— Visszatert a Sinz-urhajo — jegyezte meg Szzan. — Akkor hamarosan osszeul a Tanacs. — Neked nem kell reszt venned a tanacskozason? — kerdeztem Asszat. — Elhalaszthatjuk a kiserletet.
— Nem, a tanacskozas csak este kezdodik. Boven van idonk. Este majd velem jossz, hogy lasd a Sinzukat, akik felig-meddig a testvereid.
A kek tengeren felbukkant a sziget. Amint leszalltunk, siettunk a laboratoriumba. Siannsi, az elso asszisztens a regisztralo keszulekeket figyelte.
Most pihen — mondotta. — De amiota a Tserien lent jart nala, kezelhetetlenne valt. Ismet tonkretett egy robotot.
Elso izben hallottam azt a nevet, amelyet a Hissektol kaptam: «Tserien», ami a Terrien (franciaul: foldi) szo «hissesitett» formaja.
— Alakittass at egy gondolaterositot, hogy a… Tserien az urruhaja ala-helyezhesse. Ismet be fog menni a verembe, es megprobal kapcsolatba lepni «vele» — fordult Assza a munkatarsahoz.
A fiatal Hiss, mielott kiment volna, hosszasan bamult ram. Talan eppoly ijeszto hatast tettem ra, mint maga a Mislix.
A kepernyo segitsegevel figyeltuk a kripta lakojat. Nem mozgott, es eppen ugy hevert, mint valami elettelen femtomb. Pedig fantasztikus ereje lehetett, hiszen kepes volt kioltani a csillagokat!
— Nagyon ugyelj ram, amikor lent leszel a veremben — figyelmeztetett Assza. — Ha a Mislixek a levegobe akarnak emelkedni, eloszor konnyeden megemelkedik az elejuk. Igy tehat meg marad nemi idod, mielott felemelkedne: egy bousik ezredresze. Akkor azonnal fordulj vissza!
A sisak atalakitasa egy bousikig — a mindensegit, meg mindig azt hiszem, hogy az Ellan vagyok! — tehat korulbelul otnegyed ora hosszat tartott.
Ujra feloltottem az urruhat, es fejemen a sisakkal, nesztelenul behatoltam a kriptaba. A Mislix «hatat forditott» nekem. Nem tavolodtam el tul messzire az ajtotol, es bekapcsoltam a gondolaterositot.
Abban a szempillantasban az aggodalom erzese arasztott el, de ezek a hullamok nem tolem eredtek: a Mislix nyugtalankodott. Az elhagyatottsag es a magany oly iszonyu erovel nehezedett ram, hogy csaknem felkialtottam. Tehat a Mislix tavolrol sem volt az a tisztan intellektualis, erzelmek nelkuli leny, ahogy kepzeltem, hanem eppugy tudott szenvedni, mint mi. Kulonos modon most meg felelmetesebbnek lattam, hiszen annyira hasonlit hozzank, es megis annyira mas! Nem birtam tovabb, es megszakitottam a kapcsolatot.
— Nos? — kerdezte Assza.
— Szenved. — mondtam megrendulve.
— Vigyazz! Ebredezik!
A Mislix megmozdult. Mint legutobb, most is lassan kuszott elobbre, egyenesen felem. Ujra bekapcsoltam az erositot. Ez alkalommal nem a szenvedes, hanem a felem arado gyulolet uzenete jutott el hozzam, a korlatlan, pokoli gyulolete. A Mislix egyre kozeledett. Megragadtam a hopisztolyt. A Mislix megtorpant, es meg hevesebb gyuloletet sugarzott, amelyet mint valami langyos es tapados hullamot csaknem fizikailag ereztem. Ekkor en is utnak inditottam gondolataimat:
— O, femtestverem — gondoltam —, nem akarok rosszat neked. De miert van szukseg arra, hogy a Hissek es te megsemmisitsetek egymast? A vilag torvenye latszolag miert a gyilkolas? Miert kell, hogy az egyik faj elpusztitsa a masikat, hogy az egyik uralkodjon a masikon? Nem gyulollek teged, kulonos teremtmeny. Lasd, a fegyverem visszateszem a tokjaba!
Nem hittem, hogy felfogja a szavaimat. Megis minel tobb gondolatot sugaroztam feleje, annal erosebben ereztem, hogy csokken a gyulolet hullama, s mindinkabb a hatterbe szorul, hogy helyet adjon a csodalkozasnak, bar a gyulolet nem aludt ki teljesen. A Mislix meg mindig mozdulatlanul allt.
Emlekezetembe ideztem azoknak a filozofusoknak a tanitasait, akik azt allitottak — s elmeletuket mintha a Hissek is igazoltak volna —, hogy a matematika minden vilagegyetemben egyforma, tehat negyzeteket, teglalapokat, haromszogeket es koroket kepzeltem el gondolatban. Viszonzaskepp a csodalkozas meg intenzivebb hullamat fogtam fel, majd kepek arasztottak el a tudatomat: a Mislix valaszolt. Sajnos, csakhamar meg kellett gyozodnom, arrol, hogy nyilvan soha semmifele kommunikacio nem johet letre kozottunk: a kepek olyan elmosodottak maradtak, mint az alombeli latomasok. Mintha homalyos abrakat lattam volna, egy tolunk idegen Ter, egy tobb mint harom dimenzios Ter szamara szerkesztett alakzatokat. S amikor ugy ereztem, hogy mar kezdem erzekelni a latottakat, a kusza korvonalak elenyesztek, es csupan sajnalkozas maradt bennem, hiszen mar csaknem sikerult felfognom egy mienktol teljesen eltero gondolatfoszlanyt. Meg egy utolso kiserletet tettem: szamokra gondoltam, de ezzel sem ertem el nagyobb sikert. Cserebe teljesen kozolhetetlen, erthetetlen fogalmakat kaptam, hezagokkal, kihagyasokkal megszakitva. E szunetek alatt nem fogtam fel semmit. Vegul kepekkel probalkoztam, de egyetlenegyet sem talaltam, amely visszhangot keltett volna benne, meg egy sotetkek egbolton tundoklo csillag kepe sem hatott ra. A mi felfogasunk szerinti feny fogalma nyilvan idegen volt szamara. Probalkozasaimat tehat felbeszakitottam, de a balsiker miatt erzett szomorusagombol valami eljuthatott a tudataba, mert minden gyulolet kihunyt benne, es a szorongas ujabb hullamat, valamint a tehetetlenseg szivtepo erzeset sugarozta felem. A Mislix visszakuszott a verem melyere, anelkul hogy kibocsatott volna halalos sugarzast.
Igy hat nehany, filozofus tanitasaval ellentetben kiderult, hogy a vilagmindenseg egyik vegetol a masikig a banat es a retteges mindenutt egyforma, de a ketszer ketto nem mindig negy. Volt valami tragikus abban, hogy amig a legegyszerubb gondolatok csereje lehetetlennek bizonyult, addig a bonyolult erzesek konnyen eljutottak egyikunktol a masikig.
Visszamentem a laboratoriumba, es bevallottam, hogy tobbe-kevesbe kudarcot vallottam. A Hissek nem tulsagosan hatodtak meg. Az o szemukben a Mislix az Ejszaka gyermeke volt, ennel fogva gyuloletes leny, tehat a kiserlet pusztan tudomanyos szempontbol erdekelte oket. Szamomra a proba nem ugyanazt jelentettte, es meg ma is bankodom, mivel nem sikerult — nem azt mondom, hogy megertenem, de valamicsket felfognom abbol, ami e kulonos lenyek intelektualis lenyege.
Amikor elhagytuk a szigetet, mar besotetedett. Az Ella ket holdja fenyesen ragyogott a csillagokkal telehintett egboltozaton. Az Arzi aranyszinu, akarcsak a mi Holdunk, de az Ari baljos, voroses szine mindig azt az erzest keltette bennem, hogy valamilyen megronto csillag lehet. Hold- es csillagfenyben szalltunk le a tagas also toltesen, a Bolcsek Haza mellett. A terasz tulso vegen homalyosan derengett a Sinzu-urhajo hatalmas orsora emlekezteto, az ejszakaban halvanyan csillogo tomege. Legnagyobb csalodasomra nem engedtek be a gyulesterembe. Szzannal egyutt kenytelenek voltunk az Idegenek Hazaba menni, az also terasz ligetei kozott epult szallodafelebe.
Megvacsoraztunk, majd setalni mentunk. Utunk soran az urhajo kozelebe kerultunk. Az egyik fasor fordulojaban egy kis csoport Hiss allta utunkat.
— Nem lehet tovabb menni — mondotta az egyik. — A Sinzuk orzik a gepuket, es engedely nelkul senki nem mehet a kozelebe. De ki van veled? — kerdezte Szzant.
— A Tizennyolcadik Univerzum Ssleil (Soleil, franciaul Nap) csillagahoz tartozo Tserre bolygo egyik lakoja, az egyetlen, aki e pillanatban nalunk tartozkodik. Aass-szal es Souilikkal erkezett. Piros a vere, es a Mislixek nem tudjak megolni.
— Hogyan? O lenne a
— A Tserien ma ismet lent jar a kriptaban a Sanssine szigeten. Es latod, megis itt van!
— Engedd meg, hogy kozelebbrol is megnezzelek — kerte a fiatal Hiss.
Konnyu sisakjarol halvany feny sugarzott. Lattam az ovebe tuzott ket kis villamszorot. Az urhajo orzese bizonyara nem trefadolog. Elso izben fedeztem fel az Ellan valami fegyverre emlekezteto eszkozt.
— Te hasonlitasz a Sinzukra. Amikor ma delutan megerkeztek, harmat is lattam kozuluk. De te magasabb es sulyosabb vagy naluk, es ot ujj van a kezeden. O, bar mar reszt vehetnek en is a ksillek expedicioiban. De meg csak diak vagyok…
Eszembe jutott, hogy az Ellan minden szemely ketfele munkat vegez. Souilik peldaul ksilltiszt volt, s egyben archeologus.
Hosszan elnyulo, dallamos kialtas hangzott fel a csillagos ejszakaban.
— Valamelyik Sinzu orszem — jegyezte meg a diak. — Igy adnak jelt egymasnak minden fel bousikban. Most pedig kenytelen vagyok megkerni benneteket, hogy forduljatok vissza.
Visszasetaltunk az Idegenek Hazaba, ami valojaban a fak alatt szetszort, kulonallo kis pavilonokbol allt. Itt szalltak meg azok, akiket a Tanacs hivatott, de tul messze laktak ahhoz, hogy mindennap hazaterhessenek. Az en
