szobamhoz egy furdoszoba meg egy kis konyvtar tartozott, de tul faradt voltam az olvasashoz. Mivel felizgattak e kulonos nap viszontagsagai — mindeddig a legkulonosebb napnak bizonyult, amelyet az Ellan toltottem —, kenytelen voltam hasznalni az almot ado keszuleket.
Nagyon koran ebredtem. A tengeri levego eles es huvos volt, es eszrevettem, hogy ez a haz — ellentetben Souilikeval — igazi ablakokkal van ellatva, amelyek ejszakara nyitva maradtak. Hallottam a parti sziklakon megtoro hullamok zugasat es a szello halk susogasat a faagak kozott. Egy ideig nyitott szemmel heveresztem az agyban, teljes szivvel elvezve az Ellan oly csendes reggel bubajos varazsat.
Es ekkor varatlanul felcsendult egy dal.
Gyakran hallottam mar Hiss-zenet. Foldi ful szamara nem visszatetszo muzsika, de tulsagosan tudomanyos, tulsagosan intellektualis. Ez a dal azonban nem Hiss dal volt. A polineziai dallamok melabuja es hajlekonysaga bujkalt benne, de bovebben aradon, es rejtett tuze az orosz nepdalokra emlekeztetett. Es a hang, ez a hang, amely minden erofeszites nelkul, tisztan csengett mind az alacsony, mind a magas fekvesekben, szinten nem a Hissek hangja volt! Ugy aradt az enek, mint ahogy a hullamok torlodnak a tengerparton, dallamos fordulatokkal, gyors szarnyalasokkal, lassu esesekkel. Az eneklo lany tul messze volt, hogy megerthessem a nyilvan nem is Hiss- nyelvu szoveget. Megis tudtam, hogy a dal a tavaszrol, a napsutotte vagy kodbe borult bolygokrol, a vilagmindenseget kutato emberek batorsagarol, tengerrol, szelrol, csillagokrol, szerelemrol es harcrol, rejtelyrol es felelemrol szol. A vilag minden ifjusaga benne zengett!
Zakatolo szivvel, sietve feloltoztem, es kiugrottam a nyitott ablakon. Az enekszo bal felol, a tenger felol hallatszott. A facsoportok kozott egy part fele vezeto lepcsore bukkantam. A lepcso toveben, a tenger fele fordulva egy fiatal lany enekelt. A napfeny aranyszinu gloriat vont a feje kore. Ez a lany tehat nem lehet Hiss. Az ellenfenyben nem lathattam a bore szinet. Rovid, halvanykek tunikat viselt.
Negyesevel veve a fokokat, szaguldottam lefele a lepcson, eppoly izgatottan, mint diakkoromban, amikor az egyetem sarkan befordulva megpillantottam Sylvaine-t. Az utolso lepcsofokot elvetettem, es egyenesen a lany laba ele hemperedtem. O halkan felsikoltott, torkan akadt a dal, majd varatlanul kacagni kezdett. Valoban nevetseges lehettem negykezlab, homokos hajjal. A lany ekkor hirtelen abbahagyta a kacagast, es ingerult hangon megkerdezte:
—
(Meghokkenve fordultam hatra. Az utobbi szavakat nem Clair mondotta, hanem Ulna, a felesege.)
— Igen — szolalt meg vontatottan Clair —, a lany Ulna volt.
3. A TET A VILAGMINDENSEG
Ulna, az Andromeda leanya
Lassan feltapaszkodtam, de a szemem le nem vettem a fiatal lanyrol. Egy pillanatig azt hittem, hogy a Hissek ujabb utazast tettek a Foldre, es mas foldlakokat hoztak magukkal. De visszaemlekeztem az orias urhajora, az Emberisegek Lepcsojen allo szoborra, es eszrevettem a keskeny kezfejet. Eszembe jutottak Souilik tortenetei is a Mara bolygon lako es a Hissektol csaknem megkulonboztethetetlen Krenekrol. Ha a Hisseknek leteznek eleven masai, lehetseges, hogy a foldi embereknek is megvan a maguk alteregoja.
A fiatal lany meg mindig ott allt elottem. Egy ideig szinte megnemultam.
—
Hangja tovabbra is eneklo, dallamos maradt. Franciaul valaszoltam.
— Bocsasson meg, kisasszony, hogy ilyen varatlanul erkeztem a laba ele!
Csak utana kaptam eszbe, hogy ezek a szavak nyilvan eppolyan erthetetlenek szamara, mint nekem az o kerdese. Ekkor egyenesen a szemebe neztem, es megprobaltam «atadni» neki a gondolataimat. Hiaba. Most mar bizalmatlanul nezett ram, kezet az ove egyik csatjara helyezte.
Most Hiss-nyelven probalkoztam, remelve, hogy ezt talan megerti.
— Bocsasson meg a zavarasert — mondtam. Felismerte a nyelvet, es valaszolt is, epp olyan rossz hangsulyozassal, mint en az elso napokban.
—
A mondat helyesen igy hangzott volna:
— Ma este elsonek az Ari fog felragyogni — valaszoltam nevetve. A lany megertette tevedeset, es szinten elnevette magat. Nehany percig nagy egyetertesben gyotrodtunk a Hiss-nyelv utvesztoiben, meglehetosen eredmenytelenul. Vegul a lepcsore mutatott, es egyutt mentunk fel a fakkal beultetett toltesre. Amikor felertunk, harom dallamos futtyentest hallottam: Souilik szokasos jelzeset. Csakhamar felbukkant a baratom, nyomaban Essine-nel.
— Latom, hogy mar megtalaltad a kapcsolatot a Sinzukkal — jegyezte meg Souilik.
— Kapcsolat! Ez csak affele szobeszed! Ti mit csinaltok, ha egy olyan bolygora talaltok, amelynek lakoi nem «veszik» a gondolataitokat, s akiknek nyelvet termeszetesen nem ismeritek?
— Ez kellemetlen, fokepp ha a bolygo lakoi olyan bajosak, mint amilyennek ezt a Sinzulanyt latod — mosolygott Essine. — De nyugodj meg. Hamarosan meg fogjatok erteni egymast.
— Igen, ez a problema mar regen megoldodott — tette hozza Souilik. — Csak ne hencegj: valojaban mi vagyunk azok, akik felfogjuk es atadjuk a gondolatokat! A te bolygodon a hozzad hasonlokkal csakis a beszelt nyelven tudsz erintkezni. Nalunk a kisgyerekekkel ugyanez a helyzet. Tanulniuk kell. Te is tanulni fogsz, es ez a fiatal lany is azt teszi. Addig pedig elegendo lesz szamodra egy konnyu gondolaterosito sisak. De van valami, ami ennel is fontosabb: ma ejszaka meg a tiednel is tavolabbi univerzumbol erkeztem vissza. Tehat ha eljon az ideje, visszaterhetsz a bolygodra. Kapcsolatot teremtettem egy masik emberiseggel. A Nagy Vilagmindensegnek abban a zugaban, ahonnan te jottel, ugy tunik, minden lenynek piros a vere: a Sinzuknak, nektek, Tserieneknek es a Zomboknak is, akiket most fedeztem fel.
— Ok milyenek? Hoztal kozuluk egyet?
Souilik felszemet behunyva sanditott felem.
— Kicsit hasonlitanak rad. Korulbelul ketszer nagyobbak nalad. De meg teljesen vadak, a pattintott koveket sem ismerik. Felesleges, sot veszelyes lett volna idehozni kozuluk akar egyet is. Talan majd ketszazezer vagy haromszazezer ev mulva…
Mar az Emberisegek Lepcsojenek kozeleben jartunk. A lepcsosor tetejen robotokkal korulveve nehany Hiss ugykodott.
— Mi az ordogot csinalnak ott fent a honfitarsaid? — kerdeztem Souilikot.
Hiss-nyelven a «mi az ordogot» kifejezes pontos megfeleloje a
— Valoban Mislixekrol van szo — nevetett. Majd meglatod.
Es a fiatal Sinzu-lany szemebe nezve, «kozolt» vele valamit, amit termeszetesen, nem tudtam megerteni. A Hissek a gondolatatvitel reven akar egy tomeg kellos kozepen is folytathatnak maganbeszelgetest. Mindenesetre valami trefas megjegyzes lehetett, mert a fiatal luny elmosolyodott.
Felsiettunk a lepcson. Odafent a Hissek csoportja mar szetszeledt. Jobb felol egy ujabb szobor emelkedett. Huledezve ismertem onmagamra. Nagyon elethuen, igen elonyos pozban mintaztak meg, s a labam elott egy Mislix hevert!
— A Mislixszel tortent talalkozasaidat regisztraltak — magyarazta Essine. — Es Ssilb, a legjobb Hiss- szobrasz, azonnal megbizast kapott a szobor elkeszitesere: Ismerte a pontos mereteidet: Ezeket meg a Bolcsek Hazaban vettek fel rolad, amikor megvizsgaltak. E meretekkel es nehany domboru fenykeppel a munka gyerekjatek volt Ssilb szamara. Jonak talalod a szobrot?
— Figyelemremelto — feleltem oszinten. — De zavarni fog, ha mindennap el kell mennem sajat magam elott.
Souilik es a Sinzu-lany mar egy ideje elenk beszelgetest folytatott, es a Hiss arcan lattam, hogy valami nem
