foldmunkakhoz is.
Csakhogy ezek a gepek nem mukodtek, es aram nelkul gondolni sem lehetett a beinditasukra.
Nagyobb gepuk csak egy volt, egy mikroatommaglyas meghajtasu exkavator, de ennek a beinditasahoz is aram kellett volna. Nem maradt mas hatra, mint hogy egeszen kezdetleges eszkozoket fabrikaljanak: csakanyokat es lapatokat. Ez is roppant nehez feladat volt. Otorai faradozas utan a legenyseg ismet a zsilip fele baktatott a folyoson, magukkal cipelve harom lapatta kalapalt asot, ket acelrudat es nehany nagy badog-lemezt a jarat falanak biztositasahoz. A kiasott fold cipelesere a vodrokon kivul nehany nagy muanyag lada szolgalt, ezekre ketoldalt rovid aluminium csoveket erositettek fulnek.
Tizennyolc ora telt el a katasztrofa ota, mar alig alltak a labukon a faradtsagtol. A Doktor kijelentette, hogy legalabb nehany orat aludniuk kell. Elobb azonban fekvohelyekrol kellett gon-doskodni, legalabb ideiglenesen, mert a haloful-kek padlojahoz erositett agyak most fuggolegesen alltak. Lecsavarozasuk tul faradsagos lett volna, inkabb felfujhato gumimatracokat vittek a konyvtarba — ez volt a legepebb helyiseg, a konyvek felet mar elozoleg kihordtak a folyosora —, es sorjaban leraktak oket a foldre.
Hamarosan kiderult, hogy a Vegyeszen es a Mernokon kivul senki sem tud elaludni. A Doktor tehat ujra felkelt, es elment egy zseblampaval altatot keresni. Ez csaknem egy oraba tellett, mert a kis mutobe roppant nehez volt bejutni: az eloterben a faliszekrenyekbol kiesett es szilankokka tort keszulekek es laboratoriumi uvegedenyek halmai eltorlaszoltak az ajtot. Vegul — karoraja hajnali negyet mutatott a fedelzeti ido szerint — kiosztotta az altato tablettakat, eloltottak a lampat, es nemsokara nyugtalan szuszogas toltotte be a sotet helyiseget.
Meglepoen hamar felebredtek, szinte mindannyian, kiveve a Kibernetikust, aki tul nagy adag altatot vett be, es egeszen kaba volt. A Mer-nok viszont panaszkodott, hogy nagyon faj a val-la. A Doktor fajdalmas duzzanatot talalt azon a helyen, a Mernok biztosan tuleroltette az izuletet, amikor az ajtonyitassal kinlodtak.
A hangulat komor volt. Mindenki hallgatasba merult, meg a Doktor is. A zsilipkamraban hagyott elelemhez nem ferhettek hozza, mert a nagy omladekhalom eppen a faliszekreny ajtajara zuhant. A Fizikus es a Vegyesz megint elzarandokolt hat a konyhai raktarba ujabb konzervekert.
Kilenc ora volt, mikor nekifogtak az alagut asasanak.
Csigalassusaggal haladt a munka. Az ovalis aj-tonyilasban meg lenduletet sem lehetett venni, az emberek asoikkal dofkodtek a tomor fold-falat, a hatul allok pedig a folyosora lapatoltak az omladekot. Nemi tanakodas utan elhataroztak, hogy a kormanyfulkebe szorjak be a foldet, mert az volt a legkozelebb, es nem volt benne semmi olyasmi, ami a kozeljovoben szuksegesnek bizonyulhat.
Negy ora leforgasa utan a kormanyfulket terd-magassagig megtoltotte a lehordott fold, az alagut azonban meg csak ket meter hosszu volt.
A marga tomor volt, ha nem is kemeny; a rudak es asok beleragadtak, es a vasnyelek meggorbultek a tul heves nyomastol az adazul dolgozo emberek kezeben. Legjobban a Koordinator acelasoja valt be.
A Mernok aggodott, hogy a foldfodem megsullyed, es kulonos gondot forditott az aladucolasra. Estefele, mikor nyakig agyagosan vacsorahoz ultek, az alagut, amely az ajtonyilastol meredeken, csaknem hetvenfokos szogben felfele vezetett, meg mindig csak ot es fel meter hosszu volt.
A Mernok megint lenezett az aknaba, amely az alsobb szintek fele vezetett — odalent volt, harminc meterre a foajtotol a tat iranyaban, a rakodoajto, de csak a viz fekete tukret latta; magasabban allt, mint tegnap, alighanem egy masik tartaly is megrepedt, es tartalma lassan kifolyt.
A viz, mint a kis Geiger-mero azonnal jelezte, sugarszennyezett volt. A Mernok gyorsan be-zarta az akna csapoajtajat, es visszatert tarsaihoz, de semmit sem szolt errol a felfedezeserol.
— Ha minden jol megy, holnap kijutunk, ha rosszabbul megy, akkor holnaputan — jelentette ki a Kibernetikus, mikozben a harmadik bogre kavet itta a termoszbol. Mindannyian nagyon sok kavet ittak.
— Honnan tudod? — csodalkozott a Mernok.
— Csak ugy erzem.
— Rendelkezik az intuicio adomanyaval, ebben kulonbozik az automataitol — nevetett a Doktor.
Ahogy telt a nap, egyre jobb kedvre derult. Amikor a tobbiek felvaltottak az asasban, mindig leruccant a hajo kulonbozo helyisegeibe, es felderito utjai gyumolcsekent ket magnetoelektromos zseblampaval, egy hajnyiro geppel, tobb tabla vi-taminos csokoladeval es egesz halom torulkozovel gazdagitotta a tarsasagot. Mindenki fulig agyagos volt, kezeslabasuk mero kosz; aram hijan persze nem is borotvalkoztak, es ra sem hederitettek a Doktor nagy szerzemenyere, a hajnyiro gepre. Egyebkent o maga sem hasznalta.
Masnap is reggeltol estig astak az alagutat.
A kormanyfulkeben mar olyan magasan allt a fold, hogy egyre nehezebb volt az ajton at beszorni.
A konyvtar kerult sorra. A Doktornak ebben a kerdesben bizonyos ketelyei voltak, de a Ve-gyesz, akivel egyutt cipeltek a vaslemezbol barkacsolt saroglyat, habozas nelkul razuditotta a margahalmot a konyvekre.
Az alagut egeszen varatlanul nyilt meg. A Fizikus ugyan mar egy ideje kijelentette, hogy a fold szarazabb lett es lazabb szerkezetu, de megfigyeleset a tobbiek ketkedessel fogadtak.
Az urhajo belsejebe szallitott margat tovabbra is ugyanolyannak talaltak. Eppen a Mernokre es a Koordinatorra kerult az asas sora, megragadtak az asok nyelet, amely meg meleg volt tarsaik kezetol, es az elso csapasokat mertek a gocsortos falbol kiallo rogokre, mikor az egyik rog hirtelen eltunt, es az igy keletkezett nyilason enyhe legaramlas hatolt be. Tisztan ereztek az enyhe leghuzatot — odakinn valamivel magasabb volt a legnyomas, mint az alagutban es az urhajoban.
Az aso es az aceldorong lazas munkaba kezdett, mar senki sem hordta el a foldet, a legenyseg tob-bi tagja, minthogy elol nem segithettek, mert nem volt hely, egy csoportban toporgott az elol dolgozok mogott. Nehany ujabb asocsapas utan a Mernok ki akart maszni, de a Koordinator visszatartotta. Elobb ki akarta tagitani a kijaratot.
Ezenkivul az utolso adag foldet is levitette az urhajoba, hogy az alagutat ne torlaszolja el semmi.
Igy aztan meg eltelt vagy egy negyedora, amig a hat ember a szabalytalan nyilason at kimaszha-tott a bolygo felszinere.
MASODIK FEJEZET
Esteledett. Az alagut fekete torka egy kis domb tiz-egynehany meteres, enyhe lejtojere nyilt. Kozvetlenul elottuk veget ert a lejto. Tavolabb, egeszen a lathatarig, amely folott az elso csillagok hunyorogtak, nagy siksag terult el. Helyenkent, eleg messze toluk, fakhoz hasonlo, bizonytalan korvonalu, karcsu oszlopok meredeztek. Nyuga-ton meg keskeny fenycsik szegelyezte a lathatart, de mar olyan keves vilagossagot adott, hogy a kornyezet szinei egyhangu szurkesegbe olvadtak osz-sze. A mozdulatlanul allo emberektol balra az urhajo oriasi, domboru teste emelkedett ferden a levegobe. A Mernok hetven meterre becsulte a kiallo resz hosszusagat, eszerint tobb mint negyven meter furodott be a dombba. Pillanatnyilag azonban senki sem torodott ezzel a hatalmas csovel, amely feketen rajzolodott az egre, vegen a kormanyfuvokak tehetetlenul meredezo csovei-vel. Az emberek melyen beszivtak a huvos levegot, amelynek valami alig erezheto, ismeretlen, meghatarozhatatlan illata volt, es szotlanul neztek maguk ele. Csak most vett erot rajtuk a teljes tehetetlenseg erzese — az asok vasnyele szinte magatol esett ki a kezukbol. Alltak, tekintetuk lassan korbesiklott a vegtelen pusztasagon, a sotetsegbe merulo lathataron es a lassan, egyenletesen hunyorgo csillagokon.
— A sarkcsillag? — szolalt meg a Vegyesz akaratlanul is lehalkitott hangon, es ramutatott egy alacsonyan allo csillagra, amely halvanyan pislakolt a sotet keleti egbolton.
— Nem, innet nem latni. Most… igen, a Tejutrendszer deli polusa alatt vagyunk. Varjatok csak… Ott kell lennie valahol a Del Keresztjenek…
Felszegett fejjel szemleltek valamennyien a mar csaknem fekete eget a fenyesen sziporkazo csillagokkal. Sorolni kezdtek a felismert csillagok, csillagkepek nevet, ujjukkal mutogattak oket egymasnak, ettol kis idore felvillanyozodtak. Egyedul a csillagok nem voltak teljesen idegenek ezen az ures, halott videken.
— Gyorsan huvosodik, mint a sivatagban — jegyezte meg a Koordinator.
— Mindegy, ma mar ugysem csinalhatunk semmit.
Vissza kell mennunk.
— Hova, abba a kriptaba?! — fortyant fel a Kibernetikus.
— A nelkul a kripta nelkul ket nap alatt felfor-dulnank itt — felelte szarazon a Koordinator.
— Ne legyetek gyerekek!
