kell hogy legyunk egymasban, en viszont most arra gondolok: ilyen allapotban lesz-e benned eleg szivossag, eletakarat? Nem hagysz-e bennunket majd cserben, Grigorij Dauge?
— Ne vedd szivedre, Vologya!
— Meg hogy ne vegyem… Hat meg nem ismerted ki ot, bajos hugocskamat? Hiszen nem ember, csak egy kakukk!
Igenis, kakukk! Szamitsd le a bajos pofikajat, mi marad belole? Talan nincs mas no a vilagon? Husegesek, szeretok, okosak… Minek ragaszkodsz hozza?
Bikov labujjhegyen visszament szobajaba, s szorosan becsukta az ajtot.
Dauge aligha fog ma a vedooltozekkel foglalkozni, kulonben neki sem volt hozza tul sok kedve. Sok mindent vegig kellett gondolnia. Levetkozott, lefekudt, szemet lehunyta.
Az lesz a legjobb talan, ha probal elaludni. Felallt, hogy leengedje a fuggonyt, de ebben a pillanatban belepett Dauge, Olyan volt, mint mindig, kisse zilalt, nyakkendoje felrecsuszott. Bikov felult es rameredt.
— Mar lefekudtel? — kerdezte Dauge. — Hat a vedooltozet?
Miert nezel igy ram, Alekszej? Valami talan nincs rendben?
Kezet arcahoz emelte, majd a mellere pillantott.
— Ugyan, semmi… En csak ugy… — preselte ki Bikov magabol nagy nehezen a szavakat. — Azt gondoltam, hogy most mar keso van…
— Soha nincs keso… Oltozz, megyunk. Ma meg kell ismerned a vedooltozetet, kulonben attol felek, hogy holnap nem lesz mar ra idonk. Hol maradtal ilyen sokaig?
— A Fiuval veszodtem. Felek. Johanics… El fogok bukni a vizsgan.
— Mifele vizsgan?
— Hogyhogy mifelen? Amirol Krajuhin tegnap beszelt.
Emlekszel, amikor tegnap hazafele tartottunk…
— A-a! Na, en azt hiszem, nem vallasz te szegyent, Alekszej. Remek vezeto vagy, tudom.
— “Vezeto”… Ahogy majd az uton jonnek a nehezebb feladatok…
Dauge csodalkozva pillantott ra.
— Ugyan, miert jonnenek majd nehezebbek? Ne felj, Alekszej, kijut neked mar holnap is ugy, hogy utana nyugodtan csavarni lehet majd beloled az izzadsagot.
— Itt? Nem ertem.
— Pedig nagyon egyszeru. Kiserleti utvonal lesz. Holnap teszel egy utat erosen tagolt terepen, mesterseges akadalyokkal, ahogy a sportemberek mondanak.
— Egyedul?
— Valaki lesz veled, gondolom… Kesz vagy? Menjunk. Dauge szobajaban Bikov eszrevette, hogy a fenykep mar nincs az asztalon.
Johanics levette az oltozeket az agyrol, s a padlora fektette.
— Ulj le, Alekszej, es hallgasd, mit mondok. Ezt a lebernyeget VOK-6-nak nevezik, azaz Krajuhin-fele vedooltozeknek, 6-os modell. Rendkivul tartos es hajlekony anyagbol keszult, melynek hosszu es bonyolult a kemiai elnevezese.
Egyebkent a muszaki zsargon “sziliket”-re egyszerusitette le. Ez valamilyen szerves polimer sziliciumvegyulet, melynek mesebe illoen hosszu, fonalszeru molekulai vannak. Szakitoszilardsaga hihetetlenul nagy. Azonkivul maximalisan tuzallo, s magatol ertetodik, hogy gaz- es vizallo is.
— Vilagos — mondta Bikov. A padlon guggolt, es erdeklodve gyurogette es simitgatta tenyereben az oltozek rugalmas ujjat.
— Ezt az oltozeket magatol ertetodoen nem varrjak vagy preselik. Keszre ontik, olyannak, mint amilyen most, elore meghatarozott nyilasokkal es zsebekkel a muszereknek, az elelmiszereknek es az egyebeknek.
A szilikatreteg kettos, mi tobb, az egyik reteg molekulasoranak iranya meroleges a masikera. Vilagos?
— Vilagos. A nagyobb szilardsag es szigeteles celjabol.
— Pontosan igy van. Terjunk at a sisakra. Latod, a tarkohoz van rogzitve, de konnyen hatra lehet vetni. Tessek, igy!
Bikov bepillantott a sisak belsejebe. Ugy am! Kivulrol a sisak csillogott, mintha nikkelbol keszult volna, belulrol viszont teljesen atlatszo volt.
— Mi az ordog?
— Szpektrolit. kulonleges muanyagfajta — mondta Dauge.
— Jol kitalaltak, mi? Teljesen szabadon nezhetsz korbe vele.
— Dauge leult melle a padtora, s ujjaval megkopogtatta a sisakot. — Persze erre a celra, marminthogy belulrol kilass, masfajta atlatszo anyagok is megfeleltek volna, azonban a szpektrolitnak van meg nehany felbecsulhetetlenul elonyos tulajdonsaga. Eloszor is, egy bizonyos modon polarizalja a fenyt, ezert sotetben vagy felhomalyban nyugodtan barmilyen eros fenyforrasba belenezhetsz rajta keresztul, s megis mindent latsz. A feny nem vakit. Azutan a szpektrolit csak a spektrum lathato sugarait engedi at. A hosugarakat, a rontgen- es a gamma-sugarakat vagy elnyeli, vagy teljesseggel visszaveri. Harmadszor… mindegy, azt hiszem vilagos, hogy nagy dolgot vitt vegbe Krajuhin.
— Ez pedig mi? Aha… membran.
— Ez a jarom a fulhallgatokkal. Rendkivul erzekeny membran a radiovetel szamara, a jarom pedig amortizatorkent szolgal… arra az esetre, ha valahonnan fejjel lefele lezuhansz. Ugyanitt a mikrofon az adoval s a felvezetos energiaforrassal.
— Vilagos.
— Az egesz oltozek hangszigetelt. S hogy a kintrol jovo hangokat hallhasd, van itt egy keszulek. A kornyezo legkor surusegenek megfeleloen szabalyozni lehet. Most a mi megszokott foldi legnyomasunkra van beallitva.
— Ertem.
— Nagyszeru! Az elmeleti reszt, azt hiszem, befejeztuk.
Most vedd csak fel, Alekszej… Varj csak, nem igy. Labbal lepj bele a nyakreszen at, most pedig erositsd oda a sisakot.
Arra kerte Bikovot, hogy nehanyszor huzza le es vegye fel a vedooltozetet, erositse fel es vegye le a sisakot, s a leheto legkulonbozobb tornagyakorlatokat vegezze az oltozekben. Vegul, amikor Bikovnak mar korok jelentek meg a szeme elott, s keszen allt arra, hogy szivhez szolo szavakra fakadjon, Dauge megsajnalta.
— Jo, eleg volt. Vetkozz le! Egy valamire meg figyelj, Alekszej. Itt az oven a kakaos, eroleveses es uditoitalos termoszok feszke. Vezetekek nyulnak toluk a sisakba. A legzokeszulek es a szen-dioxidot elnyelo berendezes a hatreszre van erositve. Itt vannak. S ne feledd, itt a hoszabalyozo: ha hideg lesz, be lehet kapcsolni a futest. Itt van a sugarzasmero. Ja, meg valami… Az oltozek fel van szerelve egy nagyszeru berendezessel: oxigenszurovel. A legmergezobb legkorben is ha van legalabb ot szazalek oxigen, a szuro atengedi azt a sisakba. Semmilyen mas gaz nem jut at a szuron…
Bikov kikaszalodott az oltozekbol, s meg egyszer figyelmesen vegigvizsgalta.
— Es a sugarzas? Megved a sugarzastol?
— Magatol ertetodik. Ebbol a szempontbol a sziliket potolhatatlan.
— Mikent a fotonraketa “abszolut tukre”?
Letorolte homlokarol a veriteket, s Dauge melle ult.
Baratja igy szolt: — Az abszolut tukor kemeny es torekeny. Ruhaanyagnak nem alkalmas. A sziliket kellokepp megbizhato. Peldaul ma reggel mi, Krajuhin, Vologya es en, egy orat uldogeltunk benne a “temetoben”.
— Ne mondd!
— Komolyan. A homerseklet kozel ketszaz fok volt, alfa-, gamma-sugarzas es meg ilyesmi. S ennek ellenere remekul kibirta. Termeszetesen egy kicsit meleg volt benne…
Bikov csodalkozva csapkodta terdet. Kopogtak. Krajuhin lepett be.
Bikov karosszeket tolt feleje.
— Nem, nem ulok le — mondta Krajuhin. — Ideje, ugymond, lefekudniuk. Mi a helyzet a vedooltozettel, Bikov elvtars?
Elsajatitotta?
— Azt hiszem…
— Tokeletesen elsajatitotta — erositette meg gyorsan Dauge.
— Termeszetesen meg egy kicsit gyakoroltatni kellene magat benne, de nincs ido ra. Erre sincs ido…
