— Az. Es az a kisebb mellette, az a Gamma Cygni. Milyen fenyes!
— Haromszor olyan fenyes, mint a Foldrol nez-ve — erositette meg a Koordinator.
— Fazom, es a Fold messze van — morogta a Doktor. Tobbet nem is szolt senki. Egyenkent bemasztak a felfujt kunyhoba. Olyan faradtak voltak, hogy amikor a Doktor szokasa szerint jo ejszakat kivant a sotetsegben, mar csak az alvok szuszogasa valaszolt.
O maga meg nem aludt el. Arra gondolt, hogy konnyelmuek voltak — a kozeli erdobol ejszaka elomaszhat valami ocsmany fereg. Orseget kellett volna allitani. Egy darabig fontolgatta, ne vallal-ja-e onkentesen ezt a feladatot, de aztan csak ironikusan elmosolyodott a sotetsegben, masik oldalara fordult es felsohajtott. Eszre sem vette, hogy mikor nyomta el az alom.
Napsuteses reggelre ebredtek, de az egen tobb feher gomolyfelho uszott, mint az elozo nap. Szereny reggelit ettek, a maradek elelmet az indulas elotti utolso etkezesre hagytak. Tovabbi keszletek mar csak az urhajoban vartak oket.
— Ha legalabb egyszer megmosakodhatnek! — panaszkodott a Kibernetikus. — Ilyen koszos meg sohasem voltam! Egeszen izzadtsagszagu az ember, remes! Valahol csak kell itt viznek lennie…
— Ahol viz van, ott borbely is van — jegyezte meg bekesen a Doktor, kis tukrebe nezve. Szkeptikus es hosies arcokat vagott, felvaltva. — Csak attol felek, hogy a borbely ezen a bolygon eloszor megborotval, aztan visszanoveszti a szakalladat. Nem talalod ezt nagyon valoszinunek?
— Te a sirban is viccelni fogsz? — tort ki a Mernok, aztan zavarba jott es hozzatette: — Ne haragudj. Nem akartam…
— Nincs semmi baj — mondta a Doktor. — A sirban mar nem, de ameddig csak lehet. No, indulunk?
Osszecsomagoltak, kiengedtek a levegot a satorbol, es megrakodva elindultak az egyenletesen hullamzo fal menten.
Egy kilometernyire lehettek a taborhelyuktol, mikor a Fizikus megszolalt:
— Lehet, hogy tevedek, de itt mintha magasabbnak latszana — mondta, mikozben hunyorogva nezett fel a mindket iranyban folytatodo ivekre. Csucsaik ezustosen csillogtak a magasban.
Lerakodtak, es megindultak a csarnok fele. Siman bejutottak, eppugy, mint az elozo nap. A Fizikus es a Kibernetikus hatramaradt.
— Mit gondolsz, mi ez az eltunes? — kerdezte a Kibernetikus. — Itt annyi minden tortenik, hogy tegnap egeszen megfeledkeztem rola!
— Valami tukrozodesi historia — felelte tetovan a Fizikus.
— Es mi tartja a fodemet? Mert ez aligha — mutatott az elottuk hullamzo fuggonyre.
— Nem tudom. Talan kozepen vannak az oszlopok elrejtve, vagy a tuloldalon.
— Aliz a csodak orszagaban — udvozolte oket odabenn a Doktor hangja. — Kezdjuk? Mintha ma kevesbe kohognek. Talan alkalmazkodik a szervezetunk. Merre menjunk eloszor?
A kornyezet nagyjabol hasonlo volt a tegnapi-hoz. Mar biztosabban es gyorsabban mozogtak.
Eloszor ugy lattak, hogy minden ugyanolyan, mint ott volt. Csovek, aknak, ferde, lukteto or-venylo kigyok erdeje. A felizzas, villozas, az egesz folyamat uteme azonos volt. De amikor szemugyre vettek a “kesztermeket”, amelynek valyuszeru tartalyat hamarosan megtalaltak, lattak, hogy a fekete targyak masfelek, nagyobbak es mas formajuak, mint a tegnapiak. De ez meg nem volt minden. A “termekek” (amelyek egyebkent ugyanugy visszatertek a korfolyamatba, mint amazok) egymastol is kulonboztek. Csucsan rovatkolt fel tojasra emlekeztetett a formajuk. Ezen a fel tojason kulonbozo nyomai voltak annak, hogy mas alkatreszekkel kellene osszekapcsolni, csovek alltak ki beloluk, amelyekben lencse formaju lemezkek mozogtak, szelephez hasonloan.
Amikor azonban nagyobb szamu ilyen targyat hasonlitottak ossze egymassal, kiderult, hogy az egyiken ket nyitott cso meredezik, a masikon harom vagy negy; a nyulvanyok nemelyiken kisebbek, es sokszor mintegy befejezetlenek, mintha a megmunkalast felbehagytak volna. A lencseszeru lemezke hol az egesz csovet kitoltotte, hol csak egy reszet, nemelyik peldanyon pedig teljesen hianyzott; az egyiken csak holmi csokevenyes csirajat talaltak meg, amely alig volt nagyobb egy buzaszemnel. A “tojas” felszine hol simara csiszolt, hol erdes volt. A “szelep” tokja is kulonbozott az egyes peldanyokon, az egyiken ket iker-csovet talaltak, amelyek reszben osszeolvadtak, es apro nyilas kototte oket ossze, a lencseforma lemezkek pedig nyolcast alkottak — a Doktor elnevezte oket “sziami ikreknek”. Ezen a peldanyon raadasul nyolc csovecske agaskodott, egyre kisebbek, es a legrovidebbek vege nem is volt nyitott, mint a tobbieke.
— No, mit solsz ehhez? — kerdezte a terdelve vizsgalodo Koordinator a Mernokot, aki a valyuforma “raktarbol” kiszedett egesz kollekciot maga kore rakta.
— Egyelore semmit. Gyerunk tovabb — felelte a Mernok, es felallt, de szemlatomast kisse megjavult a hangulata.
Mar rajottek, hogy a csarnok mintegy reszle-gekre oszlik, bar ezeket a vegbemeno folyamatok ciklusanak belso osszefuggesen kivul semmi sem valasztja el egymastol. A termeloberendezes — te-hat a kigyozo, lihego, csapszeruen vonaglo erdo — mindenutt egyforma.
Par szaz meterrel tavolabb olyan reszlegbe ertek, amely ugyanazokat a mozgasokat vegezte, mint az elozo, kigyozott, cuppogott, lihegett, de amit vezetekeiben szallitott, a nyitott aknaba dobott, a melysegbol felhajigalt, elnyelt, feldolgozott, osszegyujtott es felolvasztott — az csak a puszta semmi volt.
Mindenutt, ahol az elozo reszlegekben az izzo felkesz termeket vagy a mar kihulo, megmunkalt darabokat lattak, az egesz bonyolult vandoruton felfele, lefele es oldaliranyban itt csak a puszta semmi haladt.
A Mernok eloszor azt hitte, hogy a termek teljesen atlatszo, es azert nem latjak. Melyen beha-jolt az aknaba, megprobalt elfogni valamit, aminek a csovek megnyilo torkabol ki kellene repulnie, de nem talalt semmit.
— Tiszta orulet — kialtott fel megdobbenve a Vegyesz. A Mernokot azonban most valahogy nem razta meg a dolog.
— Nagyon erdekes — mondta, es tovabbmentek.
Arrafele kozeledtek, ahonnet egyre novekvo zajt hallottak. Tompa, de annal fulsiketitobb hangok voltak ezek — mintha sulyos, nedves borponyvak millioi csapkodnanak egy hatalmas, la-zan megfeszitett dobot. Egyszer csak vilagosabb lett.
Magasan a fejuk folott, egeszen a fodem alol tucatjaval logtak le a bunkoforma, hintazo csovek, es ezekbol valosaggal zaporoztak az uveges mennyezet alatt a feketello targyak, nekiverodtek a hol az egyik, hol a masik oldalon kidomborodo iranyito falnak — ezek a fuggoleges falak attetszoen szurkesek, holyagszeruek voltak, es egyenletes utemben felduzzadtak es lelapultak, mintha gaz fujna fel oket —, aztan feluton sebesen forgo, or- venylo, kigyoszeru karok szakitottak meg a hullo targyak zaporat, majd innet is tovabbpotyogtak, egeszen a padloig. Lent szabalyos rendben helyezkedtek el, egyik targy a masik mellett, egyenes sorokbol allo negyszogekben, az ellenkezo oldalrol pedig idonkent elokuszott egy balnafejhez hasonlo, oriasi, lapos valami, es hosszu szisszenessel egyszerre tobb sornyi “kesztermeket” szivott ma-gaba.
— A raktar — magyarazta kozonyosen a Mer-nok. — Felulrol jon a kesztermek, ez meg valami szallitoszalag. Osszegyujti a kesz darabokat, es visszaviszi a korforgasba.
— Honnan tudod, hogy visszaviszi? Hatha itt nem? — kerdezte a Fizikus.
— Onnan, hogy a raktar tele van.
Senki sem ertette pontosan, hogy mire gondol, de nem szoltak semmit, hanem tovabbmentek.
Negy ora fele a Koordinator kijelentette, hogy ideje visszafordulni. Az a reszleg, amelyben most alltak, ket “muhelyre” oszlott. Az elso fulszeru fogantyukkal ellatott, vastag korongokat termelt, a masodik lenyeste a fogantyukat, es helyukre tojasdad gyuruk toredekeit erositette, majd a korongok a fold ala vandoroltak, es onnet sima peremmel — mint a Doktor mondta, “megkopasztva” — tertek vissza, hogy az elso muhelyben ismet fulszeru fogantyukat kapjanak.
Mikor kileptek a siksagra, es a meg eleg magasan allo nap fenyeben megindultak arrafele, ahol a satrat meg a tobbi holmit hagytak, a Mernok megszolalt:
— No, ez mar lassacskan erthetove valik.
— Igazan? — kerdezte a Vegyesz kisse gunyos hangon.
— Igazan — tanusitotta a Koordinator. — Neked mi a velemenyed? — fordult a Doktorhoz.
— Ez egy hulla — felelte a Doktor.
— Mi az, hogy hulla? — idegeskedett a Vegyesz, aki egy szot sem ertett mindebbol.
— Mozgo hulla — tette hozza a Doktor. Egy darabig szotlanul mentek tovabb.
— Megtudhatnam vegre, hogy mirol van szo? — kerdezte vegul ingerulten a Vegyesz.
