. Bikov lelkesulten nezte, ahogy a Jurkovszkij avatott keze a vibrofuroval pillanatok alatt mely lyukat vesett egy moha fedte granitsziklaba. Uszmanov kijelentette, hogy a furat remek — egyenes es idealisan fuggoleges. Beleallitottak a rudat, s egy manometeres ballonbol undorito szagu folyadekkal ontottek ki. A folyadek egy szempillantas alatt megkemenyedett.
— Na, lassuk! — javasolta Uszmanov.
Bikov es Szpicin egymasra pillantottak, majd megragadtak a rudat.
Csatlakozott hozzajuk Dauge, majd Krutyikov is, de a rudat sem kirantaniuk, sem meghajitaniuk nem sikerult.
— Hat tessek! — jelentette ki buszken Uszmanov. — Most pedig lassunk a szereleshez.
A Nap ismet ott lebegett a startallvanyok felett, amikor a Hiusz legenysege visszatert a szalloba.
— A legkozelebbi napokban — jelentette be Jermakov — a legenyseg minden tagja ugyanolyan mesterien el kell, hogy sajatitsa a vibrofuro hasznalatat, mint geologusaink, s bekotott szemmel is szet kell szedniuk s ossze kell rakniuk a jelzoallomast. Ehhez tustent hozza is fogunk.
Bikov. miutan megebedelt, felrevonult szobajaba, s nekilatott, hogy levelet irjon Ashabadba. Suru sorokkal teleirt het oldalt, majd remenytelenul melyet sohajtott, es eldolt a divanyon.
A level hosszura es kinosan szentimentalisra sikerult. Pokolian szeretett volna ragyujtani. Bikov hasra fordult, s egy ceruzat dugott a szajaba. Eloszur is, lefekudhet es aludhat reggelig. Masodsorban, bemaszhat a furdokadba… Az ordogbe Is, micsoda savanyu otletek — lefekudni, aludni, ledolni… Hatarozottan felpattant, s elrohant a konyvtarba.
A hetes szamu urrepuloter szalloja megkezdte szokasos esti eletet. Ajtok csapodtak. A hosszu folyosokon elegansan oltozott emberek siettek. Lentrol elenk zene hangjai szurodtek fel. Mind a negy liftnel tomeg tolongott, s Bikov ugy dontott, hogy a lepcson megy fel az olvasoteremig.
Vele szemben fiatalok vidam aradata zudult lefele.
Bizonyara mind a klubba siettek.
A csondes olvasoteremben Alekszej Petrovics kivett harom konyvet a Venuszrol, egyet a fotonmeghajtas elmeleterol, s atlapozta az Urhajos legutolso szamat. Itt ratalalt Krutyikov cikkere a bolygokozi urhajok automatikus iranyitasarol, megprobalta vegigolvasni, de zavarodottan tapasztalta, hogy keptelen megerteni, tul sok benne a matematika.
— Funkcional szamitas… — dormogte Bikov, s erolkodott, hogy legalabb a kovetkezteteseket megertse. — Azt a kopcoset!
“Ne nezzek be inkabb Daugehoz? — Jutott hirtelen eszebe.
— S egyaltalan, mit csinal most a Hiusz legenysege? Ok is konyveket olvasnak a Venuszrol? Ketlem…”
Dauge nem olvasott. Borotvalkozott. Allat termeszetellenes modon kiforditotta, s a villany borotva zummogese betoltotte a szobat. Amikor megpillantotta Bikovot, erthetetlenul dunnyogott valamit.
Alekszej belevetette magat egy karosszekbe, s bamulni kezdte Dauge hatat, a vilagoskek muanyag falat, a hatalmas, lapos tevekepernyot, a tavoli homalyos mennyezetet.
Dauge befejezte a borotvalkozast, s megkerdezte: — Minek jottel?
— Mi az, zavarok?
— Hat ezt azert nem mondanam… De most beszelnem kell Jurkovszkijjal. Teljesen hivatalos ugyben.
A furdoszobaba indult. Csobogott a viz, hallatszott, ahogy elvezettel dunnyog es pruszkol. Majd ismet megjelent, s kozben frottirtorolkozovel testet dorzsolte.
— Ne haragudj, Alekszej, de…
— Semmi, semmi, mar megyek… — Bikov felallt, — Csak ugy beneztem, mert unatkoztam.
— Hivatalos ugy — ismetelte Dauge. — De ha unatkozol, menj, keresd meg a pilotakat. Szerintem a tornateremben vannak. Bogdan a folosleges zsirt hajtja le a navigatorrol. Nezd meg, szorakoztato latvany!
— Aha, akkor isten veled! — Bikov mar indult a kijarathoz, de utkozben megallt. — Mondd, miert nez Jurkovszkij meg mindig olyan duhodten ram?
Dauge hummogott egyet, majd kelletlenul igy szolt: — Ne torodj vele, Alekszej. Eloszor is, o kulonben sem konnyu ember. Masodszor, mindig igy banik az ujoncokkal, akiket nem ert az a megtiszteltetes, hogy centrifugakamrakban forogjanak, tiz napig uldogeljenek gazalarcban, nitrogentartalmu gazkeverekben, ahogy ezt a felkeszito intezetekben teszik, harmadsorban… Tudod, a te helyedre eredetileg egy pilotat jeloltek ki. Vologya kozeli baratjat. Azutan Krajuhin megis ugy dontott, hogy teged valaszt. Vilagos?…
Egyszoval, mindez elmulik, s a Foldre mar mint legjobb baratok tertek majd vissza.
— Ketlem — dormogte Bikov, s az ajtot haragosan kitarva kiment a szobabol.
Masnap megkezdodott a munka, nehez munka, melytol valluk faradtan sajgott, s ezt meg a forro zuhany vagy az ebed utani piheno sem szuntette meg azonnal. A legenyseg minden tagja ket heten at gyakorolta a radio- jelzoallomasok felallitasat.
Az allomas osszeszereleset igen gyorsan megtanultak, miutan mindegyikojuk mogott mar gazdag mernoki mult allt. A vibrofuro azonban folottebb makacs szerszamnak bizonyult, tomentelen ferde, otromban tagitott lyuk ektelenitette a varos kornyeki nagy hompolykoveket, mignem Jermakov kijelentette, hogy most mar tobbe-kevesbe elegedett a kezdo furomesterek tudomanyaval.
Nem kevesebb gondot okoztak a legenyseg tagjainak a vakuumos tapadokorongok.
— Nem ertem! — jelentette ki egyszer haragosan Bikov, s Daugehoz fordult. — Minek pazarolunk annyi idot a furasra?
Hiszen te tudsz furni es Jurkovszkij is… Ez talan nem eleg?
Dauge kulonosebb erzelemnyilvanitas nelkul pillantott ra.
— Tegyuk fel, hogy mi Vologyaval nem jutunk el a Golkondaig…
Krajuhint ezekben a napokban csak reggelikor lattak.
Napokon keresztul lefoglalta az expedicio felszerelese, ejjel-nappal a raktarakban. uzemekben s a raketarepuloter ellatoreszlegeinel volt. Valoszinuleg nem volt minden rendben. Az a hir jarta, hogy elbocsatott
