keszult filmet, s vegul mar minden reszletet beteve tudtuk. Ezerszer aldottuk azt a langelmet, aki — hogy megmentse fajtaja emleket — megepitette ezt a menedeket. Az atlatszo kupolabol tanulmanyozni kezdtem a Mislixeket. Csakhamar eszrevettek ottletunket, de megertettek, hogy sugarzasuk hatastalan, a kupola pedig tul kemeny ahhoz, hogy attorhessek. Ezert kesobb mar rank sem hederitettek.
En viszont az eros, atlatszo fal mogott elsancolva, egesz napokat toltottem megfigyelesukkel. Olyan biologusnak tekintettem magam, aki mikroszkopja alatt a mikrobak ujabb formait vagy ismeretlen rovarokat tanulmanyoz. Termeszetesen en kedvezotlenebb helyzetben voltam, mivel gyakorlati kiserleteket nem vegezhettem veluk. Egy honapig tarto fogsagunk alatt szenvedelyesen igyekeztunk megerteni megnyilvanulasaik jelentoseget. Azt hiszem, elmondhatom, hogy az egesz vilagmindensegben mi vagyunk azok, akik a legjobban ismerik oket, kiveve persze magukat a Mislixeket. Nos, az utolso napon sem tudtunk tobbet, mint az elson. Semmit nem fedeztunk fel, ami osszehangolt tevekenysegre utalna — e kifejezest a mi felfogasunk szerint ertelmezem —, semmit, ami valamifele osztonre vagy akarcsak egyszeru tropizmusra emlekeztetne. Es megis, a Sanssine szigeti kiserlet ota tudtam, hogy nemi ertelemmel rendelheznek, jollehet az teljesen kulonbozik a mienktol, s hogy szamunkra megkozelithetobb erzekenyseg is tapasztalhato naluk.
A Mislixeknek ketsegtelenul vannak erzekszerveik, ambar fogalmunk sincs arrol, hogy milyenek: roppant ugyesen elkerultek a kupolat, es eleinte kizarolag szandekosan utkoztek neki. Minden bizonnyal tudataban voltak jelenletunknek. Az «idegeneket» gyorsan felismertuk arrol, hogy a kozelunkbe erve, azonnal sugarozni kezdtek. A Mislixek kozul nehanyan a holt varosban laktak, ezeket panceljuk gorbuleteinek nehany reszlete alapjan meg tudtuk kulonboztetni a tobbiektol.
A kovetkezoket sikerult megfigyelnem a Mislixek eleterol: szuntelenul mozognak, az alvast latszolag nem ismerik. Ulna es en, egymast valtva, otven oran keresztul szemmel tartottunk egy peldanyt. Ez ido alatt allandoan bonyolult kanyarokat irt le a talajon, nem messze a kupolatol. Ritkan latni maganyos, egyedulallo Mislixet, de azt sem lehet allitani, hogy csoportosan elnek, mivel falkaik konnyen felbomlanak, s egy-egy Mislix minden lathato ok nelkul atmegy egyik csoportbol a masikba. Olykor rajokba tomorulnek. Egy-egy raj neha szaz egyedbol all ezek vegul egyetlen femtombbe fuzionalnak. Ez az osszeforrott allapot nehany masodperctol nehany oraig is eltarthat. A tomeg ezutan szettagolodik. Eleinte azt hittem, hogy a Mislixek ily modon szaporodnak, de a rajokbol mindig epp annyi egyed valt ki, mint amennyi beleolvadt.
A megfigyelest megnehezitette lampaink viszonylag rovid hatotavolsaga — sugarzasukon tul minden sotetsegbe merult —, es fokepp a regisztralo keszulekek hianya. Sokert nem adtam volna, ha rendelkezesemre all egy olyan gondolaterosito sisak, mint amilyet a kriptaban viseltem a fejemen. Akkor talan felfedezhettem volna az ertelem halvany fenyet ezekben a femszornyekben. De igy, az uveg mogott, csak tehetetlen nezok maradtunk.
Kovetkeztetesek alapjan megis felallitottam egy elmeletet a Mislixek eredeterol. Kesobb ezt az elmeletet ismertettem Asszaval, aki elfogadhatonak tartotta. Bizonyara tudod, hogy az abszolut zero kozeleben alakult ki a szupra-vezetokepesseg, s hogy a femek elektromos ellenallasa ilyenkor csaknem semmive valik. Elkepzelheto, hogy a Mislixek osei, amelyek annyira kulonbozhettek a jelenlegiektol, mint ahogy a Foldon elt elso sejt kulonbozik tolunk, letuket egy ilyen jelensegnek koszonhetik. Lehetseges, hogy egy halott vilagban egy vasbol, rezbol es nikkelbol allo kristaly veletlenul egy igen gyorsan es bonyolult modon valtozo elektromagneses mezobe kerult, s igy egy fajta elektromos elet jelent meg. Ha ezt az elmeletet elfogadjuk, a fejlodes tovabbi menete a jelenlegi Mislixekig aligha erthetetlenebb, mint a mi foldi fejlodesunk. Az emlitett femtomb kesobb maga is indukalhatta az elet e sajatos formajat mas tomboknel, s a tovabbiakban valtozatok, elteresek johettek letre. Bar a Mislixek sugarzasa nem elektromagneses, megis mindegyiket egy ilyen termeszetu nagy teljesitmenyu mezo veszi korul.
Vizkeszletunk a harmadik napon kimerult, s ezert kenytelenek voltunk elhagyni a kupolat. A kitoresre olyan pillanatot valasztottunk, amikor csak ket Mislix koszalt a kornyeken. Elsonek en leptem ki, es pisztolyommal vegeztem veluk. Ulna ezutan sietve megtoltotte tomloinket levego es szilard viz keverekevel. Hosszas erolkodes utan sikerult kinyitnom az also termeken allo femladak egyiket: khmer irasra emlekezteto jelekkel telerott femlapok halmozodtak benne. A ladat atalakitottuk viztartallya, s mivel masodik kitoresunk alkalmaval bal felol nehany tiszta vizbol allo jegtombre bukkantunk, csaknem teljesen sikerult megtoltenunk. Nagy szerencsenk volt, ugyanis a Mislixek ettol kezdve csaknem mindig csoportosan maszkaltak a kupola kozeleben.
Ha arra gondolok, hogy a szerencses korulmenyek milyen elkepeszto halmozodasa folytan maradtunk eletben, gyakran eltunodom: talan valamely kulonos isteni kegy vedelmezett bennunket. De masreszt nyilvanvalo, hogy azok, akiknek nincs szerencsejuk, nem jonnek vissza, hogy ezt elmondjak — es vitathatatlan, hogy ok vannak tobbsegben —, akik viszont visszaternek, azoknak a veletlen vagy egyeb okok folytan kedveztek a korulmenyek. Megis, ahogy egyre-masra teltek a napok, ketelkedni kezdtem eletben maradasunkban. Ulna a maga reszerol mar regota nem remenykedett. Ot, aki oly batran viselkedett, ha harcolni kellett, nagyreszt fivere halala miatt, teljesen hatalmaba keritette a buskomorsag. Ketsegbeesve figyeltem, hogy naprol napra sapadtabb, hallgatagabb, s mivel alig evett valamit, erotlenebb is. Hosszu orakon keresztul uldogelt mellettem, es szorosan fogta a kezem. Es bar eppoly tokeletesen ismertem irantam tanusitott erzelmeit, mint o az enyemeket, megsem talaltunk enyhulest, mivel a Sinzu-neveles ridegsege hatarozottan tilt minden gyenged vallomast, ha gyaszeset sujt egy csaladot. Szerelemrol beszelni egy Sinzu-lanynak, aki nemreg vesztette el egyik kozeli hozzatartozojat, rosszabb volt, mint a durvasag: szemermetlensegnek minosult.
Egy napon — amennyiben a Sotetseg Birodalmanak egyik bolygojan naprol lehet beszelni — egymas mellett gubbasztottunk a kupolaban, lampam sugara nehany arra jaro Mislixre tevedt. Az egbolton halvanyan vilagitottak a tavoli galaktikak megnyult foltjai. Ekkor valahonnan a Terbol vakito fenycsova villant elo, es vegigpasztazva a varost, arnykepek gyanant rajzolta ki az egbe nyulo obeliszkek es karcsu tornyok korvonalait. Amikor a sugarnyalab atsiklott a kupola folott, fajdalmas kialtassal takartuk el szemunket az eles fenyben.
— Ulna, a Hissek! A Hissek!
Lazas gyorsasaggal segitettem, hogy fejere helyezze a sisakjat, majd a magamet is felerositettem. Mindenkepp jeleznunk kellett ittletunket. Mintegy husz «forro golyot» csusztattam a pisztolyomba, s a felig nyitott ajto resen at lovoldozni kezdtem. A «langyos golyokkal» ellentetben, amelyek a homersekletet csak nehany tucatnyi fokkal emelik a zero szazadfok fole, a «forro golyok» tobb szaz fokos hoseget termelnek, s ugyanakkor vakito fenyt arasztanak. Kello tavolsagbol valosagos sortuzet zuditottam egy csoport Mislixre, s amikor pisztolyom kiurult, Ulna odanyujtotta a magaet. A fenycsova most a siksagot tapogatta, mikozbem egyszer-ketszer elsiklott, majd vegul megallapodott folottunk. Szamomra igen lassan, valojaban azonban olyan gyorsasaggal ereszkedett lefele a mento gep, amennyire az ovatossag megengedte. Fenyszorojanak sugarat visszaverte a fagyos talaj, s az igy keletkezett felhomalyos ovezetben, alig nehany meter magassagban vegre megpillantottam egy hatalmas, orso formaju arnyekot: nem ksill volt, hanem a Sinzu-urhajo, a
— Ulna, a tieid!
A lany nem felelt, ajultan hevert a labamnal. Karomba kaptam, es rohantam az urhajo fele, amely a forrasban levo, folyekony levego alkotta paraban mar leereszkedett a talajra. Felig elolvadt jegtombok kozott botladoztam, beleutkoztem egy-egy elpusztult Mislixbe, valosaggal tantorogtam, de Ulnat egy pillanatra sem engedtem el. Ket urruhas alak ragadott meg, az egyik a karomat fogta, a masik az iranyt mutatta. Felkapaszkodtunk a bejarati nyilashoz vezeto lepcson, s amikor a zsilipkamrabol kileptem a
Elso cselekedetem modortalansagra vallott: felrevontam Souilikot, es szemrehanyasokkal arasztottam el: ez a hely tulsagosan veszelyes a Hissek szamara, tehat nem szabadott volna idejonnie. Souilik egy cseppet sem haragudott.
— Raismerek: ez bizony Slair, a Tserien! — mosolygott kedelyesen. — A mindig elegedetlen Tserien. Ide kellett jonnom, hogy mutassam az utat!
— Es Akeion?
— Akeion tokeletesen eltevedt a balesete utan. De mindezt majd o fogja elmeselni.
Leszedtek rolunk az urruhat, es a meg mindig eszmeletlen Ulnat abba a betegszobaba vittek, ahol annak idejen engem apoltak. Vincedom, a Sinzuk nagy orvosa ott surgolodott korulotte, bar kijelentette, hogy ezt a feladatot egy kezdo orvostanhallgato is el tudna latni. Amikor Ulna vegre kinyitotta a szemet, Souilikkal es az orvossal egyutt halkan kisompolyogtam a szobabol, magara hagyva ot apjaval es fiverevel.
Negyedoraval kesobb mindnyajan egyutt ultunk az iranyito teremben. A
Amikor a torony razuhant az
