— Van itt meg valami — szolt Wainwright lassan. — Mi sok kifogasolni valot talalunk a fokormanyzokban, de mindenekfolott a titkolozasukat gyuloljuk. On az egyetlen emberi leny, aki valaha is szot valtott Karellennel, de meg on sem latta ot soha! Es megis meglepi, hogy ketelkedunk az inditekaiban?

— Mindazok ellenere, amit az emberisegert tett?

— Igen, mindazok ellenere. Nem is tudom, mi boszit bennunket jobban: Karellen mindenhatosaga vagy a rejtozkodese. Ha nincs semmi titkolni valoja, akkor miert nem mutatkozik meg elottunk? Ha legkozelebb beszel a felugyelovel, ezt kerdezze meg tole, Stormgren ur!

Stormgren hallgatott. Semmit sem tudott mondani — legalabbis semmi olyat, amivel meggyozhetne a masikat. Neha mar arra gondolt, vajon onmagat sikerult-e egyaltalan meggyoznie.

* * *

Az o szamukra persze csak egy aprocska hadmuvelet volt, de a Foldon meg soha nem tortent nagyobb hordereju esemeny. A nagy hajok mindenfele figyelmeztetes nelkul egyszer csak kiozonlottek az ur ismeretlen melysegeibol. Az irodalomban szamtalanszor leirtak mar ezt a napot, de igazabol soha senki sem hitte, hogy valoban megtortenhet. Most aztan kiderult: ama csillogo, nema testek, melyek megjelentek valamennyi szarazfold folott, olyan tudast jelkepeznek, melynek birtoklasat az ember meg hosszu evszazadokig nem is remelheti. Hat napon at lebegtek mozdulatlanul a varosok folott, s kozben semmi jelet nem adtak, hogy eszlelnek az ember jelenletet. De nem is volt ra szukseg; nyilvanvalo volt, hogy nem puszta veletlensegbol horgonyoztak le meltosagteljes hajoik pontosan New York, London, Parizs, Moszkva, Roma, Fokvaros, Tokio es Canberra folott…

Meg el sem multak e verfagyaszto napok, mar akadtak emberek, akik rajottek az igazsagra. Itt nem holmi, az emberrol semmit sem tudo faj elso, tapogatozo kapcsolatfelvetelerol volt szo. Azokban a nema es mozdulatlan hajokban mesterpszichologusok tanulmanyozzak az emberiseg viselkedeset, s addig nem cselekednek, amig a feszultseg a tetofokara nem hag.

Es a hatodik napon egy minden mas radiofrekvenciat elnyomo adasban bemutatkozott a vilagnak Karellen, a Fold felugyeloje.

Olyan tokeletesen beszelt angolul, hogy az egy egesz nemzedeknek adott okot a vitara. Az eloadasmodjanal meg dobbenetesebb volt azonban a szoveg tartalma. Barmilyen mertek szerint nezve is egy tokeletes geniusz muve volt, mely minden emberi dolgok teljes es valodi ismereterol arulkodott. Ketseg sem lehetett afelol, hogy a beszedben megmutatkozo tudomanyos felkeszultseg es virtuozitas, a meg meg nem elt tapasztalat fajdalmas megsejtese szandekosan iranyult arra, hogy meggyozze az emberiseget: vegye tudomasul, hogy itt egy mindent felulmulo szellemi ero van jelen. Mire Karellen elhallgatott, a Fold nepei mar tudtak: a szivuknek oly draga fuggetlenseg ideje lejart. A helyi, nemzeti kormanyok ugyan meg megtarthatjak a hatalmukat, de ami a nemzetkozi ugyek szelesebb teruletet illeti, ott mar kivettek az emberek kezebol a legfobb donteseket. Vitanak, tiltakozasnak nem volt tobbe helye.

Aligha lehetett elvarni, hogy a vilag minden nemzete szo nelkul tudomasul fogja venni hatalmanak ilyeten megnyirbalasat. A cselekvo ellenallas viszont zavarba ejto nehezsegekbe utkozott, mivel a fokormanyzok hajoinak megsemmisitese — ha ilyesmirol szo lehetett egyaltalan — egyutt jart volna az alattuk levo varosok megsemmisitesevel. De azert az egyik nagyhatalom csak megprobalta. Az akcioert felelosok talan abban biztak, hogy ket verebet lonek egy atomraketaval, mert celpontjuk egy szomszedos es ellenseges orszag fovarosa folott lebegett. Sokfele erzelem rohanhatta meg a tisztek es technikusok kis csapatat abban a titkos vezerloteremben, ahol a nagy hajo kepe teljesen betoltotte a televizio kepernyojet. Ha sikerul — vajon mit cselekszik majd a tobbi hajo?

Meg lehet-e semmisiteni azokat is, hogy az emberiseg a jovoben ismet a maga utjat jarhassa? Vagy Karellen rettento bosszut fog allni azokon, akik ot megtamadtak?

A kepernyo hirtelen kifeheredett, ahogy az utkozo lovedek megsemmisitette magat, de a kep mar at is valtott egy sok merfolddel tavolabbi, a levegoben elhelyezett kamerara. Toredeknyi masodperc alatt kellett volna kiformalodnia a tuzgombnek, hogy napfenykent ragyogja be az egboltot.

De semmi ilyesmi nem tortent. Az orias hajo sertetlenul lebegett az egen, kozombosen furdott a ter peremerol erkezo, kimeletlen napsugarak fenyeben. Nem eleg, hogy a bomba nem erte el, de soha senki sem tudta meg, hogy mi tortent a lovedekkel. Raadasul Karellen meg sem torolta a tamadast, sot, annak sem adta tanujelet, hogy egyaltalan tud rola. Egyszeruen nem vett rola tudomast, s hagyta, hadd szorongjanak a felelosok egy soha be nem kovetkezo bosszu miatt. Ez mindenfele bunteto akcional hatasosabb es csuggesztobb banasmodnak bizonyult. A felelos kormany a kolcsonos vadaskodasok kozepette hetek alatt osszeomlott.

Volt nemi passziv ellenallas is a fokormanyzok politikajaval szemben. Ezzel Karellen rendszerint ugy bant el, hogy engedte oket a maguk utjat jarni, mignem az illetok kenytelenek voltak belatni, hogy az egyuttmukodes visszautasitasaval csak onmaguknak okoznak kart. A kozvetlen beavatkozas modszeret csak egyszer valasztotta, meghozza egy makacsul ellenszegulo kormannyal szemben.

A Del-afrikai Koztarsasag tobb mint szaz esztendeig volt a tarsadalmi harcok szintere. Hiaba probaltak jo szandeku emberek mindket oldalrol hidat epiteni, a kulonbozo felelmek es eloiteletek tul melyen bevesodtek mar, semhogy letrejohessen barmifele egyuttmukodes. Az egymast koveto kormanyok csak a turelmetlenseg mertekeben kulonboztek egymastol, s a foldet meregkent itatta at a gyulolet s a polgarhaboru minden nyomorusagos kovetkezmenye.

Amikor vilagossa valt, hogy meg csak meg sem probalnak veget vetni a megkulonbozteto politikanak, Karellen figyelmeztette oket. Nem tett mast, csak megnevezett egy napot es egy orat. Az orszagban tamadt egy kis nyugtalansag, amit semmikeppen sem lehetett felelemnek vagy paniknak nevezni, mert nem hitte senki, hogy a fokormanyzok barmifele — artatlanokat es bunosoket egyarant sujto — eroszakos vagy pusztito cselekedetekre ragadtatjak magukat.

Nem is tettek ilyet. Mindossze az tortent, hogy amikor a nap Fokvarosban delelore ert — kialudt. Nem maradt mas belole, mint egy sem fenyt, sem meleget nem ado fakovoros arny. Ket, egymast keresztezo mezovel polarizalhattak a fenyet odakint az urben, de ugy, hogy a sugarzasabol ne mehessen at semmi. A jelenseg egy otszaz kilometeres atmeroju, tokeletesen kor alaku tersegben volt tapasztalhato.

Harminc percig tartott az egesz — de ennyi eleg is volt. Masnap a del-afrikai kormany bejelentette, hogy a feher kisebbseg ujra teljes koru polgarjogokban reszesulhet.

Eltekintve az effele elszigetelt, kellemetlen incidensektol, az emberi faj a dolgok termeszetes menetenek reszekent fogadta el a fokormanyzokat. Az emberek meglepoen hamar tultettek magukat a kezdeti megrazkodtatason, s a vilag visszazokkent a megszokott kerekvagasaba. Csak egy varatlanul eletre kelt Rip va Winkle vette volna eszre a legnagyobb valtozast, vagyis egyfajta titkos remenykedest, mondhatni, mentalis hatrasanditgatast, mintha az emberiseg azt varta volna, hogy a fokormanyzok egyszer majd csak megmutatjak magukat, s lejonnek vegre fenyes hajoikbol.

Meg ot ev mulva is erre vartak. Stormgren szerint ez volt minden bajnak az oka.

* * *

Stormgren autoja a bameszkodok megszokott gyuruje szoritasaban, a keszenletbe helyezett kamerak lencsetuzeben haladt a kilovohelyhez. A fotitkar meg valtott nehany szot a helyettesevel, majd atvette az aktataskajat, es atvagta magat a nezokozonsegen.

Karellen sohasem varakoztatta sokaig. „O!”, roppent fel a meglepett kialtas a sokasagbol, amikor odafont az egen egy ezustszinu buborek fuvodott fol lelegzetelallito sebesseggel. Egy szelloket belekapott Stormgren ruhajaba, ahogy az apro hajo otven meterrel arrebb, a fold folott nehany centimeterre finoman lebegve megallt, mintha attol felne, hogy a Fold erintesetol bepiszkolodik. Stormgren lassan lepkedett elore, s kozben latta a hegesztetlen femtorzson azt az ismeros redot, s aztan maris megjelent elotte a nyilas, amely elkepesztette a vilag legkivalobb tudosait is. Belepett rajta a hajo egyetlen, tompan megvilagitott helyisegebe. A nyilas bezarult mogotte, mintha ott sem lett volna soha, hogy kirekesszen hangot, latvanyt, mindent.

Ot perc mulva nyilt ki ujra. Noha semmi mozgast nem eszlelt, Stormgren tudta, hogy immar otven kilometerre tavolodott el a Foldtol, s itt van Karellen hajojanak a belsejeben. Megerkezett a fokormanyzok vilagaba, s korulotte mindenutt az o titokzatos tevekenyseguk zajlik. Minden mas embernel kozelebb kerult hozzajuk, megsem tudott tobbet a fizikai termeszetukrol, mint az alatta levo vilag sokmillionyi lakosa kozul barki.

A rovid folyoso vegeben volt a kis tanacsterem, s benne semmi mas, mint egy szek, egy asztal es folotte a kepernyo. Minden ugy volt kialakitva, hogy semmit ne aruljon el azokrol a lenyekrol, akik letrehoztak.

A kepernyo most is ures volt, mint mindig. Stormgren neha azt almodta, hogy varatlanul megelevenedik, es

Вы читаете A gyermekkor vege
Добавить отзыв
ВСЕ ОТЗЫВЫ О КНИГЕ В ИЗБРАННОЕ

0

Вы можете отметить интересные вам фрагменты текста, которые будут доступны по уникальной ссылке в адресной строке браузера.

Отметить Добавить цитату