es… mar ot oraja hallgat…
Vera az arcahoz kapott, s keseruen felzokogott.
Kozmikus tamadas
“…. Vagy a regenyirok es az ujsagirok hazudtak, vagy a mi utunk nem tipikus. Nincs benne semmi “bolygokozi”. Minden hetkoznapi es megszokott. Es megis… De ez a “megis” mar az erzesek es elmenyek vilagahoz tartozik. Ha a tenyeket vesszuk, akkor egyszeruen nehez lenne elkepzelni, hogy egy urhajo fedelzeten vagy, s bolygokozi raketad gigaszi sebesseggel vagtat a Nap fele.
Most, amikor ezeket a sorokat rovom, Jurkovszkij es Johanics a tarsalgoban a Venusz terkepe felett gornyednek — igy nevezik azt a ket kort egy nagy papirlapon, amelyen piros es kek korocskek es zold szinnel arnyalt kisebb foltok vannak. Jurkovszkij megmagyarazta, hogy a vorosek jol ismert hegysegek, a kekek — feltetelezettek, melyeket csupan ket vagy harom alkalommal eszleltek, a zold foltok viszont azokat a helyeket jelolik, ahol nagy ereju magneses anomaliakat tapasztaltak. S az a nagy, fekete paca — az Uran Golkonda. Ez minden. Valoban rejtelyes bolygo! Asztrogeologusaink orakon at ulnek a terkep fole gornyedve, egyeztetik feljegyzeseiket, s felhangon szitkozodnak, amig Jermakov elo nem bujik a parancsnoki fulkebol, hogy ebedelni menjen, s el nem kergeti oket az asztaltol. Krutyikov jelenleg ugyeletes, Bogdan a szomszedos kajutben, a lehajthato agyon hetret gornyedve olvas. Nem feledkezett el rola, hogy becsatolja magat — nyilvan megszokasbol. Ami Jermakovot illeti, bezarkozott a szobajaba, es immar masodik oraja ki se dugja az orral. O azonban egeszen kulonleges eset…”
“…Tehat az elmult napokban semmi kulonleges nem tortent. A pilotaknak es az elektronikus szamitogepeknek sok dolguk volt, mielott a bolygokozi urhajot kivezereltek az ugynevezett “egyenes palyara”, s egyenest elindult a talalkozasi ponthoz. Jermakov es Mihail Antonovics meg a Foldon kiszamitott egy bizonyos “pokoli gorbet”, egy haromdimenzios spiralt, ezt kovetve a bolygokozi urhajo legyozte a Fold orbitalis es tengely koruli forgasanak nyomatekat, s kijutott a Venusz palyasikjara. Krutyikov kesobb megjegyezte, hogy a Hiusz elektronikus palyaelemzo berendezese nem allt teljesen a helyzet magaslatan. Mi, Jurkovszkij, Dauge es en, ezalatt a tarsalgoban ultunk, s a konnyu lokeseket fuleltuk. A karosszekek lengescsillapitoi azonban csodalatosak, ezert enyhe hanyingeren kivul masban nem volt reszunk. Kesobb ebedet keszitettem. Boseges tartalekaink vannak termokonzervbe zart keszetelekbol, van meg “friss” husunk is, polietilen konzervdobozokban, gamma-sugarakkal sterilizalva, es jelentos mennyisegu zoldsegunk es gyumolcsunk. Elhataroztam, hogy csillogni fogok szakacstudasommal. Mindenki dicsert. Csak Jurkovszkij csipkelodott: Jo, hogy legalabb valamirevalo szakacsunk van. — Erre duhbe gurultam. Jermakov mellesleg meg is jegyezte Jurkovszkijnak: “Ahhoz viszont, amit maga foz, Vlagyimir Szergejevics, a legjobb esetben is csak a szel feloli oldalrol ajanlatos kozeledni.”
”Megkostolta mar?” — kerdezte erdeklodve Dauge.
”Krajuhin figyelmeztetett.”
Egy szo mint szaz, az urrepules vegeig szakacskodnom kell. Szives oromest! A ”szepfiu” gunyosan nevetgel. Vegul is — kopok a maganyos vitezekre!
Mindez csupan jelentektelen aprosag. Van viszont harom nyugtalanito korulmeny: az elso — barmelyik pillanatban osszeutkozhetunk meteoritokkal, a masodik — a vilagur latvanya, es a harmadik: a legfontosabb — a beszelgetes Jermakovval. Na de mindent elmondok szep sorjaban.
Nem volt olyan szerencsenk, mint Ljahovnak a berepules alatt. Nem sokkal a start utan a Hiusz talalkozott egy meteorittal. Termeszetesen, ha nincs Jermakov, ezt kozulunk senki nem veszi eszre. Egyszeruen a labunk megroggyant, s szivveresunk elallt, mintha gyorsliften ereszkednenk lefele. Kiderult, hogy a Hiusz korul allandoan pasztazza egy ultrarovid hullamu lokator a vilagurt. Ha veszelyes kozelsegben meteorit mutatkozik, a szamito-, donteshozo berendezes a visszavert impulzusok alapjan automatikusan meghatarozza a meteorit palyajat es sebesseget, egybeveti ezeket az adatokat az urhajo sebessegevel es utvonalaval, s megadja a megfelelo jelzeseket a kormanyautomatikanak. A tokeletesen automatikus vezerlesu bolygokozi urhajo vagy lelassitja, vagy felgyorsitja mozgasat; elengedi maga elott a meteoritot, vagy utoleri es elhagyja. A talalkozas egy meteorittal egyaltalan nem ritka es folottebb veszelyes eset. A Hiusz meteoritvedelmi rendszere egyelore kivaloan mukodik…”
“… tarsaim nyugalma es a rendkivul hetkoznapi helyzet ellenere — amikor mindenki nyugodtan dolgozik, pihen, olvas, vitatkozik — en megis homalyos nyugtalansagot erzek. Dauge azt mondta, hogy ujoncok eseteben ez gyakori allapot, ez a “vilagur osztonos erzese”, olyan, mint a tengeribetegseg a tengerhez nem szokott ember szamara. Nincs igaza! Mifele “vilagurerzete” lehet egy olyan embernek, aki joszerevel meg nem latta a vilagurt?
Hiszen a Hiuszon nincsenek ablakok, s az egyetlen megfigyelest szolgalo berendezes a kormanyallasban van, ahova a pilotakon kivul masoknak szigoruan tilos a bemenet. Amig ezen toprengtem, velem kivetelt tettek, mi tobb, olyan korulmenyek kozott, melyek csak meg fokoztak nyugtalansagomat. Igy tortent.
Nehany oraval ezelott a hetes urrepuloter radioallomasa televizios kapcsolatot letesitett velunk. Krajuhin a kepernyohoz kerette Jermakovot, beszelni akart vele. Mirol beszelgettek, senki sem tudta, mivel Jermakov nyomban kikuldte az eppen ugyeletes Bogdant a navigacios fulkebol, es jol becsukta az ajtot. A beszelgetes nem tartott sokaig.
Jermakov hamarosan kijott, es szotlanul a kajutjebe vonult.
Dauge es Jurkovszkij mar-mar vidam joslasokba bocsatkoztak, Bogdan azonban hatarozottan felbeszakitotta oket. Ket ora mulva Jermakov volt a soros ugyeletes. Mikor atment a kormanyosi allasba, kert, hogy menjek be hozza.
Vege-hossza nem volt tarsaim csodalkozasanak, mindenki furcsan nezett ram. Ertem, hogy miert. Valoban, joggal hihettek, hogy Jermakov Krajuhinnal az en szemelyemrol beszelgetett. Magam is ezt gondoltam, s be kell ismernem, komolyan elfogott a nyugtalansag. A kormanyallasban meleg volt, a titanboritason keresztul is athallatszott a fotonreaktorok zugasa. Jermakov tekintetem kerulve megkerdezte, szeretnem-e latni a Foldet.
”Azt hiszem, Alekszej Petrovics, ugye errol abrandozott?..”
A szivem hevesen megdobbant, ajkam egyszerre kiszaradt. Jermakov egy szot sem szolt, csak odavezetett egy nagy, hutogepre emlekezteto berendezeshez, melynek a tetejen ket szemlencse volt. Felajanlotta, hogy nezzek bele a lencsekbe. Kerek, fekete melyseg tarult fel a szemem elott, peremet gyonge, lilas fellobbanasok szegelyeztek. A feneketlen melyben millionyi fenyes es tompan vilagito pontocska jelent meg, kozeppontjukban jol ki lehetett venni egy fenylo keresztet, tole jobbra es kisse feljebb pedig meglattam egy meleg, zold tonusu gombot s mellette egy fenyes csillagocskat. A Fold es a Hold voltak…
— Most az egbolt also feltekeje van maga elott — magyarazta Jermakov. — A lencse peremen lathato felvillanasok az abszolut tukor fokuszaban vegbemeno termonuklearis robbanasok visszfenyei.”
Termeszetesen rogton megnyugodtam: keptelen otlet volt reszemrol, hogy azt hittem, “kiraknak” az urhajorol, s visszakuldenek a Foldre.
Az elem tarulo latvanyban nem lattam semmi megdobbento ujdonsagot. Szinte ugyanezt lathattam az ashabadi planetariumban, s ezt meg is mondtam Jermakovnak.
Egyetertoen biccentett.
— Termeszetesen, hiszen ez csupan elektronikus kep. A roppalya pontossaganak ellenorzesere szolgal. A vilagos kereszt kozepen azt a pontot jelzi, ahol mozgasunk tengelye keresztezi az egboltot.
Megkerdeztem, most milyen tavolsagra van a Foldtol a Hiusz.
— Kozel harmincmillio kilometerre… Ezt nezze! — Elforditotta a kapcsolot, s a latoterben fenyes, sarga korong gyult ki. A kereszt atmetszette, korotte a fekete pusztasagban csillagok remegtek…
— A Nap — magyarazta Jermakov. — Jobbra tole pedig, latja, a Venusz. Abban a pillanatban, amikor a Hiusz eleri palyajat, a Venusz is benne lesz a talalkozasi pontban.
Kikapcsolta a berendezest, hellyel kinalt, pillantast vetett a muszerfalra, melyet tomentelen kisebb-nagyobb szamlap, kulonbozo szinu ellenorzo lampa es mutato boritott. S csak ezutan kezdte a beszelgetest. Igyekszem mindent, ami elhangzott, szorol szora felidezni.
Jermakov arca, mint mindig, nyugodt volt, a fekete karikak a szeme alatt s a komor ranc a homlokan arra utaltak viszont, hogy valami szokatlan dolog tortent.
— Mondja, Alekszej Petrovics — kezdte, s meron a szemembe nezett —, hogyan ertekeli helyet az
