gyozelemtol. Amikor Joe felreallt, hogy utat engedjen neki, eszebe villant, vajon foglyul ejtoje fol van-e fegyverezve. Szinte biztos volt benne, hogy igen, es kulonben is, a baratai nyilvan itt vannak a kozelben.
A folyoson felhomaly derengett az egymastol szabalyos tavolsagban folszerelt olajlampasok fenyetol, es Stormgren vegre Joe-t is szemugyre vehette. Otven ev koruli ferfi volt, joval szaz kilo folotti testsullyal.
Valahogy minden tul volt meretezve rajta, a feltucatnyi fegyveres ero barmelyiketol szarmazhato foltos tabori oltozeketol kezdve a bal kezen viselt elkepesztoen hatalmas pecsetgyuruig. Egy ekkora ferfinak talan folosleges is fegyvert viselni. Nem volna nehez lenyomozni, gondolta Stormgren, felteve, hogy egyszer meg kiszabadul innen. Kicsit nyomasztotta a tudat, hogy ezzel minden bizonnyal Joe is tokeletesen tisztaban van.
Korulottuk itt-ott betonnal burkolt, de azert leginkabb kopar sziklafalak magasodtak. Stormgren szamara vilagos volt, hogy valami elhagyott banyaba hoztak, es keves ennel alkalmasabb bortonre tudott gondolni.
Mindeddig nem aggasztotta kulonosebben, hogy elraboltak, mert ugy erezte, barmi tortenjek is, kifinomult eszkozeikkel a fokormanyzok egykettore megtalaljak es megmentik. De mar nem volt ebben olyan biztos.
Napok ota nyomat vesztettek, s lam, megsem tortent semmi. Nyilvan Karellen hatalmanak is vannak hatarai, es ha valoban egy messzi foldreszen, ott is a fold ala rejtettek el, akkor a fokormanyzok minden tudomanya sem volna eleg, hogy megtalaljak.
A sivar, gyeren megvilagitott helyisegben ket masik ferfi ult az asztal mellett. Stormgren belepesekor erdeklodve s hatarozott tisztelettel pillantottak fol ra. Egyikuk egy halom szendvicset tolt elebe, amit Stormgren orommel fogadott. Igaz ugyan, hogy farkasehsege ellenere szivesebben vett volna valami valtozatosabb etelt, de valoszinunek tartotta, hogy foglyul ejtoi sem kaptak jobb vacsorat.
Amig evett, tekintetet vegigfuttatta a mellette levo harom ferfin. Joe latszott a legtekintelyesebb szemelyisegnek, es nemcsak testtomeget illetoen. A tobbiek a segedei lehettek — meghatarozhatatlan egyenisegek; szarmazasukat csak akkor tudta megallapitani, amikor mar beszelni is hallotta oket.
Bort varazsoltak elebe egy ketes tisztasagu poharban, es Stormgren leoblitette az utolso falat szendvicset.
Mar nem erezte annyira szorongatonak a helyzetet, odafordult hat a hatalmas lengyelhez.
— Nos — mondta csevego stilusban —, meseljek hat el, mit jelent ez az egesz, s azt is, hogy remenyeik szerint mi fog kisulni belole. Joe megkoszorulte a torkat.
— Szeretnek tisztazni valamit — mondta. — Ennek a dolognak semmi koze sincs Wainwrighthoz. O eppugy meg lesz lepve, mint barki mas.
Stormgren felig-meddig varta ezt a valaszt, bar nem volt vilagos a szamara, hogy miert erositi meg Joe a sejteseit. Mar regota gyanitotta, hogy a Szabadsag Ligan belul — vagy a hatarvideken van egy szelsoseges mozgalom.
— Csak mert erdekel, megkerdezhetem, hogyan raboltak el? Tulajdonkeppen nem remelt valaszt erre a kerdesere, ezert kisse elkepedt a tobbiek keszsegessege — sot, buzgalma — lattan.
— Olyan volt az egesz, mint egy hollywoodi krimi — lelkendezett Joe. — Nagyon elovigyazatosnak kellett lennunk, mert nem tudtuk biztosan, hogy figyelteti-e magat Karellen. A legkondicionaloba vezetett gazzal kabitottuk el, ez konnyu volt. Aztan lecipeltuk a kocsiba, ezzel sem volt semmi baj. Mindezt, ugy is mondhatnam, nem is a sajat embereinkkel vegeztettuk, hanem… ize… hivatasosokat fogadtunk fel a munkara.
Ha Karellen elkapja oket — amiben nem ketelkedunk —, toluk ugyan nem lesz okosabb. Amikor az auto elindult a hazatol, New Yorktol nem egeszen ezer kilometerre behajtott egy kozuti alagutba, s amikor annak rendje es modja szerint folbukkant az alagut tulso vegen; meg mindig benne volt egy elkabitott ember, aki rendkivul hasonlitott a fotitkarra. Joval ezutan hajtott ki az ellenkezo iranyba egy femladakkal megrakott hatalmas teherauto, s meg sem allt egy bizonyos repuloterig, ahol aztan egy szabalyos, torvenyes uzletkotes reszekent a ladakat atrakodtak egy teherszallito repulogepre. Eskudni mernek ra, hogy a ladak tulajdonosai elszornyednenek, ha megtudnak, hogy mire hasznaltuk oket.
Idokozben a tulajdonkeppeni akciot veghezvivo auto folytatta rugalmasan elszakado hadmozdulatait a kanadai hatar iranyaban. Lehet, hogy Karellen azota mar el is kapta; nem tudom, de nem is erdekel. Amint latja — es remelem, ertekelni tudja az oszintesegemet —, az egesz tervunk egyetlen dologra epult. Biztosak voltunk benne, hogy Karellen mindent lat es hall, ami a Fold felszinen tortenik, de — hacsak a tudomany helyett nem folyamodik varazslashoz — a fold ala nem kepes belatni. Vagyis az alagutbeli atszallasrol nem fog tudni, s ha megis megtudja, addigra mar tul keso lesz. Termeszetesen szamolnunk kellett bizonyos kockazattal, de beiktattunk meg egy-ket ovintezkedest, amiket most nem reszletezek. Lehet, hogy egyszer meg szuksegunk lesz rajuk, ezert aztan kar lenne lemondani roluk.
Joe olyan elvezettel adta elo a tortenetet, hogy Stormgren alig tudta megallni, hogy el ne mosolyodjek. Pedig nagyon felzaklatta a dolog. A terv zsenialis volt, es elkepzelhetonek tunt, hogy Karellent valoban becsaptak.
Stormgren meg abban sem volt biztos, hogy a fokormanyzo barmifele vedofelugyelete alatt all. Es nyilvanvaloan ez volt a helyzet Joe-val is. Talan eppen ezert beszelt ilyen oszinten — ki akarta probalni, hogyan reagal Stormgren. Nincs mese, bizakodonak kell latszania, barmit erez is valojaban. — Bolondok maguk egytol egyig — jegyezte meg gunyosan —, ha azt hiszik, hogy ilyen konnyen raszedhetik a fokormanyzokat. Voltakeppen mit gondolnak, mi jo szarmazhat ebbol?
Joe megkinalta cigarettaval, de Stormgren visszautasitotta, o maga azonban ragyujtott, es letelepedett az asztal szelere. Baljos reccsenes hallatszott, mire sietosen leugrott az asztalrol.
— A mi inditekaink igazan kezenfekvoek — kezdte magyarazni. Ugy tapasztaltuk, hogy minden vita ertelmetlen, ezert mas modszerekhez kell folyamodnunk. Korabban is leteztek foldalatti mozgalmak, es barmilyen hatalma legyen is Karellennek, velunk nem banik el egykonnyen. Harcot inditunk a fuggetlensegunkert. Ne ertsen felre, szo sincs semmifele eroszakrol — legalabbis kezdetben nem —, de a fokormanyzoknak emberi ugynokokre van szukseguk, s mi ezen a teren tudunk sok kenyelmetlensegei okozni nekik.
„Kezdve rajtam, ha jol ertem” — gondolta Stormgren. Nem tudta, vajon a masik tobbet arult-e el neki a tortenetbol, mint egyetlen toredeket. Valoban azt hittek, hogy gengsztermodszereik a legkisebb mertekben is hatassal lesznek Karellenre? Masreszt tokeletesen igazuk van abban, hogy a jol megszervezett ellenallasi mozgalmukkal nagyon is megnehezithetik az eletet. Mert Joe kerteles nelkul kimondta, hol van a fokormanyzok kormanyzasanak egyetlen gyenge pontja. Minden rendelkezesuket emberi ugynokok hajtottak vegre. Ha oket engedetlensegre kenyszeritik, osszeomolhat az egesz rendszer. De Stormgren ezt nem nagyon tudta komolyan venni, mert bizott benne, hogy Karellen egykettore talal valami megoldast.
— Mi a szandekuk velem? — kerdezte. — Tusz vagyok, vagy micsoda?
— Ne feljen… vigyazunk magara. A napokban latogatokat varunk, addig pedig, amennyire tolunk telik, elszorakoztatjuk. Mondott meg nehany szot az anyanyelven, mire az egyik ferfi egy vadonatuj kartyacsomagot varazsolt elo valahonnan.
— Kifejezetten maga miatt szereztuk be — magyarazta Joe. A minap olvastam a Time-ban, hogy jol tud pokerezni. — Hirtelen elkomolyodott. — Remelem, egy csomo keszpenzt tart a tarcajaban — mondta idegesen. — Meg se neztuk. Vegtere is csekket aligha fogadhatnank el.
Stormgren leforrazva, bamban bamult rabtartoira. Aztan ahogy felfogta a helyzet komikumat, hirtelen olyan erzese tamadt, mintha egyik pillanatrol a masikra levettek volna a vallarol a hivatala minden gondjat-bajat.
Mostantol kezdve van Ryberg szolgaltatja a musort. Tortenhet barmi, o nem tehet ellene semmit… itt ul ezekkel a hobortos bunozokkel, akik odavannak azert, hogy pokerezhessenek vele.
Es ekkor hatravetette a fejet, es sok ev utan eloszor kitort belole a kacagas.
Nem ketseges, gondolta van Ryberg mogorvan, hogy Wainwright igazat mondott. Sejthet egyet-mast, de nem tudja, ki rabolta el Stormgrent. Ami azt illeti, o nem volt az emberrablas hive. Van Ryberg elt a gyanuperrel, hogy a Szabadsag Liga szelsosegesei egy ido ota mar nyomast gyakoroltak Wainwrightra, hogy folytasson aktivabb politikat: Es most a sajat kezukbe vettek a dolgok iranyitasat.
Gyonyoruen megszerveztek az emberrablast, nem vitas. Stormgrent elvihettek a Fold barmelyik pontjara, igy aztan alig-alig remelhettek, hogy valahol a nyomara akadnak. Pedig tenni kell valamit, meghozza gyorsan, hatarozta el magat van Ryberg. Gyakorta eleresztett trefas megjegyzesei ellenere valojaban felelemmel vegyes hodolatot erzett Karellen irant, s most megremitette a gondolat, hogy neki kell kozvetlen kapcsolatba kerulnie a felugyelovel. De ugy latszott, nincs mas valasztasa.
A hatalmas epulet legfelso szintjet teljes egeszeben elfoglalta a kommunikacios reszleg. A nema vagy szorgosan kattogo masologepek sorainak vege a tavolba veszett. Roluk futottak le a statisztikak vege-hossza nincs
