— Nincs meg informaciom Bikov csoportjatol. — Jermakov becsapta noteszet, s hatradolt a karosszekben. — Alekszej Petrovics, jelentse a felderites eredmenyeit!

Bikov felallt.

— Mocsar — kezdte —, nagyon suppedekes mocsar. — A Hiusztol tiz lepesre…

Lassan beszelt, igyekezett, hogy egyetlen reszletet se szalasszon el, s keseruen gondolt arra, hogy a geologiai hivatal vezetoje egy ilyen beszamolot ures locsogasnak ertekelt volna. Jermakov azonban figyelmesen hallgatta, egyeterton bologatott, jegyzeteket keszitett noteszebe.

Bikovot egy kisse meglepte, hogy a parancsnok az ismeretlen eloleny megjeleneset hallva nem mutatott erdeklodest. Csupan elmosolyodott, amikor Jurkovszkij turelmetlenul feszkelodni kezdett karosszekeben, bizonyara tiltakozni probalt a venuszbeli szornnyel valo osszetuzesenek tulsagosan naturalisztikus leirasa ellen.

— Nos, ez minden — sohajtott Bikov.

— Tehat minden a feje tetejen all — ismetelte meg Jermakov. — Koszonom, Bikov elvtars, leulhet.

Dauge Bikovra kacsintott, s az elkomorult “szepfiu” fele biccentett, Bikov rezzenestelen arckifejezessel fordult el.

— Nos, akkor… — Jermakov felallt, megerintette fejen a kotest, s elfintorodott. — Osszegezzuk mindazt, amit tudunk. A Hiusz mindnyajunk szamara teljesen varatlanul egy mocsarba szallt le. Szamitasaim szerint ugy szaz kilometerre delre lehetunk a Golkondatol. Nem tobbre… Amint latjak, a tavolsag nem nagy.

Mas korulmenyek kozott elegendo lett volna egy nap, hogy megtegyuk ezt a tavolsagot. Azonban…

— Nos, errol van szo — suttogta Szpicin.

— …mocsarban kuksolunk. Mi tobb, a radiolokacios felderites alapjan, nem tulsagosan biztonsagos helyen.

Igaz, a mocsarat hegygerinc veszi korul, sziklagyuru ovezi, s ebben a gyuruben nem sikerult rest felfedeznunk, — Vulkan? — erdeklodott Dauge.

— Lehetseges, hogy egy oriasi iszapvulkan kratereben vagyunk.

Szerfolott kulonos vulkan, mert a mocsar vizenek elemzese azt mutatja… — Jermakov kinyitotta noteszet. — Nos, hallgassak. Korulbelul azonos aranyu kevereke a nehez es szupernehez viznek. Jurkovszkij felpattant ultebol. — Tritiumviz?

— TO — biccentett Jermakov. 2 — De…

— Igen. A tritium felezesi ideje korulbelul tizenket ev. Tehat…

— Tehat — kapcsolodott szavaihoz Dauge — a mi vulkanunk vagy nagyon is mostanaban keletkezett, vagy letezik valamilyen termeszetes forras, mely folyamatosan potolja a fogyo tritiumot…

“Milyen lehet a szupernehez hidrogen termeszetes forrasa, aze az izotope, mely a Foldon csak kulonlegesen felszerelt reaktorokban jelentkezik?” — Bikov ezt keptelen volt maga ele kepzelni. Inkabb hallgatott s tovabb figyelt.

— Ez meg nem minden — folytatta Jermakov. — A krater, ha egyaltalan krater, feneketlen melysegu. Legalabbis visszhangos melysegmeronk tehetetlennek bizonyult.

— Mekkora a krater atmeroje? — kerdezte gyorsan Jurkovszkij.

— A krater szemmel lathatoan majdnem kor alaku, atmeroje kozel otven kilometer. A Hiusz a krater eszakkeleti peremehez van kozelebb; ettol az oldaltol a hegygerincig nyolc kilometer valaszt el bennunket. Ez a helyzet, barataim.

Jurkovszkij, hajat simogatva, felallt.

— Egy szo mint szaz, tobb szaz meter mely ingovany huzodik alattunk. Szaz kilometer valaszt el bennunket a celtol, amibol tiz kilometer mocsar, a tobbi sziklas hegyvonulat. Helyesen ertem?

— Ez a helyzet — bolintott Jermakov.

— A mocsar fele tritiumviz. Engedtessek meg, hogy megjegyezzem, a tritium, mikozben felbomlik, neutronokat bocsat ki, s a neutronsugarzas, gondolok itt a hosszan tarto neutronsugarzasra, korantsem gyonyor, meg kulonleges vedooltozekben sem.

— Tokeletesen igaza van.

— De… Bikov biztosit bennunket, hogy a Fiu atkel a mocsaron. Es a sziklakon?

— A Fiu mindenutt atjut — ismetelte makacsul Bikov.

— Legrosszabb esetben szetromboljuk a sziklakat.

— Hm… Es megis azt javaslom, hogy mikozben a Fiun utnak indulunk, hagyjuk a Hiuszt biztonsagosabb helyen. Ajanlom figyelmetekbe!

Jurkovszkij leult.

— Nem hiszem, hogy robbantanunk kellene a sziklakat — kezdte Dauge —, a hegygerinc nem lehet egybefuggo.

Egyszeruen keresnunk kell egy atjarot, s talalni fogunk.

— Kerem, vegyetek meg figyelembe — szolt kozbe Szpicin —, hogy a Hiusz nincs felkeszulve a vizszintes repulesre. Nagyon konnyen tevedhetunk, s nehany ezer kilometerrel odebb szallhatunk le. Mindnyajan tudjuk, milyenek a legkori aramlasok ezen a kedves bolygon. Vegul is jobb mocsarban kuksolni, mint sziklakon heverni…

Jurkovszkij vallat vont.

— Ha jol ertem — szolalt meg az eddig nema Krutyikov —, arrol van szo, hogy mi a kockazatosabb, az, hogy itt maradunk, vagy hogy megprobalunk kikerulni a mocsarbol. Ugye, igy van?

— Mi a velemenye? — kerdezte tole Jermakov.

— Ha Aljosa… vagyis Alekszej Petrovics kezeskedik a Fiuert, s ha a geologusok kezeskednek a Hiuszert, akkor mindent ugy kell hagyni, ahogy van.

— Mit jelent az, hogy kezeskednek a Hiuszert? — kerdezte Jurkovszkij.

— Vagyis bizonyitjak, hogy a Hiusz nem supped bele ebbe a melybe, s nem fordul fel. — A navigator szajaba dugta ures pipajat.

Jurkovszkij felallt.

— Tehat a Hiusz itt marad — jelentette ki hatarozottan. — Daugeval elvegeztuk a szukseges mereseket, s ugy erzem, az urhajo eleg szilardan all. Legalabbis, Mihail Antonovics kifejezesevel elve, annak a kockazata, hogy belesuppedunk az ingovanyba, nem tobb, mint annak, hogy helyvaltoztatas kozben esetleg egy sziklara zuhanunk. Tehat a Hiusz marad a helyen.

Bikov Jurkovszkijra sanditott, aki rezzenestelen arccal ult.

— Menjunk tovabb. A Hiuszt nem hagyhatjuk felugyelet nelkul. Ezert a Fiuval ot ember indul utnak. Az egyik pilota itt marad.

Szpicin osszerezzent, es nyugtalanul Jermakovra pillantott. Krutyikov kihuzta szajabol a pipat.

— A Hiuszon hagyom Krutyikovot allando ugyeletre. Nincs ellenvetes?

Komoly ellenvetesre gondolok…

A navigator szeles, joindulatu arcan latszott, hogy neki van ellenvetese, de sajnos nem tul komoly.

— Nagyszeru! Barataim, ne vesztegessuk az idot. Az elkovetkezo huszonnegy oran belul indulnunk kell.

Igaz, most a venuszi… idoszamitas szerint este van, s az indulas ejszakara esik, nem hiszem azonban, hogy a sotetseg jobban zavarna bennunket, mint most a kod.

Menjunk, harapjunk valamit…

— …ami isten kegyelmebol adatott! — sohajtott Krutyikov.

— … s lassunk hozza a Fiu felkeszitesehez. Van kerdesunk?

A tanacskozas veget ert. Bikov eszrevette, hogy tarsai sorra igyekeztek kifejezni egyutterzesuket Mihail Antonovics irant, aki valoban szomoru kepet vagott, Jurkovszkij sajat kezuleg toltott neki egy csesze kakaot, Dauge szunet nelkul lathatatlan szoszoket szedett le rola, Szpicin pedig kinyitott neki egy doboz zsirmentes kolbaszkonzervet.

— Egyebkent — jegyezte meg Jurkovszkij, s villajat beledofte a hideg csirkebe — nagy szerencse, hogy a Hiusz kupolajatol az ingovany felszineig mindossze nehany meter a tavolsag.

Nem kell veszodnunk a blokkrendszerrel, amirol, az igazat megvallva, szemely szerint fogalmam sincs.

— Semmiseg — jelentette ki Dauge —, ez egyaltalan nem olyan bonyolult s lesz meg alkalmad, hogy kitanuld, Vlagyimir, amikor a Fiut visszatesszuk a helyere. Most viszont menni fog magatol, ez a szerencsenk… Igaz, Alekszej?

— Akar a karikacsapas — dunnyogte Bikov tele szajjal.

Вы читаете A biborszinu felhok bolygoja
Добавить отзыв
ВСЕ ОТЗЫВЫ О КНИГЕ В ИЗБРАННОЕ

0

Вы можете отметить интересные вам фрагменты текста, которые будут доступны по уникальной ссылке в адресной строке браузера.

Отметить Добавить цитату