— Jo napot, Dauge elvtars! — harsogta Mahov. — O pedig ugye Bikov elvtars? Igy van?
Bikov elovigyazatosan nem engedte ki bal kezebol a zsinort, s igy fogott vele kezet, majd udvozolte Stirnert is.
Mindnyajan helyet foglaltak az asztalnal.
— Tehat, Pjotr Fjodorovics — kezdte Jermakov —, ki vele, mit tudsz mondani!
Mahov hangosan krakogott, Stirner kinyitotta a dossziejat, s a tanacskozas elkezdodott. Keveset es pontosan beszeltek, leginkabb kepleteket es matematikai szakkifejezeseket mondtak, ujjukkal a Stirner hozta tervrajzokat es szamitasokat szantottak. Arrol volt szo, hogyan biztositsak, hogy a Hiusz a leheto legpontosabban az Uran Golkonda mellett szalljon le, s a foldet eres utan hogyan tartsak vele a kapcsolatot. Mahov Stirnerrel s tarsaikkal a masik ket mesterseges holdon reszletesen kidolgoztak a radiolokacios rendszert, melyet felhasznalva, a Hiuszt a Golkondatol nem tobb mint otven-szaz kilometerre levo helyhez kellett iranyitani. Igaz, ezt a rendszert a gyakorlatban meg nem alkalmaztak, a probak azonban feljogositjak oket arra, hogy remenykedjenek a teljes sikerben.
— Tolunk most maximalis pontossagot varnak el — jelentette ki Stirner, s ujjaval a tervrajzon dobolt —, maguktol pedig, elvtarsak, figyelmet es mozgekonysagot.
Amennyire elottem ismeretes, a Hiusznak haladasa soran nincs annyi korlatja, mint a kozonseges impulziv raketanak, s barmely veletlen eset, korulmeny ellenere is kepes szigoruan betartani az adott iranyt. De ismetlem, elsosorban figyelemre van szukseg. Ha a Hiusz csak egy kicsit is elter a radiosugartol, azt kockaztatjak, hogy akar ezer kilometerrel tavolabb szallnak le a szukseges helytol.
Igy hat a Hiusznak a harom radiosugar metszespontjaban kellett leereszkednie a bolygora, melyek a szakemberek velemenye szerint a legalkalmasabb pontra vezerlik majd az urhajot. A Venusz folott tiz-tizenot kilometerre az iranyjelzok radioadasa eltunik, vagy mert a hullamok elnyelodnek, vagy mert visszatukrozodnek a Venusz magasabb legkoreben. Errol a magassagrol az urhajonak fuggolegesen kell leereszkednie. Nincs kizarva, hogy komoly nehezsegeik lesznek, a Venusz alattomos legkore a jelzeseket eltorzitja, felrevezetheti oket. Erre az eshetosegre szamitva mukodnek majd a parhuzamos ellenorzo berendezesek. Szpicin es Jermakov bizonyos szamitasokat egyeztetett Stirner rendszerevel, majd kijelentettek, hogy nincs tobb kerdesuk. Mahov ratert a masodik pontra. Miutan radiokapcsolatot — legalabbis megbizhatot — a Venusz felszinevel, ugy tunik, nem sikerul teremteniuk, optikai jelzorendszerben kell megegyezniuk.
Mahov velemenye szerint elegendo csupan ket jel; az elso: “elelem es viz”, a masodik: “tartalek alkatreszek, energia-utanpotlas”. A tartalek alkatreszek es berendezesek jegyzeket elore osszeallitottak.
— Hoztunk nektek egy hordozhato inditoallvanyt s ket kis atomtoltetu raketat. Ha… pfuj, pfuj, pfuj! termeszetesen, ha netan valami rossz dolog tortenik, s szuksegetek lesz a segitsegunkre, kuldjetek fel fuggolegesen magatok fole az egyik raketat. Korulbelul ketszaz kilometer magasan felrobban. Persze nem lehet barmikor felloni. Tessek, itt az idoszamitas tablazata.
A megjelolt percekben megfigyeloink gondosan lesik a leszallas korzetet.
— Na es, mi van meg? — kerdezte Jermakov.
— Meg… semmi. Tudni fogjuk, hogy nincs minden rendben nalatok, s igyekszunk intezkedeseket tenni.
— Mifeleket?
— Automatikus raketakat kuldunk oda a szukseges vesztartalekkal. A raketak pontosan kovetik a nyomotokat.
— Kivalo! — Jermakov biccentett. — Minek a masodik jelzoraketa?
— Ket raketat kuldjetek egymas utan, ha a leszallas nem sikerult, es az urhajo komolyan megserult.
Csend koszontott be.
— Konnyen lehetseges, hogy akkor nem lesz, aki felengedje a raketakat — jegyezte meg Dauge fintorogva.
— Az en pesszimizmusom nem terjed ilyen messzire — felelte udvariasan Mahov.
A tanacskozas utan Dauge ezt javasolta Bikovnak: — Menjunk, nezzuk meg a csodaszep Venuszt! Jermakov engedelyezte, hogy kimehess.
Tiz perc mulva mindketten az attetszo sisakos, esetlen pancelzatba burkolozva ott alltak a kulso ajto elotti szogletes keszonkamraban. Dauge szorosan becsukta maguk utan az ajtot, majd bekapcsolta a pumpat, s a falra erositett manometerhez fordult. A vekony mutato egyenetlen ugrasokkal csuszott lefele. Amikor megallapodott, Dauge az ajtorol lehajtott egy szeles acellemezt, es a vastag, bordazott zarolap puhan felrefordult.
Bikov arra vart, hogy meglassa azt, amit utirajzokban, regenyekben, riportokban mar szaz es szaz alkalommal leirtak, a fekete-ibolyaszin vegtelen urt, mely a csillagok vakito fenypontjaitol tarkallott. Ehelyett az ajtokerek nyilasat zavaros sargas-rozsaszin feny ontotte el. Az urhajo egy hatalmas, homalyosan megvilagitott, kodos kupola alatt lebegett. Szurkes arnyak futkostak a csillogo narancsszin mezon, lassan kozeledtek, majd tavolodtak egymastol, gyurube fonodtak, s kiszakadtak a bizonytalanul eleltunedezo foltokbol. A peremehez kozelebb a kupola sotetebb lett, hatarvonalai azonban nem voltak elesek, eszrevetlenul, elmosodott, lilas tonusban mentek at a vegkepp attekinthetetlen feketesegbe. Kozeputt hihetetlenul vekony, rozsaszin, sarga es szurke, fustszinu szalagok tekergoztek, de nem keveredtek ossze; hol vilagosan es hatarozottan kirajzolodtak, hol egyhangu, voroses kod boritotta be oket…
Lam, hat Ilyen a Venusz, “a Naprendszer legszornyubb bolygoja”. Bikov rajott, hogy a szines arnyak mozgasai, melyek igy, nehany ezer kilometerrol olyan jelentektelennek latszanak, nem masok, mint erejuket es helyvaltoztatasukat tekintve csodas legkori valtozasok, viharok, tajfunok, forgoszelek, amikhez foghato nincs a Foldon.
Ime, ez a hosszukas, szurke folt elvekonyodott, meghajolt, gyuruve fonodott… Maga ele kepzelte azt a grandiozus tolcsert s a benne orult sebesseggel szaguldo, hatalmas felhotomegeket. “Eleg szornyen nez ki” — villant at hirtelen Bikovon. Csak nezte a bolygot, s keptelen volt tekintetet elszakitani a szornyu es nagyszeru latvanytol.
Ott, a forrongo felhotakaro alatt oriasi hegyekkel es sivatagokkal… az is lehet, hogy tengerekkel es oceanokkal valtakozo vilag rejtozik. Valahol ott van az a kincsesbanya is, amit a Hiusz legenysege fel kell hogy deritsen, ott vannak a televizios iranyitoszerkezetek roncsai, az osszetort urhajok, a bator probalkozok sirjai… Babonas felelemre emlekezteto, zavaros erzes sajdult Bikov lelkeben. Arra gondolt, hogy micsoda duhodten verte vissza ez a bolygo a meghoditasat celzo osszes kiserletet. Az ember azonban bolcsebb es erosebb a termeszetnel. Bator es makacs, s ha a Hiusz legenysegenek az az osztalyresz jut, hogy eletet aldozza fel, pusztulasuk egy percre sem fogja feltartoztatni azokat, akik utanuk indulnak.
Balra egyenetlen, mely horpadasokkal es kiemelkedesekkel tarkitott, fekete arnyek kuszott fel a kupolara, mintha egy oriasi tintafolt terjedt volna rajta szet.
— Atmegyunk az ejszakai oldalra — hallatszott a sisakban Dauge hangja.
A Hiusz belemerult a Venusz mogotti arnyekkupba. Sotet lett, a vilagito kod kerek savja jelezte a bolygo szelet. A fekete hatterbol azonban nemsokara gyonge, rozsaszin fenypontocskak rajzolodtak ki.
— Mi ez? — erdeklodott Bikov.
Dauge figyelmesebben vizsgalodott, sisakja megbillent. Majd felcsendult hangja Bikov fejhallgatojaban.
— Bizonyara vulkanok. Hallottam egy korzetrol, ahol allandoak a vulkanikus kitoresek. Egyelore senki nem tudja pontosan. Feltetelezes…
Azutan hagytak el a keszont, hogy balrol ismet ragyogo feny aradt szet, s hatalmas, sarga sarlo rajzolodott ki.
— Igen… — kapott eszbe Bikov. — De hat hol van itt a Ciolkovszkij? Meg szeretnem nezni ezt a mesterseges holdat.
— Az ajtobol nem lathatod, Alekszej. Hiszen mi a nyilassal lefele, a Venusz fele fordultunk, a Ciolkovszkij folottunk van. Az meg korai lenne, hogy a Hiusz boritasan kusszal-masszal. Jobb, ha megvarod a kovetkezo alkalmat, majd meglatod, ha visszaterunk.
Bikovnak eszebe jutott az a megjegyzes, amit nemreg Dauge tett, sohajtott, de elhallgatott.
Mar vartak oket. Jermakov mindenkit meghivott ebedre.
Ez volt az elso ebed, amit a sulytalansag allapotaban koltottek el, s Bikov titokban azt kivanta, hogy ez legyen az utolso is. Az urhajosok szakavatottan, anelkul hogy a beszelgetest abbahagytak volna, az ajkukhoz emeltek az elasztikus cumikat, melyekhez zart muanyag edenyekbol hajlekony csovek vezettek. A kenyerdarabokat es a hideg eloetelt halos falu dobozokbol vettek elo, s nem feledkeztek el rola, hogy minden alkalommal gondosan becsukjak utana oket. Egyszoval a Fiu vezetoje bizonyara ehes maradt volna, ha nem gyamkodik felette Krutyikov, aki
