Bikov osszehuzta a szemet. Meg par perc, es mindennek vege? S ami a legszornyubb, nem tehetsz semmit, semmit…
A csongetes hirtelen megszakadt. A piros jelzolampa kialudt. Csend. Sokaig ultek nema csendben, moccanni sem mertek, tulsagosan megdobbentek ahhoz, hogy oruljenek.
Vegul Jurkovszkijhoz fordulva Jermakov szolalt meg elsonek.
— Megiscsak bohoc maga, Vlagyimir Szergejevics. Nagy pozor…
Dauge idegesen felnevetett. Krutyikovot elkapta a csuklas, s fintorogva a szodavizes szifon utan nyult.
— Elnezest, Anatolij Borlszovics! Bevallom, valoban kisse az vagyok — szabadkozott Jurkovszkij. — Fiatal koromban egy amator szinjatszo csoport tagja voltam… Hosszerelmes! — izuleteit megropogtatva kinyujtozkodott. — Bizzunk benne, hogy mindez kovetkezmenyek nelkul marad. Az en szamlamon enelkul is tomentelen rontgen van.
Bikov elkepedve forgatta a fejet.
— Valoban csak ket percig tartott az egesz? — hitetlenkedett.
— Nos, barataim — szolalt meg tompan Jermakov, s felallt. — Vegyuk ugy, hogy az incidens veget ert. Most haladek nelkul lassunk hozza a belso vedoreteg ellenorzesehez!
— Nezze meg az ember! Hiszen ilyesmi jo ha tizevente egyszer elofordul! — dormogte Krutyikov. — Mellesleg, szerintetek mi okozhatta ezt?
— Meg egy sundiszno is megertene: kozmikus sugarzas — felelte Jurkovszkij.
— Remek, ha igy volt. En pedig szanom-banom bunomet, mar arra gondoltam, hogy a reaktor vedoburka serult meg.
Bogdan az orajara pillantott.
— En vagyok az ugyeletes, Anatolij Boriszovics. Ideje, hogy adast kuldjunk a Foldre. Kozoljuk veluk?
— Nem! — vagta el szavait szarazon Jermakov. — Semmi ertelme hiaba nyugtalanitani oket. Adja le a szokasos “minden rendben”-t. S meg valami: kerem, hogy mindenki sorban menjen be az orvosi szobaba, hogy beoltsak es dezaktivizaljak. Dauge az elso. Utana pedig alaposan ellenorizni kell a vedoreteget.
— Egyelore pedig megengedhetunk magunknak egy csesze kavet! — jegyezte meg vidaman Krutyikov. — Nezd csak, egeszen elhult! Aljosa, legy szives, kapcsold be…
— S ennek ellenere a hos urhajosok batran lekuzdik a nehezsegeket — jegyezte meg Bikov Jurkovszkijra pillantva.
Jurkovszkij felszabadultan elnevette magat.
— Ezek nem nehezsegek. Ez csupan egy kis halalfelelem. A nehezsegek meg hatravannak. Ezt garantalom, ahogy Krajuhin mondana.
Veszjel
A kozmikus tamadas rejtelyere csak nehany oraval kesobb derult feny. Jermakov ovatosan fogalmazott keresere kozoltek egy reszt a krimi aktinografiai obszervatorium jelentesebol, s ebbol kiderult, hogy eppen abban a pillanatban, amikor a Hiusz legenysege a halalos mennyisegu sugarzas hatasa alatt a halalra keszult, a Nap felszinen hatalmas ereju gazkitorest eszleltek, olyan jelenseget, ami egyaltalan nem ritka, s eleg jol ismerik. A hidrogenatom magjainak suru sugara — protonok voltak — kolosszalis sebesseggel szaguldott a terben, s razudult az utjaba kerulo urhajora.
A protonoknak csupan egy resze tort at a titanotvozet pancelon, amit meg az “abszolut tukor” felulete is erositett, a vastag vedoburokban tomentelen kegyetlen erovel sugarzo gamma-forrast kepeztek, s ezek szamara gyakorlatilag nincs akadaly. A gamma-sugarak hatottak a jelzoberendezesekre es a mutatokra, s mindjart az ut legelejen majdnem elpusztitottak az expediciot.
Joval veszelyesebb volt ez, mint a talalkozas meteoritokkal. Ha a proton bombazas meg egy negyedoraig tart, a Hiuszon nem marad egyetlen eleven lelek sem. Ilyen erossegu gamma-sugarzas joval rovidebb ideig is komoly kellemetlensegeket okozhatott volna a legenysegnek: egyket, korabban mar sugarbetegseget szenvedett urhajos feltetlenul megbetegedett volna. Szerencsere Jermakov rendelkezesere alltak a legujabb keszitmenyek, amelyeket egy biofizikai kutatointezet juttatott el a bizottsagnak. A szervezetbe juttatva teljesen vagy szinte teljesen megszuntettek a nem tul sulyos radioaktiv fertozesek kovetkezmenyeit.
— Hallottam ilyen esetekrol — jegyezte meg Bogdan, amikor Jermakov felolvasta a radiotaviratot. — Azt hiszem, pontosan igy pusztult el tizenot evvel ezelott egy nemet uzemanyag-szallito urhajo. Ha viszont a napkitoresek ilyen gyakoriak, miert talalkozunk ilyen ritkan ezekkel a foton-szokokutakkal?
— Nagyon egyszeru — felelte Jurkovszkij. — En meg azt is mondanam, nagyon furcsa, hogy egyaltalan talalkozunk veluk. A protonsugar meglehetosen keskeny kotegben terjed, s jelentektelen annak eselye, hogy beleutkozunk.
— Szoval szerencsenk volt — sohajtott Dauge. — Undorito allapot, amikor ilyen hetkoznapi modon gyilkolnak meg, es semmit nem tehetsz ellene.
Aztan pedig… ki nem allhatom az injekciokat, s ettol a raadastol borzasztoan faj a derekam.
— Meg a kulonleges vedoruha sem segitett volna? — erdeklodott Bikov.
— Ugyan, mifele vedoruha segithetne!.. — Dauge legyintett. — Ettol, Alekszej, semmifele vedoruha nem ment meg. Tizmilliard elektronvoltnyi energia! Szerencsere mar tul vagyunk rajta…
— Meg nem vagyunk tul — jegyezte meg Jermakov.
— Hat ez meg mi?
— A parancsnoki fulkeben meg most is jeleznek a muszerek.
Jurkovszkij idegesen feleje fordult.
— Villognak?
Jermakov bolintott.
— Villognak, az ordog vinne oket! — erositette meg Bogdan.
— Erosen?
— Nem olyan veszelyes, talan egy szazadrontgen lehet. Megis villognak…
— Tehat a kitores meg nem ert vegett… Hiszen eppen a protonsugar tengelye mellett repulunk…
Dauge gondterhelt arccal toprengett.
— Ez nem magyarazat! — Jurkovszkij, mint a tanar, aki tanitvanya hibajat korrigalja, a fejet csovalta. — A Nap forog, s a kitores helye mar regen oldalvast kerult volna. Nem, itt valami masrol van szo…
— Iranyitott radiosugarak — mondta Jermakov.
— Hat persze! — orvendezett Dauge. — Ezt varhattuk is. A protonbombazas hatasara a Hiusz vastag falanak egyes atomjai radioaktivakka valtak, ennyi az egesz…
— Meg hogy “ennyi az egesz”! Mennyi veszodes lesz meg vele…
— Nem hiszem — vetette ellen Szpicin. — Hiszen a sugarzas nem tul eros, nem haladja meg a megengedett erteket.
— Meg jo, hogy felulrol betakar bennunket a Fiu — vette Bikov a batorsagot, hogy o is beleszoljon az eszmecserebe.
— Igen, a Fiu… — Jermakov elgondolkozott. — Hiszen a Fiu Is megfertozodhetett. Kellemetlen lenne.
— Kimenjunk a vilagurbe? — javasolta Jurkovszkij.
— Majd csak azutan, hogy a tukorrel a Nap fele fordulunk. Korulbelul egy nap mulva.
— Ragondolni is rossz — jegyezte meg Dauge, aki meg mindig az ateltek hatasa alatt allt —, mi lett volna, ha ez a szornyuseg meg nehany percig eltart; mindnyajunkkal vegez! A Hiusz halott legenyseggel repult volna tovabb!
— Es ugy otven ora mulva mint felizzott felho csapodtunk volna a Napba…
— Halott bolygokozi urhajo, halott legenyseggel…
— Bogdan Jermakovra pillantott. — Ugye, vannak ilyenek, Anatolij Boriszovics?
— Bolygokozi “Bolygo Hollandi”-k…
— Mi tortent veluk? — erdeklodott ertheto kivancsisaggal Bikov.
— Kulonbozo okai voltak… Mas bolygokrol behurcolt betegsegek, napkitoresek, mint amilyen ez volt…
A beszelgetes ezzel veget ert.
