egyszer ellenorizni akartak az
Souilik visszajott ertunk.
— Itt az ido, testver! — mondotta. — Ne feledd, hogy a Tanacsnak ertesulesekre van szuksege, nem pedig hostettekre. Jojj vissza! Legy ovatos!
Kozelebb hajolt hozzam, es halkan hozzafuzte:
— A Sinzuk tul vakmeroek. Mersekeld Akeiont!
Amikor megalltunk a ksill mellett, Souilik meg egyszer a vallamra tette a kezet, majd futolepesben tavozott. Essine es Beichit a tavolbol integetett. Ulna es Akeion mar benn ult a ksillben. Lehajoltam, es dobogo szivvel mentem utanuk.
Alig csukodott be mogottem az ajto, maris felemelkedtunk. Megegyeztunk Souilikkal, hogy pontosan ket es fel bousikot toltunk az ahunban, es semmifele uruggyel nem valtoztatunk iranyt. Igy a Hissek tudni fogjak, hol keressenek bennunket, ha netan baleset tortenne. Az Ellan hasznalatos idoszamitas szerint mert husz napnal tovabb nem maradhatunk tavol.
Az elore megbeszelt idopontban hagytuk el az ahunt. A kepernyokon minden tintafekete volt, kiveve nehany megnyult tojas alaku, fako fenyfoltot: a meg elo galaktikakat. Egyikuk — a legkozelebbi — csaknem eltakarta a hold felszinet. Akeion ramutatott.
— Azt hiszem, ez a Kaienek univerzuma. Onnan jovunk.
Ha valamely varazslat folytan egy oriasi ereju tavcsovon figyelhettuk volna ezt az univerzumot, egyaltalan nem a «jelenlegi» allapotaban lattuk volna, hanem olyannak, mint amilyen tobb mint otszazezer evvel ezelott volt!
A radar elve alapjan mukodo specialis kepernyon, a fenynel tizszer sebesebben terjedo sness-hullamok — nos, igen, Einstein elmelete nem hamis, csak hianyos — kirajzoltak egy bolygo korvonalat.
— Souilik azt mondta: a legkozelebbi alkalmas meretu bolygo — jegyezte meg Ulna. — Ez itt mintha megfelelo lenne.
— Leszallunk — felelte Akeion. — Foglaljatok el a harcallasokat!
Leultem a fegyvereket mukodteto kapcsolotabla ele. Ulna volt a megfigyelo. Az elottem levo kepernyon visszatukrozodott a bennunket korulvevo Ter, mind a negy egtaj iranyaval, valamint a Zenit es a Nadir. Ulna kepernyoje meg erzekenyebb volt, es tetszes szerint ki lehetett nagyitani rajta barmely reszletet. A bolygo foltjan kivul semmi mast nem lehetett latni.
— Elobb alacsonyan elropulunk folotte. Clair, a meleg ovezetet!
Lenyomtam a megfelelo kart. Ksillunk korul azonnal kialakult a 300 abszolut fokra felhevitett ovezet, vagyis inkabb egy olyan terulet, amelyben minden objektum azonnal 300 abszolut fokra hevult. Egyetlen Mislix sem kozeledhetett felenk eletveszedelem nelkul, a homerseklet viszont elegge alacsony maradt ahhoz, hogy ne zavarjon bennunket, ha az urruhaban elhagyjuk a ksillt.
A Nadir-kepernyot most mar teljesen betoltotte a bolygo feluletenek kepe, sot az egyes reszletek is lathatokka valtak: hegylancok, osregi befagyott folyok, hatalmas, sik teruletek, amelyek egykor nyilvan oceanok lehettek. Meg alacsonyabbra ereszkedtunk.
A halott oceanok egyikenek partjan egy rendkivul szabalyos, hatalmas, piramis formaju tomeget fedeztem fel. Jeleztem Ulnanak, aki specialis kepernyojen reszletesebben is megfigyelhette a latottakat.
— Szentseges Etahan! — suttogta. — Ez valamikor emberlakta bolygo volt!
Alattunk valoban egy varos terult el, pontosabban az, ami megmaradt belole. Lassankent format oltottek az elmosodott reszletek, es az osszefuggo piramisbol karcsu tornyok, az egbolt fele rugaszkodo, meresz obeliszkek bontakoztak ki. E furcsa epitmenyek az egykori varoskozpont fele egyre magasabbakka, egyre surubbekke valtak. A varos sok ezernyi hektar teruletet foglalhatott el, es legmagasabb tornyanak csucsa meghaladta az ezer metert.
Eltunodtem: mifele, sok millio evvel ezelott megsemmisult, kulonos civilizacio alkotta ezt a telepulest? Tudod, hogy mindig szenvedelyesen erdekelt az archeologia. Ellenallhatatlan vagyat ereztem, hogy azonnal leszalljak, s ezt tustent kozoltem Akeionnal.
— Eiobb megkeruljuk a bolygot — felelte. — Ha nem latunk Mislixet, leszallunk.
Hosszu orakon keresztul vonultak el alattunk a megfagyott kontinensek. Tobb helyen is lattunk romokat, de korantsem voltak olyan lenyugozoek, mint az eloszor latott varos maradvanyai. Neha kozvetlenul a talaj felszine folott siklottunk, de egyetlen Mislixet sem vettunk eszre. Vegul visszafordultunk, es a fenyszoroval vegigpasztaztunk a fantasztikus holt varost. A fenysugarban az epitmenyek valosaggal szikraztak a megfagyott levegotol es az aranytol.
Egy nagy teren ereszkedtunk le, egy karcsu torony labanal, amelynek csucsa beleveszett az egboltba. Megbeszeltuk, hogy Ulna meg en felderito korutat teszunk, de Akeion, minden eshetosegre keszen, a helyen marad. Feloltottuk urruhankat, es ellattuk magunkat tizenket orara elegendo levegotartalekkal, az urruhaban is elfogyaszthato elelmiszer-pasztillakkal, fegyverekkel es nagy mennyisegu loszerrel. Igy felszerelve kileptunk a bolygora.
Egy ideig tetovaztunk, hogy merre induljunk el. A ksill egy kisse szabalytalan kor alaku teren allt, amelyet minden oldalrol egbe meredo epitmenyek vettek korul. A meleg ovezet hatasara a szilard levego cseppfolyossa valt, elparolgott, es gepunket csakhamar suru kodfelho takarta el a szemunk elol.
Csakhamar egy fedett utcara bukkantunk, es beleptunk a boltozatok ala. Az epuletek nagysagahoz viszonyitva szokatlanul alacsony, zold kapuk mindegyike zarva volt. Korulbelul egy kilometert gyalogoltunk, kiterok nelkul, nehogy eltevedjunk. A ketsegbeejtoen sivar hazak falan egyetlen feliratot, egyetlen faragvanyt sem lattunk, semmit, ami errol az eltunt emberisegrol hirt adhatott volna. Mar arra gondoltam, hogy betorom az egyik rozogabb allapotban levo kaput, amikor a talaj hirtelen megingott a labunk alatt. Rosszat sejtve ragadtam meg Ulna kezet, es magammal vonszolva rohantam visszafele. A teren, ahol az iment a ksill allt, hatalmas koes femhalom hevert. A baloldali torony, nyilvan a hoseg hatasara, eldolt, es razuhant az
Ulna egy falnak tantorodva suttogta:
—
Semmi sem mozdult. A dermeszto nemasagban hangtalanul zuhant le egy roppant femgerenda, ketszer- haromszor felszokkent a levegobe, majd mereven elnyult a tormelekhalom tetejen. Riadtan neztunk egymasra ezen az ismeretlen bolygon, elveszetten, meg tizenegy orara elegendo, lelegzesre alkalmas levegovel, sok milliard merfoldnyire minden segitsegtol.
S ekkor fenyszorom sugaraban — sziporkazo panceljaval — megjelent az elso Mislix.
Harc a Mislixekkel
Az ember — es ezt a szot a leheto legtagabban ertelmezem, beleertve a Hisseket, a Sinzukat meg a tobbieket — furcsa teremtmeny. Helyzetunk teljesen remenytelen volt, de egy pillanatra sem jutott eszunkbe, hogy feladjuk a harcot. Alighogy az elso Mislix pancelja megvillant, maris lottem. Elpusztult, mielott kibocsathatta volna sugarat. Lelegzet-visszafojtva figyeltunk: semmi nem mozdult. Veszelyes lett volna a teren maradni, egyreszt a szuntelenul hullamzo tormelekek miatt, masreszt a Mislixeknek itt elegendo hely allt a rendelkezesukre, hogy a levegobe emelkedjenek, es rank zuhanva agyonnyomjanak bennunket. Meg egy utolso pillantast vetettunk az
