Meg az is, hogy a duplank megremult az uvegfaltol, emlekszel? Ugy latszik, nem megy minden olyan siman.
A Geiger-mero egyre almosabban ketyegett a fejuk felett. Az urhajot ovezo fal toveben az uvegkockak mar elsotetedtek, csak a fold fustol-gott meg, es a forro levego olyan magas oszlop-ban vibralt folotte, hogy a csillagkepek furcsan imbolyogtak.
— Ugy hataroztunk, hogy elindulunk — folytatta a Mernok —, pedig… jobban is megismer-hetnenk a nyelvuket. Megtudhatnank, hogyan mukodik az az atkozott hatalom, amely ugy tesz, mintha nem letezne. Es… fegyvert adhatnank nekik…
— Kinek? Azoknak a szerencsetleneknek, akik olyanok, mint a mi duplank? Kezebe adnad az annihilatort? Ember!
— Hat akkor… eloszor mi magunk…
— Megsemmisithetnenk azt a nevtelen hatal-mat, igaz? — mondta nyugodtan a Koordinator. — Vagyis. , felszabadithatnank oket, eroszakkal.
— Ha maskeppen nem megy.
— Eloszor is: a duplak nem emberek. Ne felejtsd el, hogy vegso soron mindig a kalkulatorral beszelsz, es a duplat csak annyira erted meg, amennyire maga a kalkulator. Masodszor: azt, ami van, senki sem eroszakolta rajuk. Legalabbis nem egy mas bolygo lakoi. Ok maguk…
— Ha igy okoskodsz, mindenhez hozzajarulaso-dat adod. Mindenhez! — kialtotta a Mernok.
— Hat hogyan okoskodjam? Egy bolygo lakossaga nem zsakutcaba tevedt kisgyerek, akit kezen lehet fogni es kivezetni. Istenem, ha ilyen egyszeru lenne a dolog! Gondold meg, Henrik, mivel kezdodne a felszabaditas? Azzal, hogy olnunk kellene, es minel adazabb lenne a harc, annal ke-vesbe ismernenk ki magunkat a helyzetben, vegul mar csak azert gyilkolnank oket, hogy utat torjunk magunknak visszafele vagy az ellentamadashoz, es mindenkit megolnenk, aki a Vedo ele kerul… hiszen tudod, milyen konnyen megy ez!
— Tudom — mormolta a Mernok. — Egyebkent — tette hozza — meg akarmi megtortenhet. Biztosan figyelnek bennunket, es aligha tetszik nekik, hogy ablakokat vagtunk az o “athatolhatatlan” falukba.
Szamitanunk kell ra, hogy ujra megprobalkoznak valamivel.
— Lehetseges — bolintott a Koordinator. — Mar arra is gondoltam, hogy tavolabbi orszemeket kellene allitani. Elektronikus szemeket es fuleket.
— Nagyon sok idobe kerulne. Meg egy csomo anyag is kellene hozza, pedig amugy is keves van.
— Erre is gondoltam, eppen azert nem tudok donteni…
— Ket rontgen masodpercenkent. Kikuldhet-juk az automatakat., — Jo. A Vedot pedig vigyuk be az urhajoba… minden eshetosegre.
Delutan beborult az eg, es elso izben, amiota a bolygora erkeztek, langyos eso kezdett szemer-kelni. Az uvegfal sotetebb lett, hallatszott, amint domborulatairol csepereg az esoviz. Az automatak buzgon dolgoztak, a pulzomotorokbol kilovellt homoksugar sisteregve es sziszegve soporte vegig a foldon hevero, nagy teglakat, uvegszilankok repultek a levegobe, a homok hig sarra vegyult az esovizzel. A Fekete a rakodoajton at radioaktiv maradvanyokkal teli tartalyokat szallitott fel az urhajoba, egy masik automata Geiger-merovel megvizsgalta, hogy a tartalyok fedele tokeletesen zar-e. Aztan a ket gep a megtisztitott teglakat a Mernok altal kijelolt helyre vitte. Ott a szikra-esot szoro hegesztopisztolyok ivhomersekletevel megolvasztottak es osszeforrasztottak a nagy epitokockakat. Lassan alakulni kezdett az allvanyzat.
Hamarosan kiderult, hogy keves az epitoanyag.
Egesz napi munka utan, sotetedeskor a Vedo is-met elomaszott az urhajobol, es felallt a kilyuggatott fallal szemben. Pokoli latvany kovetkezett.
Az eso most mar ugy zuhogott, mintha dezsabol ontenek. Szabalytalan, negyszogletes napok gyultak ki vakito fennyel a sotetsegben, az atomrobba-nasok doreje osszevegyult a lezuhano es a foldbe furodo, izzo uvegteglak tompa puffanasaival, suru fust- es gozfelhok tortek a magasba, zubogva forrtak fel a tocsak, az eso gozze valt a levegoben, nem ert el a foldig, a magasban rozsaszinu, zold es sarga szivarvanyok miriadjait ragyogtattak fel a robbanasok villamai. A Vedo feketen, mint egy szentomb, lassan hatralt a suru villamlasban, or- rat kisse elforditotta, felemelte tompa ormanyat, s megint villamlas es mennydorges reszkettette meg a videket.
— Nem is art ez! — orditotta a Mernok a Koordinator fulebe. — Hatha megijednek a nagy lar-matol, es beken hagynak bennunket! Legalabb ket napra van meg szuksegunk.
Veritekben furdo arca — a Vedo tornyaban olyan hoseg volt, mint egy kemenceben — higanyalarc-nak latszott.
Amikor az emberek lefekudtek aludni, az automatak megint kimentek, es reggelig larmaztak: homokszivattyuk csokigyoit vonszoltak, uvegteglakkal csorompoltek, a hegesztopisztolyok va-kito kek fenyeben felragyogott es sziporkazott az eso, a rakodoajto ujabb teli tartalyokat nyelt el — a parabolikus szerkezet az urhajo tatja alatt lassan novekedett, kozben a rakodoautomata es a kotrogep a hajotest toveben beleasta magat a domboldalba.
Reggelre, mikor az emberek felkeltek, az uvegteglak egy reszet az automatak mar felhasznaltak a tarna aladucolasara.
— Jo otlet volt — mondta a Koordinator. A kormanyfulkeben ultek, az asztalon muszaki rajzok tekercsei hevertek. — Ha egyszeruen elkezdenenk a ducokat eltavolitani, a fodem hirtelen beomolhat-na az urhajo sulya alatt, es a hajo nemcsak lezu-hanna, hanem az automatakat is szetmorzsolna.
Biztosan nem lenne idejuk kiugrani a godorbol.
— Marad eleg energiank a repuleshez? — kerdezte a Kibernetikus. A nyitott ajtoban allt.
— Akar tiz repuleshez is. Szukseg eseten a tartalyokban levo radioaktiv maradvanyokat is annihilalhatjuk, bar ez alighanem folosleges lesz.
Futokabeleket vezetunk a tarnaba, pontosan szabalyozhatjuk a homersekletet; amikor eleri ennek az uvegfelenek az olvadaspontjat, a ducok lassan sullyedni kezdenek. Ha tul gyorsan engednenek, barmikor befecskendezhetunk a tarnaba egy adag cseppfolyos levegot. Igy estere kiszabaditjuk a fold alol az urhajot. Aztan fuggoleges helyzetbe emeljuk…
— Az a kovetkezo fejezet — mondta a Mernok.
Reggel nyolcra eloszlottak a felhok, kisutott a nap. A hajotest oriasi hengere, amely eddig mozdulatlanul allt ki a domboldalbol, remegni kezdett. A Mernok figyelte a mozgasat, teodolit-tal merte a tat lassu sullyedeset. A hajo orrat mar melyen alaastak, a kiasott agyagfold helyet uveg-oszlopok erdeje toltotte ki. A Mernok jo messze allt az urhajotol, majdnem az uvegfalnal, amely a belevagott ablaksorokkal holmi uvegbol fujt Colosseum romjara emlekeztetett.
A muvelet ideje alatt sem emberek, sem duplak nem maradhattak az urhajoban. A Mernok egy izben megpillantotta a Doktort, aki messzirol kozeledett, nagy ivben megkerulve a hajo tatjat.
De annyira lekototte a muszerek ellenorzese, hogy ez a kep el sem jutott a tudataig. Az urhajo sulyat mar csak egy vekony foldreteg meg a lagyulo ducok rendszere tartotta. Tizennyolc vastag drotkotel futott a tatfuvokaktol a legmasszivabb falmaradvanyokba beolvasztott kampokig. A Mer-nok aldotta ezt a falat — nelkule legalabb negyszer ennyi ideig tartott volna az urhajo kiszabaditasa es felallitasa.
A homokban tekergo kabelek egesz halozata vezette az aramot a tarnaba helyezett futocsovekbe. A tarna jol lathato nyilasabol — kicsit lejjebb, mint ahol a hajotest a dombba furodott — ritkas fust todult ki. A sargasszurke fustgomolyagok lomhan kavarogtak az ejszakai esotol meg nedves fold folott. Az urhajo tatja aprankent sullyedt.
Amikor mozgasa meggyorsult, a Mernok meg-nyomott egy gombot a keszuleken, ekkor a tar-naban eltuno negy gyurus vezetek egyikebol cseppfolyos levego lovellt ki, tompa moraj hallatszott, a tarna nyilasabol piszkosfeher felhok tortek elo.
Egyszerre csak, amikor megint az uvegducok lagyitasanak szakaszanal tartottak, az egesz hajotest gorcsosen megrandult, es mielott meg a Mer-nok megnyomhatta volna a gombot, a tobb mint szazmeteres henger eles csikorgassal dolni kezdett, a tat ivet irt le, egy toredek masodperc alatt negy metert tett meg a levegoben, ugyanakkor a raketa orra kiszakadt a dombbol, homokot es margat szorva a levegobe — aztan a keramittal bo- ritott kolosszus nem mozdult tobbe. A foldbe nyomta a kabeleket es femkigyokat; az egyik meg is repedt, cseppfolyos levego suvito gejzirje tort fel belole.
— Kiszabadult!!! — orditotta a Mernok. Csak nehany masodperc mulva ocsudott fel. A Doktor allt mellette. — Mi van? — motyogta a Mernok kisse kaban. Nem ertette, mit mond a masik.
