egy angol rendelkezik tartalek uzemanyaggal. Mindegy, mert amig kiszamitjak az uj palyat, legalabb felora eltelik…
Kulonos, hogy mi nem halljuk oket…
— Kiket?
— Azokat… a tobbieket…
— Egyedul a Hiusz lenne kepes, hogy a palyaelemek kiszamitasa nelkul, egyenest abba az iranyba repuljon — mondta Dauge.
— Ha meglenne az irany…
Jermakov jelent meg az ajtoban, sapadt volt, szeme uvegesen csillogott.
— Menjenek vissza a kajutjeikbe, elvtarsak! — utasitotta oket, — Fekudjenek le agyaikra, es kotozzek oda magukat!
Megprobalunk kiugrani ebbol az atkozott zsakbol. A gyorsulas a negyszerese lesz a szokasosnak, ne feledjek. Dauge, mutassa meg Bikovnak, mit kell tenni tulterheles eseten!
— Igenis!
Jurkovszkij felkelt, es elsonek indult lefele. Ekkor uj hangok hallatszottak a fulkebol. Eles, hatarozott hang erdeklodott borzalmasan tort angolsaggal.
— Who talks? Do you hear me? Who talks? l taken your pelengs…
Az, aki a segitseget kerte, izgatottan valaszolt: — l hear you all right!
— Speak you Chinese?
— No…
— Speak you Russian?
— Igen, igen, beszelek es ertek… Maguk oroszok?
— Nem, Ray List beszel, a Karma Indiai csillagurhajo parancsnoka.
(“A jo oreg List” — suttogta Jurkovszkij.) Regota halljuk magukat, nekunk azonban csak beallitott adonk van, s az iranyukat csak nehany perccel ezelott sikerult bemerni.
Megmondana, kivel beszelek?…
— A cambridge-i egyetem… professzoraval… Robert Lloyddal. A Star urhajo fedelzeterol… Borzaszto baleset…
Angolul folytattak a beszelgetest.
— Onok fele vettuk az iranyt — kozolte List.
(“Bator ficko!” — Dauge tagra nyilt szemmel meredt Jurkovszkijra.) — Koszonom, nagyon koszonom… Hol vannak?
— Feloraja szalltunk fel a nemzetkozi urhajokikotobol, a Phoboson.
Keseru kialtas volt a valasz.
— Nem ernek ide!.. Nem, nem fognak ideerni! Pusztulasra vagyunk itelve…
— Megprobalunk odaerni. Utanunk pedig indulasra keszulnek a mentourhajok. Felvesszuk magukat…
— Nem ernek ide. — Az angol hangja most mar vegkepp megnyugodott.
— Nem ernek ide… Csak ketoranyi oxigenunk maradt.
— Hol vannak? A koordinataik?
— A heliocentrikus koordinatak…
A professzor Bikov szamara ismeretlen szamokat nevezett meg. Csend koszontott be. Hallatszott, ahogy Jermakov es Bogdan kapkodva papirlapokkal zizegtek, majd zummogni kezdett az elektronikus szamitogep.
— Az aszteroidovezetben vannak. Harom asztronomiai egysegre a Marstol — kozolte vegul Krutyikov.
— Otvenmillio kilometer — allapitotta meg komoran Jurkovszkij. — Meg a Hiusz sem erne oda, s akkor sem, ha mar a Marsnal lenne.
Felallt, s csuggedten leengedte kezet.
— Minden vilagos — hallatszott List hangja, — Nincs valami lehetoseguk, hogy legalabb tiz oraig kihuzzak?
Gondolkozzon.
— Nincs… A glicerinanesztezatorok elpusztultak… A levego szakadatlanul szokik az urhajobol, bizonyara mikroszkopikus repedesek keletkeztek az urhajo boritasan…
A professzor rovid szunet utan meg hozzatette: — Ketten maradtunk, s az egyikonk eszmeletet vesztette.
— Legyen eros, professzor!
— En nyugodt vagyok — hallatszott ideges nevetessel. — O, most mar teljesen nyugodt vagyok!.. Mister List!
— Hallgatom, professzor.
— Maga az utolso, aki a hangomat hallja.
— Professzor, most nyilvan szazak es szazak halljak magat…
— Mindegy, akkor is maga az utolso ember, akivel beszelek. Egy bizonyos ido mulva megtalalja az urhajonkat es a testunket. Kerem, konyorgok, minden anyagot, amit az ut soran osszegyujtottuk, adjon at az Urhajosok Nemzetkozi Kongresszusanak! Megigeri?
— Megigerem onnek, Robert Lloyd.
— Mindenki, aki hallott minket, tanunk lesz… Az anyagokat egy aktataskaba teszem… krokodilbor aktataskaba… igy. A parancsnoki fulke asztalan fog heverni. Hall engem?
— Jol hallom ont, professzor.
— Ugy. Elore is koszonom, Mister List. Es meg egy keres.
A Foldon, ha visszaternek… visszaternek… — szunet kovetkezett, s hallatszott, ahogy Lloyd szipogva kapkodja a levegot. — Elnezest, Mister List… Ha visszater, magat bizonyara meglatogatja a felesegem, Mistress Lloyd… es a fiam.
Adja at nekik utolso udvozletemet…. mondja meg, hogy vegig a helyemen voltam. Hall engem, Mister List?
— Hallom ont, professzor.
— Ez minden… Isten onnel, Mister List! Bucsuzom mindenkitol, aki hall engem! Kivanok mindenkinek sok sikert es boldogsagot!
— Isten onnel, professzor! Fejet hajtok a batorsaga elott.
— Nincs szuksegem ilyen szavakra… Mister List!
— Hallgatom!
— Az iranyjelzo szakadatlan mukodni fog.
— Rendben.
— Az urhajo ajtaja nyitva lesz.
Szunet.
— Rendben, professzor.
— Azt hiszem, mindent elmondtam. Once more, good bye!
Csend koszontott be.
— Mi… sehogy sem ertunk volna oda? — kerdezte Bikov, nema ajka alig mozgott.
Senki nem valaszolt. Neman mentek vissza a tarsalgoba, leultek, kerultek egymas tekintetet. Nemsokara Krutyikov es Jermakov is csatlakozott hozzajuk. Bikov szinte azt sem tudta, mi tortenik korulotte. Gondolatait egyre a kepzelete altal maga ele rajzolt kep kototte le: osz ferfi kuszik rekedten fuldokolva a folyoson, s egymas utan nyitja ki a nagy acelajtokat. Az utolso ajto elott — a bejarati ajto — megall, zavaros tekintettel visszapillant. A folyoso melyen latni az asztalt, melyen a lampa fenyeben ott csillog a krokodilbor taska. A ferfi remego kezzel megtorli homlokat, s meg utoljara egy melyet sziv a mar fogyo levegobol.
— Alekszej Petrovics!
Bikov osszerezzent es hatrapillantott. Jermakov gondterhelten hajolt foleje.
— Menjen a kajutjebe, s probaljon elaludni.
— Menj, Alekszej, menj! Nem lehet rad ismerni — biztatta Dauge.
Bikov engedelmesen felallt es kiment. A parancsnoki fulkebe vezeto lepcso mellett elhaladva meg hallotta, ahogy Bogdan egyhanguan Ismetelte: — B-16, B-16, itt a Hiusz. B-16, B-16, itt a Hiusz. Hangoljon ram…
A tarsalgoban Jermakov melyet sohajtva megszolalt: — Talalkoztam Robert Lloyddal. Kivalo urhajos
