merfoldben ki merte volna fejezni, ugy viszonyultak az o aprocska kis Columbusahoz, ahogyan az a kokorszaki ember faronkbol kivajt kenujahoz. Eppugy, ahogy az egesz vilag, Reinhold is elnezte egy orokkevalosagnak tetszo pillanatig, milyen lenyugozo meltosaggal szallnak le e hatalmas hajok — aztan a halk sivitast is meghallotta, ahogy attortek a sztratoszfera vekony legreteget.
Nem erzett sajnalatot, amiert egy elet munkaja semmive valt. Azon munkalkodott, hogy az embereket eljuttassa a csillagokba, es amikor bekovetkezett volna a siker pillanata, a csillagok — a tavoli, kozombos csillagok — jottek el hozza. Ez volt az a pillanat, amikor a tortenelem visszatartotta a lelegzetet, amikor a jelen elvalt a multtol, ahogy a jeghegy valik le fagyott sziklaszulojerol, hogy maganyosan, buszken induljon ki a nyilt tenger fele. Egyszerre semmive valt mindaz, amit az elmult korok valaha is elertek, s Reinhold agyaban egyetlen gondolat luktetett szunet nelkul: Az emberi faj nincs tobbe egyedul.
Az Egyesult Nemzetek fotitkara mozdulatlanul allt a nagy ablaknal, s nezte a lenti, nyuzsgo forgalmu 43.
utcat. Neha eltoprengett, vajon jot tesz-e az embernek, ha ilyen magasan a tobbiek feje folott dolgozik.
A targyilagossag szempontjabol bizonyara, csakhogy az nagyon konnyen atcsaphat kozombossegbe. Vagy csak arrol van szo, hogy magyarazatot szeretne talalni a felhokarcolok iranti ellenszenvere, amely huszevnyi New Yorkban lakas utan sem csokken benne?
Hallotta, hogy a hata mogott nyilik az ajto, de nem nezett hatra, amikor Pieter van Ryberg belepett a szobaba. Most jott az a nehany pillanatnyi, szabalyszeruen bekovetkezo csond, amely alatt Pieter rosszallo arccal nezte a homerot; allando trefalkozas targya volt ugyanis, hogy a fotitkar a legszivesebben egy hutoszekrenyben lakna. Stormgren megvarta, mig helyettese odamegy hozza, s csak akkor forditotta el a tekintetet az alanti megszokott, megis mindig lenyugozo latvanytol.
— Kesnek — mondta. — Wainwrightnak mar ot perce itt kellene lennie. — Epp most uzentek a rendorsegtol. Egesz kis felvonulas keletkezett korulotte, s ettol elakadt a forgalom.
Most mar azonban barmelyik pillanatban megerkezhet.
Van Ryberg elhallgatott, aztan hirtelen azt kerdezte — Meg most is helyesnek tartja, hogy fogadja ot?
— Attol tartok, mar kicsit keso lenne visszakozni. Vegtere is beleegyeztem, ambar maga is tudja, hogy nekem sohase jutott volna az eszembe.
Stormgren az iroasztalahoz ballagott, es szorakozottan kezbe vette hires, uraniumbol keszult levelnehezeket.
Nem volt ideges legfoljebb bizonytalan. Egyszersmind orult is, hogy Wainwright kesik, mert ez valamelyes erkolcsi folenyt fog biztositani neki a targyalas megkezdesekor. Az effele aprosagoknak nagyobb befolyasuk volt az emberek ugyeire, mint holmi logikus okfejteseknek vagy eszerveknek, ahogy az varhato volna.
— Itt vannak! — kialtott fel Ryberg, az arcat egeszen az ablakuveghez nyomva. — A Sugaruton jonnek… bo haromezren lehetnek szerintem.
Stormgren folkapta a jegyzetfuzetet, es a helyettese melle allt. Felmerfoldnyire lehetett az a kicsiny, de elszant sokasag, amely lassan kozeledett a fotitkari epulet fele. Zaszlokat lobogtattak, amelyek feliratat ugyan ebbol a tavolsagbol nem lehetett latni, de Stormgren tudta jol, milyen uzenetet hordoznak. A forgalom monoton larmaja folott mar hallani lehetett az eneklo hangok baljos ritmusat. Varatlanul hullamzott at rajta az undor.
A vilagnak mar epp elege lehet a felvonulo csocselekbol meg a duhos jelszavaikbol!
A tomeg most ert az epulethez; bizonyara tudjak, hogy innen, fentrol figyeli oket, mert itt-ott, meglehetosen ontudatlanul, oklok emelkedtek a magasba. A kihivas voltakeppen nem ellene iranyult, bar ketsegtelenul akartak, hogy o is lassa a mozdulatot. A torpek fenyegethetik igy meg az oriast, ahogy ezek a duhos oklok lendulnek meg az otven kilometer magasan levo eg fele — a csillogo ezustfelho, a fokormanyzo flottajanak zaszloshajoja fele.
Es nagyon is elkepzelheto, gondolta Stormgren, hogy Karellen vegignezi a jelenetet, es remekul szorakozik, mert ha a felugyelo nem szorgalmazza, akkor sohasem kerul sor erre a talalkozora.
Ez az elso eset, hogy Stormgren talalkozik a Szabadsag Liga vezerevel. Mar nem is toprengett rajta, bolcs dolog volt-e ez az akcio, mert hiszen Karellen tervei gyakran tul szovevenyesek voltak, semhogy emberi elmevel fol lehetett volna fogni oket. Stormgren meg a legrosszabb esetben sem tapasztalta, hogy kifejezett kar szarmazott volna beloluk. Ha visszautasitotta volna a talalkozast Wainwrighttal, ez oellene adott volna fegyvert a Liga kezebe.
Alexander Wainwright a negyvenes evei veget taposo, magas, jokepu ferfi volt. Stormgren tudta rola, hogy minden izeben becsuletes, es eppen ezert ketszeresen veszedelmes ember. Leplezetlen nyiltsaga miatt azonban nehez volt nem kedvelni, akarmilyen velemennyel volt is az ember az altala kepviselt ugyrol — avagy egyik— masik hiverol.
Stormgren nem vesztegette az idot van Ryberg kurta es nemikepp feszult bemutato szertartasa utan.
— Feltetelezem — kezdte —, hogy latogatasanak fo targya egy formalis tiltakozas benyujtasa a Szovetsegi Rendszer ellen. Igy van?
Wainwright nyomatekosan bolintott.
— En elsosorban ez ellen tiltakozom, fotitkar ur. Mint tudja, az elmult ot evben megprobaltuk raebreszteni az emberi fajt, hogy mekkora veszely fenyegeti. A feladat nehez volt, mert az emberek tobbsege belenyugodott, hogy vilagunkat a fokormanyzok iranyitsak, sajat kenyuk-kedvuk szerint. Mindazonaltal valamennyi orszagbol tobb mint otmillio hazafi irta ala a peticionkat.
— Ez nem valami lenyugozo szam, ha a ket es fel milliardot vesszuk.
— Ez olyan szam, amit nem lehet figyelmen kivul hagyni. Es az alairok mellett szamosan vannak olyanok is, akikben melyek a ketelkedes gyokerei, hogy e tervezett szovetseg jogossagarol mar ne is essek szo. Hiaba minden hatalma, meg Karellen felugyelo sem torolheti el egyetlen tollvonassal ezer ev tortenelmet.
— Mit tudunk mi Karellen hatalmarol?! — csattant fol Stormgren. — Az en gyerekkoromban az Europa Foderacio meg csak egy alom volt, de mire ferfiva cseperedtem, mar valosagga valt. Es ez meg a fokormanyzok megerkezese elott tortent. Karellen csak befejezte azt a munkat, amit mi elkezdtunk.
— Europa egyetlen kulturalis es foldrajzi entitas volt. A vilag nem az, es itt van a kulonbseg.
— A fokormanyzok szamara a Fold sokkalta kisebb lehet, mint amekkoranak apaink Europat lattak — felelte Stormgren gunyosan, majd hozzatette: — Es merem allitani, hogy az o latasmodjuk erettebb, mint a mienk.
— En a foderaciot mint vegso celt nem feltetlenul vonom ketsegbe — ambar ezzel sok tamogatom bizonyara nem ertene egyet. De ennek belulrol kell megfogalmazodnia; es nem ugy, hogy kivulrol kenyszeritsek rank.
A magunk sorsat nekunk kell alakitanunk, s nem szabad turnunk, hogy masok beleavatkozzanak az emberek ugyeibe.
Stormgren felsohajtott. Mar szazszor is hallotta mindezt, es tudta, hogy most is csak ugyanazt valaszolhatja, azt, amit a Szabadsag Liga mindannyiszor visszautasitott. O bizott Karellenben, ezek pedig nem. Alapvetoen ez volt koztuk a kulonbseg, es ez ellen nem tehetett semmit. Szerencsere a Szabadsag Liga sem.
— Engedje meg, hogy foltegyek nehany kerdest — mondta. Tagadja-e, hogy a fokormanyzok beket, biztonsagot es joletet teremtettek a vilagunkon? — Ez igaz. De elvettek a szabadsagunkat. Az ember nemcsak… kenyerrel el. — Igen, tudom, de most eloszor valosult meg egy olyan kor, amikor minden ember nyugodt lehet afelol, hogy legalabb ezt megkapja. Tulajdonkeppen mifele szabadsagot vesztettunk el ahhoz kepest, amit a fokormanyzok hoztak el nekunk elso izben az emberiseg tortenelmeben?
— Azt a szabadsagot, hogy Isten utmutatasaval magunk iranyithassuk a sajat eletunket.
Na vegre, gondolta Stormgren, eljutottunk a lenyeghez. Hiaba probaljak leplezni, a konfliktus alapvetoen vallasi termeszetu. Wainwright a vilagert sem engedne elfelejteni, hogy o pap. Ha mar nem is hord papi gallert, az embernek valahogy megis az az erzese, mintha abban latna.
— Az elmult honapban — mutatott ra Stormgren — korulbelul szaz puspok, biboros es rabbi irt ala egy kozos nyilatkozatot arrol, hogy tamogatasukrol biztositjak a felugyelo politikajat. A felekezetek onok ellen foglaltak allast.
Wainwright duhosen ingatta a fejet.
— Sok vallasi vezeto egyszeruen vak; a fokormanyzok egesz egyszeruen megvesztegettek oket. Lehet, hogy mire eszlelik a veszelyt, mar tul keso lesz. Az emberiseg addigra elvesziti minden onallosagat, es alavetett fajja valik.
Egy pillanatra csend tamadt, majd Stormgren igy valaszolt: — Harom nap mulva ismet talalkozom a felugyelovel. Miutan az a kotelessegem, hogy kepviseljem vilagunk nezeteit, be fogok szamolni neki az on tiltakozasarol. De ettol meg semmi sem fog megvaltozni, errol biztosithatom.
