perceket.
Krajuhin minden csettenesre felkapta egy pillanatra kekes szemhejat. Az asztal peremen egy csesze tea hult erintetlenul. A felig nyitott ajton bekukucskalt az ugyeletes, egy darabig hatarozatlanul acsorgott, majd labujjhegyen lepkedve letett Krajuhin ele egy koteg radiotaviratot.
— Mi ujsag? — kerdezte rekedten Krajuhin.
Az ugyeletes osszerezzent.
— Ha-a-at… semmi. A Hiusz harminc perccel ezelott kozolte, hogy minden rendben. — A televizios osszekottetest rendbe hoztak?
— Nem sikerul, Nyikolaj Zaharovics. Sehogy sem sikerul egyelore…
Krajuhin sokaig hallgatott (az ugyeletes egyik labarol a masikra allt, es kohecselt), majd ezt mondta: — Szoval semmi ujsag?
— Sajnos semmi.
— Na, jo…
Krajuhin a radiotaviratokra pillantott, majd ismet lehunyta szemet.
Tompa, elnyujtott fajdalmat erzett sziveben, a bal valla is belesajgott. Kinyujtott laba elzsibbadt, de nem volt kedve mozgatni. Szinte kenyszeritette magat, hogy kezet levegye a karfarol, nyuljon a csesze utan. A teat hanyingerkeltoen emelyitonek erezte. “Az idegeimmel van baj — allapitotta meg magaban. — Az idegeimmel meg az oregseggel.” Eddig nem vette eszre, hogy vannak idegei. Pedig az orvosok eleget figyelmeztettek, art neki, ha idegeskedik. O csak nevetett. O sohasem ideges… A mai napig…
Ma, 19… augusztus 18-an, moszkvai ido szerint pontosan 5 orakor kezdodott el az, amire masfel evtizeden keresztul keszult. Masfel evtized kutatas, harc, feszultseg… S lam, mivel vegzodott mindez: Itt ul, s hallgatja a banatos oszi hangokat, az esocseppek egyhangu dobolasat az ablakuvegen, a tetorol lezudulo viz csobogasat, a szel elvekonyodo suviteset. Es nincs lehetosege, hogy a tovabbiakban beleszoljon az esemenyek menetebe. Hat valogatottan bator ferfi a vilag legtokeletesebb bolygokozi urhajoja fedelzeten atvette tole a stafetabotot, s elindultak dedelgetett alma megvalositasara. O pedig itt maradt, elhagyta az ereje, osszeroskadt… Es most csak var, var, var…
Egy pillanatra sajnalni kezdte magat, irigyelte a fiatalokat. De aztan mindent elnyomott benne az aggodalom. Mi lesz veluk?… A Hiusz probarepulese szerencsesen lezajlott. Ugy tunik, a legaprobb reszletekig kiismertek a fotoreaktor titanburkaban vegbemeno folyamatokat… A mernokok abszolut pontossaggal ki tudjak szamitani, mi megy ott vegbe a masodperc milliomod resze alatt, es elore tudjak jelezni, mi kovetkezik be a tovabbiakban. Mindent szamitasba vettek: az oriasi homersekletet, az iszonyatos nyomast es feszultseget. Megis… a sors gonosz keze nem robbantotta fel a szegeny Petroszjant?
Krajuhin nagy nehezen lenyelt nehany kanal teat. Torka kiszaradt, szeme fajt. Undorito borzongas lett urra rajta. Az ablakuvegen csillogo patakokban omlott a viz.
— Utalatos ido — dunnyogte, s fazosan valla koze huzta fejet.
Az expedicio kudarca eletenek tragediaja lenne… Eppen most, amikor ugyis annyian vannak az ovatoskodok, akik nem hisznek a Hiuszban, es meg el sem ult a huho, amit ok csaptak az elso Hiusz felrobbanasa utan. Akkor ugy nezett ki, hogy gyoztek a kishituek, es a fotonmeghajtas otletet hosszu idore leirtak. Talan orokre. Csupan a kormanybizottsag beavatkozasara hallgattak el az ellendrukkerek.
Nem, nem panaszkodhat. Oriasi eszkozoket kovetelt, es mindent megkapott, talan meg tobbet is, mint amiben remenykedhetett. Kovetelte, hogy tavolitsak el azokat a munkatarsakat, akiknek jelenletet az ugy szempontjabol karosnak vagy szuksegtelennek tartotta. Megtettek, pedig voltak kozottuk olyanok is, akik korabban komoly erdemeket szereztek.
Felelmet nem ismerve kiserletezett, es hittek neki. Nyilvan lattak, milyen oriasi akaratero, megingathatatlan meggyozodes dolgozott benne. A lenyeg persze az volt, hogy vegul minden sikerult.
Krajuhin — ket nagy bolygo es nehany hold elso kutatoja, a vilag ot legnagyobb mesterseges egitestjenek az epitoje — a bolygokozi urhajosok harom nemzedeket nevelte fel.
Tanitvanyai balvanyoztak. Most pedig a leghatalmasabb bolygokozi urflotta elen all. Nehez sikerek voltak ezek. Ott alltak mogotte a hosi halalt halt tarsak, az elviselhetetlen ketsegbeeses es borzalom orai, a potolhatatlan vesztesegek fajdalma… Ezzel fizettek meg a diadalok, a boldogsag es a buszkeseg kaprazatos pillanatait… De sosem nezhetett hatra. Sietnie kellett. Egy nagy nep bizta ra legjobb fiait, elsorangu technikajat. S csereben a bizalomert azt kivanta, hogy gyozze le a vilagurt, szerezze meg titkait es kincseit. Vajon neki, Krajuhinnak van-e eleg ereje hozza, hogy nepet megajandekozza ezzel a gyozelemmel? Igen, ha a Hiusz sikerrel ter vissza, akkor a fotonraketanak nem lesz tobb ellenfele. Igen, ha…
Krajuhin felallt, s zsibbadt labait megmozgatva jarkalt egyik saroktol a masikig.
— Ez igy nem megy — szogezte le hangosan. — Josolgatok, akar egy oregasszony… “Mi lesz, ha…”
Lenyegeben jol tudta, a vilagon senki es semmi nem kepes mar megallitani a fotontechnika viharos fejlodeset. Attol a pillanattol, hogy sikerult megteremteni az “abszolut tukor”
elso szemeit, a regi impulzusraketak sorsa meg volt pecsetelve. A vilagur mostantol fogva egyre hatralni fog.
Vicsorogva, ujabb aldozatokat kovetelve… de egyre hatral.
Eloszor a Naprendszeren belul vonja vissza mezsgyeit, aztan (ki tudja, lehet, hogy erre meg Krajuhin eleteben sor kerul) a csillagkozi vegtelenben.
Milyen eros bilincsek kotik a Foldhoz a gondolkodast!
Hanyan tamadtak a bolygokozi urrepules otletet mar az elso pillanattol, olyanok, akik a regi baberokon ultek, nem tudtak mar tovabblepni, igy egesz tovabbi eletuket annak szenteltek, hogy bebizonyitsak; a foton hajtomu megvalositasa keptelenseg. Voltak, akik kezdetben lehetetlennek tartottak ezt az ujitast, kesobb pedig mar nem volt eleg batorsaguk hozza, hogy elismerjek tevedesuket. De voltak az ellenzok kozott becsuletesen ovatosak, orok foldhozragadtak is, akik egyszeruen feltek attol, hogy oriasi kockazatnak tegyenek ki embereket es az allam vagyonat… Sokan voltak, joval tobben, mint ahogy Krajuhin es fegyvertarsai szerettek volna, de o mindig megtorte ellenallasukat. Azt harsogtak: “Gyokertelen fantazialas! A tavoli jovo ugye!” Azt koveteltek, hogy szamoljon el a tucatszamra kiegett modellekkel, o viszont urbe emelte s Fold koruli palyara kuldte a pilota nelkuli Hetfeju sarkanyt. Probaltak felhasznalni ellene az elso Hiusz pusztulasat, de ez sem sikerult. A masodik Hiusz is utnak Indult. Talan Krajuhin tevedett, amikor a Hiusz ele ilyen nyaktoro feladatot tuzott ki? Talan eloszor mar ismert utakra kellett volna felhasznalni a fotonraketat, ki kellett volna ismerni, elterjedt es megbizhato kozlekedesi eszkozze kellett volna tenni? Lehetseges… Mennyi idot vesztegettek volna el? A Golkonda kincsei azonban felfedezesre varnak. S egyedul a Hiusz teszi lehetove, hogy az ember birtokaba vegye oket.
Krajuhin ismet visszaereszkedett a karosszekbe, karjaval atfogta vallat, s mozdulatlansagba dermedt. Razta a hideg. Arra gondolt, hogy ettol lett beteg, ettol a neki megszokhatatlan passziv varakozastol, tehetetlen idegeskedestol. Szazszor jobb lenne, ha o maga vezetne az expediciot. Persze ot nem engedtek volna el. Kulonben is, kinek kellett volna o ott, a Naprendszer legszornyubb bolygojan, kiegett tudejevel, mesterseges gyomraval, elhasznalodott szivevel? Csak egy dologban tudott segiteni nekik, oriasi tapasztalataval, hidegverevel es korultekintesevel. Azzal, hogy tudott visszavonulni. A mai fiatalok elfelejtettek ezt a tudomanyt, pedig mindennel tobbel er. Ez a hat ferfi fiatal, turelmetlen es heves. Felelmet nem ismernek, s hianyzik beloluk az ovatossag ertekes adottsaga. Nem fogjak kimelni eletuket, elfeledkeznek rola, vagy nem fogjak fel azt, hogy milyen oriasi kart okoznak pusztulasukkal a nemes ugynek, a vilagur meghoditasanak. Egyetlen Golkonda sem potolhatja ezt a kart. Senki nem tudja, mi tortent a bevehetetlen bolygo arcat eltakaro feher lepel alatt, mindent a Hiusz szamlajara irnak majd, a tervrajzok es szamitasok az archivumok poros raktaraiban maradnak, s jo nehany evre visszater a regi impulziv raketak korszaka.
Jobb nem is gondolni erre. Kulonben sincs oka, hogy megvonja bizalmat ettol a hat ferfitol.
Jermakov… Az okos, hidegveru, mindig nyugodt Anatolij Jermakov. Talan o az egyetlen, aki elegge tapasztalt ahhoz, hogy realisan ertekelje: mit jelent a termonuklearis raketa a bolygokozi urrepulesben. Ebben nincs semmi meglepo.
Egesz eddigi elete Krajuhin szeme elott zajlott. O vitte el — meg szinte kolyokkent — az elso urutazasra. Vele osztotta meg eloszor meresz es nagyvonalu otleteit, amelyek egeszen fantasztikusaknak tuntek. Ot kovette abban is, hogy mindig elutasitotta a szellemi restseg es a rutin kinalta kenyelmes megoldasokat, tole vette az emberismeret nehez leckeit, benne latta az igaz peldat a haza odaado szolgalatara. Es megis… Most ugy megy a Venuszra, mint baka a rohamra, s gondolkodas nelkul veti mellet a loresre, hogy bosszut alljon mindenert — felesege szornyu, ertelmetlen pusztulasaert, tarsai tuzhalalaert.
