hogy a raketa elindult a Ciolkovszkijrol, s ot-hat nap mulva nalunk lesz.
A Hiusz visszater
Bikov azt almodta, hogy Jermakov a garazsba vezette a Fiut. A terepjaro vorosen izzott, s a garazs hideg, biborvoros langban uszott.
Bikov lekapta a falrol a tuzoltokeszuleket, Jermakov azonban elnevette magat, megrazta a vallat, s nem tudni miert, de “tegezodve” egyenest a fulebe kialtott; — Ebredj, Alekszej! Ebredj, hozzad beszelek!
Bikov ekkor vette eszre, hogy Jermakovon csillogo klorvinil kopeny van, es voltakeppen nem is Jermakov o, hanem Dauge. Bikov felult az agyban, s megdorzsolte a szemet.
— Mi van?
— A Hiusz kozeledik. Alekszej. menjunk fogadni.
Az ora ejjel kettot mutatott. Az eget surun boritottak a nehez, sotetszurke felhok, csupan eszakon ragyogtak homalyosan zavaros, rozsaszin csikok. Omlott az eso.
— Ki ment ki az erkezeshez?
— A mieink. Raadasul a fel varos.
Bikov az ablakhoz lepett. Az utcan emberek siettek, szaladtak: csorompolve, meltosagteljesen kuszott el egy traktor, nagy kereku, kulonos, ormotlan szerkezetet vonszolt maga utan.
Nehany auto megelozte. Lent ajto csapodott, s valaki haragosan felkialtott: — Miert nem hivattak eddig?!
Jermakov es a tobbi urhajos mar a hallban vart. Krajuhin a kijaratnal allt. Termetes alakja kiemelkedett a ballonkabatot es borkabatot viselo mernokok azott tomegebol. Szaraz es hatarozott hangon oktatta ki oket, minden egyes szava, akar egy talba vert szog.
— A varos azert van, hogy felszerelje, fogadja es utnak inditsa az urhajokat. Errol megfeledkeztek. Ugy gondolom, fel kell frissiteni az emlekezetuket. De ezt majd kesobb. Most, eloszor is surgosen keritsek elo az osszes kocsit.
Masodszor, kuldjek az embereket az allomasra. — Egy zomok, szakallas ferfihoz fordult. — Ezert az allomasert a fejevel felel!
— Igyekezni fogunk, hogy megoldjuk — dunnyogte a szakallas illeto.
— Az osszes dezaktivalo es tuzolto berendezest helyezzek keszenletbe…
— Rendben, Nyikolaj Zaharovics, minden egyes szamu keszultsegben van.
— Rendben. En valahol a megfigyeloponton leszek, vagy ott a kozelben. Igen… — Krajuhin egy pvc csuklyat viselo fiatalember fele bokott ujjaval. — Az urhajorol erkezo osszes radiohiradasrol azonnal tegyel jelentest.
— Ertettem. Nyikolaj Zaharovics.
— Mehetnek… Maga pedig, Zajcsenko — Krajuhin most mar foghegyrol s kisse kelletlenul beszelt —, vegye ugy, hogy le van tartoztatva. S ha baleset tortenik, birosag ele allittatom, ugy bizony.
A ferfi, akit Zajcsenkonak nevezett, kezet mellehez szoritotta.
— Nyikolaj Zaharovics!
— Megmondtam!..
— Engedje meg, hogy az allomasra mehessek, csak egy oracskara! — ismetelte konyorogve Zajcsenko. — Igen, hibas vagyok… allitson a birosag ele… De nalam jobban ott senki nem boldogul!
Krajuhin elgondolkozott.
— Na, jo… Menjen az allomasra. Majd az urhajo megerkezese utan tartoztatjuk le.
— Ertettem!
— Mind itt vannak? — Vegigpillantott az urhajosokon.
— Menjunk, elvtarsak.
Az utcan nyirkos, didergetoen huvos volt a levego. Az auto mar turelmetlenul zummogott a bejaratnal. Az urhajosok helyet foglaltak, s a jarmu fellanctalpas, ponyvaval fedett teherkocsik hosszu oszlopat elozte meg.
Bikov halkan erdeklodott: — Mi tortent? Mi ez az allomas, amelyrol Krajuhin beszelt?
— A ravezeto iranyjelzo allomas… — Dauge Krajuhin hatara sanditott. — Amikor egy csillagurhajo a Foldhoz kozeledik, a pilota harom alapveto bazis-iranyjelzo allomasra tamaszkodik. Az egyik kozuluk itt van a varosban, a masik ketto a raketa-repuloter masik ket pontjan, az ocean partjan. Ezek azonban meglehetosen durva iranyjelzo pontok, toluk az urhajo meg leszallhat a varosra, az oceanra vagy valahol masutt. Nos, az urhajo pontos rairanyitasat szolgalja a leszallas helyen ez a bizonyos radio-iranyjelzo. Zajcsenko a vezetoje.
— Megis mi tortent?
— Tegnap a probauzemeltetes alatt leegett egy fontos aggregat, transzformator, vagy valami ilyesmi. Kiderult, hogy az allomas nem kapott tartalek berendezest, az valahol eltunt a raktarban. Oriasi botrany! A legnehezebb pillanatban nem mukodik az allomas! Nem maradt mas hatra, mint hogy bizzunk Ljahov tudasaban.
— Ki ez a Ljahov?
— A Hiusz pilotaja.
— Es ha…
— Szerencses esetben a tundraban szall le, vagy tiz kilometerre innen. Ez nem baj. Erre szamitva epult a repuloter. Leszallhat a tengerre is. Ha azonban a varos fole kerul…
— Nem kerulhet foleje! — jelentette ki hatarozottan Krutyikov. — Ne kelts panikot, Grigorij Johanovics. Ljahov nem kezdo, eszreveszi, hogy nem kapja meg a pontos ravezetes jeleit, s eszak fele fordul. Egyebkent termeszetesen botranyos dolog…
— Ma egesz ejjel dolgoztak az allomason, igyekeztek megjavitani. Lehet, hogy mar keszek? — Dauge ismet Krajuhin hatara meredt.
— Ljahov szamara ennek nincs jelentosege — szolalt meg hirtelen Bogdan Szpicin. — Ljahov az urhajot pontosan az urrepuloter kozepen, az egyik iranyjelzo kozeleben teszi majd foldre.
— Hogyan? — hunyorgott Krajuhin.
— Ljahov pontosan az urrepuloter kozepen szall majd le — ismetelte meg Szpicin, s osszeszoritotta a szajat, ezzel is mintegy jelezte, hogy a tovabbi vitat foloslegesnek tartja.
Jurkovszkij kohintett, majd megszolalt: — Sajnalom a kis Zajcsenkot. Voltakepp nem ot, hanem valakit folotte kellene megbuntetni. — Mindenki megkapja a magaet! — dohogott hatra sem fordulva Krajuhin. — Senki nem marad ki belole. Azonban Zajcsenko lesz az elso.
— Az urrepuloter parancsnoka…
— Megmondtam — Krajuhin vegre megfordult, s Jurkovszkijra nezett —, mindenki megkapja a magaet… aszerint ami neki jar. Vlagyimir Szergejevics, maga azonban bizonyara elfelejtette, hogy Zajcsenko volt a dologgal megbizva.
Ez bizonyara nyomos erv lehetett, mert Jurkovszkij meg sem probalt tiltakozni. S tobbe senki nem szolt egy szot sem.
Az auto befordult s vegigszaguldott a startallaspontok melletti betonozott, sik tersegen. Jobbrol a dombok labahoz tapadva alacsony, szeles epitmenyek huzodtak, elulso faluk hianyzott, felettuk a dombok mogott eltuno magasfeszultsegu vezetekek halos arbocai meredeztek, s szurke, kupolaszeru tornyok.
— Fedezekek — dormogte Szpicin.
— Hova tartunk, Bogdan?
— Az allaspontra. Megnezzuk, hogyan szall le a Hiusz.
Keskeny, egyenes autoutra tertek at. Az eso erosodott, patakokban mosta az uveget, attetszo buborekok ugraltak az aszfalton. Az auto hirtelen lefekezett. Csuklyas, esokopenyes ferfi lepett hozzajuk, lehajolt, bepillantott az ablakon, s amikor megismerte Krajuhint, intett. Krajuhin kinyitotta az ajtot.
— A radiosok regen atmentek?
— Legalabb egy feloraja, Nyikolaj Zaharovics.
— Ugyeljen, hogy senki mast ne engedjenek be!
Negyedora mulva regi betoneroditmenyek megfigyeloallasaira emlekezteto, foldbe asott acelkupolak tuntek fel.
