— Mert unalmas tema lenne — gunyolodott a Kibernetikus.
— Mindenesetre uj tema: csillagkozi Robinsonok — elmelkedett a Doktor. Becsavarta a ter-moszt. — Mihelyt hazaerunk, igyekszem majd megirni, szereny tehetsegemhez merten.
Nagy csend tamadt. Osszeszedtek a konzervdobozokat, a Fizikus azt javasolta, hogy taroljak oket az urruhas szekrenyben, a falhoz huzodtak hat, hogy kinyithassak a padlon levo ajtot.
— Igaz is, valami furcsa hangokat hallottunk, amikor a raktarban kotorasztunk — jegyezte meg a Vegyesz.
— Milyen hangokat?
— Nyikorgast es recsegest, mintha valami nyomna a hajot.
— Talan egy szikla zuhant rank? — kerdezte a Kibernetikus.
— Nem, az egeszen mas lehetett — szolt kozbe a Mernok. — Amikor behatoltunk a legkorbe, a kulso pancel nagyon felhevult, az orrpancel ta-lan meg is olvadt, most pedig a konstrukcio reszei lehulnek, elmozdulnak, belso feszultsegek tamadnak, es ebbol erednek a hangok. Most is hallani, figyeljetek csak…
Elnemultak. Csak arcukat vilagitotta meg a zseblampa, amely az ajto lapos nyitokereken fe-kudt. Az urhajo belsejebol hosszu nyikorgas, majd rovid, gyengulo reccsenesek sorozata hallatszott, aztan csond lett.
— De hatha valamelyik automata? — remenykedett a Kibernetikus.
— Hiszen lattad oket.
— Igen, de a tartalek kamraba nem neztunk, be.
A Kibernetikus kiallt a csapoajto szelere, es kihajolva lekiabalt a folyoso sotetsegebe:
— Tartalek automatak!
A folyoso falai visszavertek a hangjat. Valasz azonban nem erkezett.
— Gyere, vizsgaljuk meg rendesen ezt az aj-tot — mondta a Mernok. Leterdelt a kisse homoru csapoajto ele, es kozel hajolva, centimeterrol centimeterre megvilagitotta a peremet. A fenyfolt vegigvandorolt a hasadekon, amely korul repedesek finom haloja rajzolodott ki.
— Belulrol sehol sem olvadt meg. Nem is csoda, hiszen a keramit nagyon rossz hovezeto.
— Ne probaljuk meg meg egyszer? — javasolta a Doktor, es megragadta a nyitokart.
— Nincs ertelme — legyintett a Vegyesz.
A Mernok az ajtora fektette a tenyeret, es hirtelen felugrott.
— Fiuk, vizre van szukseg! Sok hideg vizre!
— Minek?
— Fogjatok csak meg az ajtot! Erzitek, milyen forro?!
Egyszerre tobb kinyujtott kez erintette meg az ajtot.
— Majdnem eget — mondta valaki.
— Ez a mi szerencsenk!
— Hogyhogy?
— A hajotest felhevult, kitagult, az ajto szinten. Ha lehutjuk az ajtot, osszehuzodik, es akkor talan ki lehet nyitni.
— A viz nem eleg. De talan van meg jegunk.
Biztosan maradt a fagyasztokban — mondta a Koordinator.
Egymas utan ugrottak le a folyosora, aztan futo leptek dobogtak a vizszintes falon.
A Koordinator a csapoajto mellett maradt a Mernokkel.
— Kinyilik — mondta halkan, mintegy onmaganak.
— Ha meg nem olvadt — dormogte a Mernok.
Szettarta karjat, es mindket tenyerevel vegigsimitotta az ajto peremet, a hofokot vizsgalva. — A keramit haromezer-hetszaz fok folott kezd olvadni.
Nem figyelted, mennyi volt a pancel hofoka a vegen?
— A vegen mar minden muszer megbolondult.
Amikor a fekezoraketak bekapcsolodtak, ketezerotszaz fok folott volt, ha jol emlekszem.
— Ketezer-otszaz, az meg nem olyan veszelyes! — No igen, de aztan!
A vizszintesen fekvo belso ajto folott megjelent a Vegyesz felhevult abrazata. A zseblampat a nyakaba kototte, a himbalozo feny megcsillant a vodreben hozott jegtombokon. Feladogatta oket a Koordinatornak.
— Varjal csak… hogy is csinaljuk ezt a hutest… — akadt meg kisse a Mernok. — Egy pillanat.
Eltunt a sotetsegben. Ujabb leptek kozeledtek, a Doktor hozott ket vodor vizet, amelyben jegdarabok usztak. A Vegyesz vilagitott, a Doktor meg a Fizikus locsolgatni kezdte az ajtot. A viz lefolyt a padlora, onnet a folyosora. Mikor tized-szer ontottek le a csapoajtot, ugy remlett, hogy hallanak valami halk pattogast. Felkialtottak oromukben. Megjelent a Mernok. Jokora urruhareflektort hozott, szalaggal a mellere erositve.
Ennek a fenyetol nyomban vilagos lett. A Mer-nok a foldre dobott egy nyalab muanyag lapot, amelyet a vezerloterembol hozott. Modszeresen munkahoz lattak: teleraktak az ajto feluletet kisebb-nagyobb jegdarabokkal, es raszoritottak a jeget a muanyag lapokkal meg a felfujhato parnakkal es a konyvekkel, amelyeket a Fizikus kozben odahordott. Vegul, mikor mar alig birtak a hatukat kiegyenesiteni, es a jegfalbol nem sok maradt, mert az ajtolap melegetol nagyon gyorsan olvadt, a Kibernetikus ket kezzel megragadta a nyitokart, es megprobalta elforditani.
— Varj, meg ne! — kialtott ra duhosen a Mer-nok, de a kar meglepoen konnyen fordult. Mindannyian nekiugrottak. Egyre gyorsabban forgott.
A mernok megragadta az ajtot biztosito harmas retesz fogantyujat, megrantotta, vastag uveglap repedesehez hasonlo hang hallatszott, es a csapoajto nyilni kezdett felejuk, eloszor csak lassan, aztan hirtelen razuhant a legkozelebb allokra, es a sotetlo nyilasbol fekete lavina omlott rajuk nagy robajjal, terdig betemetve a szemben allokat. A Vegyeszt es a Koordinatort, akik a legkozelebb alltak, hatralokte a kinyilo ajto. A Vegyesz ugy nekiszorult a falnak, hogy moccanni sem tudott, de nem tortent semmi baja. A Koordinator az utolso pillanatban felreugrott, kis hijan feldontve a Doktort. Most valamennyien mozdulatlanul alltak. A Doktor zseblampajat betemette az omladek, csak a Mernok mellen levo reflektor vilagitott.
— Mi ez? — szolalt meg fojtott hangon a Kibernetikus. O allt leghatul, a tobbiek mogott, a belso ajtolap szelen.
— Talajminta az Eden bolygobol — felelte a Koordinator. Kisegitette a Vegyeszt a kinyilt kulso ajtoszarny mogul.
— Hat igen — mondta a Mernok —, az egesz kijarat fold alatt van, alaposan belefurodhattunk a talajba!
— Ez az elso leszallas egy ismeretlen bolygo felszine
— Eleg! — kialtott fel erelyesen a Koordinator.
— Nem allhatunk igy reggelig. Hozzatok szerszamokat, fiuk, kiassuk magunkat!
A Vegyesz lehajolt, es felemelt egy sulyos, kemeny rogot a foldrakasrol, amely az ajtonyilas alatt halmozodott fel a padlon. A tojasdad nyilas-bol tovabb pergett a fold, egy-egy zsiros fenyu, feketes rogocske legurult a halom oldalan, es meg sem allt a folyosoig.
Leugraltak a folyosora, mert a zsilipkamraban mar annyi hely sem volt, hogy leuljenek. A Koordinator es a Mernok ugrott le utolsonak.
— Milyen melyen furodhattunk be? — kerdezte halkan a Koordinator a Mernoktol. Egymas mellett mentek a folyoson. Joval elottuk gyorsan siklo fenyfolt vilagitott. A Mernok atadta a reflektort a Vegyesznek.
— Milyen melyen?… Ez rengeteg tenyezotol fugg. Tagerssen nyolcvan meter melyen vagodott be a talajba.
— No igen, de mi maradt a hajojabol es belole!
— Es az a holdszonda? Aknat kellett vagni a sziklaba, hogy kiszedhessek. A sziklaba!
— A Holdon habko van…
— Es honnan tudhatjuk, hogy itt mi van?
— Hiszen lattad. Marganak nez ki.
— Itt az ajtonal, de tavolabb?…
Szerszamokkal nagyon rosszul alltak. Az urhajo, mint minden tavolsagi raketa, ket teljes keszlet automatat es taviranyitasu felautomatat vitt magaval, mindenfajta munkahoz, ami csak eloadodhat a kulonfele bolygokon, igy
