aki elajult. Tobb mint harom bousik hosszat eszmeletlenul hevert. Amikor magahoz tert, csakhamar megallapitotta, hogy gepet betemettek a roncsok. Onmagaert nem tulsagosan nyugtalankodott, mivel tobb hetre elegendo levegovel es elelemmel rendelkezett, de miattunk annal inkabb, es azonnal tanakodni kezdett, hogyan szabadithatna ki magat, hogy a segitsegunkre siethessen.
A ksill torzse ellenallt, egyetlen repedes sem keletkezett rajta. A motorok mukodtek, de keptelenek voltak attorni a gep folott halmozodo roncstomegen. Az ilyen kismeretu ksilleknek ez a hatranya. Nagyon gyorsan, konnyen iranyithatok, de motorjaik teljesitmenye meglehetosen gyenge. Ekkor Akeion, noha tisztaban volt a ra varo veszellyel, elhatarozta, hogy atmegy az ahunba, majd visszater ugyanerre a bolygora.
A muvelet latszolag az eloirasok szerint ment vegbe, bar a szokasosnal joval «razosabbnak» bizonyult. De miutan csaknem azonnal vegrehajtotta a forditott muveletet, nem a Terben bukkant fel, viszonylag kozel az iment elhagyott bolygotol, hanem egy olyan athatolhatatlan sotet kozegben, amelyen meg a sness-radarok sugarai sem tudtak athatolni. Nagyon messze, nagyon halvanyan, egy fenylo folt nyilvan egy galaktikat jelzett, vagy inkabb a galaktikak egy halmazat.
Itt Akeion beszamolojat hosszabb idore megszakitotta a Souilik altal kezdemenyezett szakmai vita. A Hissek regebben kutatjak az ahunt, mint a Sinzuk, s e tekintetben ugy viszonyulnak az utobbiakhoz, mint egy angol hajoskapitany mas nemzetek hajoskapitanyaihoz. Az elhangzottakbol mindossze a kovetkezoket ertettem meg:
Mivel ez alkalommal az ahunba valo atmenet ellentetben a szokasos eljarassal — nem az uren tortent, hanem egy bolygo felszinen, az impulzus roppant eros volt. A terbuborek teljesen levalt a mi univerzumunkrol, es az ahunon atkelve — ha ugyan az «atkelni» igenek van ertelme a Nem-Terrel kapcsolatban — szetrepedt a negativ univerzumok egyikeben, amelyek ugy veszik kozre a mienket, mint egy szendvicsben a kenyerszeletek a sonkat.
Akeion tehat egy negativ univerzum Tereben merult fel az ahunbol, szerencsere, nagyon messze az anyagkoncentraciotol. Jo ideig sejtelme sem volt arrol, hogy hol van. A sugarzasmero olykor sercegni kezdett, es mutatoja athatolo sugarak erkezeset jelezte. Ezek a merokeszulekek a Ternek azokat a regioit jelzik, ahol a kozmikus sugarak surusege veszelyesse valik. De ez a sugarzas teljesen eltert a szokasos kozmikus sugarzas jellegetol. Az utobbi egyebkent, oly tavol minden galaktikatol, nyilvan nagyon gyenge lehetett.
— Egyszerre csak minden vilagossa valt elottem — folytatta Akeion. — Eszembe jutott egy regen hallott eloadas-sorozat a negativ univerzumok elmeleti lehetosegerol es annak kovetkezmenyeirol. Az altalam eszlelt sugarzas a negativ anyag nehany atomjanak sugarzasa volt, amely a ksill pozitiv anyagaval erintkezve, ultrakemeny fotonok formajaban semmisult meg. Barmely pillanatban bekovetkezhetett, hogy a Ter egy olyan ovezetevel talalkozom, ahol a negativ anyag koncentraltabban van jelen, s akkor mindorokre bucsut mondhattam volna valamennyi «univerzumnak»!
Akeion lazas izgalommal figyelte a tergorbe-regisztralo keszuleket, a teridomerot, a felulethatar-jelzot, es az ahunterben valo kozlekedest szolgalo valamennyi bonyolult keszuleket. Amennyiben helyesen szamitotta ki impulzusat, meg maradt nemi eselye, hogy ujra ratalal a mi univerzumunkra. Az egyebkent bator es nyugodt termeszetu Akeion most idegeskedett. Probald meg elkepzelni a helyzetet: eltevedve egy meg a Mislixeknel is idegenebb univerzumban, a barmelyik masodpercben bekovetkezheto langolo megsemmisules veszelyenek kiteve. Es gondolatait szinte utemesen kiserte a sugarzasmero most mar csaknem szakadatlan sercegese.
Valosagos harcot vivott a Hiss-szamokkal jelzett grafikonokkal, zavaros szamitasokba merult, majd az egeszet ujra kezdte. Minden reszlet hibatlannak tunt. Ekkor osszeszoritotta a fogat, es a megfelelo sebesseggel elinditotta a ksillt a Terbe, majd atment az ahunba.
Csaknem azonnal ki is jott belole. De ahelyett, hogy valahol az elatkozott galaktikaban talalta volna magat, egy napok millioitol megvilagitott, elo galaktika kellos kozepen bukkant fel, a mi univerzumunk egy eldugott sarkaban. Egy ideig azon torte a fejet, nem hibazta-e el ismet a muveletet, vagy nem ment-e tul a negativ univerzumon egy masik pozitiv univerzumba.
Ksilljet az egyik csillag fele iranyitotta. A nagyito kepernyon felfedezte a csillag kisero bolygoit. Az egyik bolygot megkerulte, majd leszallt ra. A kihalt videken csupan novenyi elet letezett. Akeion tobb mint nyolc napot toltott ezen a bolygon. Mar nem is remenykedett, hogy megmenthet bennunket, de azert ujra meg ujra kezdte bonyolult szamitasait.
Ekkor egy masik szakmai vita alakult ki, amelyen szerintem maga Einstein sem igazodott volna ki!
Akeion vegul elhagyta a bolygot, ismet atkelt az ahunon, ismet leereszkedett egy bolygora, es ismet szamitasokba merult. Minden nap erosebbe valt a meggyozodese, hogy visszavonhatatlanul eltevedt a vilagmindensegben. Huszonhat nap multan azonban egy lakott vilag kornyeken bukkant fel az ahunbol. Valosaggal lecsapott a bolygora, es legnagyobb meglepetesere a Kaienek kozott talalta magat, nehany kilometerre attol a helytol, ahol Souilik varta visszateresunket. Akeion eseteben is a szerencse jatszott kozre, de a szerencset az akaratero es a tudomany is tamogatta.
A
Meg aznap este megkertem Ulna kezet Helontol, az apjatol.
A kihunyt Napok felrobbantoi
Nem sokaig idoztunk a Kaienek bolygojan. Deltajban megerkeztunk az Ellara. Kimerultnek, idegesnek ereztem magam, valosaggal szorongtam. Helon megigerte, hogy erkezesunk estejen az Ellan ad valaszt a keresemre.
A meg nagyon faradt Ulnat a
A gyulekezet tobbsegenek nem tulsagosan tetszett ez a megallapitas. Azon a veszelyen kivul, amelyet a Mislixek minden protoplazmaelet szamara jelentettek, a Hissek szemeben ok kepviseltek a metafizikai ellenseget, a vilagmindensegbol kiirtando Rossz elvet. A Bolcsek egyike eles hangon valaszolt:
— Azt mondtad, hogy a Siphan, mielott a Mislixek meghoditottak volna, emberlakta bolygo volt. De miert nem elegednek meg azokkal az eljegesedett bolygokkal, amelyeken mi nem tudunk elni? Miert oltjak ki a Napjainkat? Nem, semmifele megalkuvasra nem vagyunk hajlandok. A Mislixeknek pusztulniuk kell!
— De a harc sok millio evig fog tartani! Barmilyen nagy ereju fegyvereitek is vannak, nem tudjatok egyenkent visszahoditani a bolygokat! Es mit is kezdenetek ezekkel a megfagyott vilagokkal, ha nem tudtok rajtuk elni?
Teljesen megfeledkeztem arrol, hogy a Hissek testverukke fogadtak, es csaknem a Mislixek partjara alltam.
— Meg akkor sincs szuksegunk ezekre a halott bulygokra, ha netan hasznos anyagokat is tartalmaznak. Epp eleg termeketlen, kopar vilagunk van! De a Mislixeknek el kell tunniuk! Es mivel a hoseg meg a feny megoli oket, ujra meg fogjuk gyujtani Napjaikat!
— Hogyan? — uvoltottem, a legelemibb udvariassagrol is megfeledkezve.
— Snisson azt mondta, hogy ujra meg fogjuk gyujtani a Napjaikat — felelte nyugodtan Azzlem. — Vagy legalabbis megkisereljuk. Ez elmeletileg lehetseges. Gyakorlatilag azonban nehezebbnek tunik. De meg fogjuk probalni, es tavolletedben mar megkezdodtek az elozetes kiserletek. Amint eljo az ideje, mindenrol beszamolunk neked.
Torkomon akadt a lelegzet. Pedig amiota elhagytam a Foldet, a fantasztikus esemenyek egesz sorozata kovette egymast. Elismertem — kenytelen voltam vele, mivel a sajat szememmel lattam —, hogy a Mislixek, ezek a kulonos lenyek kepesek kioltani a csillagokat. De hogy a Hissek, akik vegul is csak emberek, azon torjek a fejuket, hogy ujra meggyujtsak ezeket a csillagokat… Szinte beleszedultem a gondolatba. Azzlem higgadtan folytatta:
— Nem hiszem, hogy a donto kiserlet, egy even belul megvalosulhatna. Addig is talan folytatjuk a kutatast az elatkozott galaktikakon, de nem inditunk nagyobb tamadast, mivel az csak a Hissek meg a Sinzuk pusztulasat
