— Csakis ez szamit — a szerelem.
— Tanacsra van szuksegem! — kialtotta. — Anton, szuksegem van a tanacsodra!
— Mindenki a maga sorsanak kovacsa — feleltem. Ez egy kicsit meg tobb is volt annal, amit mondhattam. — Donts!
Kezeben a kreta keskeny tuzes tuve lobbant, midon a Sors Konyve fele fordult. Nekilendult — hallottam, hogy ropognak az oldalak e vakito radir alatt.
Feny es Setet — hisz csak pottyok vannak a sors konyvoldalain. Lendulet. Cikornya.
Tuzes sorok sebes iramlasa.
Szvetlana kinyitotta kezet, s azzal a Sors kretaja a laba ele esett. Sulyosan, mintha olomgolyo lenne. Az orkan azonban megis lecsapott ra, de meg idejeben lehajoltam es tenyerembe rejtettem a kretat.
A Sors Konyve kezdett eltunedezni.
Jegor megingott, osszegornyedt, oldalra dolt, terdet a mellkasahoz szoritva. Egy siralmas kis csomova gombolyodott.
A korejuk huzott feher kort mar elmosta az eso, ugyhogy oda tudtam lepni. Leguggolvan megfogtam a fiu vallat.
— Semmit sem irtal bele! — kialtotta Geszer. — Szvetlana, csakis toroltel belole!
A varazslono vallat vont. Eppen engem mert vegig, folulrol lefele. Az eso, mely utat tort maganak az eltunedezo lathatatlan akadalyon at, mar atitatta feher ruhajat, organtinna[50] valtoztatta, mely mar nem takarta el a testet. Nemreg meg Szvetlana hofeher ruhaba oltozott papno volt, egy pillanat multan pedig egy csatakos lannya valt, amint epp leeresztett karral alldogal a vihar kellos kozepen.
— Ez volt a vizsgad — szolalt meg felhangosan Geszer. — Eljatszottad az eselyedet.
— Fenyparti Geszer, nem akarok az Orsegben szolgalni — felelte a leany. — Bocsasson meg, Fenyparti Geszer. De nem ez az en utam. Nem az en sorsom.
Geszer szomoruan ingatta a fejet. Tobbe mar nem nezett Zavulonra, aki ott volt par lepesnyire mellettunk.
— Es… ennyi az egesz? — kerdezte a Setet magus. Ram nezett, majd Szvetara, vegul Jegorra. — Semmit se tudtatok tenni?
Tekintetet az Inkvizitorra vetette — az folemelte a fejet es rabolintott.
Tobbe mar senki sem felelt neki.
Zavulon arcan egy mesterkelt mosoly jelent meg.
— Micsoda erofeszitesek, aztan meg az egesz bohozatba ful: vajudtak a hegyek, es egeret szultek. Meghozza csakis azert, mert egy hiszterikus leanyka nem akarta dobni hatarozatlan szerelmeset. Anton, teljesen lelomboztal. Szvetlana, te viszont megorvendeztettel. Geszer — a Setet a fonokre pillantott —, kerlek, fogadd gratulacioimat hasonszoru munkatarsaid kapcsan.
Zavulon hata megett megnyilt a kapu. Halkan rohincselve lepett be a fekete felhobe.
A fold felol sulyos sohajt hallottam. Nem lattam, de tudtam, mi zajlik. A Setet jarorok, egyik a masik utan kileptek a homalybol. Az epulet korul parkolo kocsikhoz vetettek magukat, igyekeztek minel messzebb vinni oket a faktol. Gornyedezve a szomszed hazakhoz szaladtak.
Nyomukban pedig a Fenyparti magusok is elhagytak a kordont. Egynemelyek holmi egyszeru es ertheto emberi tennivalok kedveert. Am a tobbseguk, es ebben biztos voltam, a helyen maradt, mikozben egyre csak folfele pillantgattak, az epulet tetejere. Tigrincs, biztos, ami biztos — bunbano keppel. Szemjon egy Masfele komor mosolyaval, mint aki latott mar ennel kulonb viharokat is, Ignat pedig — elmaradhatatlan oszinte egyutterzessel.
— Nem tudtam megtenni — mondta Szvetlana. — Geszer, bocsasson meg. Nem tudtam.
— Nem tudtad — feleltem. — De nem is kellett megtenned…
Kinyitottam a tenyeremet. Raneztem a kretadarabkara, amely az en kezemben csak egy darab nedves- ragados kretava lett. Egyik vegen hegyes. Masik vegen szabalytalan toresnyom — valami hiba volt a kreta korul…
— Mar reg rajottel? — kerdezte Geszer. Hozzam lepett, leult mellem. A pajzsa folenk borult, s az orkan bogese elhalkult.
— Nem. Epp csak most.
— Mi zajlik itt? — kialtott fol Szvetlana. — Anton, vegtere is… mi zajlik itt?
Geszer felelt neki:
— Mindenkinek megvan a maga sorsa, leanyom. Van, aki arra rendeltetett, hogy masok eletet iranyitsa es birodalmakat rontson. S van, akinek csak elni kell.
— Mikozben a Nappali Orseg a cselekedeteidet leste — magyaraztam —, Olga fogta a kreta masik felet es atirta valaki sorsat. Ugy, hogy az a Feny kedvere legyen.
Geszer folsohajtott. Kinyujtotta kezet, megerintette Jegort. A fiu mocorogni kezdett, majd megprobalt folallni.
— Mindjart, mindjart — szolt nyajasan a fonok. — Minden veget ert, a vegehez kozelit.
Atoleltem a fiu vallat, fejet a terdemre fektettem. Ismet elcsitult.
— Aruld el, miert? — kerdeztem. — Ha ugyis elore tudtal mindent?
— Meg nekem sem adatott meg mindent tudnom.
— Miert?
— Hat azert, hogy minden termeszetesnek tunjon — felelte kisse haklisan Geszer. — Zavulon csak igy hihette el a tortenteket. Mind a terveinket, mind pedig a veresegunket.
— Ez nem magyaraz meg mindent, Geszer. — A szemebe neztem. — Messze nem mindent!
A fonok folsohajtott:
— Rendben. Igen, maskepp is cselekedhettem volna. S akkor Szvetlana Hatalmas Varazslonove lesz. Vagyai elleneben. Jegor pedig, noha az Orseg mar igy is adosa, akarata ellenere a jatekszerunkke valik.
Kivartam. Nagyon szerettem volna megtudni, hogy vajon az egesz igazsagot elmondja-e Geszer. Legalabb egyszer.
— Igen, igy is cselekedhettem volna — Geszer folsohajtott. — Csakhogy, fiacskam… Mindaz, amit tettem, a Feny es Setet nagy harca mellett, mindaz, amit a 20. szazadban tettem, egyetlen egy valamit szolgalt… magatol ertetodoen nem az ugy karara…
Egyszeriben megsajnaltam. Kibirhatatlanul sajnaltam. Igen, a Hatalmas Magus, a Fenyesseges Geszer, szornyetegek pusztitoja es allamok ore, ezer ev ota eloszor kenytelen volt a teljes igazsagot elmondani. Mely aztan nem volt annyira szep es magasztos, mint aminek ismetelgetesehez hozzaszokott.
— Nem kell, tudom! — rikkantottam.
Am a Hatalmas Magus a fejet csovalta.
— Mindaz, amit tettem — tagolta Geszer —, csakis egy celt szolgalt. Hogy rakenyszeritsem a vezetoseget: teljes egeszeben szuntesse meg Olga bunteteset. Hogy vegre visszakaphassa minden erejet, es ujbol kezebe vehesse a Sors kretajat. Velem egyenranguva kellett valnia. Kulonben a szerelmunk karhozatra iteltetik. En pedig szeretem ot, Anton.
Szvetlana elnevette magat. Folottebb halkan. Arra gondoltam, hogy folpofozza a fonokot — de velhetoen meg mindig nem ismertem ki elegge. Szvetlana terdre ereszkedett Geszer elott es megcsokolta a jobb kezet.
A magus osszerezzent. Mintha elvesztette volna veghetetlen erejet: a vedoernyo remegni kezdett, olvadozott. Az orkan bombolese ujbol elboritott bennunket.
— Es most mi lesz: ujfent megvaltoztatjuk a vilag sorsat? — kerdeztem. — Mintegy piszlicsare maganugyeink mellekhatasakent?
Bolintott. Aztan megkerdezte:
— Nem orulsz ennek?
— Nem.
— Mit is mondhatnek?… Nem lehet teljes egeszeben nyerni. Nekem legalabbis nem sikerult. Es neked sem fog.
— Tudom — mondtam. — Persze, hogy tudom, Geszer. De akkor is… annyira akarodzik…
