— Maga tul sok science fictiont olvas — mondta erre Stormgren. Van Ryberg szegyenlosen elvigyorodott.
— Az „Urinvazio” nem egeszen ugy ert veget, ahogy varni lehetett volna, igaz? Az en elmeletem magyarazatot ad arra, hogy miert nem mutatkozik meg soha Karellen. Nem akarja, hogy megtudjuk egyetlen fokormanyzo sincs rajta kivul.
Stormgren derus rosszallassal ingatta a fejet.
— A maga magyarazata mindig tul otletes, semhogy igaz lehessen. A felugyelo mogott egy hatalmas civilizacionak kell allnia — noha csak kovetkeztethetunk a letezesere —, meghozza olyannak, amelyik mar nagyon regota tud az emberrol. Itt van peldaul az angol nyelvtudasa. O tanit engem, hogy hogyan beszeljek minel izesebben!
— Eszrevette mar egyszer is, hogy valamit nem tudott?
— O, igen, meghozza gyakran, de csak aprosagokat. Azt hiszem, szinte felulmulhatatlanul tokeletes az emlekezotehetsege, de vannak dolgok, amiknek a megtanulasaval nem veszodik. Peldaul csak angolul ert tokeletesen, ambar az utobbi ket evben csomo mindent megtanult finnul, csak azert, hogy engem ugrasson.
Finnul nem lehet csak ugy kutyafuttaban megtanulni! Hosszu strofakat idez a Kalevalabol, mikozben en, szegyenszemre, csak par sorat ismerem. Kivulrol fujja valamennyi elo allamferfi eletrajzat, es neha be is tudom azonositani az illetot. Tortenelmi es termeszettudomanyos ismerete teljesnek latszik, maga is tudja, mennyi mindent tanultunk mar tole, s en megsem hiszem, hogy szellemi kepessegei olyannyira meghaladnak azt, amit az ember el tudna erni az egyes szakteruleteken. Csak olyan ember nem letezik, aki egyszerre volna kepes mindarra, amit o meg tud csinalni.
— Tobbe-kevesbe erre jottem ra en is — bologatott van Ryberg. — A vilag vegezeteig elvitatkozhatunk Karellenrol, a vegen megiscsak ugyanahhoz a kerdeshez jutunk: mi az ordogert nem mutatja meg magat? Amig ez nem tortenik meg, en tovabb gyartom az elmeleteimet, s a Szabadsag Liga sem hagyja abba az atkozodast. — Kihivoan pillantott fol a mennyezet fele. — Remelem, felugyelo ur, hogy egy sotet ejszakan folsettenkedik valami raketan egy riporter, s a hatso ajton bemaszik a kamerajaval. Az lesz am a szenzacio!
Ha Karellen hallotta is, nem adta jelet. Ez, persze, eddig is igy volt.
Ittletuk elso eveben a fokormanyzok jelenlete kevesebb valtozast hozott az emberek eletebe, mint varni lehetett volna. Az arnyekuk ugyan ravetult mindenre, de azert ebben az arnyekban volt tapintat. Bar alig akadt nagyvaros a Foldon, amelynek lakoi ne lattak volna a maguk csillogo ezusthajojat a zeniten, az emberek idovel mar olyan termeszetesnek vettek, hogy ott van, mint a napot, a holdat vagy a felhoket. A legtobben valoszinuleg eppen hogy csak tudataban voltak annak, hogy allandoan emelkedo eletszinvonaluk a fokormanyzoknak koszonheto. Amikor egy pillanatra megalltak, hogy vegiggondoljak a dolgot — ami ritkan fordult elo —, radobbentek, hogy e nema hajok a tortenelem soran eloszor hoztak beket az egesz vilagnak, es ilyenkor annak rendje es modja szerint halasak voltak.
De ezek csak amolyan negativ es latvanyossagot nelkulozo elonyok voltak, amiket az emberek elfogadtak, majd meg is feledkeztek roluk. A kozombos fokormanyzok pedig tovabbra is elrejtettek arcukat az emberiseg elol. Karellen tudott tiszteletet es csodalatot parancsolo lenni, de ezzel a politikaval melyrehatobb gyozelmet nem arathatott. Nehez volt a neheztelesen kivul barmi mast erezni eme olimposziak irant, akik csak az Egyesult Nemzetek szekhazaban folszerelt radio-teleprinteren keresztul alltak szoba az emberiseggel. Ami Karellen es Stormgren kozott volt, azt sohasem vittek a nyilvanossag ele, es neha maga Stormgren sem ertette, miert kellenek a felugyelonek ezek a beszelgetesek. Lehet, hogy ugy erezte, legalabb egy emberi lennyel kozvetlen kapcsolatot kell tartania, de az is lehet, hogy ugy velte, Stormgrennek van szuksege a szemelyes tamogatasnak erre a formajara. A fotitkar meltanyolta, amennyiben ez utobbirol volt szo, s azt sem banta, hogy a Szabadsag Liga megvetoen csak mint „Karellen kuldonce”-kent emlegeti.
A fokormanyzok soha semmifele kapcsolatba nem kerultek az egyes allamokkal es kormanyokkal; ugy, ahogy volt, elfogadtak az Egyesult Nemzetek Szervezetet, intezkedtek a szukseges radio-berendezes folszereleserol, s utasitasaikat a fotitkaron keresztul juttattak el az emberekhez. A szovjet kuldott teljes joggal mutatott ra szamtalanszor es meglehetos reszletesseggel, hogy ez az eljaras nem felel meg az alapokmanynak — szemmel lathatoan Karellen nem zavartatta magat emiatt.
Meglepo volt, hogy mennyi sertest, ostobasagot es gonoszsagot lehetett eloszlatni azokkal az egbol jott uzenetekkel. A fokormanyzok megerkezesebol a nemzetek megertettek, hogy tobbe nincs felnivalojuk egymastol, s meg mielott megtapasztaltak volna, megsejtettek, hogy fegyvereik hatastalanok egy olyan civilizacioval szemben, amelyik hidat tudott epiteni a csillagok kozott. Igy hat az emberiseg boldogsaganak utjaban allo legnagyobb akadaly egy csapasra ledolt.
A fokormanyzok teljesen kozombosnek mutatkoztak a kormanyformak irant, ha azok nem voltak elnyomoak vagy megvesztegethetok. A Foldon megmaradhattak a demokraciak, a monarchiak, a joindulatu diktaturak, virulhatott a kommunizmus es a kapitalizmus. Sok egyszeru lelek, aki szentul meg volt gyozodve, hogy csakis ugy lehet elni, ahogy ok elnek, roppantul elcsodalkozott ezen. Masok abban a hiszemben voltak, hogy Karellen csak az alkalomra var, hogy bevezethessen egy minden mas tarsadalmi format elsopro rendszert, s ezert nem foglalkozik holmi apro-csepro politikai reformokkal. De ez is, mint minden mas, ami kapcsolatban allt a fokormanyzokkal, csak amolyan talalgatas volt. Az inditekaikat nem ismerte senki. Es nem sejtette senki, hogy mifele jovo fele terelgetik az emberiseget.
Stormgren mar napok ota rosszul aludt, ami annal is kulonosebb volt, mert azt tervezte, hogy nemsokara vegkepp megszabadul hivatala minden gondjatol-bajatol. Negyven eve szolgalta az emberiseget, ot esztendeje az emberiseg vezetoit, es keves olyan politikus akadt, aki oly sok kezdeti torekveset latta beteljesulni, mint o.
Lehet, hogy epp ez volt a baj; hogy a nyugalom eveiben — barmilyen szamosak lehetnek is — nem lesznek tobbe celok, melyek ertelmet adnak az eletnek. Amiota Martha meghalt, es a gyerekek sajat csaladot alapitottak, mintha elvekonyodtak volna azok a szalak, melyek a vilaghoz kotottek. Az is lehet, hogy — egyre jobban azonosulvan a fokormanyzokkal — egyszeruen eltavolodott az emberisegtol.
Most is egy ilyen nyugtalan ejszakaja volt, amikor az agya, mint egy magara hagyott gep, lazasan forgott tovabb. Vegul beletorodott, hogy aznap ejjel mar nem fog elaludni, igy hat kelletlenul kimaszott az agybol.
Magara kapta a kontoset, es kiballagott szereny lakasa tetoteraszara. Kozvetlen beosztottai kozul egy sem akadt, akinek ne lett volna fenyuzobb az otthona, de Stormgren igenyeit ez is maradektalanul kielegitette. O mar eljutott oda, hogy sem a javak, sem a hivatalos ceremoniak nem tettek formatumosabb emberre.
Az ejszaka meleg volt, mar-mar fulledt, pedig derult volt az eg; a hold is ott fenylett a delnyugati latohatar folott. Tiz kilometerrel arrebb New York fenyei tundokoltek az eg aljan, mintha a hajnalhasadas allt volna meg egy orokke tarto pillanatra.
Stormgren folnezett az alvo varosrol oda, ahova az elo emberek kozul egyedul o jutott fel. Akarmilyen messze volt is, Karellen hajoja csillogott a holdfenyben. Vajon mit csinal most a felugyelo, tunodott magaban, mert nem hitte, hogy a fokormanyzok szoktak egyaltalan aludni. Odafont fenylo landzsajaval vonalat rajzolt az egbolt kupolajara egy meteor. A halvanyan csillogo vonal kisvartatva elenyeszett, s a csillagok ismet magukra maradtak. Olyan volt ez, mint egy goromba figyelmeztetes: Karellen meg szaz ev mulva is vezetni fogja az emberiseget egy csak altala ismert cel fele, de mahoz negy honapra mar masvalaki lesz a fotitkar. Ezt onmagaban meg egyaltalan nem banta — csakhogy ez annyit jelentett, hogy ilyen rovid ido alatt nem sok eselye marad, hogy valaha megtudja, mi rejtozik ama homalyos uveglap mogott.
Csak az elmult napokban merte bevallani, hogy a fokormanyzok titkolozasa kezd az idegeire menni.
A Karellen irant erzett husege mind mostanaig megovta ot a ketelkedestol, de immar, gondolta kisse fanyarul, a Szabadsag Liga tiltakozasainak hatasa alol o sem tudja kivonni magat. Igaz, hogy az ember rabszolgasorba donteserol szolo propaganda nem volt tobb propagandanal; kevesen hittek benne komolyan, vagy kivantak igazan vissza az elmult idoket. Az emberek hozzaszoktak Karellen lathatatlan kormanyzasahoz ugyanakkor egyre jobban izgatta oket, hogy valojaban kik kormanyozzak oket. Es miert kellett volna oket hibaztatni erte?
A Szabadsag Liga csak egyike volt — ambar a legnepesebb — ama szervezeteknek, amelyek szembehelyezkedtek Karellennel — kovetkezeskeppen a fokormanyzokkal egyuttmukodo emberekkel is. E csoportok kifogasai es torekvesei rendkivul nagy valtozatossagot mutattak, a vallasos nezoponttol egeszen a kisebbsegi erzes kifejezeseig. Ezek joggal ereztek ugy magukat, mint az a muvelt hindu, aki a tizenkilencedik szazadban elmelkedett az angol uralomrol. A megszallok beket es joletet hoztak a Foldre — de milyen arat kell majd fizetni erte? A tortenelem nem biztatott semmi joval: a nagyon kulonbozo kulturalis szinteken allo fajtak kozott meg a legbekesebb erintkezesek is gyakran vezettek a fejletlenebb tarsadalom elpusztitasahoz. Nemcsak egyenekkel,
