szervezetemnek, amit Souilik es Essine nem mondhatott el magarol, s bar a sugarzas szamukra halalos veszelyt jelentett, egyetlen masodpercig sem haboztak. Es mindent osszegezve, ha az Ialthart vedelmezem, a mi Napunkat, a mi emberisegunk fennmaradasanak lehetoseget is vedem. Tehat elvallaltam a megbizatast.
Masnap reggel utnak indultunk. Az ahunon valo atkeles rendkivul rovid idot vett igenybe, es a Kalvenault naprendszer Harmadik bolygoja mellett merultunk fel a Terben, a Rissman palyaja mellett.
Abbol, amit a bolygorendszerekrol mondtam neked, ne kovetkeztess arra, hogy valamennyi csillagnak vannak bolygokiseroi. Valojaban az ilyen kisero bolygok viszonylag ritkak. A Hissek szerint szazkilencven csillag kozul csak egynek vannak bolygoi. Tiz bolygo kozul atlag ketto lakhato, es ezer ilyen lakhato bolygo kozul talan csak egyen talalhatok emberinek minositheto lenyek. A Rissman bolygo a lakhato bolygok kategoriajaba tartozik, de nem lakjak: az eletnek csupan olyan primitiv formai talalhatok meg rajta, mint amilyenek nalunk, a Foldon a kambriumban tenyesztek.
A Hissek minden erot a Rissmanon tomoritettek. Ez az egitest nagysagat illetoen a mi Foldunk es a Mars Solis kozott all. A Mislix-invazio elott sugarzo kek nap vilagitotta meg, Souilik szerint a legszebb napok egyike az Elso Univerzumban. De a Kalvenault most sotetvorosen izott az egen, mint egy veres szemgolyo. A talajt hokupacok es cseppfolyossa valt szen-monoxid boritotta. A homerseklet mar minusz szaz fok alatt volt, az elet minden formaja megszunt letezni, talan csak a befagyott oceanok legmelyet kiveve.
Taborunk sivarsagat nem tudnam lefesteni: kepzelj el egy vegtelen, komor siksagot, beleolvadva a voroslo felhomalyba. Itt-ott nehany kulonbozo magassagu hohalom feherlett bizonytalanul es elmosodottan, kozottuk szetszorodva: ksillek ellapult lencseinek csillogo, s egyben sotet foltjai. A gepek korul urruhas, paranyi arnyak jartak-keltek. Amikor a sik lathatar folott lejjebb hanyatlott a Kalvenault, biborszinu sugarai mint rank szegezodo veres ujjak nyultak el a jeges talajon. Nagyon tavol ereztem magam a Foldtol. Eltevedt, nevetseges apro leny voltam a roppant vilagmindensegben, sok milliard kilometerre szulobolygomtol. Mintha szamuzve lettem volna az idobol, s kozeledne a vilagvege, az Apokalipszis. Meg a Hissek is idegeneknek tuntek, egy olyan vilag gyermekeinek, amelyet ossze sem lehet hasonlitani az enyemmel. Ulna is nyilvan ugyanezt erezte, mert sapadt volt es reszketett. Akeion es a masik zarkozott arccal, neman, mozdulatlanul allt a kepernyo elott.
Az iranyitoteremben, a seallban Souilik radion parancsokat osztogatott. Hangja nyugodtan, hidegen csengett, de felfedeztem benne azt a konnyed remegest, amely a Hisseknel a felindultsag jele. Ez volt az elso jelentos parancsnoki megbizatasa, es bar nem tulzottan remenykedhetett, hogy valaha is viszontlatja az Ellat, valosagos orommamorban uszott, hogy o vezetheti az elso tamado hullamot, o, a bolygok ifju fedezoje.
Egy karosszekben ulve atismeteltem magamban mindazt, mit az elozo napokon megtanultam a hamarosan bevetesre kerulo fegyverek kezeleserol, valamint a sahiennek nevezett pancelozott jarmu vezeteserol, amely majd igyekszik megvedeni bennunket a Mislixektol. Egy kez erintette a vallam, es Ulna szolitott meg Hiss nyelven:
— Nem akarsz kiszallni a Rissmanra? Souilik most jelentette be, hogy egy bousik mulva indulunk.
Dallamos hangja meg a szokottnal is lagyabbra formalta a Hiss-szavakat. Folem hajolt, es hosszu, szoke haja aranyszinu arcanak mindket felen eloreomlott: furcsan emberinek tunt a zold arcu Hissek kozott. Mintha megertette volna zavaromat, ram mosolygott, a Sinzu-lanyoknak azzal a csodalatos mosolyaval, melyet jelenleg is lathatsz az arcan.
— Rendben van — mondtam. — Menjunk.
— Ne keslekedj — kialtotta felem Souilik. — Hamarosan indulunk. O, ha azelott lathattad volna a Rissmant… De most orokre vege — tette hozza halkabban.
E rovid seta alatt a Rissman megfagyott talajan a ksillek kozott nem sokat beszelgettunk Ulnaval. Nem mondtunk egymasnak nagy szavakat, s megis ereztuk, hogy valami elkezdodott kozottunk. Nem konnyu bizalmas viszonyba kerulni egy Sinzuval. Tartozkodo buszkeseguk tavol all a Hissek tobbsegenek kisse kozonyos szivelyessegetol. De ha egyszer baratokka valnak, a baratsag orok idokre szol. Visszateroben Ulna megcsuszott, es terdre bukott. Odaugrottam, hogy felsegitsem. Karomban ereztem urruha alatt is hajlekony testet, es az uvegen keresztul lattam, hogy tekintete elmerul az enyemben. Ekkor ertettem meg, hogy a bolygojat az enyemtol elvalaszto sokezernyi fenyev ellenere is kozelebb all hozzam es dragabb nekem, mint azok a lanyok, akiket a Foldon ismertem.
Amikor a zsilipkamraban levetettuk az urruhat, Ulna gyors mozdulattal megsimogatta az arcom, majd kimenekult az ajton.
A seallba mentem, Souilikhoz. Ott talaltam Essine-t, Akeiont, Beichitet es Snezint is.
— Ime, a hadmuvelet ratok vonatkozo resze — kezdte Souilik. — Keresztulmegyunk az ahunon, es kozvetlenul a Hetedik bolygo felszinen jovunk ki belole. Huszonot vegyes szemelyzetu ksill jon velunk. Ok megtamadjak a Mislixeket, es a bolygon egy meleg ovezetet alakitanak ki. Mi ebben az ovezetben fogunk leszallni. A sahieneket het nagy ksill szallitja a bolygora. Ezekben a pancelozott jarmuvekben foglaltok helyet ti, Sinzuk, a Tseriennel egyutt. Mivel mi nem tudjuk elviselni a Mislix-sugarzast, es a meleg ovezetet sem tudjuk fenntartani, visszafordulunk. Odafentrol a bombainkkal majd igyekszunk tamogatni benneteket. Ha mindez megtortent, a ti tovabbi feladatotok elerni es lerombolni a Mislix-tornyokat. Tizenket sahient teszunk ki a bolygora, a jarmuvek parancsnoka Akeion lesz. Kesobb majd egy masodik meleg ovezetben visszajovunk ertetek.
Egyetlen kurta mozdulattal megszakitotta a radio-osszekottetest a tobbi ksillel.
— A ti kocsitok az egyetlen, amelyik pirosra van festve. Szigoru parancsot kaptam a Tanacstol: barmi aron vissza kell vinnem benneteket az Ellara. Termeszetesen, a tobbiekert is minden tolunk telhetot meg fogunk tenni.
Ujabb mozdulattal helyreallitotta a radioosszekottetest, majd kiadta az utasitasokat. A voroslo alkonyatban felemelkedett a skillek elso raja. Tiz perccel kesobb mi is kovettuk oket.
Souilik a felszallas utan gondosan beallitott egy bonyolult keszuleket.
— Atkelesunk az ahunon ez alkalommal olyan rovid ideig fog tartani — magyarazta —, hogy a reflexeim tul lassuak lennenek a manover biztositasahoz. Ez a szerkezet majd elvegzi helyettem a teendoket. Remelem, nem fog cserbenhagyni, mert ha netan a felszin alatt bukkannank ki… Jol kapaszkodjatok meg, elinditom…
A Nadir-kepernyon meg lathattam alattunk a tavolodo Rissman kietlen felszinet. Ulna ott ult mellettem. Megmarkoltam a szek karfajat. A kepernyo a masodperc egy toredekeig ures volt, aztan kirajzolodott rajta a valaha is latott legfantasztikusabb kep.
Fekete hegyekkel szegelyezett siksag folott repultunk el. Csaknem teljesen sotet volt, a lathataron nagyon alacsonyan rubintkent ragyogott a Kalvenault. Talajan mintegy tiz masodpercenkent egy-egy szikrazo parazshalom gyulladt ki, nyers arnyekokka szabdalva a felszint. Termikus bombak zapora hullott a bolygora, es lassan kialakult a meleg ovezet. Souilik a mikrofonon at szaporan osztogatta parancsait a ksillek flottajanak. A tavolban, a latohatar mogott iszonyu robbanasok ujabb sorozata vilagitotta meg az egboltot, elesen kirajzolva az ismeretlen hegyek reszketo korvonalait. Akaratlanul is egy ujsagcim jutott az eszembe: «Kulontudositonk jelenti a kozmikus haboru frontjarol…»
Souilik hatrafodult.
— Gyorsan, Clair, vedd fel az urruhat! A Sinzuk is! Mindjart talajt erunk!
Amikor elhaladtam elotte, felallt, es a Hisseknel oly ritka kozvetlenseggel gyorsan megolelt.
— Jol harcolj az Ialtharert meg a Napodert!
Essine csak a kezevel intett. Beleptem a zsilipkamraba, utanam jott Ulna, Akeion es Herang.
— Megerkeztunk! Kifele! A ti sahienetek balra van! — hallottam Souilik hangjat a sisakomban.
Kezunkben a termikus pisztollyal kileptunk a nevtelen bolygora. A talajt ellapult, felig megolvadt, elpusztult Mislixek boritottak. Az amerikai gepkocsira emlekezteto sahien ott varakozott a kozelben. Egy ismeretlen Hiss kitarta elottunk az ajtajat. Ovatossagbol magunkon hagytuk az urruhat. Hivojelunk egy Hiss-nyelvben nem letezo szo, az «Arta» volt, igy nem tortenhetett tevedes.
— Arta! Arta! Arta! — harsant fel Souilik hangja. — Tegyetek szabadda a meleg ovezetet. Nekunk vissza kell fordulnunk. Legalabb negy brunn-nyi tavolsagra nincs eleven Mislix. A tornyok hozzatok viszonyitva nyugat- eszaknyugat iranyban vannak. Majd kalauzolunk benneteket. Itt Parizs. Vegeztem.
Mero trefabol en ajanlottam, hogy Parizs legyen Souilik hivojele.
— Itt Arta. Ertettem. Indulunk — felelte Akeion.
Sinzu nyelven nehany parancsot adott a sahienek szemelyzetenek. Elinditottam a jarmuvet. A sahien vezetese roppant egyszeru: az iranyt egy kormanykerek, a sebesseget egy pedal biztositja. Az iranyvalto lehetove teszi a hatramenetet. A mellettem ulo Ulna kezelte a kocsi elejen elhelyezett fegyvereket mukodteto billentyuzetet. A muszerfalon levo kepernyo segitsegevel mindent lathattunk, ami 180 fokos szogben tortent. A hatul ulo Herang figyelte a lathatar tobbi reszet. Akeion a sahien kozepen levo parancsnoki fulkebol kapcsolatba lephetett a ksillekkel
