O sem latja a meghoditando Venuszon tul a meghodithato Vilagmindenseget…
Dauge, a tehetseges radiogeologus szamara az Uran Golkonda meses gazdagsaga a legcsabitobb. Minden bizonnyal ugy erzi magat, mint a szenvedelyes vadasz, aki hosszu ideig a varos menti ligetek szegenyes adomanyaival kellett hogy beerje, s egyszer csak meghivast kap egy igazi vadaskertbe, mely tele van vaddal. Na persze, neki ott a Foldon Masa Jurkovszkaja… O viszont izig-verig geologus, s ezert termeszetesen nem engedheti meg, hogy a csaladi gondok tulsagosan befolyasoljak.
Jurkovszkij, a sikeres kutato geologus szamara ez az urrepules elsosorban uj rekordot es izgalmakat jelent. Nem nagyon vonzza ot a dicsoseg es elismeres, nyiltan kigunyolta azokat a pilotakat, akik megreszegultek az orszag halajatol es figyelmetol. A legkockazatosabb expediciokban vett reszt, arckepe azonban ritkan jelent meg az ujsagokban es a teve kepernyojen. Azert szomjuhozza a veszelyt, mert szereti erezni az inyencfalat illatat. Igaz, szegyenlosen titkolja ezt a kis gyengejet, melyet Krajuhin egyszer “a monte-cristoi hosszerep legostobabb ujraripacskodasanak” titulalt. Romantikus lelek… Kar, hogy nem fogadja el, nem kedveli Bikovot, akit szakbarbarsaggal, ovatoskodassal, korlatoltsaggal es mindennemu fantazia hianyaval vadolt. Jurkovszkij legfobb hibaja eppen tulsagosan elenk fantaziaja…
Bogdan Szpicin… aki oszinten nem erti, mikepp lehet barmi massal foglalkozni, mint a bolygokozi urhajok vezetesevel. Most, amikor az urhajozas korabbi celjait korlatozo akadalyok elharultak, a vilagur igazi gazdajanak erzi magat. Nevetseges ficko! A vilaguron es az iranyitopulton kivul az o szamara egyedul Vera, a kedves es gyonged Vera letezik, az egyetlen no a vilagon s talan az egyetlen ember is, aki maradektalanul megerti ot. Egy lovaghoz hasonlit leginkabb, aki vezeti urhajojat, s kozben arra gondol, hogy mindezt a kivalasztott holgy becsuleteert teszi…
Mihail Antonovics Krutyikov viszont egyszeruen a legjobb navigator az orszagban — ez minden. Jolelku, gyenged, kedveli a barati tarsasagot es az unnepelyes esemenyeket, melyekre egesz csaladjaval jar el — felesegevel es ket gyermekevel; remek matematikus, aki az urhajozas bonyolult feladatainak nehany elvileg uj megoldasat is javasolta. Eppoly szivesen pozol filmtudositok objektivei elott, mint amilyen onfeledten jatszik napokon keresztul a gyerekekkel. A legjelentektelenebb feladatokat sem utasitja vissza, es soha nem haritotta el a legnyaktorobb utakat sem. Ha nincs Krajuhin, akkor a puha es engedekeny Krutyikovot bizonyara mindig az aszteroidok ovezetebe kuldtek volna, egyhangu, am veszelyes utakra. Most regi baratja, Szpicin mellett foglalhatta el szokott helyet, s naivan orult neki.
A vegul Alekszej Bikov… Krajuhin elmosolyodott, maga ele idezte a ferfi teglavoros arcat, apro, egymashoz kozel ulo szemet, orranak hamlo, lilas hegyet, domboru homloka folott agaskodo, kemeny szalu hajat. Nem szepfiu, egyaltalan nem olyan, mint Jurkovszkij… S ami a verseket illeti, abban sem nagymester… Viszont remek gyakorlati mernok. S milyen gyorsan reagal a varatlan esemenyekre! Eleg, ha csak arra gondol, hogy ml tortent a szogesdrot keritesnel vagy a probauton… Alekszej Petrovics szamara a venuszi expedicio csupan kulonos es varatlan kikuldetes, mely termeszetesen csak egy idore ragadta el ot az azsiai homoksivatagokban megszokott munkajatol. S kellemes lehetoseg arra, hogy teljes csillogasaban bemutassa nagyszeru jarmuvezetoi es nuklearis mernoki kepessegeit, s lehetoseg, mint minden egyszeru szivu, jolelku ember szamara, hogy baratai koreben eldicsekedhessen majd avval, hogy reszt vett egy bolygokozi urrepulesben.
Masreszt nagyon is ertheto es indokolt a felelme — hiszen tapasztalatlan urutazo — a Foldon tuli vilag ijeszto es nagyszabasu titkaival szemben. Nagyon jo, hogy ott van az expedicioban.
Igy egyutt a hat ember — remek “valogatott”. Egy mindnyajuk szamara lenyeges, de igazabol nehezen ertekelheto dolog koti ossze emberi tulajdonsagalkat: mindnyajan kommunistak, becsuletes es ugyszereto emberek. Ami pedig a gyongesegeiket es hibaikat illeti…
nos, a hat ferfi erdemei csodalatosan kiegeszitik egymast, s o, Krajuhin jogosan lehet buszke arra a kepessegere, hogy jol valogatja ossze az embereit.
Krajuhin, szemet lehunyva, ujbol es ujbol emlekezetebe idezi Jermakov arcat, a pilotaket, a geologusoket, a “sivatagi szakertoet”… Csak… ne labatlankodnanak orokosen korotte az ovatos kishituek! Igaz, ketelyuk nemcsak kart okozott. A regivel folytatott harcban izmosodik az uj ero. Be kell ismernie, hogy ez a harc nagyban novelte a Hiusz erejet es serthetetlenseget. A kar megis sokkal nagyobb volt.
Tomentelen energiaja rament az ertelmetlen harcra, ellenfeleik jocskan alaastak a Hiusz tervezojenek a hatalmas otlet igazaba vetett hitet.
Hiszen az ellenfelek kozott akadtak olyanok is, akik egykor Krajuhin kozeli baratai es segitotarsai voltak, akikben egykor szinte vakon bizott…
Amikor az ugyeletes ismet belepett a dolgozoszobaba, Krajuhin akkora duhvel pillantott ra, hogy a fiatalember megdermedt, mint akinek foldbe gyokerezett a laba, s zavartan pislogni kezdett. Krajuhin azonban mar magahoz tert. — Mi ujsag? — kerdezte.
— Radiotavirat a bizottsagtol, Nyikolaj Zaharovics.
— Es?
— A Hiusz felol erdeklodnek.
— Kozolje, hogy minden… egyelore minden rendben.
— Ertettem. De…
— Mi van?
— Az alairasa…
— Adja ide!
Krajuhin sietve alairta az iratot, s az asztalra hajitotta a tollat.
— A teve-osszekottetes?
Az ugyeletes buntudatosan szettarta karjat.
— Rendben, elmehet.
Eszebe jutott bucsuztato beszede az utolso ebed alkalmaval. Igen, bizony nem egeszen azt mondta, amit akart. De hiszen nem vaghatta ki kerteles nelkul: “Ha elpusztultok, minden elveszett…”, vagy valami effelet.
Vagy talan igy kellett volna tennie?
Imbolyogva felallt. Semmi ketseg; megbetegedett.
Nagyon melege van, es ugyanakkor a hideg razza. Jo lenne valami forro etelt kerni… Kezet a videotelefonhoz nyujtotta.
S ebben a pillanatban sietos lepteket hallott, a felig nyitott ajto kitarult, s a vidam, mosolygo ugyeletes ezt kiabalta be: — Nyikolaj Zaharovics! Megvan az osszekottetes!
Jermakov keri, hogy menjen a kepernyohoz!
— Megyek — felelte Krajuhin, de azert egy percet meg az asztalra tamaszkodva allt, s valahova az ugyeletes feje fole bamult. “Jermakovot figyelmeztetni kell — egyre ez forgott a fejeben. — Jermakovot feltetlenul figyelmeztetni kell. De vajon meg merem-e most tenni?”
Az ugyeletes nyugtalan, kerdo pillantast vetett ra, s ettol Krajuhin magahoz tert.
— Menjunk be.
A nagy televizios kozpontban a feher fenycsovek vakito fennyel vilagitottak meg a kerek, ezustos szinu kepernyo elott allo nehany karosszeket. Krajuhin hunyorgott, elohuzta fekete szemuveget.
— Kapcsoljak be — mondta, s a kepernyohoz lepett.
A pultnal felallt az ugyeletes. Szurke arnyak futottak vegig a kepernyon, s a zoldes uressegbol elotunt Jermakov komoly arca. Krajuhinon atfutott, hogy a radiohullamoknak masodpercekre van szukseguk, hogy a Foldig hozzak ezt a kepet.
— Szervusz, fiacskam! — kezdte eroltetett vidamsaggal. — Hogy latsz engem?
— Remekul, Nyikolaj Zaharovics — hangzott egy ido mulva a valasz.
— Minden rendben?
Megint szunet. Meg szerencse, hogy a kep nem hagy ki. Kicsit szaggatott lesz ez a beszelgetes. Hagyjuk, hadd mondja egyfolytaban, amit akar.
— Feloraval ezelott tertunk ra az egyenes utvonalra.
Eletemben eloszor repulok a vilagurben egyenes vonalban. Sokat veszodtunk azonban, mig az elso szakasz palyajat meghataroztuk. Az elektronikus palyaelemzot valoban korszerusiteni kell. Krutyikov most dolt le az agyara, s alszik, mint akit fejbe vertek. A sebesseg: otven kilometer masodpercenkent, a fotonreaktor nyugodtan mukodik, a tukor homerseklete: nulla fok, a radioaktiv sugarzas: mint a Foldon.
— Mi a helyzet a legenyseggel?
— Remekul vagyunk.
