Teged persze meg holmi tenyek nem gyoznek meg…
— Egy fityiszt latsz te, Vlagyimir Szergejevics!
— Marmint en? — tudakolta hangsulyozottan udvariasan Jurkovszkij.
— Aha.
Jurkovszkij sarkon fordult, s elhagyta a tarsalgot. A kuszobon meg megallt.
— Javaslom, hogy a jelenlevok menjenek a parancsnoki fulke bejaratahoz. Lehet, hogy hallhattok ott meg valami erdekeset.
Krutyikov bosszusan osszerancolta homlokat, s ismet benyult a talaloba egy szelet napolyiert.
— Abrandozo szeplelek — dormogte.
Dauge hallgatott, Bikov pedig lelke melyen erezte, hogy bizonyara megiscsak Jurkovszkijnak van Igaza. Felmentek a parancsnoki fulke nyitott ajtajaig, s csatlakoztak Jurkovszkijhoz, aki mar ott ult egy lepcsofokon.
A fulkebol kihallatszott Bogdan monoton hangja — Fold… Fold… B-16. miert hallgatsz? Fold, Fold… itt a Hiusz. B-16, miert hallgatsz? Hangolodj ram; egy, ketto, harom, negy, ot…
Csend koszontott be. Dauge es Bikov egymasra pillantottak. Jurkovszkij toprengve dorzsolte az allat. Kapcsolo csattant. Bogdan sohajtva jegyezte meg: — Semmi, Anatolij Boriszovics. Csond van, akar a sirban.
— Probalja meg ismet hosszuhullamon!
— Ertettem.
Percnyi szunet utan Szpicin ismet megszolalt: — Na rendben, tegyuk fel, hogy valami van az antennakkal. De hiszen egy olyan eros adot, mint a hetes szamu urrepulotere, akar antenna nelkul is foghatnank Kulonben is, mi tortenhetett volna az antennakkal? Nem ertek semmit! Hiszen egy hangot, egy szisszenest sem hallani… Persze, Ljahovnak igaza van. Ez mind a sebessegunktol van… Fold! Fold! B-16, miert hallgatsz? Itt a Hiusz. Hangolodj ram; egy, ketto, harom…
— Lehet, hogy Jurkovszkijnak igaza van, s mi valoban egy negydimenzios lyukba kerultunk? — toprengett Jermakov.
Jurkovszkij kohecselni kezdett. Jermakov az ajtohoz lepett.
— Mindnyajan itt vannak?
— Igen, Anatolij Boriszovics. Ulunk es varunk.
— Mi a velemenyuk errol?
— En mar elmondtam, mit gondolok. — Jurkovszkij vallat vont.
— Lehet, lehetseges… Azonban a ternek ezek a torzulasai amolyan matematikai hokuszpokuszoknak tunnek szamomra.
— Ahogy tetszik — hagyta ra nyugodtan Jurkovszkij. — En nem erzem ezt hokuszpokusznak. Azt hiszem, konnyen meggyozodhetunk rola, hogy ez a leghitelesebb valosag, amit erzekeink szolgaltatnak.
Jermakov elhallgatott.
— Hol van Mihail?
— A tarsalgoban, napolyit nassol.
— Ide kellene…
Bogdan oromteli kialtasa szakitotta felbe Jermakovot.
— Felelnek! Felelnek!
Mindnyajan felpattantak! Szaraz, recsego hang szolalt meg: — Itt B-16. Itt B-16. Hiusz, Hiusz, felelj! Itt B-16. Hangolodj ram; egy, ketto, harom, negy. Hiusz, feleljetek…
— Ez Zajcsenko — dormogte Jurkovszkij.
Bogdan sietve valaszolt: — B-16, jol hallak. B-16, itt Hiusz, jol hallak. Miert nem feleltetek ilyen sokaig?
— Itt B-16, itt B-16 — folytatta Zajcsenko, s latszolag nem torodott Bogdan valaszaval. — Hiusz, miert nem feleltetek?
Hiusz, valaszoljatok! Itt B-16…
— Mi halljuk oket, ok viszont nem hallanak minket — allapitotta meg Dauge. — Orarol orara nehezebb. Nezze meg az ember…
— Itt a Hiusz, jol hallak — ismetelte csuggedt hangon Bogdan. — Itt a Hiusz, jol hallom. B-16, itt a Hiusz…
— Itt B-16, itt B-16, Hiusz, valaszoljatok…
Elmult egy ora. A hetes urrepuloter ugyanazon a monoton, teljesen remenytelen hangon hivta a Hiuszt. S ugyanilyen monoton es faradt hangon valaszolt Bogdan. A hetes urrepuloter nem hallotta ot. A ter atengedte a Foldrol a Hiuszig tarto radiojeleket, de nem engedte at a Hiusz uzeneteit. Jermakov megallas nelkul fel s ala jarkalt a parancsnoki fulkeben. Jurkovszkij rezzenestelen arccal, lehunyt szemmel ult. Dauge ujjbegyevel a terden dobolt. Bikov sohajtozott, s tenyerevel a terdet simogatta. Ures pipajat sziva Krutyikov jelent meg a fulkeben.
— Itt B-16, Hiusz, valaszoljatok…
Az eter zugni es recsegni kezdett. Uj, ismeretlen, fuldoklo es rekedt hang robbant be az urhajo csendjebe.
— Hilfe! Hilfe! Save our souls! Na pomosca! Na pomosca! Take our pelengs!
Jurkovszkij sietve felallt, Jermakov is megallt, mint akinek foldbe gyokerezett a laba. Dauge megragadta Bikov kezet.
— Hilfe! Hilfe! — erolkodott az ismeretien hang. — Into three hours we are there. — Ballonen… Segitseg! Elfogy… — A hang eltunt az iszonyatos ropogasban es sivitasban.
— Mi ez? — dormogte Bikov.
— Valaki halalos veszelyben van, segitseget ker, Alekszej… — Daugenak csak az ajka mozgott, oly halkan beszelt.
— … Koordinaten… zwei und zwanzig… huszonketto…
Megfulladunk… Zum Alles…
— Szpicin, a tajolohoz, szaporan! — adta ki Jermakov az utasitast.
— Igenis!
— Our pelengs… take our pelengs… Unsere Pelengen…
— Haladektalanul indulunk feleje! — kialtotta Jurkovszkij.
— A kerdes, hogy merre?
— Szpicin, mit vacakoltok?
Rovid szunet utan Szpicin elvaltozott hangon valaszolta: — Lehetetlen bemerni!
— Hogyhogy lehetetlen?
— Lehetetlen, Anatolij Boriszovics — nyogte reszketo tenor hangjan Szpicin. — Gyozodjek meg szemelyesen…
Anelkul hogy osszebeszeltek vagy egymasra neztek volna, Jurkovszkij, mogotte pedig Dauge es Bikov is befurakodtak a kormanyallasfulkebe.
Bikov Jermakov valla folott elorepillantott. A vekony, hosszu mutato lassan es ernyedten keringett a szamlapon, sehol nem allt meg, s kozben finoman remegett. Jurkovszkij elkaromkodta magat.
— Hilfe! Hilfe!.. Segitseg… Tansukete kure! Iranyunk… Koordinatank…
Mindnyajan zavartan plllantgattak egymasra. Bogdan vadul forgatta a tajolo beallitodobjat, kis karokkal csattogott, muszereket kapcsolt ki es be. Az iranyt azonban sehogy sem tudtak bemerni.
— Elatkozott hely! — suttogta Bogdan, s letorolte a veriteket a homlokarol.
— Micsoda szegyen ez szamunkra — jegyezte meg halkan Dauge — emberek pusztulnak el…
Jermakov hatarozottan felejuk fordult.
— Miert vannak a fulkeben? Ki engedte meg? Gyerunk, kifele, maguk, harman…
A lepcson Jurkovszkij leguggolt, s allat tenyerebe ejtette.
Bikov es Dauge mellette alltak.
— Segitseg! Segitseg! — recsegte megfeszitve a rekedt hang. — Everybody who hear us, help!
Bikov lelegzetet visszafojtva hallgatott. Nem tudta, ki ker segitseget, mi tortent ott, csak erezte, minden porcikajaval erezte azt a szornyu ketsegbeesest, ami az ismeretlen minden egyes hangjabol kicsendult.
— Ha tudnank, hogy merre vannak? — sugta Jurkovszkij.
— Az ordogbe! — szitkozodott mergesen Dauge. — Hat lehetseges, hogy rajtunk kivul senki nem hallja oket?
— Amennyire tudom, rajtunk kivul jelenleg legalabb meg het urhajo repul. Kozuluk csak ketto, egy japan es
