— Valahol a Terben. Azt hiszem, elegge messze, hogy ne kelljen felnunk semmitol. Megvarjuk a robbanast.
— Egy bousik mulva, nemde?
— Nem, tobb ido kell hozza. Igaz, hogy egy bousik mulva kovetkezik be a robbanas, de mi csak kesobb, negy vagy ot bousik mulva fogjuk latni, attol fuggoen, hogy milyen tavolsagra leszunk a csillagtol, de ezt a tavolsagot nem ismerem pontosan. Megfeledkezel arrol, hogy a feny terjedesehez ido kell. Ami pedig a tizszer olyan gyorsan halado sness-hullamokat illeti, nem hinnem, hogy a robbanas sok ilyen hullamot hozna letre. De megprobalhatjuk felfogni oket.
Beranthon es Sefer elokeszitette a regisztralo keszulekeket. Varakoztunk. A ksillben minden csendes volt. Csak a segedmotorok gyenge zummogese es a legtisztito halk sziszegese hallatszott. A kenyelmes karosszekek egyikeben elaludtam a kimerultsegtol.
Vad uvoltozesre riadtam. Kinyitottam a szemem. Minden lampat eloltottak, de a kepernyorol sugarzo, vakito fenyben kemeny arnyekkent rajzolodott ki a Hr'benek, a Sinzuk es Souilik alakja. Kaprazo szemmel forditottam el a fejem. Souilik, karjaval vedve az arcat, egy kereket forgatott. Az eles feny csokkent, szurtebbe valt. Szekem karfajaba kapaszkodva bamultam a fantasztikus latvanyt, amely reszben az en muvem volt: egy Nap ujraszuleteset!
A sotet egbolt legmelyen egy pillanatonkent novekvo, es a szuro ellenere is vakito fenyfolt ragyogott. Aztan mint hatalmas ujjak, lilas tuznyelvek nyultak ki belole harom iranyban. A latvany annal is inkabb lenyugozott, mert egyetlen mas csillag sem szikrazott az egen. A tavoli galaktikak halvany derengese beleveszett a kisugarzasba.
— Souilik, miert nem ebresztettel fel? — kialtottam.
— Bennunket is varatlanul ert a robbanas. Korabban kovetkezett be, ami azt jelenti, hogy a tervezettnel kozelebb vagyunk hozza, oszinten szolva, tulsagosan is kozel. Figyeld csak a sugarzasdetektort!
A mutato elmozdult, es lassan kozeledett a veszelyt jelzo zold vonalhoz. Beranthon es Sefer mozdulatlan arccal figyelte a regisztralo keszulekeket.
— Vigyazat, indulunk!
Ereztem az ahunba valo atkelest jelzo imbolygast. A kepernyo elsotetult. Kozvetlenul ezutan ismet bekovetkezett a jellemzo imbolygas, de a kepernyo sotet maradt.
— Hol vagyunk? Senki nem felelt.
— Souilik, hol vagyunk?
— Hat hol lennenk? A Terben. — Es a Nap? Ujra kialudt?
Harom tarsambol kitort a nevetes.
— Ugyan, te egyugyu Tserien! Egyszeruen tuljutottunk azon az ovezeten, ameddig eler a fenye. Jol figyelj, mindjart latni fogod a robbanas kezdetet.
Ket bousikon keresztul hiaba figyeltunk. Aztan a tavolban, a feneketlenul sotet Ter melyen, kozvetlenul egy fenylo galaktika elott hirtelen felvillant egy zold szikra.
— A kilsim robbanasa — jegyezte meg Beranthon.
Egy-ket masodpercig semmi mast nem lattunk, csak ezt az ejszakaban vilagito, zold szikrat. Aztan fellobbant a vakito kek feny. Mivel most sokkal tavolabb voltunk tole, atmeroje szinte nevetsegesen kicsinek tunt. Ujra kinyultak a hosszu langujjak, az iszonyu homersekletre vallo, gigaszi gazkitoresek. A tuznyelvek egyre szelesebbek, terjedelmesebbek lettek, majd egymasba olvadva koszorut alkottak, amelyben egy ideig a spektrum valamennyi szine vonaglott. Most mar egymast kovettek a kilovellesek, ketszer, haromszor, tizszer es szazszor, egyre gyorsabb utemben, egyre tavolabbra terjedve. A fenyfolt most mar ilyen messzirol nezve is elerte a mi Napunk latszolagos atmerojenek ketszereset, es pillanatrol pillanatra duzzadt.
— A Mislixeknek most mar bizonyara nyomuk sem maradt — szolalt meg nyugodtan Beranthon. — A bolygoiknak sem.
Souilik szazszoros nagyitasra allitotta be a kepernyot, es egy ujabb szurot helyezett eleje. A vetitokeszulek egesz feluletet fortyogo tuztenger arasztotta el, amelybol tobb bolygo nagysagat felulmulo, szuntelenul gomolygo fustfellegek emelkedtek ki es omlottak ossze. A csillag atmeroje mar meghaladta sajat korabbi naprendszereet, es valamennyi vilag, amelyet egykor megvilagitott, most visszatert mehebe, hegyeivel, megfagyott oceanjaival, esetleges emberi eredetu romjaival… es Mislixeivel egyutt!
— Nem, Egi Feny, ez mar tulzas! Tul sok a hatalom teremtmenyeid kezeben! — szolalt meg egy ifju Hiss, aki az iment lepett a seallba.
Souilik ugy fordult vissza, mintha kigyo marta volna meg.
— Mi az, hogy tul sok? Tan jobban szeretned, ha a Mislixek kioltanak az Ialthart?
Az ifju Hiss nem valaszolt. Ekkor hallottam eloszor es utoljara, hogy egy Hiss ketsegbe vonta a Nagy Igeretet. Es a sors ironiaja, hogy eppen Souilik, az Ellan oly kis szamban elo agnosztikusok egyike hallgattatta el.
A nevtelen csillag nagysaga allandosult. Felszinerol idonkent meg langolo kupolak emelkedtek fel, de tovabb mar nem novekedett. Atmentunk az ahunba, es elindultunk hazafele.
Amint megpillantottuk az Ellat, Souilik hullamok utjan maris kozolte a nagy ujsagot. Igy, mielott meg elertuk volna az atmoszferat, szaz meg szaz ksill diadalmenete es a
Faradtsagtol kimerulten, meghatottan leptunk a tanacsterembe. Souilik mar belekezdett jelentesebe, de Azzlem szeliden felbeszakitotta:
— Nem, Souilik, nem. A technikai reszleteket hagyjuk holnapra. Ma csupan azt mondjatok el, hogyan zajlottak le az esemenyek.
Sorra mindenki elmeselte a maga elmenyeit. Felindultsagomban sikerult megtalalnom a megfelelo szavakat, hogy erzekeltetni tudjam hallgatoimmal azt az aggodalmat, amely hatalmaba keritett, amikor a kihunyt Nap felszinen mar a kezemben tartottam a moderatort, mikozben hihetetlen gyorsasaggal szaguldtak a masodpercek. Beszamolom vegen azt javasoltam, hogy a
Amikor vegul Ulnaval egyutt hazatertem, nyolc egesz napot toltottem hazamban, es pihentem. Souilik es Essine, Beichit es Sefer gyakran meglatogatott. A szomszedok is eljottek, sot olyan tavollako Hissek, akiket soha nem lattam azelott. Szamtalanszor el kellett meselnem kalandjainkat. A nyolcadik nap estejen, amikor a tengeri furdozesem utan hazatertem, egy kekre festett reob — a Tanacs szine! — ereszkedett le a hazam elott. Assza lepett ki belole, es egyszeruen csak annyit mondott:
— Slair, elkeszult a masodik kilsim!
Ekkor kezdodott el eletem legfantasztikusabb szakasza. A Hissek terve az volt, hogy az Elatkozott Galaktikaban egy fenyfoltot teremtenek, modszeresen felrobbantva valamennyi kihunyt Napot az ujra meggyujtott elso Nap kornyeken. Tiz-tizenket sikeres hadjaratban vettem reszt. A mozgo alkatreszt most egy daru emelte fel, az en szerepem csupan a muvelet iranyitasara szoritkozott. Tarsaim — mind a Hissek, mind a Sinzuk es a Hr'benek — hallgatolagos megegyezes folytan ram biztak ezt a megtisztelo feladatot, ambar a daru segitsegevel akar egy asszony is elvegezhette volna. Egyebkent nemsokara asszonyok is reszt vettek az expediciokban, amelyek kevesbe veszelyeseknek, de farasztobbaknak bizonyultak, mint a Mislixek altal gyarmatositott bolygok ellen vezetett hadjaratok.
A Marson teljes kapacitassal dolgoztak az uzemek, es sorozatban gyartottak az orias ksilleket. A negyedik expediciora mar harom geppel indultunk el. A tizedikben het ksill het Napot gyujtott meg egyszerre. A tizenegyedikben reszt vevo tiz gep kozul csak ot tert vissza!
Erre az utobbi vallalkozasra orokre emlekezni fogok. Egy hatalmas Napot robbantottunk fel, s bar az antigravitacios mezok maximalis teljesitmenyt nyujtottak, epp hogy csak eletben maradtunk. Csupan az utolso
