Ettol megteltem remennyel. Ha valaha is elkapnak, talan eleg, ha megtagadom a tejtermekek fogyasztasat, hogy elengedjenek.
Az El Salvadori nevek es tortenelmi reszletek nem igazan mondtak nekem semmit. Az ezekkel kapcsolatos szervezetek sem. Ugy tunt, az egesz helyzet valamifele csodalatos szabadrablasba ment at, amelyben nem voltak jofiuk, csak tobbcsoportnyi rosszfiu, a campesinos pedig kozepen. Az Egyesult Allamok titkon tamogatta az egyik oldalt, annak ellenere, hogy ez a bizonyos csoport eppolyan lelkesen daralta be a gyanus szegenyeket, mint a tobbi. Az en erdeklodesemet ez a csoport keltette fel. Valami az o malmukra hajtotta a vizet, valami rettenetes fenyegetes, amelyrol nem lehetett kozelebbit megtudni, valami, ami nyilvanvaloan olyan szornyu volt, hogy az emberekben nosztalgiat ebresztett a marhaosztoke rektalis alkalmazasa irant.
Barmi is volt az, ugy tunt, abban az idoben tortent, amikor Doakes ormester arrafele toltotte kulszolgalatat.
Hatradoltem rozoga forgoszekemben. Hat, hat, hat, gondoltam. Micsoda erdekes egybeeses. Korulbelul egy idore teheto Doakes, az ocsmany, meg nem nevezett kinzasok es az Egyesult Allamok eltitkolt beavatkozasa. Termeszetesen nem volt ra bizonyitek, hogy e kozott a harom dolog kozott barmifele kapcsolat allt volna fent. Es ugyanennyire termeszetes volt az is, hogy en biztos voltam abban, hogy a szog es a zsak esete forog fenn. Mert huszonvalahany evvel kesobb ezek ismet osszejottek Miamiban egy nosztalgia bulira: Doakes, Chutsky, es az a valaki, aki azt a dolgot hagyta az asztalon. Ugy tunt, az „A” jelzesu csavar megiscsak beleillik a „B” jelzesu lukba.
Megtalaltam a kis szalat, amit kerestem. Es barcsak ki tudnek talalni valamit, amivel meghuzhatom…
Ipiapacs, Albert.
Persze a hasznos informacio csak egy dolog. Az, hogy mit jelent vajon, es hogy lehetne felhasznalni, pedig egy masik dolog. En csak annyit tudtam, hogy Doakes a helyszinen volt, amikor par gonosz dolog tortent. Valoszinuleg nem o tette, es egyebkent is, a kormany szentesitette oket. Termeszetesen titokban — amitol az emberben feltamad a kivancsisag, hogy hogyhogy megis mindenki tudott rola.
Masreszrol ketsegkivul volt valaki, aki meg mindig titokban akarta tartani az egeszet. Es pillanatnyilag ezt a valakit Chutsky kepviselte — akit draga hugom, Deborah gardiroz. Ha ra tudnam venni, hogy segitsen nekem, talan kipreselhetek nemi informaciot Chutskybol. Hogy ezt kovetoen milyen lehetosegek nyilnak elottem, az nem lathattam, de ezen a vonalon legalabb el tudok indulni.
Tul egyszerunek tunt az egesz, es persze az is volt. Rogton felhivtam Deboraht, az uzenetrogzitoje vette fel. Megprobalkoztam a mobiljaval is, de ugyanaz tortent. A nap tovabbi reszeben Deborah hazon kivul tartozkodik, kerjuk, hagyjon uzenetet. Amikor aznap este megprobalkoztam otthon hivni, akkor is ez tortent. Es amikor letettem a telefont es kineztem lakasom ablakan, Doakes ormester ott parkolt kedvenc helyen, az utca tulso oldalan.
A felhold kiemelkedett egy cafrangos felho mogul es odamotyogott nekem valamit, de csak az idejet pazarolta. Fuggetlenul attol, hogy mennyire el akartam szokni, hogy a Reiker nevu kalandban lehessen reszem, keptelen voltam; addig semmikeppen nem, amig az a szornyu bordo Taurus leszallitott aru lelkiismeretkent parkol ott. Elfordultam, hogy keressek valamit, amibe belerughatok. Pentek este volt, megakadalyoztak abban, hogy kilibbenjek az ejszakaba, es a Sotet Utassal vegigvonuljak az arnyakon at — es most mar a hugom se vette fel a telefonjat. Milyen rettenetes is tud lenni az elet.
Egy darabig ide-oda jarkaltam a lakasban, de ezzel semmit nem sikerult elernem, azt leszamitva, hogy bevertem a nagylabujjamat. Meg ketszer felhivtam Deboraht, o pedig meg ketszer hazon kivul tartozkodott. Ismet kibamultam az ablakon. A Hold egy kicsit arrebb vandorolt; Doakes nem.
Hat akkor legyen. Vissza a B-tervhez.
Fel oraval kesobb Rita kanapejan uldogeltem egy doboz sorrel a kezemben. Doakes kovetett, es felteteleztem, most kocsijaban varakozik az utca tuloldalan. Remeltem, hogy o is annyira elvezi az egeszet, mint en, vagyis egyaltalan nem. Ilyen lenne embernek lenni? Az emberek valoba annyira nyomorultak es agyatlanok lennenek, hogy erre varnak egesz heten — hogy a pentek estet az egesz heti ehberert vegzett rabszolgamunka utan a teve elott ulve toltsek egy doboz sorrel? Benitoan unalmasnak talaltam, es legnagyobb remuletemre azon kaptam magam, hogy kezdek hozzaszokni. Legy atkozott, Doakes. Megnormalisitasz.
— He, uram — mondta Rita, ahogy lehuppant mellem, maga ala huzva a labait —, miert van olyan csendben?
— Azt hiszem, tul sokat dolgozom — valaszoltam neki. — Es egyre kevesbe elvezem.
Egy pillanatig nem szolt semmit, majd azt mondta:
— Arrol a pasasrol van szo, akit el kellett engedned, ugye? Arrol, aki… gyerekeket olt?
— Reszben — mondtam. — Nem szeretem a lezaratlan ugyeket.
Rita bolintott, majdnem ugy, mintha tenyleg megertette volna, amit mondok.
— Ez nagyon… ugy ertem, latom rajtad, hogy bant a dolog. Talan… nem tudom. Mit csinalsz altalaban, ha ki akarsz kapcsolodni?
Hatarozottan felmerult bennem par vicces jelenet, ami akkor kovetkezhetne be, ha elmondanam neki, hogyan szoktam kikapcsolodni, de valahogy megse tunt jo otletnek. Ugyhogy inkabb csak annyit mondtam:
— Hat, szeretek kihajozni. Elmenni horgaszni.
Es egy vekony, nagyon lagy hang mogottem hozzatette: en is. Csak a sokat probalt acelidegeimen mult, hogy nem vertem be a fejem a mennyezeti ventilatorba; szinte lehetetlen mogem lopozni ugy, hogy ne vegyem eszre, es fogalmam sem volt, hogy valaki mas is van a szobaban. De amikor megfordultam, ott allt elottem Cody, es engem nezett tagra nyilt, rezzenestelen tekintettel.
— Te is? — kerdeztem. — Te is szeretsz horgaszni?
Bolintott; ket szo egymas utan nagyjabol kimeritette a napi kvotajat.
— Hat jo — mondtam. — Akkor megallapodtunk. Mit szolnal a holnap reggelhez?
— O — szolalt meg Rita. — En nem hinnem… ugy ertem, o nem… nem muszaj ezt csinalnod, Dexter.
Cody ram nezett. Termeszetesen nem mondott semmit, de nem is volt ra szukseg. A tekinteteben minden benne volt.
— Rita — valaszoltam —, a fiuknak neha kell egy kis ido a lanyok nelkul. Cody es en elmegyunk horgaszni holnap reggel. Hajnalban — mondtam Codynak.
— Miert?
— Nem tudom, miert — feleltem. — De igy szoktak csinalni, ugyhogy mi is igy teszunk. — Cody bolintott, ranezett az anyjara, majd megfordult, es elsetalt a folyoson.
— Komolyan mondtam, Dexter — sohajtott Rita. — Tenyleg nem muszaj.
Es persze en is tudtam, hogy nem muszaj. De miert is ne? Valoszinuleg nem okoz nekem fizikai fajdalmat a dolog. Kulonben is, jo lesz par orara otthagyni mindent. Kulonosen Doakest. Es egyebkent is — mint mar emlitettem —, nem tudom, miert, de a gyerekek tenyleg szamitanak nekem. Egyaltalan nem arrol van szo, hogy elhomalyosulna a tekintetem egy haromkereku bicikli latvanyatol, de a gyerekeket altalaban sokkal erdekesebbnek talalom, mint a szuleiket.
Masnap reggel napfelkeltekor Cody es en az otmeteres Whaleremmel lassan haladtunk kifele a lakasom mellett folyo csatornabol. Cody egy kek-sarga mentomellenyt viselt, es nagyon mereven uldogelt a hutoladan. Egy kicsit gornyedten tartotta magat, ugyhogy a feje majdnem eltunt a mellenyben, es ugy nezett ki, mint egy tiritarka teknosbeka.
A hutoladaban udito volt es az ebed, amelyet Rita csinalt nekunk, nemi konnyu elemozsia ugy tiz-tizenket fo reszere. Vettem fagyasztott rakot csalinak, mivel ez volt Cody elso utja, es nem tudtam, hogy reagalna, ha egy hegyes femhorgot kellene olyasmibe szurnia, ami meg el. Termeszetesen en meglehetosen elveztem az ilyesmit — minel inkabb el, annal jobb! — de a gyerekektol igazan nem varhatja el az ember, hogy kifinomult izlessel rendelkezzenek.
Ki a csatornabol, be a Biscayne-obolbe, es megceloztam Cape Floridat, afele a csatorna fele kormanyozva a hajot, amely a vilagitotorony mellett haladt el. Cody meg se szolalt, amig kozelebe nem ertunk Stiltsville-nek, az obol kozepen, colopokon allo furcsa hazak csoportjanak. Ekkor meghuzkodta a ruhaujjamat. A motor zaja es a szel miatt lehajoltam, hogy halljam, amit mond.
— Hazak — mondta.
— Igen — uvoltottem. — Van, amelyikben meg emberek is vannak neha.
Nezte, ahogy elhaladnak mellettunk a hazak, es amikor elkezdtek eltunedezni mogulunk, visszault a hutoladara. Amikor mar majdnem eltuntek a latomezonkbol, meg egyszer megfordult, hogy megnezze oket
