levalik a ksill aljarol. De mar joval elobb letrehozzuk az antigravitacios mezoket, amelyek — hogy ellensulyozni tudjak a kihunyt Nap mezojet — oly sok energiat fogyasztanak, hogy a leszallas pillanatatol kezdodoen csak fel bousikig tudjuk fenntartani oket. Tehat gyorsan kell dolgozni. Ha elkeszult a kilsim, azonnal felszallunk, s ha elegge eltavolodunk a Naptol, atkelunk az ahunon, majd ismet felmerulunk a Terben, hogy lassuk az eredmenyt. Most gyere ide, es gyakorold a mozdulatokat: roppant egyszeruek. Felemeled az alkatreszt, es kilencven fokkal elforditva beleilleszted ebbe a nyilasba, benyomod, majd ismet kilencvenfokos szogben az ellenkezo iranyba forgatod. Ennyi az egesz. Ha megadom a jelzest, egy masodpercet se keslekedj! Mindnyajunk elete toled fugg. Most probald meg. A kilsim nincs begyujtva, tehat nem fenyeget veszely.
A Terben repultunk, tavol minden intenziv gravitacios mezotol. Addig gyakoroltam a mozdulatokat, amig mar behunyt szemmel is meg tudtam volna csinalni.
— Az alkatresz kesobb majd sulyosabb lesz. Mielott teljesen befejeznenk a kilsim osszeszereleset, meg egyszer meg fogod probalni.
— Nem. Ennyi eleg. Nem szeretnem kifarasztani magam — feleltem.
Visszamentunk a seallba. Mar elhagytuk a nagy bolygok ovezetet, es a belso bolygok fele repultunk. Amikor az utolsot is messze magunk mogott hagytuk, Souilik mukodesbe hozta a belso antigravitacios mezoket, majd leadta a veszjelet. Ismet felvettuk az urruhankat, de egyelore a seallban maradtunk. Beranthon es Souilik ekkor egy sor aprolekos muveletet hajtott vegre; egy kihunyt Nap feluletere nem lehet olyan egyszeruen leereszkedni, mint egy bolygora, barmilyen nagy is legyen! Egy ideig az energiafogyasztas meghaladta az eloirt normat, s ekkor mindketten gondterheltnek tuntek. Aztan minden ujra szabalyossa valt.
De amikor mar csak alig tiz-tizenketezer kilometerre voltunk celunktol, a fogyasztas ismet novekedett, es gyorsan dontenunk kellett: folytatjuk-e az utat, es fel bousik helyett negyed bousikra csokkentjuk a kialudt Napon toltendo idot, vagy pedig visszafordulunk. A vezerkar es a legenyseg egyhanguan hatarozott: folytatjuk. Beranthon csupan annyit modositott a terven, hogy azonnal el kellett kezdeni a kilsim osszeszereleset, termeszetesen, az elengedhetetlen biztonsagi hatarok szigoru figyelembevetelevel.
Souilikot kiveve, aki nem hagyhatta el a seallt, mindnyajan lementunk a nagyterembe. Az antigravitacios generatorok halkan zummogtek. A kilsim korul mar ott szorgoskodott a szerelok csoportja. A belso mezo ellenere a nehezsegi ero mar erosen erezheto volt. A gravimeter mutatoja a masodik fokozathoz kozeledett, majd tul is lendult rajta. Mozgasunk nehezkesse, esetlenne valt. Beranthon parancsara leheveredtem egy pamlagra: minden eromet tartalekolnom kellett a donto percre.
A ksill konnyed zokkenessel talajt ert, nehany metert csuszott, majd megallt. A kor alaku helyiseg kozepso, kerek korongja lassan levalt rola, s velunk egyutt a kihunyt Nap felszinen maradt. A ksill — a korkoros peremen zummogo generatorokkal — harom meter magasra emelkedve lebegett folottunk. A fenyszorok hideg fenye hullamokka dermedt fem- es salakmezot vilagitott meg. Egy bousik harmadreszevel, vagyis harminc percevel rendelkeztunk, hogy elvegezzuk a rank bizott munkat. A sisakomban hallottam Souilik halk hangjat:
— Huszonkilenc, huszonnyolc, huszonhet…
De mi az ordogot muvelnek a szerelok? Ugy tunt, mintha meg meg sem mozdultak volna. Nehezkesen felejuk forditottam a fejem, es lattam, amint urruhajukban a labukat vonszolva, lelassult mozdulatokkal dolgoznak. Beranthon a kilsimhez tamaszkodva, hangos szoval iranyitotta oket:
— Huszonnegy… huszonharom… huszonketto…
Az alkatreszek tobbsege meg a fempadlon hevert. Uristen, milyen ostobak is vagyunk mi valamennyien, Hissek, Sinzuk es Hr'benek, magamat sem kiveve! Igaz, hogy a robotok nem mukodtek az antigravitacios mezoben, de a legegyszerubb daru vagy akarcsak egy emelobak is nyilvan megtette volna a magaet! Ezeknek az uraknak a civilizacioja azonban mar reg elfeledte ezeket a primitiv gepeket!
— Husz… tizenkilenc… tizennyolc…
Az antigravitacios mezok nem voltak abszolut allandok: enyhen ingadoztak. Ezert hol besuppedtem a divanyba, hol felemelkedtem, majd ismet visszasuppedtem.
— Tizenot… tizennegy… tizenharom…
Lassankent az utolso alkatreszek is megtalaltak helyuket a kilsimben. Beranthon most ram kialtott:
— Vigyazz! Most te kovetkezel! Pontosan egy foldi perced lesz. Keszulj!
— Tizenketto… tizenegy… tiz…
— Ha leeresztem a karom, kezdodik a perc! Gyere ide!
Nagy nehezen feltapaszkodtam, es kinlodva vonszoltam magam a most ijesztoen nagynak tuno alkatreszig. Nem, ilyen feltetelek kozepette soha nem fogom tudni felemelni!
— Kilenc…
— Beranthon! Nem birom! Allj meg!
— Nyolc…
— Mar keso! Rajtad a sor!
Leengedte a karjat. Lehajoltam, es adaz duhvel megragadtam a sulyos femdarabot. Most mar felebredt bennem az alvo szornyeteg. Kezemben tartottam megmenekulesunk utolso lehetoseget, a moderatort, amely biztositja szamunkra az idot az indulashoz. Nagyot nyogve felemeltem. Foldi oramat Beranthonnal hagytam, s o most aszerint szamlalta a masodperceket:
— 55…
Elobbre leptem, es az alkatresz veget sikerult beillesztenem a nyilasba.
— 50…
Nem, ez tul nagy megterheles volt szamomra. Vajon jobbra vagy balra kell-e forditanom? Az urruhaban csurgott rolam a verejtek, es belefolyt a szemembe is.
— 40…
Pedig az a hulye Souilik megigerte, hogy ha ram kerul a sor, a leheto legerosebben mukodteti majd az antigravitacios mezoket!
— 35…
A nehezsegi erotol szinte osszeroskadt szerelok lassan hatralni kezdtek korulottem. Az alkatresz masik veget iszonyu erofeszitessel a kello magassagba emeltem. A gepszornyeteg oldala mintha megremegett volna. Es ha a Hissek tevedtek? Ha most azonnal felrobban?
— 30…
Panik fogott el, es rossz iranyba forditottam el az alkatreszt.
— A masik iranyba! A masik iranyba! — uvoltotte Beranthon.
— 25…
Hirtelen mintha konnyebbe valt volna a femdarab. El tudtam forditani, sot be tudtam tolni a nyilasba. Mar csak egyet kell forditani rajta. De merre? Termeszetesen az ellenkezo iranyba. De vajon merre forditottam az iment? Talan egy masodpercre szinte megbenult az agymukodesem, es mereven bamultam magam ele.
— 20…
— Sikerult!
Az alkatresz magatol elfordult. Beranthon gepiesen torolgette a homlokan patakzo veriteket.
— 10… — nyogte ki keservesen.
— Het — hallatszott Souilik hangja. — Vigyazat, leereszkedem. Beszallni!
A ksill kupolaja rank borult. Meg egy utolso pillantast vetettem a merev femtomb elmosodott korvonalaira, majd tolunk telheto gyorsasaggal felkapaszkodtunk a korbefuto peremre. A gep felemelkedett, s a talajon hagyta a korongot, amelyen egyre kisebbe valt, majd vegkepp eltunt a kilsim bizonytalan tombje. A szelepajtok fele kusztunk, es bejutottunk a ksill belsejebe. A nehezsegi ero meg mindig igen erosen hatott, ezert varakoznunk kellett a letrak toveben. Amikor csokkeni kezdett a gravitacio, lassan, faradtsagtol osszetorten kapaszkodni kezdtunk felfele. Feluton lehettem, amikor hirtelen olyan konnyuve valtam, akar egy tollpihe: atmentunk az ahunba.
Szikra az ejszakaban
Egymas utan tertunk vissza posztjainkra. En a seallba mentem.
— Hol vagyunk? — kerdeztem Souiliktol.
