mint a vizzel atitatott fu, de viznek nyoma sem volt sehol.
Egyszerre csak egy negyven-otven meter atmeroju, kerek godor partjara ertek. Nehany nyolclabu noveny allt benne, tavol egymastol, nagyon oregnek latszottak — szaraik kihajlottak, mintha nem birnak tartani a vaskos “potrohot”, es igy ezek a novenyek meg az eddig latottaknal is jobban emlekeztettek holmi nagy, kiszaradt pokokra.
A melyedes feneket helyenkent valami lyukacsos anyag toredezett szelu, rozsdavoros darabjai boritottak, melyek reszben befurodtak a talajba, reszben a novenyek nyulvanyai fontak at oket.
A Mernok rogton lecsuszott a meredek, de nem magas lejton — kulonos, de csak mikor mar odalenn volt, akkor kezdtek a fent maradottak a melyedest kraternak latni, valamilyen katasztrofa szinhelyenek.
— Mint egy bombatolcser — mondta a Fizikus.
A melyedest ovezo foldsanc tetejerol nezte, amint a Mernok odamegy a legmagasabb “pok” labai-nal hevero nagy roncsokhoz, es megprobalja kimozditani oket a helyukrol.
— Vas?! — kialtott le a Koordinator.
— Nem! — kialtott vissza a Mernok. Eltunt va-laminek a meredek roncsai kozott, ami repedt kuppalastra hasonlitott.
A novenyszarak kozul bukkant ujra elo, amelyek recsegve toredeztek, mikor szethajtotta oket, es gondterhelt arccal jott visszafele. Tobb kez nyult le erte, felkapaszkodott, es a varakozo arcok lattan megvonta a vallat.
— Nem tudom, mi az — mondta. — Fogalmam sincs.
Belul ures. Alatta nincs semmi. Elorehala-dott korrozio… Valami regi historia, szaz vagy talan haromszaz evvel ezelotti…
Szotlanul megkerultek a kratert, es a bozot legalacsonyabb resze fele folytattak utjukat. Egy helyutt a novenyzet ketteoszlott: kozepen ures sav huzodott, tokeletesen egyenes folyosofele, de olyan szuk, hogy egy ember alig tudott rajta athaladni.
Ketoldalt a novenyszarakat mintha elvagta es szetzuzta volna valami, a tobozszeru nagy “potrohok” egy resze feloldalra dolt, ra a tobbi pokszeru novenyre, egy reszuk pedig a foldbe nyomodott — ezek teljesen laposak, szarazak voltak, es hejuk recsegett a cipotalp alatt, mint a szaraz fakereg. Elhataroztak, hogy ezen a bozot-ba vagott osvenyen mennek tovabb libasorban.
Felre kellett hajtogatni utjukbol a kiszaradt novenyszarak maradvanyait, de igy is gyorsabban haladtak, mint eddig. A folyoso nagy ivben, egyre hatarozottabban eszak fele fordult — aztan elhagytak az utolso, mar teljesen csokevenyes, elettelen novenyi maradvanyokat, es ismet a siksagon voltak, a bozot tuloldalan.
Folyosojuk ott, ahol elhagyta a bozotot, valami sekely nyomban folytatodott — elso pillantasra osvenynek veltek, de nem osveny volt. A kopar talajba mintegy tizenot centimeter mely es ennel alig szelesebb barazdat vagy arkocskat vagott valami. A barazdat zoldezust, barsonyos tapintasu mohafele notte be. Ez a kulonos “pazsit”, mint a Doktor nevezte, nyilegyenesen haladt tovabb a messzesegbe, es egy vilagos savnal ert veget, amely a siksag egyik szeletol a masikig huzodo falkent zarta le elottuk az egesz horizontot.
A savbol fenyes csucsok emelkedtek ki, ezustos badoggal fedett, gotikus toronysisakokra hasonlitottak.
A hat ember gyorsan haladt tovabb, es szinte minden lepesnel ujabb reszletek bontakoztak ki elottuk. A tobb kilometer hosszu, vilagos fal teteje szabalyos ivekre oszlott, mintha emberfeletti meretu hangar volna, de az ivek domborulata lefele nezett, s alattuk szurkesen villodzott valami, mintha finom por hullana vagy zavaros viz patakocskai folynanak le a tetorol. Mikor meg kozelebb ertek, idegen szagot hozott felejuk a szel, kesernyes, de kellemes szag volt, mintha ismeretlen viragok illata lenne. Tovabbmentek, csokkent-ve maguk kozott a tavolsagot. Az ives teto egyre magasabbnak latszott, a gigaszi, forditott hidhoz hasonlo ivek hossza talan egy kilometer is megvolt. Ott, ahol a ket iv osszekapcsolodott, a felhok-re rajzolodo magas csucson erosen fenylett valami, mintha tukrok vernek vissza a nap sugarait.
Ez a feny egyenletesen luktetett.
Meg kozelebbrol eszrevettek, hogy a fal mozog. A szurkes patakocskakbol vagy zsinorokbol allo felulet sajatosan hullamzott — hullamszeru domborulatok vonultak rajta balrol jobbra, egyenlo terkozokben. Olyan volt az egesz, mint egy kulonos anyagbol keszult fuggony, amely mogott egymastol szabalyos tavolsagban elefantok haladnak el, oldalukat nekidorzsolve, vagyis inkabb az elefantnal joval nagyobb allatok. Ott,ahol a barsonyos mohaval benott keskeny barazda hirtelen veget ert, a kesernyes szag mar elviselhetetlenul eros volt.
A Kibernetikus kohogni kezdett.
— Ez valami mergezo kiparolgas lehet — mondta.
Alldogaltak, rovid, formatlan arnyekuk a labuk ele hullott, es neztek az egyenletesen hullamzo falat.
Ismet elindultak, mar csak par lepes valasztotta el oket a “fuggonytol”, most egyseges feluletnek latszott — vastag, tompa fenyu szalakbol fonott anyagnak. A Doktor felvett egy kavicsot, es a fuggony fele dobta. Mindannyian lattak a kavics roptet es azt is, hogy egyszerre csak el-tunt, mintha elparolgott volna, de a hullamzo fe-lulethez nem ert hozza.
— Beesett? — kerdezte habozva a Kibernetikus.
— Dehogy! — kialtott fel a Vegyesz. — Nem is ert hozza ehhez az… izehez…
A Doktor egesz marek kavicsot es folddarabkat szedett fel, es sorra elhajitotta oket. Egyik sem er-te el a “fuggonyt”, mind eltunt nehany centimeterrel elotte. A mernok egy kulcsot kapcsolt le kis kulcskarikajarol, es az eppen kidomborodo fe-lulethez vagta. A kulcs csengo hangot adott, mintha badogba utkozott volna, es eltunt.
— No, most mit csinaljunk? — kerdezte a Kibernetikus, a Koordinatorra nezve. Az nem valaszolt.
A Doktor ledobta hatizsakjat, kiszedett egy konzervdobozt, bicskajaval levagott egy darab vagdalt hust, es a “fuggonyhoz” vagta. A husdarab odatapadt a fenytelen felulethez, egy pillanatig ott maradt, azutan zsugorodni kezdett, mintha olvadna.
— Tudjatok, mi ez? — szolalt meg a Doktor csillogo szemmel. — Valami szuro, szelektiv vedofal vagy ilyesmi…
A Vegyesz a hatizsakja egyik femkarikajaban eszrevette egy “poknoveny” szaraz darabkajat — biztosan beleakadt, amikor athatoltak a bozoton.
Hirtelen otlettel a hullamzo fuggony fele hajitotta. A szaraz inda visszaverodott, es a labuk ele hullott.
— Szelektor… — mondta bizonytalanul.
— Hat persze! Egesz biztosan! — A Doktor a “fuggonyhoz” lepett, olyan kozel, hogy arnyekanak csucske mar a fuggoleges felulet aljara esett, aztan a falnak szegezte fekete fegyveret, es megnyomta a ravaszt. Mihelyt a tuvekony sugar a kidomborodo felulethez ert, a “fuggonyon” orso alaku nyilas keletkezett, es azon at nagy, felhomalyos tersegbe lattak, amelyben magasan es alacsonyan szikrak szalldostak, tavolabb pedig feheres es rozsaszinu langocskak raja ropkodott.
A Doktor hatraugrott, kohogott es krakogott, or-rat es torkat egette a keseru szag, valamennyien hatrabb szaladtak, aztan megint megalltak.
Az orso alaku nyilas egyre szukult. A kozeledo hullamok lelassultak, mikor a nyilashoz ertek, felulrol es alulrol megkerultek, aztan sietve haladtak tovabb. A nyilas zsugorodott. Belulrol hirtelen valami fekete dolog nyult ki, vegen ujjszeru nyulvannyal, villamgyorsan koruljart a nyilas szelen, es a hezag egy szempillantas alatt bezarult.
Ismet csak a “fuggony” egyenletes hullamzasat lattak.
A Mernok azt javasolta, hogy tanacskozzak meg a helyzetet. Beszelgetesuk — a Doktor szavai szerint — maga volt a tanacstalansag. Vegul ugy don-tottek, hogy tovabbmennek a nagy epulet menten. Felcsatoltak a hatizsakokat, es elindultak.
Gyalogoltak vagy harom kilometert. Utkozben tucatnyi keskeny “pazsitcsikot” kereszteztek, mind a siksag felol erkezett. Egy darabig tanakodtak, mik lehetnek ezek — azt a hipotezist, hogy a foldmuveleshez van valami kozuk, valoszinutlennek talaltak es elvetettek. A Doktor meg is vizsgalta a sotetzold barazdakat borito novenyzetet, kisse hasonlitott a mohara, de a novenykek gyokerein gyongyszeru csomok voltak, es azok apro, fekete, kemeny magvakat tartalmaztak.
Del mar regen elmult. Megeheztek, megalltak hat, hogy egyenek valamit — a tuzo napon, mert arnyek sehol sem volt, a nyolcszaz meternyire huzodo bozotba pedig nem volt kedvuk visszamenni, a pokerdo nem valami elonyos benyomast tett rajuk.
— A tortenetek szerint, amelyeket srackoromban olvastam — elmelkedett a Doktor tele szajjal —, ebben az atkozott falban most tuzokado hasadeknak kellene nyilnia, es egy pasasnak kellene kimasznia belole harom kezzel es csak egy, de annal vastagabb labbal. Interplanetaris telekom-munikatort hozna a hona alatt, vagy bolygokozi gondolatolvaso volna, es kozolne velunk, hogy egy roppant fejlett civilizacio kepviseloje, amely…
