nemzetekkel is elofordulhatott, hogy elvesztettek a batorsagukat, ha egy olyan kihivassal talaltak szembe magukat, amelynek nem tudtak megfelelni. Es a legnagyobb kihivas, amivel az ember valaha is szembetalalkozott, a fokormanyzok titokzatossagba burkolozo civilizacioja volt.
A szomszedos szobaban allo nyomtatogep halk kattanassal dobta ki magabol a Kozponti Hirszolgalat orankenti osszefoglalojat. Stormgren beballagott, es szorakozottan atlapozta a papirokat. A Szabadsag Liga a vilag tuloldalan egy nem tul eredeti cimre ihlette meg az ujsagot. Szornyek iranyitjak az Embert?! — harsogta a cim, majd igy folytatta: „Ma a Szabadsag Liga Keleti Csoportjanak elnoke, dr. C. V. Krishnan, egy Madrasban tartott gyulesen azt mondotta: „A fokormanyzok viselkedesenek magyarazata igen egyszeru: kullemuk oly idegenszeru es visszataszito, hogy nem mernek mutatkozni az emberek elott. Felszolitom a felugyelot, hogy cafolja meg az allitasomat!”„
Stormgren utalkozva dobta le a papirt. Meg ha igaz volna is a vad, mit szamitana? Regi keletu feltetelezes volt ez, ot azonban sohasem izgatta igazan. Nem hitte, hogy letezhet olyan — barmily kulonos — biologiai forma, amit idovel ne lehetne elfogadni, sot, akar meg szepnek is talalni. Csakis az elme szamit, nem pedig a test. Ha meg tudna gyozni errol Karellent, a fokormanyzok talan megvaltoztatnak a politikajukat. Hiszen felig se lehetnek olyan csufak, mint ama kepzelet szulte gunyrajzok, melyek roviddel a Foldre erkezesuk utan megtoltottek az ujsagokat!
Stormgren ugyanakkor azt is tudta, hogy nemcsak az utoda iranti figyelmesseg vezeti, amikor veget szeretne vetni ennek az aldatlan helyzetnek. Eleg becsuletes volt, hogy bevallja: az o legfobb inditeka a leghetkoznapibb emberi kivancsisag. Hiszen ha mar egyszer eljutott odaig, hogy szemelyesen megismerhette Karellent, addig nem nyughatik, amig ra nem jon arra is, hogy mifele leny lehet.
Masnap reggel, hogy Stormgren nem jelent meg a szokott idoben, Pieter van Ryberg csodalkozassal vegyes bosszusagot erzett. Bar a fotitkar rendszerint szamtalan telefonhivast eresztett meg, meg mielott beert volna az irodajaba, azert mindig kozolte, hogy mindjart indul. Ma reggel azonban, hogy a helyzet meg bonyolultabb legyen, jo nehany surgos uzenet erkezett Stormgren szamara. Van Ryberg fel tucat miniszteriumban probalta utolerni, aztan meltatlankodva felhagyott a keresesevel.
Delben mar nagyon aggodott, ezert elkuldott egy autot Stormgren hazahoz. Tiz perccel kesobb egy szirena jajveszekelese remitette halalra: egy rendorsegi jarorkocsi szaguldott vegig a Roosevelt Drive-on.
A hirugynoksegek baratai kozul is ulhettek nehanyan az autoban, mert mikozben van Ryberg az auto kozeledeset figyelte, a radio mar vilagga is kurtolte, hogy o e perctol fogva mar nem helyettes — hanem az Egyesult Nemzetek ugyvezeto fotitkara.
Ha van Rybergnek kevesebb a surgos elintezendoje, jot szorakozott volna azon, hogy hogyan reagal a sajto Stormgren eltunesere. Az elmult honapban a vilag ujsagai ket, egymastol elesen elkulonulo taborra szakadtak.
A nyugati sajto alapjaban veve helyeselte Karellennek azt a tervet, hogy minden emberbol vilagpolgart csinaljon. A keleti orszagok viszont a nemzeti buszkeseg minel hamisabb, annal fajobb gorcseit szenvedtek el, mivel akadtak koztuk, amelyek epp hogy csak egy nemzedek ota voltak fuggetlenek, s most ugy ereztek, hogy jogos jussukbol semmizik ki oket.
Hovatovabb kimeletlenne valt a fokormanyzok ostorozasa; a kezdeti, tulzott ovatossag utan a sajto egyszeriben rajott, hogy ugy gorombaskodhat Karellennel, ahogy csak akar, ugysem tortenik semmi. Most aztan valoban kitett magaert. Mindazonaltal e zajos tamadasok mogott nem sorakoztak fel szeles tomegek. Az orokre eltunni keszulo hatarokon megkettoztek az orseget — am a katonak egy meg lappango barati erzessel sanditgattak egymasra.
Hiaba dultak-fultak a politikusok es a tabornokok, a neman varakozo milliok ereztek, hogy a tortenelem egy hosszu es veres fejezete epp idejeben fog lezarulni.
Es most Stormgren elment, senki sem tudta, hova. Egy csapasra csend lett, amikor a vilag radobbent, hogy elveszitette az egyetlen embert, akin keresztul a fokormanyzok — ki tudja, milyen kulonos meggondolasbol — szoba alltak a Folddel. Egyszerre mintha valami benultsag vett volna erot a sajto es a radio hirmagyarazoin; a csendben csak a Szabadsag Liga hangjat lehetett hallani, amint buzgon hangoztatta artatlansagat.
Vaksotet volt, amikor Stormgren folebredt. Eloszor meg olyan almos volt, hogy fol sem tunt neki a helyzet kulonossege. De aztan visszatert az ontudata, hirtelen folult, s nyult az agya melletti kapcsolo fele.
A sotetben a keze egy csupasz kofalnak utkozott, amelyet hidegnek erzett. E varatlan tapasztalattol megdermedt, mondhatni, testileg-lelkileg megbenult. Majd, mint aki nem hisz az erzekszerveinek, folterdelt az agyban, s aprolekosan kezdte kitapogatni e megrazoan ismeretlen falat.
Mindossze egy perce foglalatoskodott ezzel, amikor kattanast hallott, s a sotetseg egy lemeze felresiklott.
A halvanyan megvilagitott hatter elott egy ember korvonalai rajzolodtak ki, aztan ujra becsukodott az ajto, s ezzel ismet teljesse valt a sotetseg. Az egesz villamgyorsan jatszodott le, annyira, hogy ideje sem volt korbepillantani a szobaban, amelyben fekudt.
De maris elvakitotta egy zseblampa eros fenye. A sugar ravetult az arcara, egy masodpercre szinte guzsba kototte, majd lejjebb csuszva megvilagitotta az agyat. Csak most latta, hogy az nem tobb, mint durva deszkakra fektetett matrac.
Halk suttogast hallott a sotetsegbol; a szavakat tokeletes angolsaggal s olyan akcentussal ejtettek ki, amit Stormgren az elso pillanatban nem ismert fol.
— O, fotitkar ur… orommel latom, hogy folebredt. Remelem, teljesen jol erzi magat.
Volt valami ebben az utolso mondatban, ami folkeltette Stormgren figyelmet, olyannyira, hogy le is nyelte a kikivankozo haragos kerdeseket. A tekintetet belefurta a sotetsegbe, es nyugodtan kerdezte: — Mennyi ideig voltam ontudatlan allapotban? A masik kuncogott.
— Nehany napig. Megigertek, hogy nem lesznek utohatasok. Orommel latom, hogy igazat mondtak.
Reszben idonyeresbol, reszben, hogy kiprobalja sajat reakcioit, Stormgren lelogatta az agyrol a labat. Meg mindig ejszakai oltozekben volt, de ugy tunt, mintha alaposan osszegyurodott es osszepiszkolodott volna. Az imenti mozdulattol kisse megszedult — annyira nem, hogy kellemetlen legyen, de ahhoz elegge, hogy elhiggye, valoban elkabitottak.
A fenyforras fele fordult.
— Hol vagyok?! — csattant fol. — Wainwright tud errol a dologrol? — Ne izgassa fol magat — felelte az arnyalak. — Ilyesmirol meg nem beszelunk. Gondolom, alaposan megehezett mar. Oltozzon fel, es jojjon vacsorazni.
A fenykor vegigsiklott a szoban, s Stormgren vegre fogalmat alkothatott a mereteirol. Szobanak aligha volt nevezheto, hiszen a falai majdhogynem csupasz sziklanak latszottak, s arra is ra kellett ebrednie, hogy a fold alatt van, meghozza alighanem jo melyen. Es ha napokig ontudatlan allapotban volt, akkor barhol lehet a foldkereksegen.
A zseblampa fenye egy ruhaslada tetejen halomban allo ruhanemun allapodott meg.
— Ennyi eleg is lesz maganak — szolt a hang a sotetsegbol. A mosas itt eleg bajos dolog, ezert felnyalaboltuk jo nehany oltonyet es vagy feltucatnyi inget.
— Roppant figyelmesek voltak— jegyezte meg Stormgren minden viccelodesi szandek nelkul.
— Sajnaljuk, hogy nincsenek butorok, es nincs villanyvilagitas. Ez a hely bizonyos szempontokbol megfelelo, de kenyelmesnek egyaltalan nem mondhato.
— Megfelelo, de mire? — kerdezte Stormgren, mikozben belebujt egy ingbe. Az ismeros kelme erintese fura modon megnyugtatta. — Csak ugy… megfelelo — valaszolta a hang. — Egyebkent, mivel valoszinuleg sok idot toltunk majd egyutt, hivjon egyszeruen csak Joe-nak.
— Az allampolgarsaga ellenere maga lengyel, ugye? — vagott vissza Stormgren. — Azt hiszem, ki tudnam ejteni az igazi nevet. Nem lehet nehezebb, mint jo nehany finn nev.
Kis szunet kovetkezett, mikozben egy pillanatra megrebbent a feny.
— Na, sejthettem volna — mondta Joe lemondoan. — Onnek nagy gyakorlata lehet az ilyesmiben.
— Nagyon hasznos idotoltes az en poziciomban. Szerintem maga mar az Egyesult Allamokban nevelkedett fol, de Lengyelorszagot csak akkor hagyta el, miutan…
— Ennyi eleg is lesz! — vagott kozbe Joe erelyesen. — Minthogy lathatoan vegzett az oltozkodessel…
koszonom. Az ajto kinyilt, ahogy Stormgren elindult feleje, kifejezetten jokedvre derult ettol a kis
