— Csak a szokasos — valaszolta. Majd megint elnevette magat. — Szoval, mi ujsag?
— O, semmi kulonos — feleltem, es csak ugy aradt belolem az artatlansag. — Az egyetlen testverem napokra es ejszakakra eltunt egy szo nelkul, majd visszatert, es olyan a hangja, mint a stepfordi ormestereknek. Termeszetes, hogy kivancsi vagyok, mi a fene folyik itt, csak errol van szo.
— Hat, a fenebe is — valaszolta. — Meg vagyok hatva. Majdnem ugy erzem magam, mintha egy valodi ember lenne a testverem.
— Remenykedjunk abban, hogy csak majdnem.
— Mit szolnal egy ebedhez? — kerdezte.
— Mar ehes vagyok — valaszoltam. — A Relampagoban?
— Mmm, inkabb ne — gondolkozott el. — Mit szolnal inkabb az Azulhoz?
Feltetelezem, a valasztasaban eppen annyi logika volt, mint barmi masban aznap reggel, vagyis semmi. Deborah nem egy fehergalleros etteremjaro volt, az Azul viszont az a fajta etterem, ahol a szaudi uralkodok ettek, amikor erre jartak. Nyilvanvalo, hogy mar teljesen foldonkivulive valtozott.
— Persze, Deb, jo lesz az Azul. Csak eladom a kocsimat, hogy ki tudjam fizetni a szamlat, es mar ott is vagyok.
— Egykor — valaszolta. — Es ne aggodj a penz miatt, Kyle rendezi a szamlat. — Ezzel lerakta. Bennem pedig, bar nem mondtam ki, hogy „aha!”, halvany gyanu kezdett ebredezni.
Kyle rendezi a szamlat, mi? Hat, hat. Raadasul az Azulban.
Ha a South Beach csillamporos tarkasaga az onbizalom-hianyos, onjelolt hiressegek celjait volt hivatott szolgalni, akkor az Azul azoknak az embereknek epult, akik szorakoztatonak tartjak a glamourt. A South Beachen nyuzsgo kis kavezok a csiricsare, olcso hatasvadaszatban egymast felulmulva versengenek a figyelemert. Ezekhez merve az Azul annyira visszafogott, hogy az ember azon kezd el gondolkozni, lattak-e vajon a Miami Vice egyetlenegy epizodjat is.
Az etterem szabalyzatanak ertelmeben a parkolofiura biztam a kocsimat, az etterem elotti kis macskakoves felhajton, Meglehetosen kedvelem a kocsimat, de el kell ismerjem, nem igazan talalta meg a helyet a Ferrarik es Rolls Royce-ok soraban. Ennek ellenere a kirendelt alkalmazott nem tagadta meg, hogy leparkolja, bar valoszinuleg felmerult benne, hogy ezert nem fog annyi borravalot kapni, mint amennyit szokott. Azt hiszem, a tekepolombol es a khaki nadragombol tevedhetetlenul kikovetkeztette, hogy egy arva bemutatora szolo kotvenyt vagy Krugerrandot sem fogok a kezebe nyomni.
Maga az etterem sotet volt es huvos, es annyira csendes, hogy azt is meglehetett volna hallani, ha leesik egy American Express gyemantkartya az asztalrol. A tavolabbi fal sotetitett uvegbol keszult, es az abba vagott ajton keresztul lehetett kijutni a teraszra. Ahol ott ult Deborah egy kis sarokasztalnal, es a vizet bamulta. Vele szemben, az etterembe vezeto ajtot szemmel tartva, Kyle Chutsky foglalt helyet, akinek a szamlat kellett majd rendeznie. Nagyon draga napszemuveget viselt, ugyhogy valoszinuleg meg is teszi. Odamentem az asztalhoz, mire egy pincer tunt elo a semmibol, hogy odahuzzon egy szeket, ami valoszinuleg tul nehez azoknak, akik meg tudjak engedni maguknak, hogy itt egyenek. Szigoruan veve nem hajolt meg elottem, de lattam rajta, hogy alig tudja visszafogni magat.
— Hello, kispajtas — koszont Kyle, amikor helyet foglaltam. Az asztal felett kezet nyujtott. Mivel ugy tunt, azt hiszi, hogy en vagyok a legujabb legjobb baratja, odahajoltam, es kezet raztam vele. — Hogy megy a verfoltuzlet?
— Mindig sok munka van vele — valaszoltam. — Es hogy van a mi titokzatos latogatonk a washingtoni uzletbol?
— Soha jobban — valaszolta. A szuksegesnel egy pillanattal tovabb tartotta a kezemet a tenyereben. Leneztem; a butykei tul nagyok voltak, mintha tul hosszu ideig bokszolt volna egy betonfallal. A bal tenyeret az asztalra csapta, es en vethettem egy pillantast a kisujjgyurujere. Meghokkentoen noies volt, mint egy eljegyzesi gyuru. Amikor vegre elengedte a kezem, elmosolyodott, es Deborah fele kapta a fejet, bar a napszemuvege miatt lehetetlen volt megmondani, hogy tenyleg ot nezi-e, vagy csak a nyakat gyakorlatoztatja. Deborah visszamosolygott ra.
— Dexter aggodott ertem.
— He — mondta Chutsky. — Hat mire valo egy testverbaty?
Deb ram pillantott.
— Neha en is eltoprengek ezen.
— Ne mar, Deborah, tudod, hogy csak vigyazok rad — mondtam.
Kyle felnevetett.
— Rendben. A tobbi veled kapcsolatos feladat viszont az enyem — mondta, es mindketten elnevettek magukat. Deb atnyult, es megfogta a kezet.
Ettol a rengeteg vidamsagtol es hormontol osszecsikordul a fogam — mondtam. — Aruljatok el nekem, dolgozik egyaltalan barki is azon, hogy elkapja ezt a szornyeteget, vagy tovabbra is csak itt uldogelunk es szellemeskedunk?
Kyle visszakapta a fejet felem, es felhuzta a szemoldoket.
— Mit erdekel az teged, baratom?
— Dexter imadja az embertelen szornyetegeket — valaszolta Deborah. — Ez a hobbija.
— A hobbija — visszhangozta Kyle, meg mindig az arcom fele forditva a napszemuveget. Azt hiszem, ettol meg kellett volna remulnom, de amennyit lattam belole, az is lehet, hogy csukva volt a szeme. Valahogy elertem, hogy ne kezdjek el remegni.
— O affele amator szemelyisegelemzo — magyarazta Deborah.
Kyle egy pillanatig meg se mozdult, en pedig azon gondolkoztam, vajon elaludt-e a sotet lencsek mogott.
— Hu — szolalt meg vegul, es hatradolt a szeken. — Hat, mi a velemenyed errol a pasasrol, Dexter?
— O, egyelore csak az alapveto dolgokrol tudnek beszelni — valaszoltam. — Valoszinuleg egy sok orvosi gyakorlattal es jo rejtozkodokepesseggel rendelkezo szemelyrol van szo, aki most elveszitette a jozan itelokepesseget, es szukseget erzi, hogy kinyilatkoztasson valamit Latin-Amerikaval kapcsolatban. Valoszinuleg megint megteszi, ugy idozitve, hogy a leheto legnagyobbat usson vele, nem pedig azert, mert ugy erzi, muszaj.
— Ugyhogy a mi emberunk nem a szokvanyos sorozat… mi a baj? — kerdeztem. Kyle arcarol lefagyott a derus mosoly, felegyenesedett a szekeben, es okolbe szorult a keze.
— Mit ertesz azalatt, hogy Latin-Amerika?
Meglehetosen biztos voltam abban, hogy mindketten pontosan tudjuk, mit ertek Latin-Amerika alatt, de ugy gondoltam, El Salvador emlitese talan egy kicsit tul sok lenne; nem volna jo elvesziteni a hetkoznapi, ez-csak-egy- hobbi hadallasomat. De az idejovetelem celja az volt, hogy megtudjak par dolgot Doakesrol, es ha feladnak az embernek egy labdat… Elismerem, talan tul direkt voltam, de nyilvanvaloan megtette a hatasat a dolog.
— O — mondtam. — Hat nem igy van? — Az emberi erzelmek imitalasanak gyakorlasaval toltott sok ev most kifizetodott, amikor a legautentikusabb, artatlan kivancsisagot tukrozo arckifejezesemet oltottem magamra.
Kyle lathatoan nem tudta eldonteni, igy van-e. Sebesen mozogtak az allkapocsizmai, es ellazult az okle.
— Figyelmeztethettelek volna — mondta Deborah. — Dexter nagyon jo ebben.
Chutsky kifujta a levegot, es megrazta a fejet.
— Igen — mondta. Lathato erofeszitessel hatradolt a szekeben, es ismet felragyogtatta mosolyat. — Nagyon jo, baratom. Hogy sikerult mindezt kideritened?
— O, hat nem is tudom — valaszoltam szerenyen. — Olyan nyilvanvalonak tunt. A sokkal kemenyebb dio az, hogy Doakes ormesternek vajon mi a szerepe a dologban.
— Jezus Mariam — mondta Chutsky, es megint okolbe szoritotta a kezet. Deborah ram nezett es nevetett, nem egeszen ugy, mint Kyle-ra, de ezzel egyutt jolesett, hogy idonkent eszebe jut, hogy egy csapatban vagyunk. — En figyelmeztettelek, hogy jo benne — mondta.
— Jezus Mariam — ismetelte meg Kyle. Szorakozottan begorbitette az egyik mutatoujjat, mintha egy fegyver ravaszat huzna meg, majd Deborah fele forditotta a napszemuveget. — Hat ebben igazad van — kozolte vele, majd visszafordult felem. Egy pillanatig szigoruan nezett ram, valoszinuleg azt figyelve, nem ugrom-e az ajto fele, vagy nem kezdek-e arabul beszelni, majd bolintott. — Mi van Doakes ormesterrel?
— Ugye nem bemartani probalod Doakest? — kerdezte Deborah.
— Matthews kapitany targyalojaban — magyaraztam —, amikor Kyle eloszor meglatta Doakest, egy
